Reggel igencsak nagy volt a sürgés-forgás a herceg szobájában, már akkor, mikor mások még javában aludtak. Escalus levelet írt, míg Fabian pakolt. Sebastian idegesen téblábolt.  Nem szívesen hagyta itt ápoltját, míg teljesen gyógyultnak nem nyilváníthatja, de most sietni kellett, ebben kénytelen volt beletörődni.

 - Felség, készen vagyok!

 - Remek Fabian, köszönöm. Kérlek, készíttesd elő a lovakat! A hintó marad, mert minél hamarabb haza kell érnem. Lucynek könnyebb lesz az út egy hintóban, mint lóháton. Mégsem érkezhet csak úgy a palotába.

 - Akkor meghagyom az istállófiúknak, hogy a hintót majd csak Lady Lucy távozásakor készítsék elő.

 - Köszönöm. Még befejezem ezt az üzenetet, csupán pár perc, aztán indulhatunk is. Tegnap ugye megbeszélted vendéglátónkkal távozásunkat?

 - Igen őfelsége, még este megkerestem Richard urat.

 - Remek – bólint, és folytatja a körmölést.

 Fabian lerohan az istállókhoz, de Roderick megelőzte: a legények már nyergelnek. Sebastian, miután féltve bepakolta minden apró kis üvegcséjét és tégelyét táskájába, habozva kivesz belőle egyet, nézegeti, majd visszateszi. Aztán egy következőt, és még egyet. Nem akar még távozni, nem szívesen hagyná egyedül Lucyt. Félti.

 - Így ni – teszi le végre a pennát Escalus.

 Összetekeri a papírt, csókot lehel rá, majd szívéhez szorítva a tekercset, hosszú létekkel hagyja el szobáját. Kedvese felé tart, titkon remélve, hogy még egy utolsó csókot válthat vele, mielőtt elindul, ám az ajtónál állva csalódnia kell. Kopogtatására senki sem válaszol, így óvatosan benyit. Álmában leli jegyesét, nem is akarja felzavarni. A szendergő mellé teszi levelét, ha az majd felébred, megtalálhassa az üzenetet párnáján. Szomorú szívvel nyom búcsúcsókot a lány homlokára, és csatlakozik az istálló előtt gyülekező embereihez. Sebastian és Fabian már várják, Roderick még benn ügyködik valamin, a lovak türelmetlenül prüszkölnek.

 - Minden rendben, felség? Kedvetlennek tűnik.

 - Ne csodáld, Fabian. Elég gondterhelt vagyok. Szinte alig aludtam egy szemhunyásnyit az éjszaka. Állandóan apám balesete és anyám házassági tervei jártak az eszemben. Attól tartok, így nem lennék képes átvenni az ország ügyeit.

 - Felség, ilyenre ne is gondoljon – szól közbe az orvos-! A népnek szüksége van önre! Nagyszerű uralkodó fog válni őfelségéből.

 - Remélem, Sebastian. Nagyon remélem. Indulhatunk? Szeretnék minél hamarabb hazatérni, ha lehetséges.

 - Felség, ha nem bánja, lehet egy kérésem? – fordul zavartan az öreg a herceg felé.

 - Mondd csak, kedves Sebastian, mi lenne az?

 - Tudja felség, én öreg is vagyok, gyönge is, nem szívesen ráznám össze vén csontjaimat lóháton. Nem vagyok én már fiatal, hogy kibírjak egy ilyen hosszú utat. Ha megengedné, inkább maradnék még kicsit, és elkísérem Lady Lucyt a kocsiban.

 Escalus megérti, hogy Sebastian nem is annyira az utazástól tart, hanem attól, hogy a lányt ismét bántani fogják, ha magára marad. Jobbnak látja hát ő is, ha az aggastyán hátra marad, hogy szemmel tartsa Richardot.

 - Persze, csak nyugodtan. Köszönöm, Sebastian – pillant rá megértően-! Ég áldjon, és ne maradjatok sokáig. Gyertek, amint tudtok. Isten veled addig, Sebastian!

 - Isten önnel, felség! Vigyázzanak magukra az úton!

 Escalus sóhajtva visszanéz még a vár kapujából, tekintetével a lány ablakát keresve. Gondolatában szívhez szóló búcsút mond neki, aztán egy könnycseppet elmorzsolva kilovagol a kis csapat. Most először marad igazán egyedül gondolataival, mióta Lucy hazatért és megismerték egymást. Még Fabian sem tudja őt szóra bírni, csak némán követi, a testőrök közé vegyülve. Roderick neki is elmondott mindent, ami odahaza, Clearhavenben történt azóta, hogy a herceg kíséretével elutazott. A királyné tervei fia megházasításáról számára is felkavaróak, főleg, hogy a király balesete után ő akar kézbe venni mindent, és már el is kezdte a szervezkedést. Sosem kedvelte igazán Prudence királynét.

