- Állj!

 A sötétben ólálkodó alak meglepődik, megmerevedik. Nem sejti, ki lehet az, aki kiszúrta őt, de tudja, hogyan fogja elintézni. Egy pillanatig még habozik, aztán előrántja kardját és egy villámgyors mozdulattal a mögötte levő árnyék felé suhint.

 - Elhibáztál - jön a hang, immár az orra elől.

 - Ki vagy te? - kérdi az idegen, karcos hangon.

 - Jobb, ha nem tudod - válaszol szomorúan.

 Az idegen ismét meglendíti kardját, ami ezúttal fémbe ütközik. Apró szikra röppen, ahogy a két kard összecsattan.

 - Miért állsz az utamba?

 - Mert tettem egy ígéretet, amit be kell tartanom.

 - Ahogy én is! Hagyj!

 - Nem tehetem.

 - Eredj innen, míg jól van dolgod! Engedj utamra!

 Beszélgetés közben heves küzdelem bontakozik ki köztük. Bár az éj sűrű sötétjében az átlagos emberek a saját lábukban orra buknának, ők úgy harcolnak, mintha fényes nappal lenne, s jól látnák egymást. Csupán kiélezett érzékeikre hagyatkoznak, mégsem vétenek hibát. Körbetáncolják a kihalt, csendes udvart, néha-néha belépve egy-egy pillanatra a folyosók udvarra nyíló ablakaiból kiszüremlő gyér fáklyafénybe.

 - Csak bántanád Lucyt. Tarquin ugyan hűséget esküdött, de csak arra, hogy megvédje a lányt.

 - Honnan tudsz te erről?

 - Lemondott a kezéről, hogy Lucy boldog lehessen, de továbbra is mellette áll, védi és támogatja. Élete végéig.

 - Miket beszélsz?

 - Születése óta Lucyvel voltam, s amióta csak eszemet tudom, óvtam és segítettem őt. Minden lépését figyelemmel kísértem, ahogy gyermekből leánnyá, nővé érett. Bár a sors úgy hozta, hogy ő nappal él, s én éjszaka, de egy percet nem mulasztottam el mellőle, figyeltem, kísértem, kihallgattam minden lépését, szavát, és titokban elhullajtott könnycseppjét. Mikor idejött, jöttem vele én is, és rád találtam. Téged is figyeltelek, és tudom, mit tervezel.

 - Akkor tudod, hogy ki vagyok, és hogy nem fogok megállni, míg adott szavam be nem tartom! Lehet, hogy Escalus a király, de attól még nem kell, hogy mindenhez joga legyen!

 - Mit akarsz jobban? Hogy Lucy boldog legyen, egy olyan férfi oldalán, akivel kölcsönösen szeretik és tisztelik egymást, vagy hogy örök hűségben, de talpig gyászban álljon egy másik férfi mellett, akivel csak távoli, hűvös kapcsolatot tudnak majd tartani?

 - Tisztes rangot, férjet akarok neki!

 - Ő nem ezt választotta. Neki boldogság kell. Egész eddigi életét az árnyékodban töltötte, hogy felérjen hozzád és elengedhesse a keserűséget, amit érzett. Hagyd, hogy végre önmaga lehessen egy olyan életben, amit magának választ, amiben boldog lehet.

 - Tudod is te ezeket!

 - Ha most bosszút akarsz állni, és elveszed tőle az egyetlen személyt, akit szeretett és még él, azt nem élné túl. Tudom, hogy itt voltál, és tudod, mit tett magával, csak azért, mert azt hitte, Escalus magára hagyta. Ne veszejtsd el őt! Ha megölöd Escalust, megölöd Lucyt is.

 - Nyomorult! Nem te adtad a szavad!

 - Látod, hogy Quinnt nem érdekli. Neki is csak az a fontos, mint nekem.

 - Ki vagy te, hogy ilyen bolondságokat beszélsz?

 A fiatalabbik férfi leereszti kardját és megáll az egyik ablak mellett, ahonnan gyengécske fénysugár szüremlik ki. Lehúzza csuklyáját és karmazsin pillantását a másik köpenyes felé villantja.

 - Nem ismersz meg?

 - Ki vagy? - mereszti szemeit az idősebb férfi, szabad kezével a fiú nyakát elkapva.

