- Visszatértek! Őfelsége Escalus herceg és lady Lucy! – hangzik a kapu feletti átjáróról az őr üdvrivalgása.
- Csakhogy végre újra itt vannak – rohan elő Richard a tömegből -! Ugye nem esett baja, felség?
- A hajam szála se görbült, ne aggódjon!
- És ez a szégyentelen? Felség, miért hozza őt saját nyergében? Csak nem szökni próbált öntől?
A lány pirulva, félve bújik a herceghez, mintha nagybátyja haragjától, netán bosszújától tartana.
- Egyáltalán nem akart szökni, csak friss levegőt akart szívni a kastély falain kívül. Még egyszer be akarta járni a vidéket, mielőtt elviszem magammal, és feleségül veszem. A saját menyasszonyom pedig miért ne ülhetne velem egy lovon? Tán valami gondja van vele? – kel a lány védelmére azonnal, dühösen.
- Nem, dehogy, őfelsége – hunyászkodik meg a herceg határozott fellépésére.
Escalus leugrik a nyeregből, majd leveszi a lányt is, rögtön magához is ölelve őt. Nem hagyja ki az alkalmat, mindenki szeme láttára csókolja meg jegyesét, aki zavarba is jön tőle. Ezek után karját nyújtja, lovát az istállófiúkra bízza, és elsétálnak, mintha mi sem történt volna.
- Köszönöm felség, hogy megvédtél.
- Nem hagyhattam, hogy a becsületed sértésék, ráadásul éppen saját rokonaid. Még a végén saját családja feketítse be az én gyönyörű menyasszonyom ártatlanságát – háborog -? De te még mindig nem mered kiejteni a nevem.
- Dehogynem – vág vissza a lány kacéran.
- Had halljam! Szólíts a nevemen!
A lány lesütött szemmel, szégyenlősen mosolyog, de ahogy egy pillanatra felnéz dús szempillái alól, tekintete találkozik a herceg nyílt, csillogó tekintetével.
- Escalus…
- Igen? – kérdi, mintha várná a folytatást.
- Szeretlek! – sóhajtja halkan, és hozzábújik.
A férfi először kellemesen meglepődik, majd erős karjaival átfogja a lány derekát, arcát a hollófekete hajzuhatagba rejti. A külvilág megszűnik létezni számára, csak ők ketten vannak, csak ők ketten számítanak bármit is. Nem reménytelen szerelem ez, amit érez.
- Vedd le, kérlek, ezt a ruhát – töri meg aztán a csendet -. És ne is vedd vissza többé soha. Nem illik hozzád. Elrejti a szépségedet.
Lucy meglepődik. Nem várt ilyen szavakat a hercegtől. Ami azt illeti, elég bántón esik neki, hisz ez a ruha őt magát, az eddigi életét és emlékeit, a bátyját jelképezi számára. Mégis, valami arra ösztökéli, hogy engedelmeskedjen, bármennyire nem is tetszik neki az ötlet.
- Rendben – mondja végül hidegen, majd elengedi a férfit, és szó nélkül hátat fordít neki, majd besiet a falak közé.
Egyenesen szobájába megy, ahol levetkőzi a vadászruhát, ezzel együtt saját magát is. Egészen anyaszült meztelenre, aztán a tükör elé áll. Egy másik lány néz vissza rá. Már nem ugyan az, mint mielőtt bátyjával útnak indultak. Megváltozott. Először is a mindig erős, határozott és eltökélt, vasakaratú lány páncélja megtörött, majd úgy pergett le róla, mintha csak egy torz tükörkép lett volna, amihez valami keményet vágtak. Csörömpölve, csillogó-villogó, éles szilánkokra törött korábbi énje, utat engedve egy új, sebezhető, kétségbe esett Lucynek, aki nem tud mit kezdeni a rengeteg benne rejlő érzéssel, és ezért fél.
Nem mer saját szemébe nézni. Megszégyenülten süti le tekintetét, mintha attól tartana, változásával csalódást okozott szülei és bátyja emlékének. Valami elpattant benne… lehet, hogy lassan beleőrül a fájdalomba? Pongyolába bújik, és zokogva elterül az ágyon.
- Őfelsége, ha lenne rám néhány szabad perce – sündörög a herceghez, miután azt menyasszonya faképnél hagyta.
- Mit akar? – dördül Escalus hangja mérgesen.
- Lucyvel kapcsolatban szeretnék őfelségével beszélni, ha lenne rám néhány szabad perce. Mielőtt végleg elveszi őt tőlem.
- És miről óhajt társalogni?
- Csak azt szeretném tudni, miért éppen az én gyámleányomat kegyeskedett jegyeséül választani, ha nem sértem meg.
- Mert őt akarom, és kész.
- És honnan tudta, mikor még nem is ismerte?
- Unokaöcsém ajánlotta figyelmembe a lányt, ő javasolta, hogy látogassam meg a Van Helsing birtokokat. Ezért jöttem igazából erre az Isten háta mögötti helyre.
- És mégis mit talál olyan vonzónak a lányban? Bocsásson meg, de nem sok diplomáciai értéke van, ugyanis nem külföldi hercegnő. Sőt, nem is olyan magas rangú. Nem vagyok a házasság ellenére, félre ne értse, csak tudni szeretném, miért épp őt óhajtja asszonyául.
