Miután elolvasta mindkét levelet, összehajtotta és mellényébe rejtette őket, nehogy bárki más megtalálja. Felállt székéről, kisétált sátrából.

 - Mit üzentek, Tarquin? - kérdezte azonnal egyik társa.

 - Később elmondom. Most beszélnem kell valakivel - válaszolt komoran és otthagyta.

 Édesanyjához ment, hogy közölje vele a híreket. Amelia asszony jókedvűen fogadta, de kissé meg is dorgálta, amiért aznap még nem járt nála.

 - Fontos híreket kaptam, anyám.

 - Valóban? És mi olyan fontos neked?

 Quinn leült édesanyja mellé, megfogta a kezét, és úgy súgta a fülébe:

 - Visszakaptunk mindent.

 Amelia asszony először elsápadt, majd elvörösödött, végül könny futotta el szemét, fia nyakába borult.

 - Nyugodj meg, anyám. Most már minden rendben lesz. Megkaptam apám címét, itt az okirat is. Minden a miénk. A régi birtokok, a kastély, a vagyon.

 - Nem érted, fiam! Akkor el kell innen mennünk! Mi lesz velünk?

 - Mi lenne, anyám? Jönnek a többiek is. Eddig is vigyáztam rájuk, most sem fogom cserbenhagyni őket.

 - Így gondolod?

 - Hát hogy máshogy gondolnám? Újra visszamehetünk a kastélyba! Nem kell az erdőben, sátrakban élnünk! Megyek, összehívom a gyűlést, hogy megosszam velük a jó híreket.

 Feláll és távozik. A levél második feléről nem beszél édesanyjának, mert tudja, az nagyon felzaklatná. A második üzenet még jobban. Arról senki nem tudhat. Abból háború lenne, amit ő nem akar.  Nem áll senki oldalára, ha bárki megsérülhet. Úgy a legjobb, ha az első levélre és annak feladójára hallgat, mert mindenki úgy jár a legjobban. A második írója csak háborút, vérontást akar. Ráadásul saját vérének elárulásával.

 - Nagyon szépen gyógyul a sebe.

 - Mert nagyon jó orvosaim vannak. Már alig-alig fáj. Csak ha megerőltetem magam.

 - Olyat ne tegyen. Nem jó az - rázza fejét rosszallóan Sebastian.

 - Itt vagyok én is, hogy segítsek - csatlakozik Elena a beszélgetéshez.

 - Köszönöm mindegyikőtöknek. Sokat jelent, hogy mellettem vagytok.

 - Fabian tudja, hogy Lady Lucy még a kastélyban van - nyit be Mortimer a szobába.

 - Nem baj. Már nem árthat. Kénytelen lesz hozzászokni, hogy itt vagyok, mert itt is maradok. Escalus kérésére és parancsára - mosolyodik el.

 - Jó végre boldognak látni asszonyom!

 - Szabad kérnem figyelmét, felség? - hajol meg udvariasan.

 - Hát hogyne - néz fel papírjaiból Escalus.

 - Szeretném megtudni, hogy holnap este meglátogathatnám-e.

 - Ez csak természetes - mondja, aztán vissza is fordul az iratokhoz.

 - Már csak azért kérdezem, mert a legutóbbi alkalommal, mikor szóba került, hogy meglátogatom, végül mégis visszautasított, ami igencsak kellemetlenül érintett.

 - Sajnálom, de mint már mondtam, nem azért utasítottam vissza, mert én így akartam. Fontos dolgom akadt, amit mindenképpen sürgősen el kellett intéznem.

 - Valóban? Egy levél megírása fontosabb, mint hitvesi kötelességei?

 - Isabella, kérem, értse meg, diplomáciai kötelezettségeim fontosabbak, mint a házastársiak. Elsősorban uralkodó vagyok, és csak utána férj.

 - Rendben. Majd észben tartom, mikor arra gondolok, hogy elsősorban nő vagyok, és csak utána feleség - húzza fel orrát és szó nélkül távozik.

 - Na de felség! Ön ezt szó nélkül hagyja? - rosszallja Fabian.

 - Kénytelen vagyok, mert valamilyen szinten igaza van. Valóban illene az Isabella iránti kötelességeimet is teljesíteni, de azt hiszem, valami visszatart. Képtelen vagyok rá.

 - Pedig Isabella királyné bájos asszony, és igazán erényes. Csak nem egy másik hölgy bájai vonzzák el őfelsége figyelmét?

