Escalus reggel arra ébred, hogy fázik. Kinyitja szemét, de sietve vissza is zárja, bántja a fény. Feje majd’ széthasad, részben még a bor hatásaként, részben az erős parfümillattól, ami Isabella bőréből árad.

 - Istenem - sóhajt fel, ahogy rájön, mi is történt éjszaka.

  Felkászálódik és ingatag léptekkel a mosdótálhoz tántorog, hogy kicsit felfrissítse magát. Bár ruha nélkül hideg van és vacog, mégis jól esik neki a hűvös víz. Egészen kitisztítja fejét.

 - Jó reggelt!

 - Jó reggel, felség - válaszol Escalus, zavarában puszta kezével eltakarva magát.

 - Olyan hűvös! - panaszkodik a lány.

 - Igen, eléggé hideg van. Nemsokára itt a tél - állapítja meg, miközben pironkodva igyekszik magára kapkodni ruháit.

 - Nem az idő. Felséged. Tegnap este sokkal közvetlenebb volt hozzám. Kedvesebb voltál, Escalus.

 Isabella incselkedve nyújtózkodni kezd, szándékosan félig kibújva a takaró alól, hogy fehér bőrét szemtelenül mutogassa. A férfi megpróbál nem odanézni, hiszen illetlenség volna.

 - Kérem, felség, lenne szíves betakarózni?

 - Csak nem zavarban vagy, Escalus? Takarj be te magad! És kérlek, ne beszélj velem ilyen távolságtartón. Szólíts a keresztnevemen.

 - Isabella, kérem, legyen kedves eltakarni magát. Zavarba hoz, és illetlenség.

 - Próbáld még egyszer.

 - Kérlek.

 - A feleséged vagyok. Csak nem illetlenség így is? Este még nem így gondoltad! - kacag fel.

 Escalus besokall, kapkodva befejezi az öltözködést, és csak az ajtóból szól vissza.

 - Most el kell intéznem néhány dolgot, de remélem, mire legközelebb találkozunk, kicsit kijózanodik őfelsége is. Köszönöm az estét és a bort, bár kicsit erős volt.

 Feldúltan lépdel a folyosókon, fürdőt rendel magának, tiszta öltözetet és hogy senki ne zavarja aznap. Fabian épp csak a száját nyitná, hogy közöljön vele valami számára fontos dolgot, de Escalus egy pillantással elhallgattatja. A sértődött apród úgy dönt, aznap nem hajlandó többet a király színe elé járulni, inkább elfoglalja magát valami mással. Sebastian figyelmesen hallgat, csak egyszer ajánlja fel segítségét az uralkodónak.

 - Köszönöm, valami fájdalomcsillapító jól esne. Mindjárt széthasad a fejem. Nem tudom, Isabella mit tett a borba, amit tegnap este hozott, de szörnyen érzem magam tőle. Ahogy attól is, ami utána történt.

 - Szabad kérdeznem, felség? - aggodalmaskodik az orvos, attól tartva, hogy urának valami komolyabb baja is lehet a másnaposságon kívül.

 - Úgyis sejted, nem? Ez a nő mindent elér, amit akar, ha másnak ellenére van is! - mordul fel.

 - Őfelsége, Lady Lucy óhajt bebocsájtást - szól az egyik ajtónálló őr.

 - Kérlek, most küldd el. Nem szeretném, ha így látna. Mondd neki, hogy fontos dolgom van, most nem érek rá.

 - Ahogy parancsolja - biccent az őr.

 - Majd később meglátogatom, de most nem szeretnék vele találkozni. Vagyis szeretnék, de tudod, Sebastian, nem akarom kiábrándítani. Előbb össze kell szednem magam.

 - Rendben. Akkor majd megpróbálom később. Gyere Elena.

 - Igenis.

 - Valami baj van? Furcsán sápadtnak tűnsz.

 - Csak nem aludtam jól az éjszaka - füllenti a kislány.

 - Akarsz tanulni? - kérdi aztán Lucy, hogy jókedvre bírja őt.

 - Persze. Én mindig.

 - Akkor menjünk a könyvtárba. Gyakorolni fogjuk az írást. Remélem, lesz ott tinta és papír. Velünk tartasz, Quinn?

 - Szíves örömest - feleli a kiöltözött ifjú.

 Most, hogy végre újra nemes, nem kell rongyos ruhákban járnia, így elővette féltve őrzött viseletét, amit csak akkor hordott, ha a palota környékén járt. Majd csináltat magának más ruhákat is, csak keresnie kell még egy jó szabót, aki hamar elkészül, és nem kér sokat. Még nem ragadta el magával a nemesi élet, hogy csak úgy szórja a pénzt.

 - Csak hogy megkerült, asszonyom! Úgy aggódtam már! Merre töltötte az éjszakát?

 - Nem fogod elhinni, Bella asszony! Escalus ágyában!

 - Na de asszonyom!

 - Igen, Bella asszony. Igencsak közel kerültünk egymáshoz az éjjel. Végre bizonyította férfiasságát! Igaz, egy kis cselt kellett használnom, hogy megtörténjen, de megérte.

