- Elena, segíts átöltözni! Hozd nekem ide azt a felsőruhát! - ül fel az ágyon, mikor végre megnyugszik kissé.

 - Biztosan folytatni akarja?

 - Igen.

 - Jól meggondolta? Ha ez most nem sikerül, akkor…

 - Tudom, mi lesz akkor, de ne félts, kérlek. Nem irtózom a tudattól, hogy Tarquin Ravenwood felesége legyek. Gyermekkorom óta barátom, így nincs ellenérzésem ezzel kapcsolatban. Kérlek, ne hozd fel többé ezt. Quinnek nehezebb lesz, mint nekem, ha a felesége leszek. És most, kérlek, segíts lecserélni a fekete felsőruhát a fehérre.

 - Nem óhaj inkább kéket húzni?

 - Semmi ártatlanság vagy tisztaság nincs bennem. Látod a két kezem?

 Elena zavartan bólint.

 - Tudod, hány olyan lény hullott már el általa, aki valaha ember volt? El sem tudod képzelni. Több falunyi szörnyet öltem már meg, miért lennék hát ártatlan? Ráadásul nem is a szívem húz szegény Tarquinhoz, csupán apáink adott szava. Ő tudja rólam jól, miféle ember vagyok, nem szükséges hát megtévesztenem. Szorosabbra húzd azt a madzagot!  Úgy jó. Remek. És most a hajam. Le akarom engedni. Még utoljára. Úgysem hordom többé így. Míg bátyám élt, mindig kiengedve hordtam, csak ő fogta össze sajátját. Gyakran csak így tudtak megkülönböztetni minket utazásaink során.

 Lucas, vajon merre járhatsz most? Békére lelt már a lelked? Remélem, hisz szüleink halálát megbosszultuk, de a tiédért már nincs kinek megfizetnem. Csak magamat okolhatom érte, tulajdon makacsságom és ostobaságom. Bocsáss meg. Minden éjjel imádkozom érted, és a lelkedért.

 - Lucas. Így hívták a fivérét, ugye?

 - Igen. Hm. Még emlékszel hát rá. Rajtam kívül te vagy az egyetlen, aki ezt elmondhatja magáról. Illetve nem, hiszen Quinn is ismerte. De rég is volt az, hogy együtt játszottunk! Úgy szeretnék néha ismét gyermek lenni. Gondtalan, boldog, szabad. Békében élni.

 - Én biztosíthatom neked - nyitja résnyire az ajtót Tarquin.

 - Ravenwood úr! Mit csinál itt? Menjen ki, még nem szabad látnia a kisasszonyt!

 - Nem láttam én semmit. Még a ruhája csücskét sem.

 - Kérem, távozzék - szólítja fel ismét.

 - Rendben, megyek. Hogy én soha nem jöhetek be ide! - zsörtölődik.

 Elégedetlenkedésébe némi öröm is vegyül, mikor észreveszi, hogy Elena visszacserélte nyakékét arra a kis réz medálra, amit tőle kapott. Magában somolyogva állapítja meg, milyen mókás, hogy egy kis vacak ennyire fontos ennek a kislánynak, miközben visszasétál a kocsihoz. Mikor visszaértek a fogadóhoz, visszacserélte ruháját a szakadt, rongyos darabokra, a kopott köpenyre és a hatalmas kalapra, most azonban fontolgatja, hogy ismét felveszi a nemesi öltözetet, hogy megjelenése illő legyen majd az alkalomhoz. Végül is, mégiscsak nősülni készül.

 - Mi a - hőköl hátra, amint meglátja, hogy a kocsi egyik kereke kettétörött -… Ki tette ezt?

 Végigkérdi az idő közben visszatért embereket, hátha valaki látott valamit, de semmi érdemeset nem tud meg. Végül az egyik vendég megszánja őt és kölcsönbe adja neki saját kocsiját, mondván, neki úgysincs aznapra több dolga, a fiatal ifjúnak azonban igencsak sürgős teendője akadt. Quinn nem győz hálálkodni a nagylelkű nemesnek, aztán sebtében nekiáll öltözködni. Mire befejezi, a két lány is megjelenik. Lucy teljesen becsomagolta magát köpenyébe, még ruhája csücske sem látszik ki. Mélyen arcába húzta csuklyáját, fejét pedig lehajtotta. Mögötte Elena érkezik sietős, de apró lépteivel. Legnagyobb meglepetésükre Quinn a kölcsönkapott kocsiba ülteti be őket, aztán megrántja a gyeplőt és már robognak is el.

 - Mortimer! Legalább te megvagy! Apád merre van?

 - Őfelsége! Engedje meg, hogy gratuláljak önnek és…

 - Hagyd későbbre! Hol van Sebastian?

 - Ahelis királynéval és Brenner herceggel játszanak, a királyné szobájában.

 - Azt mondta…mindegy. Köszönöm! - rázza meg fejét, aztán elrohan.