 - Fabian, figyelj a nyelvedre, mert kivágatom - mordul fel mérgesen Escalus -! Tudod jól, mi van a háttérben, ahogy én is tisztában vagyok azzal, hogy te mit tettél, mégsem feddtelek meg. Ne akard, hogy elveszítsem a türelmem!

 - Elnézést, őfelsége, de én csakis és kizárólag az ön és az ország érdekében cselekedtem.

 - Azzal, hogy bezártál egy sérült, gyenge emberi lényt? Ráadásul pont azt a személyt, akiért én felkutattam a világot? És hogy te mindvégig eltitkoltad előlem azt, amit a legjobban tudni akartam?

 - Sajnálom, őfelsége, de csak ismételni tudom, amit az előbb mondtam.

 - Elég, Fabian! Tűnj innen! Elegem van belőled!

 - Engedelmével, őfelsége - hajol meg udvariasan, de hűvösen, és elsétál.

 - Tarquin, valóban elmegyünk innen? - húzza meg a fiú ingét egy rongyos kislány.

 - Igen, Joanna.

 - Akkor hol fogunk lakni?

 - Egy sokkal jobb, szebb és biztonságosabb helyen. Egy kastélyban. És házakban.

 - Kastély? - bámul értetlenül, hiszen még alig néhány éves, sosem látott még kastélyt.

 - Olyan, mint egy hatalmas sátor. Csak kőből vannak a falai, és több helyiség van egymás felett és alatt. Szobák.

 - A nagymamám egyszer lakott kastélyban. Ott is dolgozott, de én még nem voltam egyben sem.

 - Nemsokára te is ott lakhatsz majd.

 - És hol van az a kastély?

 - Az erdő másik oldalán.

 - De a mama azt mondta, tilos elhagyni a tábort, mert az erdő teli van veszélyekkel.

 - Ezért megyünk majd együtt. Úgy biztonságosabb. Menj, Joanna, segíts édesanyádnak pakolni. Nekem most dolgom van, amit el kell intéznem.

 - Jó! - vágja rá a kislány és kacagva elszalad.

 - Mi a baj? Feldúltnak tűnsz.

 - Isabella és Fabian. Mintha összedolgoznának ellenem - ül le a padra Lucy mellé.

 - Nem ellened. Isabella a feleséged, csak azt szeretné, ha foglalkoznál vele. Fabian problémája pedig inkább én vagyok. Ne törd magad miatta. Kicsit figyelj oda Isabellára, Fabiant pedig bízd rám.

 - Ezt nekem kell megbeszélnem vele. Te nem mennél semmire egyedül.

 - Akkor miért nem hívtad őt is ide?

 - Mert veled akartam lenni. Melletted mindig nyugodt vagyok - csókolja meg a lány homlokát.

 - Beszélhetnénk valamikor hármasban. Olyan helyen, ahol nem lát, nem hall más. Szívesen kibékülnék Fabiannal, hiszen nem adtam okot arra, hogy megvessen. Legalábbis szándékosan nem.

 - Majd meglátjuk, mit tehetünk. Fázol?

 - Csak egy kicsit - dörzsölgeti karját.

 - Gyere, bújj ide - húzza magához -. Jobb?

 - Sokkal - mosolyodik el, közelebb bújik Escalushoz és megcsókolja.

 A férfi végre ellazul, átengedni magát az érzésnek. Homlokán kisimulnak a ráncok, ökölbe szorult keze elenged.

 Tarquin megállítja lovát, majd körbenéz, hátha észrevesz bármi mozgást. Miután egy darabig hiába kémlel, leszáll a nyeregből, gyalog is körbejár.

 - Én itt vagyok, ahogy kérted! Hallasz? - kiáltja.

 Valami megzörren az egyik bokorban, valami villan, és egy tőr fúródik a Quinn melletti fa törzsébe.

 - Jól van - mondja -. Látom, te is eljöttél. Döntöttem. Tessék, itt a válaszom!

Inge alól egy levelet húz elő, majd a fába fúródott tőrt kihúzza és azzal rögzíti üzenetét a kéreghez. Visszaül nyergébe és elvágtat, egyenesen Clearhaven felé. Siet, mert fél hogy utolérik. Azzal, hogy nem személyesen mondta el véleményét, hanem levelet írt, némi előnyre tett szert, de nem tudja pontosan mennyire. Csak reméli, hogy még időben a kastélyba ér.