Megjelenésétől elállt az emberek szava. Haját csak félig tűzte fel kontyba, a kimaradt tincsek puha hullámokban omlottak keskeny vállára. Ruhája lélegzetelállító volt, vérvörös selyem, aranyszálakkal átszőve. A szoknya finoman lebegett körülötte, vékony derekát fűző tette még karcsúbbá és vonzóvá. Csípője lágyan ringott minden egyes légies lépéssel. Fülbevalója és hajtűi csak úgy csillogtak a gyémántoktól, az egész lány szinte ragyogott. Csupán arca volt halottsápadt, szeme fénye láztól csillogó. Nem törődött senkivel, aki körülvette, egyenesen nagybátyja felé tartott könnyed, de határozott léptekkel. Mikor megállt, udvariasan meghajolt, s a nyári szellő a nyitott ajtón keresztül besurrant, magával lebbentve finom illatát, egyenesen a herceg és apródja felé. Ne csupán Escalus, de még Fabian és a mögötte álló Benjamin álla is leesett a határtalan, fenséges szépségtől. Ha nem találkoztak volna korábban a lánnyal, minden bizonnyal földre szállt angyalnak hitték volna, valamely égi lénynek. Egyedül Richardot nem bűvölte el unokahúga, őt viszont meghökkentette váratlan felbukkanása.

 - Jó estét, uraim – köszöntötte a társaságot lágy hangon.

 - Azt hittem, te már lefeküdtél aludni – vonja meg vállát nagybátyja.

 A többiek még mindig nem tudnak megszólalni, a háttérben azonban megindul a pusmogás. Sokan fiatalabbnak és kicsit csúfabbnak is képzelték Walter Van Helsing lányát, bár tudták, hogy édesanyja is különleges szépséggel bírt. Azt találgatták, vajon van-e már jegyese, vagy szeretője. Irigykedtek a nem létező férfira, aki birtokolhatja szíve szerelmét számos ifjú szívesen helyébe lépett volna, még ha küzdeniük is kellett volna a lány kegyeiért. Még a dámák és férjeik is végigmérték a fiatal Lucyt, ki riválist, ki prédát vélve látni személyében.

 - Csakugyan szándékomban állt, ám nem jött álom szememre, így hát gondoltam, részt veszek én is az ünnepségen. Rég elveszett unokatestvérem végre hazatért, mely miatt szívem repes az örömtől – mondta faarccal.

 - Kisasszony – nyögi ki végül Escalus -, kérem, engedje meg, hogy ezt odaadjam! Önnek készíttettem, remélem, tetszeni fog.

 - Köszönöm, uram, de nem tartanám illendőnek elfogadni, míg nem ismerem önt, s nem tudom, kinek is tartozhatnék hálával az ajándékért – utasítja vissza kedvesen.

 A tömeg szörnyülködik, nem értik, hogy is viselkedhet így a lány azzal, akivel épp szemben áll, miért nem tudja, ki is az ifjú.

 - Kérem, őfelsége, ne haragudjon a lányra, kicsit együgyű a szentem – mentegetőzik Richard.

 - Bocsásson meg. Milyen faragatlan vagyok, még nem is mutatkoztam be önnek. A nevem Escalus Devangel.

 - Devangel? – pillant érdeklődve az ifjúra.

 - Igen. Az ön egyik kedves barátjának, Charles Devangelnek vagyok unokabátyja.

 - Valóban? – futja el könny a szemét.

 - Csak nem rosszat mondtam? Elnézést, nem akarom megríkatni a kisasszonyt!

 - Charles – suttogja maga elé.

 - Tán csak nem összevesztek?

 - Nem – rázza fejét mélabúsan-. De bár összevesztünk volna!

 - Szabad megtudnom, mi történt önök között? Vagy tudja mit? Inkább, kérem, fogadja el tőlem most már az ajándékot, és később beszélgessünk el erről. Nem akarom elkeseríteni önt – nyújtja a lány felé a szép dobozt-. Kérem, vegye el!

 Lucy engedelmesen kiveszi a herceg kezéből a ládikát, ujjaik egy pillanatra egymáshoz érnek. Escalus forró keze megremeg, ahogy a jéghideg ujjaik hozzáérnek, háta borsódzik. A lány felnyitja a fedelet, közömbösen szemlélve az ajándékot.

 - Meseszép – mondja végül.