 - Gyerünk, ölj meg. Próbálkozz. De ha nekem végem, akkor oda Lucy legerősebb védelmezője és jóakarója. Csupán gyenge halandók maradnak majd mellette.

 - Nem ismerlek!

 - Dehogynem, csak nem ismersz meg. Mióta legutóbb láttál, felnőttem, megerősödtem. És szörnnyé lettem. Ezt az árat fizettem Lucy megnyugvásáért. Akkor, mikor Morpheus Tepes megölésével megbosszultuk szüleink halálát. Legalábbis anyánkét.

 - Nem, te nem lehetsz!

 - De, apám. Lucas vagyok.

 - Lucas? - kérdi könnybe fúló hangon, térdre rogyva.

 - Igen - válaszolja nyugodtan, üres kezét apja vállára téve -. A fiad.

 - Nem lehetsz az! Nem lehet igaz! Mit tett veled Morpheus?

 - Ő semmit. Már halott volt. Lucy levágta a fejét. Amit veled tett, az sokkal rosszabb.

 - Honnét tudod ezt is?

 - Láttam, mikor elöntöttek az emlékei. Ittam a véréből, csak így éltem túl én is. Látod ezeket a forradásokat az arcomon, ugye? Tepes égő kastélyában szereztem, amit húgom gyújtott fel, miután azt hitte, meghaltam. Nem akartam, hogy lássa, mit teszek, ezért inkább elküldtem őt, hogy hagyjon magamra.

 - Nem tudom elhinni, hogy te vagy a fiam - zokogja a megtört férfi -. Olyan kis vézna, ügyetlen gyermek voltál mindig is! Anyáddal csodáltuk, hogy életben maradtál. Mindig a húgod volt az erősebb, az egészségesebb.

 - Most már ő a gyengébb. Már én védelmezem őt. Ezért ha még bosszút akarsz állni, akkor kelj fel és küzdj meg velem, mert csak akkor juthatsz el odáig, ha előbb legyőzöl engem.

 - A szavamat adtam.

 - De ők nem kértek belőle.

 - Megsértettek - áll fel.

 - Megfosztanád a lányod a boldogságtól?

 - Megfosztotta magát a becsületétől - emeli meg hangját.

 Walter kihúzza magát, így látszik végre, hogy majdnem két fejjel magasabb fiánál. Teste erős, izmos. Lucas csak fele akkora, de jóval fiatalabb, még ruganyosabb és acélosabb.

 - Mert életében először végre szeretet kapott valakitől.

 - Talán nem volt jó sorotok bátyámnál? - kérdi.

 - Kihasznált minket. Csak az örökségünk érdekelte.

 - Hazudsz! - vádaskodik.

 - Örült, mikor elmentünk, várta, hogy nem térünk vissza! Maga akarta volna kitekerni húgom nyakát, ha Escalus nem mondta volna neki, hogy feleségül veszi!

 - Bár megemberesedtél, de ostoba maradtál! Egy balga gyermek, aki rémeket lát minden árnyban! - mennydörög hangja.

 - Magam is árny lettem, de nem hagyom, hogy a sötétség teljesen bekebelezzen!

 - Úgy beszélsz magadról és a húgodról, mintha szentek lennétek!

 - Hozzád képest azok vagyunk!

 - Taknyos kölyök! - vágja szájon és a földre löki, kardját a fiú mellkasának szegezve.

 - Ölj meg és bizonyítsd, hogy nagyobb szörny vagy, mint Morpheus volt! Ölj meg! Végezd ki a fiad, ahogy ellenségeddel tetted volna, ha képes vagy rá!

 - Anyádat már megöltem, pedig soha senkit nem tudtam úgy szeretni, mint őt. Most utána küldöm a fiát, akit úgy szeretett mindig is!

 - Megölted anyánkat, most engem akarsz, aztán majd a húgomat - villantja Lucas szemfogait és felmordul dühében -? Azt már nem! Pusztulj!

