- Hogyan is maradhatnék itt?

 - Ez az én palotám, én mondom meg, ki megy, és ki marad.

 - Apámnak voltak birtokai közel Clearhavenhez. Odaköltözöm, hogy közel maradjak hozzád.

 - Miért akarsz mindenáron elszakadni tőlem? - kérdi kétségbe esve.

 - Ott majd meglátogathatsz, kettesben lehetünk - mondja, közben elfordítva fejét, hogy  Escalus ne lássa sírni.

 - El akarsz hagyni? Maradjak egyedül?

 - Neked itt van az otthonod. Itt van Isabella is.

 - Rendben. Ha mindenképp el akarsz menni, legyen. Csak egyet kérek - nyújtja kezét Lucy arca felé, hogy visszafordíthassa azt és a lány szemébe nézhessen-. Mondd meg, őszintén, miért?

 Lucy zokogni kezd, Escalus vigasztalón magához öleli.

 - Semmi baj - morzsol el egy könnycseppet maga a király is.

 - Te nem tudod…

 - Mit nem tudok?

 - Én…mindennél jobban…szeretnék veled maradni - szipogja -. De nem lehet.

 - Már miért ne lehetne?

 - Itt maradnék, akár utolsó cselédedként is, nap, mint nap szolgálnálak, csak hogy láthassalak! De akkor mi lesz Isabellával?

 - Kénytelen lesz beletörődni. Senki sincs abban a helyzetben, hogy kiválassza, kivel akar összeházasodni. Látod, még én sem. De azt csak mi magunk tudjuk igazán, kit is szeretünk. Minden bizonnyal Isabella sem magától akart a feleségem lenni.

 - Én nem szeretném, ha baj lenne belőle. Félek, hogy bármi botrányt kavarna az ittlétem, ami kikezdené a jó hírneved, vagy a tiszteleted. Nem szeretném, ha miattam bármi féle hátrányod lenne.

 - Lucy, nekem te vagy mindenem. A szerelmem, a boldogságom, a jövőm. Az életem. A jobbik felem. Nélküled nem lehetnék egész ember. Kellesz mellém, mert csak így vagyok erőm teljében. Érted már? Nem akarlak elengedni. Kérlek, maradj velem! Mit szólsz?

 - Ha valóban ezt szeretnéd, hogy mindenáron maradjak, én itt leszek. De hogy tudjuk ezt folytatni?

 - Azt még nem tudom - rázza meg fejét Escalus.

 - Ha az ágyasod lennék?

 - Képes lennél ennyire lealacsonyítani magad? - döbben meg.

 - A király szeretőjének lenni nem lealacsonyítás. Számomra nincs annál magasabb megtiszteltetés, minthogy szeretsz engem és melletted lehetek.

 - Ezt később még megbeszéljük. De most, hol is van az a reggeli, amiről az imént beszéltél?

 - Itt, az ágy mellett, a széken. Elena hozta a konyháról. Még friss.

 - Na de Bella asszony!

 - Nincs na de, kisasszony!

 - Édesanyám mindig azt mondta, ha a hitvesi ágyban nem is, majd azon kívül megtalálhatom a boldogságot.

 - Először is, az édesanyja a szerelmet mondta, nem a boldogságot. Mindemellett azonban továbbra is tisztelettel tartozik férje irányába, ne feledje! Nem rohanhat azonnal más férfi karjaiba, amint véget ért a nászéjszakája!

 - Nem is akarok, de egyszerűen nem bírom ezt az embert! Nem tisztel engem!

 - Az az ő dolga, megteheti. Ő a király.

 - Nem, nem teheti ezt meg! Én a felesége vagyok, a királyné! Egy másik király lánya! Apám megbosszulja, ha bármi sérelem ér.

 - Kétlem, asszonyom. Az édesapja pont azért egyezett bele ebbe a frigybe, mert hadserege oly csekély, és szüksége volt egy nagyobb erő segítségére.

 - Ah, lehetetlen! - veti magát Bella asszony ágyára, hisztérikusan.

 - Asszonyom! Azonnal hívok orvost! - sápítozik és elrohan.

 - Kedvesem…

 - Mit szeretnél? - törli meg száját.

 - Bár nem szeretnék visszaélni nagylelkűségeddel, de volna egy kérésem.

 - Mondd csak, mi volna az?

