Mikor felébred, pompásan süt a nap. Sugarai
bár nem olyan melegek, de vidáman táncolnak körbe a szobában. A levegőn már
érezni a csípős őszi időd, a fák lombjának sárga aranyában már látni a közelgő
hideget.
Mozogni próbál, érzi-e még a fájdalmat.
Szerencsére már enyhült, így könnyebben mozog. Kitakarózik, felül, megigazítja
a ruháját is. Ahogy lelép az ágy mellé, lába valami puhába ütközik. Meglepődve
állapítja meg, hogy a herceg a földön megvetett ágyon alszik, míg ő pont, hogy
a herceg ágyát foglalta el. Elpirul, szégyenkezik, nem tudja, mit tehetne. Nem
meri felkelteni az alvót, de nem akar egy szó nélkül eltűnni sem. Leül hát a
földre, csendben vár és kicsit tüzetesebben is szemügyre veszi Escalus arcát,
mint korábbi találkozásaik során tette.
Dús szemöldöke alatt hunyva a barna szempár,
ám emlékezetébe tudja idézni a felejthetetlen színt: gesztenye. Mogyoróbarna
haja lágyan keretezi a fiatal férfiarcot, egy homlokba hulló tincs azonban
megzavarja a látványt. Orra egyenes, nem túl nagy. Ajka rózsás, mint a tavaszi
pirkadat, finoman telt alakkal. Álla kerek, kissé tán nőiesen is. Nem állhatja,
hogy ne érjen hozzá a puha bőrhöz, ujja hegyével gyengéden végigsimít az arcon.
Az alvó álmában megfogja az őt érintő kezet, s magához húzza, közel a szívéhez.
A lány ettől zavarba esve szabadulni próbál, véletlenül felébresztve a
herceget.
- Kedvesem – súgja az még félálomban.
- Felség, kérem! Engedjen el!
- Igen – riad fel? Elnézést. Sajnálom, ha
zavarba hoztam önt. Sajnálom. Mégis, miért kelt fel ilyen korán?
- Korán?
- Korán. Reggel van. Még csak ébredezik a nap
is. Átaludta a tegnapot.
- Igazán szégyellem magam. Kérem felség,
bocsássa meg, hogy ilyen kellemetlen és kényelmetlen helyzetbe hoztam önt.
- Lucy, maga beteg volt és ápolásra szorult.
Önt el kellett látni és megvédelmezni, nehogy további baja essék, vagy ismét
bántani tudják – ül fel szembefordulva -. Hogy érzi, hogy van a háta? Fáj még?
- Nem, már nem. Köszönöm, jól vagyok. És
köszönök szépen mindent, amit értem tett, de nem érdemeltem ki. Engedelmével,
távoznék.
Feláll, egy pillanatig még habozik, remélve,
hogy Escalus majd megállítja, aztán mégis elindul, ha vonakodva is.
Határozatlan lépést tesz az ajtó felé, szíve még visszafelé húzná a különleges
férfihoz, beszélgetne vele. Olyan egyszerű, barátságos és emberi ebben a
pillanatban. Nem olyan, mint egy uralkodó, hanem mint egy kedves barát.
- Lucy, kérem! Maradjon még! – kap a lány
szoknyája után.
- Felség!- fordul vissza ijedten.
Escalus felugrik, kicsit egyensúlyát veszti,
de megáll a talpán. Tenyerébe fogja a lány vékonyka ujjait, szenvedélyesen
kezet csókol, ezzel kifejezve iránta érzett tiszteletét és hódolatát. Lucy
nincs teljesen tisztában a benne kavargó érzelmekkel, ahogy azt sem érti, miért
ilyen jó közel lenni ehhez a férfihoz. Arcát lányos pír önti el, akár egy feslő
rózsabimbó. Lesüti szemét, és csak még jobban zavarba jön, amint a herceg
átkarolja karcsú derekát és óvatosan, hogy ne okozzon fájdalmat, magához húzza
őt.
- Szeretem magát, Lucy. Ha beleegyezését adja,
elviszem innen messze, ahol senki sem bánthatja, ahol biztonságban van a
védelmem alatt. Boldoggá akarom tenni. Boldoggá akarlak tenni. Azt szeretném,
ha hozzám jönnél feleségül, ifjú hölgy – dönti homlokát a lányénak.
