Megbíztam benne. Kár volt. Köpönyegforgató. Shadowhollowban nem volt velem ilyen ellenséges. Most pedig elűzne a világ végére is. Hagyná, hogy meghaljak, sőt, tán kívánja is. Ó, Fabian! Te kétarcú!

 Álmában forgolódna, de nem tud. Felébred a fájdalomra.

 - A csudába! – csúszik ki ajkán a kötéshez kapva.

 Istenem, miért hagysz ennyit szenvednem? Miért nem veszed el az életemet végre, hogy megpihenhessen a lelkem? Miért hagysz mindig életben? Bár engem szólítottál volna magadhoz bátyám helyett. Ő boldog lehetne az élők között. De én? Nekem mi marad? Gyász? Magány? Boldogtalanság? Semmi? Csak az üres semmi.

 - Őfelsége! Hívatott.

 - Sebastian! De örülök, hogy újra látlak! Mondd csak, hogy utaztál? És Lucyt hol hagytad?

 - Felség, kérlek, bocsáss meg nekem!

 - Miért? Mi történt?

 - Lady Lucy a megbeszélt indulás előtti éjszaka megszökött. Egyenesen ide tartott. Kérem, mondja, hogy biztonságban ideért!

 - Megszökött? Miért szökött volna meg? Gyere, itt beszélhetünk anélkül, hogy bárki kihallgathatna minket – invitálja a könyvtárba.

 Bent van egy titkos szoba, amiről csak a mindenkori uralkodó és legfőbb bizalmasai tudhatnak. Ide akarja bevinni őt, de épp, mikor megközelítenék a rejtett bejáratot, egy apród lép be a könyvtárba.

 - Felség! Egy követ érkezett!

 - Mondd meg neki, hogy várjon még egy kicsit. Fontos dolgot kell elintéznem.

 - Azt mondja, nem várhat, mert indulnia kell tovább, és mindenképp beszélni akar őfelségével, amilyen hamar csak lehet. Mást nem tudtunk kiszedni belőle, de ahogy néztük, valóban siethet valahová. Megsebesült, és szüksége lenne ellátásra.

 - Rendben, engedd be. Úgyis itt van Sebastian, majd megvizsgálja közben.

 - Őfelsége, Escalus herceg – hajol meg az ajtóban az imént említett követ.

 Fekete köpenybe burkolt alakja valóban úgy mozog, mintha fájdalmai lennének. Arca nem látszik, csuklyáját mélyen lehúzta. Csak szeme villog baljóslóan az árnyékból.

 - Uram! Jó uram! – nyög fel Sebastian.

 - Tán ismered, Sebastian?

 - Igen! Ő mentett meg engem!

 - Mikor? Mitől?

 - Richard úr bérgyilkosokat küldött elénk az útra, hogy végezzenek Lady Lucyvel és velem.

 - Tessék? – hőköl hátra a herceg megütődötten.

 - Kérem, felség, ne aggódjon. Richard és a fia már nem jelentenek veszélyt. Azért jöttem, hogy közöljem önnel a hírt, hogy meghaltak. Tessék, ez a papír itt igazol mindent. Benne van az is, hogy Shadowhollow és Falconworth minden területével és vagyonával immár Lady Lucy van Helsing tulajdona. Kérem, adja át neki az üzenetet.

 - Miért adjam át én? – értetlenkedik Escalus.

 - Mert én nem értem el őt. Tudtommal ide menekült, ám mikor rákérdeztem őfelsége egyik apródjánál, hogy Lady Lucy a várban tartózkodik-e, azt mondta, sem hallott még róla. Azt hiszem, Fabiannak hívják az ifjút.

 - Fabian? Ilyet állított volna? De hisz ott volt velem ő s Shadowhollowban! Kezdek megőrülni ettől az egésztől. Őrök! Hozassátok ide Fabiant, de rögtön!

 - Őfelsége, ha lenne oly kegyes! Az üzenet átadása után távoznom kell. Utam sietős, még sok helyre kell elvinnem a hírt.

 - Akkor nem tartóztatlak tovább. Köszönöm a híreket. Kérlek, engedd meg, hogy hálám jeléül felajánljam orvosom szolgálatát, sebeid ellátására.

 - Igazán köszönöm, őfelsége, de sérüléseim csupán felületesek, hamar meggyógyulnak. Sebastian pedig egyszer már látta őket, és ellátott néhány jó tanáccsal is kezelésem érdekében.

 - Ha így van, akkor nyugodt szívvel engedlek utadra. További jó utat és köszönöm még egyszer – nyújt át egy erszény aranyat a papírtekercsért cserébe.

 - Köszönöm, őfelsége – hajol meg, és távozik.

 Kifelé beleütközik az igencsak feldúltan érkező Fabianba, de nem tulajdonít neki túl nagy jelentőséget. Udvariasan elnézést kér, aztán megkeresi lovát és nyeregbe pattan, ügetve megközelítve a vásárteret. Társára találva szobát bérelnek egy fogadóban. Egy darabig még itt maradnak. Ő nem fog innen kimozdulni egyhamar, nehogy valaki azonnal felismerje és továbbítsa a hírt a hercegnek, hogy mégsem hagyta el Clearhavent. Feladatának csak egy részét teljesítette az üzenet átadásával.

 - Fabian!- fordul felé hirtelen.

 - Őfelsége! Szabad megtudnom, miért hívatott?

 - Kérdezni akarok tőled valamit.

 - Bármiben szívesen felsége rendelkezésére állok, amiben csak óhajtja.

 - Tudni akarom, miért mondtad a követnek, hogy nem is hallottál soha Lady Lucyről. Miért hazudtál? Ott voltál te magad is, végig! Ismered őt! Ráadásul a követ Richard kastélyából érkezett, fontos hírekkel.