 - Asszonyom! Úgy beszél, mint egy egyszerű parasztlány!

 - Hallgass! Elegem van belőled! Nincs szükségem többé nevelőre, aki mindig csak kioktat! Már asszony vagyok, ráadásul egy király asszonya.

 - Kérem, felség!

 - Ne kérj többé, Bella asszony. Inkább eredj, pakold össze a holmidat, mert még a héten visszamész anyám szolgálatába. Gyerünk, hess, hess! Csipkedd magad! - tolja ki az ajtón szipogó, mélyen megbántott egykori dajkáját.

 Az asszony mélyen magába roskad, patakzanak könnyei. Alig lát tőlük, miközben pakol. Tudja, hiába kérlelné Isabellát, amit ő egyszer eldönt, annak úgy is kell történnie. Túlságosan is elkényeztette őt, édesanyja pedig csupa bolondságokat sulykolt a lány fejébe. Csak el ne veszítse azt. Escalus elég csendes, nyugodt embernek tűnik, de ki tudja, mi lesz, ha Isabella egyszer kihozza őt sodrából. Mindig az a vihar a legveszélyesebb, ami sokáig csak csendes, aztán hirtelen csap le, nagy erővel.

 - Sok lesz ez már egy napra. Hagyd egy kicsit pihenni szegény lányt! - figyelmezteti Quinn az oktatásba igencsak belelendült Lucyt.

 - Fáradt vagy, Elena?

 - Nem, asszonyom.

 - Ugyan, hiszen ha a végkimerülés szélén állna, akkor sem ismerné be, hiszen te parancsolsz neki! Gyere, állj fel kicsit - húzza fel a telefirkált papírok mellől -. Mozogj egy kicsit, az majd felfrissít. Tudsz táncolni?

 - Nemigen.

 - Megtanítalak. Fogd meg a vállam. Nem, a másikat, ezzel a kezeddel. Így. Emeld meg a könyököd, a másik kezed pedig add ide. Fogd meg az enyém.

 Lucy halkan kuncogni kezd a pároson. Elena túl szégyenlős Tarquin nyitottságához, ám nem meri bevallani, Quinn pedig nem veszi észre. Azt hiszi a lány csak ügyetlen, azért nem tud rendesen táncolni, mozogni, vagy akár megérinteni őt.

 - Várj egy kicsit, Quinn! - áll fel Lucy székéről.

 - Mi az? Valamit rosszul csinálok?

 - Dehogy is! Csak azt akarom mondani, hogy hagyd pihenni egy kicsit. Ülj le, Elena. Majd megmutatjuk Quinnel, hogyan kell táncolni. Ugye?

 A fiú megvonja vállát, megperdíti Elenát, majd elengedi kezét.

 - Csak nem azt akarod mondani, hogy nincs kedved velem táncolni? - játszik Lucy.

 - Szó sincs ilyenről.

 - Akkor nem kérsz fel?

 Quinn udvariasan meghajol, kezet csókol a lánynak.

 - Szabad egy táncra, kisasszony?

 - Természetesen.

 Bár zene nem szól, de mindketten el tudják képzelni a dallamot. Mintha hallanák is, úgy mozognak. Elena csak ámul és bámul, mert sosem látott még ilyen előkelő, udvari táncot. Ahhoz volt szokva, amiben felnőtt, a kocsma bormámoros hangulata, a forróvérű férfiak és ledér asszonyok miként mókáztak egymással még tánc közben is. Lucy és Quinn viszont olyan finoman mozdulnak, még a másik legapróbb rezdüléseit is követik, igazodnak hozzá. Mintha mindig is együtt táncoltak volna.

 - Nocsak, hát az erdőben is így meg lehet tanulni táncolni?

 - Ne feledd, hogy idősebb vagyok nálad. Mikor te még csak járni tanultál, engem már táncoltattak. Az erdőben pedig édesanyámmal táncoltam nagyon sokat, míg bírta. Ez volt a mi közös mulatságunk. Ha rossz kedve volt, táncoltatni kellett. Ő igazán tudta, hogyan kell.

 - Biztosan nagyszerű partner lehetett, hiszen kitűnően mozogsz.

 - Köszönöm. A te tudásodon viszont volna még mit csiszolni. Nem sokan forgattak meg téged, ugye? - incselkedik.

Őt is megforgatja, mint ahogy az imént Elenával is tette, de Lucyt kicsit hátra is dönti. A lány elveszti egyensúlyát, és ha Quinn nem tartaná erősen, el is esne.

 - Jól vagy? - kérdi figyelmesen.

 - Igen, de egy kicsit megszédültem. Pihennem kell. Addig folytassátok Elenával.

 A két lány helyet cserél. Quinn sejti, hogy Lucy nem megszédült, hanem a sebe fájdult meg ismét, de nem szól. Tudja, hogy valószínűleg azért nem mondja el, mert nem akar rájuk ijeszteni, bár elég áttetszőnek találja. Elena nem veszi észre, hogy partnere összeráncolja szemöldökét, amint meglátja, hogy a másik lány oldalához nyúl, igyekezve teljesen természetesnek feltüntetni a mozdulatot, mintha nem is sebét tapogatná.