- Nem tagadhatja, hogy Lucy ereiben királyi vér csordogál. Ha jól tudom, az ön és fivére, Walter édesanyja, tehát Lucy nagyanyja az én nagyapám testvére volt. A lány anyja pedig a délről szomszédos király unokahúga, tehát teljes joggal állíthatja, hogy nemesi származású.
- Igen, igen, ez így igaz, viszont a lány…hozománya…
- Igen?
- Attól tartok, hogy a vagyonom nincs akkora, hogy méltó hozományt adhassak gyámleányom mellé.
- Nem szükséges önnek hozományt adnia – jelenti ki határozottan.
- Mégis…mégis hogy? Miért? Hogy érti ezt?
- Elég, ha kiadja a lány örökségét, ami lassan úgyis esedékes. Ami a szülei után rá és a fivérére maradt, tökéletes lesz hozományul. Se több, se kevesebb, csak az ő jogos jussa. Áll még Walter kastélya, nem?
- Igen, az öcsém erős falakat építtetett, de rég nem járt arra senki. Tizenegy éve. Talán azóta teljesen ki is fosztották. És azt hiszem, volt valami tűz is.
- Nem fontos. A lényeg, hogy gyámleányának nem kell egyéb hozomány, csak ami a törvény szerint őt illeti. Elég, ha kiadja az örökségét hozományul.
Richard természetesen nem örül ennek, hisz így nagy vagyontól esik el. Próbálja finoman visszautasítani a herceg ötleteit, de az nem hagyja magát. Eltökélte, hogy neki mindenképpen Lucy Van Helsing kell, és kész. Legyen az bármilyen áron, de elviszi őt innen, és feleségül fogja venni. Szereti őt.
- Már csupán néhány dolog van, ami a szívem fájdítja.
- Mégis mi? – kérdi Escalus fojtott éllel hangjában.
- Vajon jó sorsa lesz az én kedves unokahúgomnak Clearhavenben?
- Minden bizonnyal. Emiatt teljesen felesleges aggódnia. Mint a feleségem, mindent megkap majd, amit csak szeretne.
- Ennek igazán örülök. Csak azt nem tudom, vajon én hogy fogok boldogulni hőn szeretett öcsém leánya nélkül. Ez alatt a néhány év alatt úgy a szívemhez nőtt szegény árva, mintha csak saját leányom volna! – álnokoskodik.
Escalus azonban tudja, Richard milyen kétszínű, ahogy azt is, amit hall, az nem a valóság, csupán folyékony hazugság. Esze ágában sincs, hogy a férfit támogassa, azok után, amit Lucyval tett. Főleg nem akarja magával elvinni a palotába, pedig sejti, hogy a kapzsi öreg arra akar kilyukadni.
- És mikor vinné el tőlem ezt a gyermeket? Mikor indulnak?
- Amint csak lehet. Egy héten belül terveztem, de akár már holnap is lehetséges.
- Már holnap? De hisz addigra nem tud összekészülni! Csak a ruháit összeszedni egy nap, és akkor még ott vannak az ékszerei, egyéb holmija.
- Nem tartom szükségesnek. Nálam bőven lesz ruhája, ékszere, amennyit csak szeretne. Szépek, újak, egytől egyig. Van nálam minden elég, szabadon dúskálhat a kincsekben, ha úgy óhajtja. Ha pedig valami olyat szeretne, amit nem talál szekrényeiben, vagy szobáiban, azt elkészíttetem neki, semmi sem akadály.
Richard szemében mohóság szikrája csillan. Ha a lánynak nem kellenek dolgai, akkor azok az övé maradnak, megtarthatja, sőt, akár el is adhatja őket, kénye-kedve szerint. Aztán már csak fiának kell egy dúsgazdag családból való menyasszonyt szerezni, és meg is csinálta szerencséjét.
- Ez esetben valóban indulhatnak már akár holnap is. Lucy tud szándékáról?
- Még nem. Vele majd később akarok beszélni.
- Értem. Akkor tehát holnap indulnak.
- Ez még korántsem biztos. Majd eldől a pontos dátum, addig pedig ne féljen, tájékoztatom majd mindenről időben. Csak készítsék össze a lány holmiját, és adja ki a hozományt, amilyen hamar csak tudja.
A herceg természetesen korábban már tájékozódott, és Charles is többször figyelmeztette arra, milyen zsugori, garasoskodó és nagyravágyó Richard. Tudja jól azt is, ha Lucy nem megy hozzá még tizenhatodik születésnapja előtt, az örökségét elveszti, és a vagyon egyenesen nagybátyjára száll, akkor pedig aztán semmi nem lesz, ami miatt még szükséges lenne Richardnak, és kitudja, milyen szörnyűségek történhetnének jegyesével.
- Felség, vacsorához tálalnak – nyit be Fabian előzékeny kopogtatás után.
- Köszönöm, hogy szóltál. Már megyünk is. Azt hiszem, mindent megbeszéltünk, ugye, Richard? – pillant ellentmondást nem tűrően a megrökönyödött, kapzsi férfira.
- Igen, igen – válaszol lemondóan, érezve, hogy veszített.
Az örökség elúszott, a vagyon minden reményével együtt. A játéknak vége. Escalus kiismerte őt.
| 
