Lucy, mielőtt folytatná, feláll a székről, így igyekezve bemutatni, legalábbis elhitetni az apróddal, mennyire erőre kapott már.

 - Holnap pontban délben távozni fogok. Remélem, távollétemben nem fogok nagyon hiányozni, kedves Fabian. És ne aggódjon, távozásommal nem fogok nagy feltűnést okozni, ígérem. Azonban meg kell értenie, a hűség és a kötelesség szólít, nem is beszélve adott szavamról.

 - Ön nélkül üres lesz a palota - gúnyolódik ismét.

 - Igazán sajnálatos, de távozásom oka igenis sürgető. Férjhez fogok menni, ugyanis. Méghozzá holnapután.

 - Valóban? - nevet fel rosszindulatúan.

 - Mérget vehet rá. Mégpedig egy olyan férfihoz, aki nem csupán megboldogult, kapzsi gyámapám önző érdekei választottak, hanem szüleim tiszta szándékai. Olyan valaki felesége leszek, akinek kezem nem eladták, hanem felajánlották, mint kiérdemlendő kincset.

 - És ki volna az a szerencsés, ha szabad volna tudnom - kapkod Fabian levegő után a nevetéstől.

 - Tarquin Ravenwood, Willowdale őrgrófja.

 - Ravenwood - csapkodja térdét -? Az a semmirekellő? Az az erdőjáró bandita?

 - Higgyen róla, amit akar. Úgysem ismeri. Sem személyiségét, sem történetét.

 - Gondoljon, amit akar, én többet hallottam életéről, mint a méltóságos kisasszony-

 - Majd meglátjuk, kinek lesz igaza. Figyelmeztetem azonban, nagyon jó emberismerő vagyok.

 - Ez esetben jó utat és sok boldogságot kívánok! Most azonban, ha megbocsájt, bármilyen jól is szórakoztam, magára kell, hogy hagyjam. Isabella hercegnő hamarosan megérkezik, és méltó fogadtatásban lenne illő részesítenem. Elvégre csak nem húzhatja meg magát egy vendégszobában, ha már ő lesz az új királyné! Elő kell készítenem a lakosztályt, és értesíteni a szakácsokat! Mennyi munka egy ilyen finom, előkelő és nemes hölgy fogadása! - sóhajt fel színpadiasan.

 - A mielőbbi viszontlátásra, kedves Fabian! - búcsúztatja az apródot annak saját, gunyoros stílusában.

 - A viszont látásra, Lady Lucy!

 Amint a fiú távozik, Lucy visszarogy székére. Megkönnyebbülten sóhajt fel, aztán sajgó bordájához kap. Nem szabad túlságosan erőltetnie magát, különben felnyílik a sebe, amit lehet, hogy nem élne túl. Gondolatait azonban eltereli terve eddigi sikere, s már csak abban bízik, hogy valóban jó emberismerő és Fabian most nem a konyhába rohan, hanem a herceghez, hogy elárulja neki, amit az imént tőle tudott meg, mintha csak emberei mondták volna neki, akikkel állítólag utána kutatott. Míg lelkét igyekszik közelgő próbatételeire felkészíteni, vékony ujjaival sajgó oldalát nyugtatja. Bízik benne, fizikailag is bírni fogja az elkövetkezendő napokat. Muszáj lesz.

 - Hogy ment, méltóságos asszonyom? - kérdi Elena, a szobába lépve.

 - Jól. Azt hiszem, egész jól. Már csak imádkoznom kell, hogy minden úgy sikerüljön, amint azt szeretném.

 - Jól érzi magát - segíti fel a székről, át az ágyba úrnőjét -? Olyan sápadt!

 - Köszönöm, jól vagyok. Kérlek, segíts összeszedni a holmim!

 - Ráér még, asszonyom. Tarquin úr csak holnap délre jön.

 - Addigra már mindennek készen akarok lenni. A ládát sikerült megszerezni?

 - Igen, ahogy óhajtotta. Itt van, nem messze, egy fogadóban. Itt a szoba kulcsa is, ha óhajtja. - Nem, köszönöm. Tartsd csak magadnál. Nem akarom, hogy bárki észrevegye. Most pedig, cseréljük át a kötéseimet.

 - Mortimer nemsokára itt lesz és segít. Várjuk meg.

 - Sebastian visszatért már?

 - Éppen akkor jött be a főkapun, mikor én.

 - És ez mikor volt?

 - Úgy jó fél órája, de mikor ideértem, hallottam, hogy beszélget azzal az apróddal, és gondoltam, megvárom, míg távozik.

 - Köszönöm, jól tetted. Sebastian már minden bizonnyal beszámolt őfelségének találkozásunkról, most pedig Fabian is rohan, hogy elmondja, ő mit tudott meg rólam.

 - Rendben, akkor holnapután várom önt és kedves aráját. Biztos benne, hogy nem lesznek vendégeik?

 - Menyasszonyom kísérőjén kívül senki. És kérem, ne is értesítsen senkit. Nem szeretnénk ugyanis, ha mások túl sokat tudnának a mi magánéletünkről.