 - Kérem, ne haragudjon meg, amiért még mindig csak hercegnőnek szólítom, de az én szívemben mindig az a kedves, gyönyörű kislány marad, aki régen körbe-körbe rohangált az udvaron, néha utánam sertepertélve.

 - Ugyan, Sebastian! Hogy is haragudhatnék meg az én drága jó orvosomra!

 - Csak hogy megvagy!

 - Őfelsége - áll fel azonnal az orvos.

 - Mondd, hol van?

 - Nem tudom, ezt ő küldte - nyújtja át az erszényt.

 Escalus mohón utána kap, majdnem ki is veri Sebastian kezéből, de végül erős markába zárja a tárgyat.

 - Mi van benne?

 - Nem tudom, nem néztem bele.

 - Mi történt, Sebastian?

 - Engedje meg, hogy erről később beszéljek. Ígérem, mindent elmondok majd, de most…

 - Nem lehet! Ezt csakis Charles adhatta neki! - húzza elő a karperecet az erszényből.

 Észre sem veszi, úgy kiveri mellőle a kis papírt, amin Lucy üzenete áll.

 - Visszautasít! Kigúnyol!

 - Bátyám, nézd meg jobban! Volt mellette egy üzenet is, de nagy sietségedben figyelmetlenül elejtetted.

 - Valóban - hajol le érte.

 A gyűrött papírdarabot széthajtogatja, olvasás közben összeráncolja szemöldökét.

 - Mi áll benne, bátyám?

 Escalus szó nélkül faképnél hagyja csodálkozó húgát és az orvost. Az ajtót olyan hangosan csapja be maga után, hogy Brenner herceg sírva fakad, de neki fel sem tűnik. Rohan egyenesen az istállóhoz, nyergelés nélkül pattan fel lova hátára és a nemes állat sörényébe kapaszkodva galoppozik el a sötétbe. Csupán a kapuőrök csodálkoznak a száguldó figurán, mert a füstként terjedő sötétségben nem ismerik fel újdonsült királyukat a siető nemesben.

 Remélem, nagyon remélem, hogy még időben odaérek. Kérlek, Lucy, ne csinálj semmi olyat, amit később megbánnál! Nagyon kérlek, szerelmem, várj meg! Különben…nem élném túl, ha elveszítenélek.

 - Atyám, megjöttünk!

 - Jó estét. Azt hittem, már nem is érnek ide. Kezdtem azt gondolni, egész éjszaka várhatok. No, de, tessék csak. Máris nyitom a kápolnát. Jöjjenek utánam.

 Quinn a szerzetes után halad, mögötte a két lány. Míg beérnek, Lucy leveszi köpenyét és Elena kezébe adja, majd megigazítja ruháját. Mikor megállnak az oltár előtt, fordul csak felé a két férfi, mindkettő megbűvölve nézve a fiatal menyasszonyt. Gyöngyből készült fejéke alól lágyan omlik le haja, hófehér ruhájának aranyszállal áttört virágmintái szinte ragyognak a rengeteg gyertya fényében, arcáról mégis inkább bánat és szomorúság sugárzik, mintsem boldogság.

 - Leányom, csak nem érzed magad rosszul?

 - Csak apáinkra emlékezik. Még ők rendezték el házasságunkat, de egyikük sem érhette meg ezt a napot.

 - Sajnálatos, de én jegyesét kérdeztem. Kedves, ugye nem azért ilyen bánatos, mert belekényszerítették ebbe a házasságba?

 - Nem - rázza meg fejét -. Jegyesem az imént igazat szólt. De kérem, hagyjuk most ezt, és nevezzen minket egymáséinak!

- Ahogy óhajtja. Előbb azonban meg kell kérdeznem, ugye a frigy nem ütközik semmilyen akadályba? Nem házas egyik fél sem, ugye?

 - Még nem, de ha sokáig húzza, nem is leszünk egyhamar.

 - No, de sietős az úrnak! - háborog a pap.

 - Kérem, nem lehetne folytatni? - szól halkan Lucy.

 - Szóval nincs törvényes gátja e két fiatal Isten és a törvény színe előtt való egyesítésének, ugye? - kérdi gyanakodó tekintettel.

 - Nincs - rázza meg fejét ismét a menyasszony.

 - Gyűrűjük van?

 - Van - kezd el ruhájában keresni Quinn.

 Jó darabig szöszmötöl, mire végre előhúz inge alól egy madzagot, melynek végére egy karikagyűrűt csomózott.

 - Addig megkérdem, van bárki is, aki ellenezné a házasság megkötését?

 - Legjobb tudomásom szerint nincs - válaszol Tarquin, kiszabadítva az ékszert a rágabalyodott csomóból.

 - Akkor kérem, fogja a gyűrűt, és…

 A kis kápolna ajtaja hatalmas csattanással tárul fel, félbeszakítva a ceremóniát. Egy fiatal férfi alakja bukkan fel a sötétségből.