 - Feltehetem? – kérdi Escalus, alig várva, hogy a lány igent mondjon, és ismét egymáshoz érhessenek.

 - Megtenné?

 - Ezer örömmel. Csak hogy tudja, az ön szépsége messze elvakítja a nyakék gyémántjainak ragyogását. A rubinok vörössége nem ér fel ajka színéhez, az arany színe pedig korántsem oly fenséges, mint az ön bőre. A szeme pedig…egyszerűen mesés fényű, káprázatos smaragd. Szebb, mint a drágakő.

 Lucy arcának kipirulása ugyan úgy ráfogható a bókokra, mint a lázra, amely egyre inkább hatalmába keríti testét. Felemeli haját,és egy cseppet megborzong, ahogy a hűvös ékszer hozzáér lángoló bőréhez. Escalus szinte megbabonázva, remegő kezekkel teszi fel a nyakéket, igyekezve mélyen beszívni a lány illatát. Szíve majd’ kiugrik helyéről az izgatottságtól, ahogy a dús fekete hajzuhatag ismét elborítja a kecses nyakat és szép ívű vállakat.

 - Felkérhetem egy táncra?

 Hangjából kicseng a sóvárgás, vágyakozás, hogy minél több időt tölthessen a lánnyal, lehetőleg kettesben. Richard már markát dörzsöli az esküvőre gondolva, nem is figyel fiára, aki, miután nem vonhatja magára apja figyelmét, gőgösen felkapja fejét és táncolni kér egy fiatal lányt, kicsalva őt annak szülei óvó szárnyai alól.

 - Olyan ragyogó ma este! Elbűvölő! – lelkendezik Escalus.

 Lucy szédül, de nem meri elmondani partnerének, s a tánc ritmusa egyre csak gyorsul. Egyre sietősebb és fürgébb léptekkel kerülgetik egymást, a többi táncosra nem is figyelnek. Egyikük azért, mert elmerül a másik bámulásában, a másik pedig azért, mert alig tudja felfogni azt is, mit csinál éppen. A láz lassan elméjére is kihat, a világ elmosódik körülötte. Láztól elgyengült, erőtlen teste végül Escalus karjai közt köt ki. Mintha csak ölelné, úgy igyekszik a táncérről levinni az alélt lányt, anélkül, hogy mások észrevennék, mi történt vele. Az erkély ajtajáig sétál vele, ahol karjaiba kapja, és a kinti sötétbe burkolózva elrejti őt a kíváncsiskodó szempárok elől. Fabian azonban mindent látott, és egy pohár vízzel igyekszik eltűnni, a pár után menni.

 - Felség! Jól van?

 - Elájult. Azt hiszem, végleg kimerült. Forró a homloka. Lázas, talán beteg is. Nem értem, miért jött így le.

 Fabian zsebkendőt vesz elő, hogy benedvesítse, és azzal élesztgesse a lányt. Escalus kiveszi kezéből, maga akarja törölgetni a sápadt arcot. Ahogy azonban hozzáér, letörli a krémet az arcról, és egy hosszú, vörös csíkot fed fel a világos bőrön.

 - Ez meg mi – hökken meg-? Csak nem bántotta valaki?

 - Ahogy nézem, ez bizony vesszőcsapás – állapítja meg az apród a kis fénysugár mellett, ami a benti pompából kiszűrődik.

 - Ki tehetett vele ilyen kegyetlenséget? – szörnyülködik.

 A lány felszisszen, kinyitja szemeit. Zavarba jön a helyzettől, felállna a herceg öléből, de gyengelábai nem bírják.

 - Fáj – kesergi elhalón-, fáj!

 - Mi fáj? Hol fáj? – vált át aggódásba Escalus hangulata.

 - A hátam – panaszkodik.

 A herceg, bár tudja, hogy illetlenség, de félrehúzza a lány ruháját, hogy szemügyre vehesse hátát. A látványtól felháborodik, a hófehér bőrt ugyanis ugyan olyan sebek csúfítják el, mint ami az arcán van, annyi különbséggel, hogy azok mélyebbek, vörösebbek.

 - Fabian! Segíts, kérlek! Valahogy ki kell juttatnunk innen őt, mégpedig minél hamarabb. Visszavisszük a szobájába, és elmész Sebastianért. Nem bízom az itteni emberekben. Ki tudja, ki tehette ezt vele.

 - Igenis, felség.