 - Lányszöktetés volna tán a dologban? Titkos menyegző?

 - Még ha így is lenne, sem volna hozzá semmi köze. Azért fizetjük, hogy összeadjon minket, nem pedig, hogy faggatózzon.

 - Elnézést, Ravenwood úr, de tudja, nincs ínyemre az ilyen titkos frigy, mert aztán jönnek a kedves szülők, és az én fejemet törik be, amiért engedély és áldás nélkül adtam össze a porontyaikat.

 - Ha ennyire tudni akarja, nem lányszöktetés és nincsenek szülők sem. A menyasszonyom négyéves kora óta árva, ahogy hasonlóképpen én is, gyermekkorom óta félárva volnék. Annak idején jegyesem szülei megegyeztek az enyémekkel, ha eljön az ideje, lányuk az én feleségem lesz, most pedig tiszteletünk és engedelmességünk jeléül szeretnénk eleget tenni az ő óhajaiknak.

 - És valóban a hölgy is így gondolja?

 - Kifejezetten az ő kérése volt, hogy szüleink emlékére váltsuk be az egyességet és keljünk egybe. Gyermekkorunk óta gyengéd érzelmeket táplálunk egymás iránt ugyanis, és habár szüleink eleste elszakított minket egymástól, most ismét egymásra találtunk, és a régi érzelmek most újra fellobbantak. Kíván még többet tudni?

 - Nem, minden rendben.

 - Örülök - forgatja szemét Tarquin.

 - De mondja csak, miért ilyen szokatlan időpontban, ilyen későn?

 - Ahhoz már végképp semmi köze - jön ki sodrából végleg -! Akarja a megbízatást és a pénzt, avagy keresnem kell egy másik, rendes papot? - üvölt rá, kardja markolatát szorongatva.

 - Elnézést kérek esendőségemért, de roppant kíváncsi természettel áldott meg a jóisten.

 - Engem pedig borzasztó türelmetlennel! - vágja rá fogcsikorgatva.

 - Rendben, értem, értem. Két nap múlva várom önöket.

 - Itt leszünk, afelől nem lehet kétsége. És ha minden rendben zajlik, akkor megeshet, hogy az erszény még súlyosabb lesz.

 - Köszönöm uram, igazán hálás vagyok! A jó Isten kísérje útján és áldja önt, kedves jegyesével együtt!

 Tarquin biccent, aztán sietős léptekkel hagyja el a kis kápolnát. Kifelé menet halkan szitkozódik magában. Valóban rendkívül idegesítő ez a szerzetes. Remélem, tényleg olyan nagy a szája, mint a kíváncsisága ennek a vénembernek, különben… Mindegy is. - sóhajt szomorúan. Lova nyergébe lendülve mély lélegzetet vesz, amit hosszan fúj ki, hogy kicsit megnyugodjon.

 Nem tudom pontosan, csak sejtem, mit forralsz magadban, Lucy. Bízom benne, hogy sikerül, mert tudom, bármennyire is próbálkoznék, mellettem úgysem lennél boldog, soha. Ha pedig téged nem tudlak boldoggá tenni, én magam sem lehetnék az, semmiképp. Fáj elismerni, hogy ennyi év várakozás és reménykedés után mire ismét utamba sodor a szél, szíved már egy másik férfiért dobog, és mégis, magadra erőltetsz engem, egy régi esküt, amiről neked még tudnod sem lett volna szabad. A pokolba is, hogy a halottak szavát előbbre tartod, mint a saját szíved hangját! Ostoba lány! De akkor is, mit akarok én? Gondolatban fejmosást tartani neked, mikor én ugyan azt csinálom, amiért épp téged feddlek? Mit ki nem hozol belőlem, te lehetetlen, te makacs, te ostoba…te reménytelenül szerelmes lány. Sajnálom, hogy nem vagyok képes azzá a férfivá válni, akit szeretni tudsz, még akkor sem, ha minden terved dugába dől, és végül mellettem fogsz kikötni. Nagyon szeretném, de nem megy. Minden próbálkozásom ellenére én ez vagyok. Egy másik reménytelen szerelmes, egy elveszett lélek. A szívem egy része reméli, hogy Escalus nem fog eljönni, és az enyém leszel, a másik pedig, ha megszakad is, de azt akarja, hogy boldog légy, ha más férfi karjaiban is. Ha viszont így lesz, kérlek, bocsáss meg nekem, de nem kívánhatod, hogy továbbra is melletted álljak és vele lássalak nap, mint nap. Ha így lesz, el foglak hagyni. A személyed, a neved, a lelked, az emléked. Apáink esküjét. Sajnálom, Lucy. Mindkettőnknek megjár a boldogság. De ez nem azt jelenti, hogy csak úgy fel foglak adni, és feltétel nélkül átadni, sőt, tálcán felkínálni téged másnak. Küzdeni fogok azért, hogy megtudjuk, mi az, ami tényleg jó nekünk, ami igazán boldoggá tesz minket. Nem a csalóka ábrándok, hanem az igazi érzelmek azok, amik fontosak, tartsd észben, Quinn!