- Jól meggondolta ezt, felség? Pont engem –
döbben meg a lány -? Még a szomszédban is talál nálam szebbet, okosabbat,
gazdagabbat. Akit az ég is jobban kedvel nálam, és nem szomorítja szívét ennyi
gonddal, búval és fájdalommal. Nem is kellene olyan messzire mennie, hogy nálam
számtalanszor megfelelőbb menyasszonyt találjon.
- Én téged akarlak. Téged, Lucy. Sok lányt
ajánlottak már, sokan maguk ajánlkoztak fel, de nekem nem kellett senki. Amint
azonban megláttalak, éreztem: ez a lány más, ő kell nekem! Számomra te vagy a
tökéletes!
-
Ha őfelsége úgy óhajtja, és nagybátyám áldását adja, önhöz megyek – mondja
szemérmesen, lehajtott fővel, tekintetével a padlót súrolva.
- Nem! Akkor nem, ha csak én óhajtom. Akkor és
azért, amikor te is szeretnéd. Csakis akkor. Mondd, mit válaszolsz hát?
- Lehetek őszinte, felség?
- Légy, de tudd, ha nemleges választ adsz,
azzal tőrt állítasz a szívembe.
- Kérem, inkább kínoztasson meg, zárasson be,
végeztessen ki, tegyen velem bármit, de akkor is nemet kell, hogy mondjak.
- Megtudhatom még, hogy miért? – kérdi keserű
szájízzel.
- Ha van választási lehetőségem, akkor inkább
hűséges leszek ahhoz, akinek előbb lettem menyasszonya.
- Ezt hogy érted? – pillant fel zavartan
Escalus.
- Míg távol voltam, nagybátyám már elígérte a
kezem valakinek, akit nem ismerek, ám mégis hű asszonya leszek. Ha őfelsége úgy
óhajtja, természetesen felbonthatom az eljegyzést, és önhöz megyek.
Escalus megkönnyebbülten felkacag, szemében
boldogság csillog. Már tudja, hogy nagyszerű kincsre lelt, melyet sohasem
szabad elveszítenie.
- Ha te magad választanál, mit tennél? Kihez
mennél?
- Felség, ha nem lennének kötelességeim, a
szívemet követném.
- És mit súg a szíved?
- Azt, hogy őfelsége az a valaki, akit
választanom kellene.
- Van egy titkom, Lucy. Sebastian elmondta,
hogy csodálkoztál idejövetelünk okán. Még egy vőlegény, ezt gondoltad, ugye? De
nem. Én vagyok az első, az eredeti és az egyetlen. Nincs más férfi, én vagyok a
vőlegényed. Így már hozzám jössz?
- Így természetesen igen. Mi több, ezer
örömmel – mosolyodik el immáron a lány is.
- Megtiszteltetés lesz egy ilyen nemes és
tisztaszívű hölgyet, mint te, az oldalamon tudni. Még a koronaherceget is visszautasítanád,
mert a te kezed már korábban odaígérték. Lucy, te maga vagy a megtestesült
hűség és őszinteség, ebben nem kételkedhetem. Már csak a szíved szeretetét kell
elnyernem, hogy végleg magaménak tudhassalak. Remélem, mihamarább megérezhetem
majd, milyen a szerelmed íze. Addig is…legalább… egy csókot adj kérlek, enyhítsd
ezzel irántad való forrongásom, különben elégek ebben a tűzben, amit te
gyújtottál itt, benn, a lelkem mélyén.
- Felség- sóhajtja elhalóan még, mielőtt a
herceg mohó ajka övére tapad.
Mindkettejük szíve felgyorsul, testükön
kellemes bizsergés fut végig. Mintha felemelkednének a földről, minden terhet
és fájdalmat lerázva vállukról, akár nem is a két test, hanem a két lélek
ölelkezne szenvedélyesen. Lucy úgy érzi, élete első szívdobbanásai ezek. Mint
amikor a fuldokló végre lélegzetet vehet, úgy kívánja a boldogságot, a
gyengédséget és a törődést. Ha egyszer belekóstol a szerelembe, azt soha többé
nem akarja elengedni magától, nem akar nélküle élni. Végre van miért véget
vetni a magánynak, amiért leoldhatja a lakatot szívéről. Boldog akar lenni. Szerelmes.
|