 - Korábban azt mondtad, kérhetek tőled bármit.

 - Igen, tudom - ráncolja össze homlokát gyanakodva.

 - Emlékszel Tarquinra, ugye?

 - A vőlegényedre? - húzza félre száját.

 - Egyszer te is voltál az - emlékezteti a lány, de meg is bánja, amint kiejti.

 - Tudom. Sajnálom, hogy nem vittem többre - süti le szemét -. Mit szeretnél kérni?

 - Gyermekkoromban nagyon jó barátok voltunk. Az édesapja akkor halt meg, mikor az én szüleim. Ugyan az az ember ölte meg őt. Azért, mert fiával együtt megesküdött, hogy míg csak él, megvéd engem és bátyám. Így lettem cserébe jegyese.

 - Igen, ezt mind tudtam.

 - Az apja halálával elvesztett mindent. Földönfutók lettek az édesanyjával, de továbbra is hűek voltak a királyhoz. Talán ismerte is. Ahogy tudom, gyakran megfordult Clearhavenben.

 - Hogy hívták?

 - Alexander Tarquin Ravenwood.

 - Igen - bólint -. Jó ember volt. Apám megbízott benne.

 - Azt szeretném, ha segítenél neki, ahogy ő is segített nekem.

 - Pontosabban?

 - Kérlek, ha nem olyan nagy kérés, add vissza neki apja birtokait, hogy legalább édesanyja ne egy erdőben bujdokolva élje le utolsó éveit, hanem biztonságban.

 - Meglátom, mit tehetek az ügy érdekében.

 - Nagyon hálás volnék érte. Igazán sokat jelentene.

 - Miért szeretnéd ennyire, hogy segítsek neki? - fordul aztán szembe a lánnyal.

 - Mert ő jó ember. Sokat szenvedett, de nem adta fel. Nem lett belőle útonálló bandita. Királyhű. És nekem is nagyon sokat segített. Neki köszönhetem, hogy eljutottam hozzád, hogy most itt lehetek veled, vagy egyáltalán azt is, hogy életben vagyok.

 - Valóban?

 - Valóban - bólint.

 - Mégis, hogyan?

 - Ő küldte utánam Elenát.

 - Utánad? Miért? Hova?

 - A kastélyba. Hogy mindig tudja, hogy vagyok, küldjön, amire szükségem van és intézze, amit kérek tőle.

 - Hogyan - hőköl hátra -? Te végig itt voltál?

 - Azóta, hogy kihúztak a folyóból.

 - Akkor miért nem tudtam, hogy itt vagy? Miért nem láttalak? - értetlenkedik.

 - Kérdezd meg róla Fabiant.

 - Fabian? Mit tud róla Fabian? - kérdi most már háborogva.

 - Kérlek, csillapodj le.

 - Akkor mondd el, magyarázd meg! Miért? - áll fel a lány mellől.

 - Addig nem mondom meg, míg meg nem nyugszol.

 - Miért csinálod ezt?

 - Mert nem akarom, hogy Fabiannak baja essen. Nem direkt tette. Csak azért zárt be, hogy téged védjen.

 - Tőled? Miért?

 - Kérlek, ülj vissza ide, mellém.

 - De miért tett volna ilyet?

 - Hogy ne gondold meg magad. Én magam is egyetértettem az ötletével. Nem véletlenül üzentem olyan keveset Sebastiannal.

 - Sebastian? Ő is tudott erről? Még ki?

 - Mortimer. De ők csak azért, mert szükséges volt. Ők gondoskodtak a sebemről.

 - És én? Én miért nem voltam szükséges? - huppan vissza az ágyra.

 - Nem a szükségesség a kérdés. Neked nem volt szabad tudnod róla. Hogy ne engem válassz Isabella helyett. Én mindig itt leszek melletted, de sokkal jobban jársz te is és az országod is, ha ő a feleséged. Én nem tudok segíteni, nekem nincs hatalmam. Csak egy egyszerű, vidéki nemes lánya vagyok.

 - Nekem többet jelentesz annál. De kérlek, többé ne rekessz ki az életedből! Fabiant pedig felelősségre fogom vonni, amiért elzárt minket egymástól.

 - Ne tedd, kérlek. Csak jót akart. Ha nem tette volna, nem lehettem volna ilyen közel hozzád mindvégig.