 Félrehengeredik, felugrik és Walternek esik. Puszta kézzel harcolnak a földön hemperegve, hol egyik, hol másik kerül felülre. Mint a veszett kutyák, marják egymást, ahol érik. Végül Walter fáradni kezd, és hogy véget vessen a küzdelemnek, míg még ereje van, megpróbálja megszerezni fia tőrét, hogy azzal felülkerekedhessen. Lucas azonban éber, apja minden mozdulatát figyelemmel kíséri, így bár meglepetésként éri a támadás, de kivédi. Elkapja Walter csuklóját, és azt visszafordítva a penge a másik testébe fúródik. A férfi, mintha csak tüzes vassal vágták volna meg, mellkasához kap és kihúzza a fegyvert, majd ingét markolászva fetreng a földön. A penge ezüst bevonata marja bőrét, égeti húsát, nagy fájdalmat okoz. Walter a porba dőlve kapkod levegőért, Lucas pedig véres kezét nézi szörnyülködve. - Mit tettem? Apám!

 A fiú apja mellé térdel, ölébe húzza a haldoklót, hogy vigasztalja őt is, magát is. Bánja tettét, könnyei patakzanak. Amint azt előbb az apja tette vele, kirántja annak tőrét, és az acélpengével felhasítja tenyerét, összeszorítja markát, és apja ajkához emeli, hogy az igyon véréből. Walter visszautasítja az ajánlatot, csupán az ajkára hullott egyetlen cseppet nyalja le, hogy még szólni tudjon.

 - Sajnálom fiam, de így kellett lennie. Nem bírtam volna még egy embert elveszíteni, akit szeretek - súgja.

 Walter vörösen izzó szeme kitisztul, lassan visszanyeri eredeti, méregzöld ragyogását, melyet a könnyek csillogása csak fokoz. Arca kisimul, ahogy fájdalma kissé enyhül, s mintha még elméje is kezdene visszatérni. Már nem a szörnyeteg, akit Morpheus vére és saját fájdalma formált, csupán Walter Van Helsing, a magányos, özvegy családapa.

 - Nem így kellett volna történnie! Kérlek, apám, ne hagyj magamra! Fogadd el! - nyújtja ismét kezét, de apja határozottan félretolja.

 - Nyugodj meg, Lucas. Te csak a bennem élő szörnyet ölted meg. Megszabadítottál. Én már rég halott voltam, most végre bele is törődöm. Végre megnyugodhatok.

 - Maradj velem! - zokogja.

 - Add csak ide azt a tőrt!

 Felveszi földre ejtett fegyverét, vágást ejt vele csuklóján és fia felé emeli, tartja a vérző sebet.

 - Tessék, igyál.

 - Nem tehetem veled!

 - Tedd meg értem! Anyádért! Hogy az emlékeim tovább élhessenek, és megérts engem. Hogy meg tudj bocsájtani! Tedd meg! - nyomja a sebet a fiú ajkához, másik kezével hirtelen befogva Lucas orrát, hogy kénytelen legyen inni.

 A fiú, amint megérzi a vér ízét, többet akar, de szíve azt súgja, ne tegye. Az első kortyot mégis második követi, azt pedig harmadik, aztán apja elengedi az orrát, hogy Lucas levegőhöz jusson, kezei visszazuhannak oldalára. A fiú hatalmasra tágult szemmel dől apja mellé, fejét két keze közé szorítva. Ahogy emlékképek százai töltik el és ragadják magukkal, nem képes türtőztetni magát, felordít a fájdalomtól. Valahol egy őr megriad, és azzal nyugtatva magát, hogy a kísérteties, velőtrázó üvöltés a várfalon kívülről jött, visszasétál posztjára.

 - Örülök, hogy még utoljára láthattalak téged is - súgja, és lezárja zöld szemét.

 - Apám - sírja Lucas -! Édesapám!

 Walter felé nyújtja remegő kezét, megérinti a hideg, üres testet. A férfiban már egy csepp élet sincs, de arcán békés kifejezés árad szét. Valóban megnyugodott végre. Mintha még mosolyogna is kicsit. Lucas összeszedi magát, elteszi a szétszórt fegyvereket. Vállára emeli apját és eltűnik a sötétben, hogy végleg elhagyja a kastélyt. Elhatározza, hogy visszamegy szülei régi kastélyához, ott majd eltemeti és meggyászolja őket, aztán, mivel képtelen a tudattal élni, hogy ő maga oltotta ki apja életét, végez majd magával is. Lucy egyedül is boldogulni fog, hiszen Quinn tűzön-vízen keresztül oltalmazza majd, ahogy Escalus is, és akit maga a király véd, annak semmitől sem kell tartania.

 - Igen - súgja maga elé a sötétbe -. Így lesz a leghelyesebb.