Hol volt, hol nem volt, volt egy szerencsétlen mágus, akit Forgoncnak hívtak. A mi szegény mágusunk valóban szerencsétlennek mondható, mert egy ideje elvesztette az ügyfeleit.

 - Lehetséges, hogy már senkinek se lenne rám szüksége? Régebben annyi ügyfelem volt, hogy alig győztem foglalkozni valamennyivel. Kinek ez, kinek az a varázslat kellett. Én pedig sok jó varázslatot vittem véghez. Elindulok, körbejárom a világot, megnézem, mi lehet a baj. Ha van egy újabb mágus, aki derekasabb, hatalmasabb nálam, meg akarom ismerni.

 Így is tett, becsomagolta holmiját, betette a varázspálcáját, egy varázskönyvet, egy-két csodaport, és útnak indult. Ment, mendegélt. Ahogy beesteledett, egy olyan házikó elé ért, amelyben világosságot látott.

 Jó mágushoz illően bekopogott, szállást akart kérni éjszakára. De mivel nem jött senki ajtót nyitni, fogta magát és besétált.

 Ekkor jött a meglepetés: a szobában egy boszorkány matatott egy hatalmas kondér fölött, varázsszavakat mormolva.

 - Ohó! Nem úgy van az! Tessék csak megállni! – kiáltotta oda felháborodottan. De nem használt, a boszorka csak tovább motyogott a főzethez további adalékokat keverve.

 - Álljon már meg, kisasszony! Tudja, ki vagyok én? A híres Forgonc mágus, akiről hetedhét országon tudnak! Hozzám jönnek segítségért az emberek a világ minden tájáról!

 - Hahaha! Akkor nem jó helyre tévedtél! Én Kotyvalék vagyok, minden gonoszság forrása, a káosz szülőanyja! Tőlem erednek a rémálmok és a betegségek, amiket te meggyógyítasz! Nézz csak rám, a legnagyobb ellenséged vagyok!

 - Akkor gyerünk, fegyverezz le!

 Kotyvalék hiába próbálkozott, egy varázslata sem működött. Végül sírva fakadt.

 - Gyerünk, te vagy az erősebb. Legyőztél, mire vársz?

 De mivel Forgonc jószívű, mosolybűbájt használt. Illetve csak használt volna, mivel nem működött. Több varázslattal is próbálkozott, de mindegyik befuccsolt.

- Mi lehet velünk? Elveszett a varázserőnk! Szentséges gombakalap és galambtoll! – szólt kétségbeesetten a mágus.

 - Igen, épp egy varázserő-visszanyerő főzeten dolgoztam, mikor bejöttél. Nálam már jó ideje nem járt egy teremtett lélek sem, mert nem tudok varázsolni.

 Sokáig beszélgettek, vigasztalták egymást, és együtt indultak tovább, hogy megkeressék a probléma okozóját. Útjuk során rengeteg tündérrel, nimfával, najáddal, sárkánnyal, kentaurral és egyéb mesebeli lénnyel gyarapodott csapatuk, hisz már senki sem tudott varázsolni.

 Végül a Sötét Fény erdejében megtalálták a Minden Varázs forrását. Egy hatalmas kővel volt lezárva, ezért fogyott el az összes varázserő.

 Azt a követ azóta sem lehet elmozdítani onnét, ezért van az, hogy csak a gyermekek  találkozhatnak és kommunikálhatnak a varázslényekkel. Mert az őszinte és tiszta szívek mindig egy-egy cseppet jelentenek a forrás vizéből, ami előcsalogatja a meséket és varázslatokat.

 De ma már ritka az ilyen, így nem csoda, ha az emberek nem hisznek a tündérekben, mágusokban, boszorkányokban, sárkányokban, a varázslatban. Mert amit nem látnak, arról nem is hiszik el, hogy valóban létezik.