 - Bocsásson meg őfelsége, de nem tudhattam, honnan érkezett és mit akar igazából, mert nem közölte. Csupán azt jelezte, hogy fontos közlendője van a herceg számára. Bárki állíthatja azt, hogy Shadowhollowból jött.

 - Ha szabad megjegyeznem, őfelsége, ő valóban igazat mondott – szól közbe az orvos -. Ő mentett meg és kísért el egy darabon. Ő tanácsolta azt is, hogy kerülővel jöjjek, nehogy további bérencekbe ütközzek, akik az életemre törnének.

 - És mi történt a két őrrel, akiket hátrahagytunk? – veti fel Fabian, hogy elterelje a beszélgetés folyamát a lányról.

 - Hogy őszinte legyek, nem tudom. Az indulás reggelén nem találtam őket sehol. Azt gondoltam, előre mentek Lady Lucyvel, de azóta eszembe sem jutottak.

 - Előre mentek? Szóval ő előbb indult?

 - Úgy volt, hogy ő még reggeli előtt elindul, mert valamit sürgősen el akart intézni. Azt hiszem, talán bátyjától akarhatott búcsút venni. Azt mondta, megvár engem az erdő előtt, és majd csak ott száll be mellém a kocsiba, de… mint azt később megtudtam attól az embertől, aki követként járt itt, már az éj leszálltakor megszökött a kastélyból, egyenesen ide tartva. Mikor útnak indultam, ez a férfi volt a kocsisom. Megállította a fogatot az erdő előtt és kiszállított, mondván veszélyben vagyok, és jobban teszem, ha ott maradok csendben, míg vissza nem tér értem. Miután ismét találkoztunk, elmondta, hogy egyenesen belesétáltam volna abba a csapdába, amit Richard állított nekem és Lady Lucynek, annak a banditának a segítségével, aki Rodericket is megtámadta. Szövetséget kötöttek és elengedte őt büntetlenül, ha cserébe megöl minket. Olyan szörnyű volt, uram! De ez a férfi, aki nemrég távozott, megmentett engem! Egyedül intézte el mind a négy útonállót, aztán egy másik kocsist is szerzett nekem, aki idáig elhozott.

 - Igazán tiszteletre méltó, becsületes férfi. Nagyobb jutalmat is adhattam volna neki, ha mindezt előbb hallom – bólogat a herceg -. Köszönöm kedves Sebastian, elmehetsz. Pihend ki magad nyugodtan, és szólj, ha bármiben is szükséget szenvednél. Később még előfordulhat, hogy szeretnék még veled beszélni.

 - Köszönöm, őfelsége. Engedelmével – hajol meg, és ő is távozik.

 Szobája felé menet majdnem feldönti egy őr, aki véres gyolcsdarabot ejt ki kezéből. Sietve felkapja, ideges pillantásokkal méri végig Sebastiant, aztán rohanvást indul tovább. Az orvosnak gyanús ez a viselkedés, így elhatározza, hogy nem megy egyenesen lepihenni, hanem megnézi, mi lehet arra, amerről a katona jött. A kulcslyukakon benézegetve próbálja kitalálni, hol lehet a sebesült. A kötés vörösségéből ítélve komoly sérülése lehet, tán orvos sem látta még. Nagyjából a kilencedik, tízedik ajtónál járhat, mikor az hirtelen kitárul, kis híján feldöntve az orvost. Homlokát dörzsölgetve lép hátrébb, hogy utat engedjen a kifelé jövőnek.

 - Elnézé… apám! – lepődik meg az.

 Becsapja maga mögött az ajtót, nehogy apja beláthasson a szobába, és nyakába borul, hogy lefoglalja.

 - Csakhogy visszatértél!

 - Mortimer! Örülök, hogy újra látlak! Mi történt veled? Olyan aggodalmas arcot vágsz! Miben mesterkedsz, te csirkefogó? – igyekszik átkukucskálni fia válla felett, de az nem hagyja magát.

 - Semmi különös. Csak egy sérült katona.

 - Hadd lássam! Gyerünk, engedj csak, hátha segíthetek valamit!

 - Igazán szóra sem érdemes. Csupán a fejét verte be és elájult, ez minden. Egy kicsit pihennie kell, aztán újra visszaállhat – hazudja hirtelen jobb ötlet híján.

 Tudja, ha elmondaná, komoly sebe van a bent levőnek, apja minden bizonnyal azonnal be akarna jutni hozzá, hogy maga is láthassa és megvizsgálhassa, hátha segíteni tud. Nem bír megmaradni egy helyben, ha betegről, sérültről van szó, főleg, ha komoly a dolog.

 - Értem én! Magad akarod ellátni őt, hogy aztán majd eldicsekedhess vénülő apádnak! Büszke vagyok rád fiam, így is. Anyád is az lenne, ha még élne szegény. Isten nyugosztalja.

 Sebastian tudja, hogy fia hazudik neki. Jól ismeri minden kis rezdülését, mert azóta egyedül neveli, hogy a gyermek tízéves korában meghalt az anyja. Ő maga tanította ki az orvoslásra is, a mesterség minden csínját-bínját, saját tudásának minden egyes kis cseppjét átadva neki, hogy egy nap majd követhesse őt a hivatásban, és Mortimer lehessen a király főorvosa. Annak ellenére, hogy tisztában van azzal, hogy fia meg akarja őt téveszteni, belemegy a játékba. Tudja, most úgysem juthatna be, ezért megvárja, míg Mortimer elmegy, ő majd csak azután nézi meg, ki rejtőzik az ajtó túloldalán.