A vacsora végeztével a vár népe szétszéled. Richard szobájába vonul, kissé tanácstalanul. Eddig képes lett volna két kezével véget vetni unokahúga életének, de most, hogy az nemsokára feleségül megy a koronaherceghez, gyűlölete kissé eltompult. Fél, hogy elveszti a vagyon és birtok ígéretét. Korábban annyi alkalma volt már rá, hogy elveszejtse a lányt, ám míg annak bátyja élt, nem tehette meg. Lucas bosszút állt volna, vagy így, vagy úgy. Egyszerre kellett volna eltenni láb alól mindkét kölyköt, hogy örökségükre tehesse kezét, ám így felfedte volna magát és a nép fogott volna gyanút, fellázadtak volna ellene. Most, hogy többé végre nincs Lucas, megjelent Escalus herceg és elviszi a lányt. Bele sem mer gondolni, mekkora adományt kell majd adnia mellé. Ha a lány vőlegénye alacsonyabb rangú volna, nem lenne ilyen nehéz döntés végezni vele, de így saját fejéven is játszik. Ha viszont életben marad, még lesz esélye pénzt nyerni valahogy a frigyből, legalább annyit, hogy fényűző életmódjukat továbbra is fenntarthassák. Vagy az lenne a legjobb, ha elhalasztanák valamiért az esküvőt, csupán néhány nappal, míg a lány betölti a tizenhatot. Akkor az övé lesz a teljes örökség.

 Nem, ezt sem lehet, mert a herceggel már megegyeztek: a leány öröksége lesz majd hozománya a házassághoz. Lehetetlen!

 - Apám – nyit be Benjamin -! Megtaláltam a megoldást a problémánkra.

 - Gyere be! – parancsol rá szigorúan.

 A vigyorgó Benjamin mögött egy másik férfi lép be, arcán féloldalas, ravasz mosollyal. Az útonállók vezére, aki megtámadta Rodericket, a királyi követet.

 - De ő…mit keres itt? – sápadozik Richard.

 - Ülj csak le. Elmondom a tervet, mihez fogunk kezdeni.

 Benjamin magyarázkodásba kezd, apja szorgosan bólogat, miközben arca egyre jobban és jobban felderül. Egészen vidám lesz a beszélgetés végére, a bandita pedig egyre nagyobb elismerést kap.

 - Ha valóban megteszed, szabadon engedlek. Ha sikerrel jársz, meg is jutalmazlak. De ne feled, tervünkről senki nem tudhat, csupán a legjobb embereid, akik részt vesznek majd benne. Bármi történjék is, bárki kérdezzen, te soha nem jártál itt, nem is találkoztunk. Nekem semmi közöm az egészhez. Ha eljár a szád, majd én is elmondom, hogy te voltál az, aki a király követére és a herceg életére tört.

-  Bízzon bennem, nagyuram! Nem fog csalódni sem ön, sem a fia. Ám lenne még egy kérdésem.

 - Mi az?

 - Az embereim éhesek. Friss húsra. Ha a madárkák berepülnek a kalitkába, szeretném, ha jól laknának a kis galambbal.

 Richard először nem érti a dolgot, ám fia elmagyarázza neki, mire is gondolt a férfi.

 - Felőlem aztán kezdjenek vele, amit akarnak. A lényeg, hogy az embereid végezzenek vele, ha kiszórakozták magukat. De előtte kötözzék meg jó alaposan, nehogy kiszabaduljon valahogy a kis boszorka. Veszélyes lány, jó harcos. Jó lesz vigyázni vele.

 - Rendben, majd figyelünk rá. És a kísérője?

 - Vele végezzetek először. Gondoskodjatok róla, hogy sokat szenvedjen, és a lány végignézze. Törjétek meg jó alaposan.

 - Úgy lesz, ahogy óhajtja, nagyuram – bólint behízelkedően -. A jutalomért mikor jöhetünk?

 - Holnap este. És hozzatok bizonyítékot, hogy mindkét madárkának kitekertétek a nyakát.

 Még vár egy kicsit. Még nem csitult el teljesen a kastély népe, még mászkálnak néhányan. Ráadásul az őrök is visszaérkeztek ajtaja elé. Valahogy ki kell játszania őket, hogy megszökhessen. Csak az utat ne tévessze majd el. Egyetlen egyszer járt eddig Clearhavenben, az is nagyon régen volt. Mikor Lucasszal még kicsik voltak, és bátyját vitték vidékre, gyógyulni. Mikor annyit rendetlenkedett a szíve. Milyen szomorú is volt, annyi időt nélküle eltölteni! Most még nehezebb lesz. Akkor tudta, előbb-utóbb viszontláthatja majd fivérét, Morpheus kastélyában azonban örökre kellett búcsút vennie tőle. Még csak el sem temethette tisztességesen. Még csak meg sem gyászolhatta illendően, mert Richard nem engedte.