 Eközben Lucy lassan ébredezne kezdett szobájában. Sokáig nyújtózott, megmozgatta fájó tagjait. Feje kissé kótyagos votl, homlokára tapasztott kézzel botorkált fésülködőasztalához. A tükörbe nézve elcsüggedt . Ajka feldagadt, szeme vörösesre vált, arca szinte már túl sápadt volt ahhoz, hogy élő emberhez tartozzon. Biztos kézzel nyúlt hajkeféje után, fésülködés közben pedig egyre határozottabb és dühösebb lett. Már magát is kezdte lassan meggyűlölni, amiért hagyta, hogy Richard ennyi éven át félrevezesse őt, és elhitesse vele, milyen nagyszerű ember is ő, mennyire szereti öccse árváit.

 Eltökélte, immár bizonyosan, hogy elmegy Escalusszal, amint csak lehet, és soha többé vissza sem néz. Történjék bármi, nem maradhat itt, különben megőrül. Inkább legyen egy olyan ember felesége, akit ha még nem is teljesen biztos, hogy szeret, de legalább tisztel, és aki emberszámba veszi őt, mintsem egy ilyen szörnyeteg egyetlen eszköze a pénzszerzésre és szolgája, mi több, lábtörlője. Sokkal több büszkeség van benne, mintsem hogy mindezt hagyja. Vakon követni fogja a lehetőséget a szabadulásra, bármilyen áron.

 A tükörben aztán valami különöset vesz észre. Bal válla fölött, párnája tükörképén valami olyat lát, amitől egészen elképed. Egy vörös szalaggal átkötött papírtekercs. Egy levél.

 - Escalus – súgja halkan, szíve nagyot dobban.

 Letette hajkeféjét, félve közelítette meg az üzenetet. Baljós sejtelmei támadnak. Attól fél, hogy mindent, ami eddig történt, semmissé tesz majd az a néhány sor, amit apapírra vetettek. Escalus meggondolta magát, felbontotta az eljegyzést, de nem merte a szemébe mondani. Lélekben már felkészült a csalódásra, ám amint remegő ujjai kibontották a papirost és belekezdett az olvasásba, fellélegzett.

„ Egyetlen Lucym,

 Igazán sajnálom, hogy ilyen korai órán kell távoznom, s bánatomat csak súlyosbítja, hogy Nélküled. Ellenben meg kell értened távozásom sürgősségét: egy ország vár hazatértemre, és édesapám balesete csak még szükségesebbé tette az indulásom.

 Hogy ne érezd magad elfeledve, itt hagyom számodra hintóm és kocsisom, használd bátran eljöveteledkor, melyet repeső szívvel, epekedve várok. Annyit kérek csupán, hogy útra keléseddel néhány napot várj még, míg hazaérek, elrendezem a dolgokat, és előkészíttetem az udvart fogadásodra.

 Kérlek, addig ne feledkezz meg szerető jegyesedről, gondolj rám gyakran, míg távol vagyunk egymástól. Milliószor csókollak és ölellek, szívemnek legnagyobb öröme, országom legdrágább gyémántja, világ leggyönyörűbb hölgye!

 Örök imádattal a Te hűséges, szerető vőlegényed,

            Escalus Devangel”

 - Itt hagyott. Hát mégis – mosolyodik el -. Mégis szeret engem!

 Alig néhány másodperccel azután, hogy visszatekerte a papirost és eltette párnája alá, már dörömbölnek is az ajtaján.

 - Lucy! Engedj be! Most azonnal, Lucy! – üvölti egy hang odakinn.

 A lány nagy levegőt vesz, lenyomja a kilincset, és még épp időben ugrik arrébb, hogy az ajtó ne sodorja el őt. Ahhoz viszont nem elég fürge, hogy az utána nyúló Richard ne érje el és ragadja meg pongyolájánál fogva. Az ezt követő pofon lassan már megszokottá válik, egyre kevésbé fáj az árulás. Kezd teljesen elérzéktelenedni iránta.

 - Mit műveltél már megint, te szerencsétlen? Most éppen mivel akarod megkeseríteni az életem?

 - Sajnos semmit nem tettem érte- feleli higgadt pimaszsággal.

 - Te szemtelen!

 Újabb pofon csattan, és Richard úgy löki az ágyára a lányt, hogy a bútor is belerecseg. Lucy, bár legszívesebben visszatámadna, hisz meg tudná ölni a férfit, ha úgy akarná, inkább ott marad, hogy elkerülje a további küzdelmet. Nagybátyja nem érdemli meg, hogy ilyen könnyen és gyorsan véget érjen az élete. Szenvednie kell, ahogy neki is.

 - Ma reggel a herceg szó nélkül, elég sietősen távozott. Miért? Mit mondtál neki? Miről beszélgettetek tegnap, te perszóna? Mit tettél vele? Felelj, vagy esküszöm, hogy kitekerem a nyakad!

 - Elment. És nem jön vissza többé.