 Mióta Benoît benyitott hozzá, még nem mert kikelni ágyából. Tudta, hogy az őrök ránéznek majd még, várják, hogy elaludjon. Azt akarja, elhiggyék, hogy ő már régen álomba merült, hogy könnyebben megszökhessen. Az őrök majd csak később szundikálnak el, akkor viszont neki már túl késő lesz. Az ablakon keresztül kell majd kiszöknie.

 - Méltóságos kisasszony – nyit be Clifton -! Ébren van még?

 Lucy nem válaszol. Meredten fekszik ágyában, meg sem mer moccanni, pedig szíve vadul zakatol. Reméli, hogy az őrök nem hallják meg, mennyire izgatott. Az ajtó nyikorog, halkan kattan. A testőrök elhitték, hogy alszik. Eljött az ő ideje. Kicsúszik az ágyból, sietve veti le ruháit. Begyűri őket a takaró alá, tesz mellé néhány párnát is, hogy úgy tűnjön, ő fekszik és alszik ott. Előhúzza ágya alól fivére ruháit, kapkodva húzza magára őket. Az ing egy kicsit szűk mellben, a nadrág csípőben, de még éppen jó. Alakja kezd nőiesedni, ez nem kérdés. Házasság, vagy nem, az álruhákat lassan úgy is el kellett volna dobnia, mert nem titkolhatja már sokáig kilétét. Teste megállíthatatlanul gömbölyödik, a gyereklány lassan igazi nővé érik. Felnő, férjhez megy, gyereket szül. Sóhajt egyet, szája elé kapja kezét. Nem lehet túl hangos, még a végén benyitnak az őrök és észreveszik, min ügyködik, és akkor vége. Elkapják.

 Szerencsére a folyosó felől csend van, az őrök halkan beszélgetnek. Más nem hallatszik. Sietve folytatja az öltözködést. Övet köt, ráfűzi a kis bőr táskát, amiben utazóládájának kulcsa és néhány hasznos apróság, beleértve némi pénz került. Beleteszi még a ruhájából kivett rózsát és levelet, aztán összeköti a táska száját. Ágya alól előkerül még kardja is, amit oldalára köt, párnája alól pedig tőrét veszi elő, ezt csizmája szárába rejti. Szekrényéből előhúzza köpenyét, vállára teríti, nyakánál összekapcsolja. Kinyitja ablakát, ám nem mászik ki rajta rögtön, először csak kiül a párkányra, felméri a terepet.

 - Gyerünk, Lucy, menni fog. Csináltál már ilyet korábban. Bátorság. Nem adhatod fel ilyen könnyen – bíztatja magát.

 Óvatosan megfordul, lecsúszik a párkányról, csupán kezével kapaszkodik. Próbálja megvetni lábát a falon, de nem sikerül. Megcsúszik a talpa, egy időben tenyerével, s kis híján lezuhan. Az utolsó pillanatban azonban sikerül megkapaszkodnia, jobb lábával talál egy kiálló követ. Lépésről lépésre, nagyon óvatosan próbál lejutni, bár csak araszol. A telihold fénye mutat csak utat számára lefelé. Beletelik egy kis időbe, mire eléri lábával a legalsó ablakot. Magában halkan imádkozik, meg ne lássák. Bár bent sötét van, őt könnyen észrevehetik kívül, az őt sejtelmesen megvilágító holdfényben. Szerencsére a szoba lakója azonban nyugodtan alszik ágyában. Legmerészebb álmában sem gondolná, hogy a kastély úrnője éppen most mászik le ablakába.

 Lucy leül a párkányra, erőt gyűjteni. Szíve vadul kalapál, csak most kezd megnyugodni. Innen már nem esik olyan nagyot. Csak egy ugrás, és biztonságban van a talajon. Nincs két méter magasban, nem törheti össze magát. Nagy levegőt vesz, lassan kifújja és ugrik. Szerencsétlenségére köpenye fennakad a párkányon, de a kapocs kioldódik, így ő leesik a földre. Hason fekve próbál levegő után kapkodni, mert ha nem is akasztotta fel magát, de nyaka egy pillanatra beleakadt a köpenybe, nehezen lélegzik. Szeme könnybe lábad, a földön hempereg, magában halkan szitkozódik. Mikor kissé rendbe jön, feláll, leporolja ruháját és egy rántással leakasztja köpenyét a párkányról. Visszateríti vállára, felhajtja a csuklyát, ne lássák hófehér arcát. Az istállóhoz oson, de nem a lovakhoz, hanem a nyergesbe vezet első útja. Ott magához veszi korábban elrejtett tegezét és íját, valamint Felhőtáncos nyergét. Az állások között lábujjhegyen oson, nem akarja felébreszteni az állatokat. Attól tart, azok mozgolódásukkal felébresztenék az alvó istállófiúkat, akik észrevennék és visszavinnék őt szobájába.

 - Csss, kedvesem –súgja lova fülébe, amint az prüszkölni kezd gazdája láttán -. Csak halkan.

 Végigsimít a becses állat nyakán, hátára dobja a nyerget, felszereli a lovat. Igyekszik gyorsan és halkan dolgozni, de a sötétben nagyon nehéz dolga van. Mikor végez, kivezeti a lovat az udvarra, majd a fal mentén végighaladva keresi meg a titkos kaput. Kinyitja az ajtót, kiengedi a lovat, majd a kijáratot visszazárja és a nyeregbe pattanva vágtára sarkallja hátasát. Bár a hold megvilágítja előtte az utat, nagyon kell figyelnie, hogy ne fusson csapdába, vagy ne térjen le a helyes útról. Egészen addig fog lovagolni, amíg csak ébren bír maradni. Tudja, hajnalhasadás lőtt nem állhat meg. Egyedül utazik, és ha nem is teljesen védtelen, de a sötét éjszaka leple alatt, álmában könnyen kellemetlen meglepetés érheti. Táncos azonban fárad, így ha nem is heveredik le aludni, azért időnként meg kell állniuk, hogy a ló kicsit pihenjen és bírja a további utat. Olyankor leszáll a nyeregből, hallgatózik egy darabig, sétál kicsit, kinyújtóztatja tagjait, vizet keres, amiből hátasa ihat. Sehol egy tó, egy folyó, vagy legalább patak, egy kis ér. Már az ő szája is száraz, ajka cserepesedik. Mikor elindult, nem gondolt, nem is gondolhatott ételre vagy italra, amit magával hozna. Az túl feltűnő lett volna. Mivel a vacsoráról hamar távozott, nem tudott rendesen enni sem. Gyomra korog, de azzal nyugtatja magát, hogy amint beér egy településre, ahol van fogadó, megáll. Ott eszik, iszik, pihen, lovával együtt.

 - Türelem – simogatja meg a legelésző állat habos nyakát -. Nemsokára beérünk majd egy faluba. Ott majd kapsz friss vizet és szénát, lecsutakolnak, aztán alhatsz is, ha szeretnél. Gondolom alaposan elfáradtál. Én is eszem majd valamit, aztán alszom egy nagyot – fejezi be ásítva -. Gyere szépségem, induljunk. Mennünk kell tovább.

 Visszaül a nyeregbe, folytatja útját. Alig egy-két óra múlva ismerős falucskába ér. Fellélegzik: egyelőre jó úton halad. Végigléptet a poros úton és megáll a fogadó előtt. Addig kopogtatja a kaput, amíg az álmos, zsémbes, ágyából kirángatott gazda ajtót nem nyit neki. Mielőtt azonban megszólalhatna, hogy megmondja magáét a váratlan látogatónak, az egy aranypénzt nyom markába. A férfi rögtön elmosolyodik, beljebb tessékeli a megfáradt utast, anélkül hogy megkérdezné, ki fia-borja is ő. Lovát az istállóba viszi, mogorva hangon ad utasítást a bóbiskoló legénynek az állat ellátására, majd ő maga nyit szobát új vendégének.

 - Parancsol esetleg vacsorát, vagy esetleg reggelit? Van még egy kis borjúsült. Igan, hogy már kihűlt, de megmelegíthetem.

 - Köszönöm, nem.

 - Esetleg egy kis bort hozhatok? Nagyon finom vörös, de fehér is van. A legjobban a környéken.

 - Csak egy kis vizet kérnék – dobja le kesztyűjét az asztalra, de csuklyáját még fején hagyja.

 - Azonnal hozom – hajbókol a fogadós, és elsiet.

 Lucy kimerülten rogy le az ágyra. Fejét a puha párnába fúja, félig már alszik is. A huzatnak ismerős illata van. Valamiért Escalus jut róla eszébe. Nem, ez nem valószínű, hogy ő is megszállt volna itt. Ugyan ebben a fogadóban, ugyan ebben a szobában, és ugyan ebben az ágyban. Túl kicsi az esélye rá, hogy itt hajtotta volna álomra fejét jegyese is.

 - Meghoztam a vizet – nyit be egy fiatal lány.