 - Te fattyú! Meghalsz! – üvölti Richard magából kikelve, fröcsögő nyállal, ahogy a lány után veti magát.

 Mikor az idős Sebastian beér a szobába, elszörnyülködve látja, hogy a férfi a már félájult lányt fojtogatja, és senki sincs ott, hogy megmentse.

 - Engedje el – kiáltja zihálva -! Nem hallja? Richard, engedje el! – próbálja lehúzni a testes férfit a lányról.

 - Sebastian – hőköl hátra -! Maga mit keres itt?

 - Engedje már el, az ég szerelmére! Mit ártott magának ez a gyermek? – rimánkodik a lányt vizsgálva, miután nagybátyja elengedte annak nyakát.

 - Mit keres még itt?

 - Escalus herceg kérésére maradtam itt, hogy vigyázzak jegyesére, és elkísérjem őt Clearhavenbe!

 - Hogy? Clearhavenbe? – kezd hátrálni, s közben nekifarol az öltözőasztalnak.

 - Őfelsége hazament, hogy előkészítse a menyegzőt. – köhögi Lucy gúnyos mosolygások közepette -. Ha most megölt volna, kedves bátyám, akkor minden bizonnyal saját fejétől vált volna meg -. teszi hozzá, aztán feje visszahanyatlik párnájára.

 - Kisasszony! – kap felé riadtan az orvos.

 Richard arcára kiül a rémület. Rettegve, összeszoruló szívvel rohan el. Az imént majdnem kivégeztette magát. Ha a herceg tudomást szerez erről, márpedig a kotnyeles orvos minden bizonnyal beszámol majd neki róla, akkor neki vége. Valamit tennie kell… Sürgősen beszélnie kell fiával.

 - Ne aggódjon, drága Sebastian. Jól vagyok. Köszönöm, hogy ismét megmentett.

 - Kötelességemnek éreztem, hogy vigyázzak önre. Indulás előtt rossz előérzetem volt, így megkértem őfelségét, hadd maradjak hátra. Sajnos, igazam volt, mikor azt feltételeztem, hogy a méltóságos kisasszony rosszakaró nyomban megtámadnák, amint mi kitesszük innen a lábunkat.

 - Tudja mit, Sebastian? Igazán kedvelem magát!

 - Amint a méltóságos kisasszony felépül, kocsiba ülünk, és elmegyünk innen. Nem maradhat itt, különben még a végén elveszejtik!

 - Ne aggódjon annyira. Sokszor meghalhattam volna már, de úgy látszik, még dolgom van. Még életben vagyok.

 Felköhög, kezét szája elé tartja, s amikor elveszi, tenyerén apró karmazsin vérfoltokat lát. Valószínűleg felhasadt ajkán a seb. Hogy az orvos ne lássa, gyorsan takarójába törli kezét, de az öreg Sebastiannak sok beteggel volt már dolga, semmi sem kerüli el a figyelmét.

 - Ne keljen fel. Maradjon ma ágyban, gondoskodom majd az ellátásról. Pihenésre van szüksége.

 - Kérem, Sebastian! Jól tudom, hogy semmi bajom, csak meg akar óvni.

 - Ne ellenkezzen, kisasszony. Megígértem Escalus hercegnek, hogy vigyázok menyasszonyára, és ha egyszer a szavamat adom, akkor ahhoz is tartom magam. Máskülönben őfelsége csalódna bennem.

 - Rendben. Pihenni fogok, ígérem.

 Az orvos beatkarja Lucyt, megvizsgálja pulzusát, légzését, szemét vizslatja, meghallgatja szívverését, testhőmérsékletét méri nyakán, homlokán. Mindeközben végig bólogat és hümmög.

 - Ahogy látom, semmi komoly probléma. Igyekezzen azonban elkerülni nagybátyját. Őrséget állíttatok szobája elé, hogy megvédjék tőle.

 - Kérem, ne bántsa őt! Nem egészen épelméjű szegény. Elvesztette családját, csak mi maradtunk neki, bátyámmal. Illetve már csak én és a fia, akiről egészen hazatértemig azt hitte, halott.

 - Ez akkor sem normális, sőt, mi több, kifejezetten veszélyes. Főleg önre nézve, méltóságos kisasszony. Nemsokára a királyi család tagja lesz, és mint annak, kiemelt védelmet kell élveznie.

 - Férjhez megyek – sóhajt fel, éh hátra dől, besüppedve a hófehér, puha párnák közé -. A szüleim biztosan örülnének neki, ha most láthatnának.

 Szülei emléke könnyet csak szemébe. Elfordul, arcát az ágyneműbe temeti, halk pityergésbe kezd. Sebastian megsimítja a hátát, mintha csak saját unokáját vigasztalná, majd megigazítja a takarót és csendben távozik. Még el kell intéznie a lány védelmét, és felügyeletet kell biztosítania Richard számára is, mielőtt bármi rosszat tehetne.