- Ne öltöztessék oly sietve! Hagyják csak, majd befejezi magának. Menjenek dolgukra, de azonnal – utasítja ki Richard a cselédeket, és bezárja mögöttük az ajtót.

 - Kérem, ne bántson! Kérem, hagyjon nekem egy kis nyugtot! – kérleli nagybátyját Lucy, hasztalan.

 Richard a tüzelőfa kupacából elővesz egy vékony, hajlékony vesszőt, és lesöpri az asztalról a gyógyfüves kosarakat, olajos üvegeket, amik hangos csörömpöléssel törnek össze a földön, szétárasztva tartalmukat.

 - Most azonnal idejössz – villantja szemét a riadt lányra -, és szépen ráhasalsz az asztalra!

 Lucy riadtan tapad a falhoz, sosem látta még nagybátyját ilyen dühösnek és gyűlöletesnek. Szíve hevesen ver, nem tudja mire vélni a helyzetet. Lábai mintha a földbe gyökereztek volna, nem engedelmeskednek Richard akaratának.

 - Azt mondtam idejössz – sújt öklével az asztalra.

 Miután látja, hogy unokahúga nem fog engedelmeskedni parancsának, maga megy oda a reszkető lányhoz, és karjánál fogva az asztalhoz ráncigálja. Rálöki, feltépi a selyem ruha hátát, és a favesszővel ütlegelni kezdi. Lucy felsikolt, ám nagybátyja ettől csak még dühösebb lesz, még erőszakosabb. A férfi belemarkol a lány vizes hajába, hátrahúzza fejét.

 - Elment az eszed, te lány? Miket művelsz? Mi ez a hisztéria? Tán csak nem vízbe akartad ölni magad, hogy lerontsd azt a jó üzletet, amit kiházasításodból csinálhattam volna? Talán jobb is lett volna, ha belefulladsz! Legalább nem kell hozományt adnom melléd – húz rá a lány hátára még egyet-!

 - Ne bántson, kérem – könyörög a lány.

 - Hogy én ne bántsalak téged? És te mit tettél volna a fiammal? Megölted volna, mi? Megfenyegetted, hogy megölöd, ha nem engedelmeskedik neked! Te hálátlan senki! Ezért neveltelek téged, meg a semmirekellő, beteges bátyád, éveken keresztül? Még a kutya sem mar a kézbe, ami ételt ad neki! Ostoba vagy, és makacs, mint anyád volt! Mennyi mindennel elhalmoztam volna, de nem, neki az öcsém kellett! Aztán eljárt a szája, így az öcsém még messzebbre költözött, hogy Evangelyn ne lehessen az enyém!

 - Ne merd a szádra venni anyám nevét! – fordul meg kétségbeesetten a lány, így a következő suhintás háta helyett arcát éri.

 Tenyerét a vérző sebre tapasztva, villámló szemekkel esik neki nagybátyjának. A pofon, ami elcsattan, hatalmas, de nem maradandó sérülést, csupán a finom kéz körvonala vehető ki a férfi arcán, de az élesen. A meglepetéstől hátratántorodó Richard megbotlik az egyik általa levert kosárkában és hanyatt esik. Lucy kihasználva az alkalmat, megszökik a fürdőházból, felrohan egyenesen a szobájába. Szerencsésen vissza is ér anélkül, hogy bárki megállítaná őt, a szolgálók ugyanis szinte egytől egyig a konyhán vannak, az ünnepi vacsorát készítik. Csak egy valaki látta, mi történt, de neki ez lelkében egy világ összeomlását eredményezte, s kis híján szíve is majdnem beleszakadt. Rejtekében megfogadta, hogy bosszút fog állni azért, amit a lánnyal műveltek, méghozzá kegyetlenül.

 - Mondd csak, Fabian, te mit gondolsz erről a lányról?

 - Felség, lehetek őszinte?

 - Persze, hisz őszinte véleményedre vagyok kíváncsi.

 - Engem megrémiszt. Van benne valami…nem is tudom…

 - Ne feledd, hogy nem mindig ilyen. Most vesztette el a testvérét, akit annyira szeretett. Csak nagybátyja maradt, aki, mint láthattuk, nem kifejezetten szereti őt.

 - Értem felség. De biztos benne, hogy…

 - Igen Fabian. Amint lehet, magammal viszem őt innét. Biztos vagyok benne, hogy Clearhaven tetszeni fog neki.

 Escalus feláll székéből, és körbejárja vendégszobáját. Ujjait háta mögött összekulcsolja, úgy morfondírozik magában. Néha-néha megáll, aztán újra elindul. Kinéz az ablakon, eltekint messze a magas fák fölött, és a lassan lenyugvó napkorong vöröses fényének csodálásába merül. Valahol arra van az ő kastélya, és szülei, akik hazavárják, kötelességeivel együtt. Mennyivel csendesebb itt az élet! Nem rohannak utána annyian, teendőiről faggatva, avagy éppen azokra emlékeztetve őt. Nem szívesen ment volna vissza egyhamar, de tudta, nem maradhat már sokáig, legfeljebb egy hétig. Addig mindenképp választ kell kapnia, mert nem nyugszik, míg nem biztos benne, menyasszonnyal mehet haza, nem pedig egyedül.

 - Felség, lassan indulnunk kellene.

 - Igaz is, kedves apródom. Kérlek, segítenél kiválasztani a ruhám?

 - Engedelmével, már korábban bátorkodtam poggyászába tetetni egy ünnepi viseletet őfelségének. Ezt itt – emeli ki a szekrényből az említett darabot.

 - Köszönöm, Fabian. Ezt igazán jól tetted. Remek választás.

 - Kérettessek öltöztetőt esetleg?

 - Nem, köszönöm, egyedül is megoldom – mondja, és rögtön neki is áll vetkőzni.

 Néhány perc múlva már készen is van, elégedetten szemléli magát a tükörben.

 - Remélem, így elnyerem majd tetszését. Nézd csak, Fabian! Ugye szép? – nyújt a fiú felé egy berakásos ékszeres ládikát.

 - Csodálatos mestermunka - dicséri.

 - Nyisd csak ki, nézd meg, mi van benne! Ezt direkt neki csináltattam, az alapján, ahogy Charles leírta nekem a lány kinézetét. Hollófekete haj, hófehér bőr, smaragdzöld szemek. Milyen csodálatos, tiszta és szűzies a leány. Sokkal szebb, mint bármilyen ékszer, vagy műalkotás, az egész világon.

 - Szépnek szép, az igaz – vonja meg a vállát -. De korántsem az egyetlen csinos hölgy a világon. Ha jól megnézi őfelsége, talán még saját birodalmában is talál szebbet.

 - Fabian! Azt kértem, hogy az ékszert nézd meg, nem azt, hogy a leányt bíráld!

 - Elnézést, felség. Néha eljár a szám.

 - Hát csak vigyázz rá, mert még megfájdulhat tőle a fejed. Gyere, menjünk. Add a dobozt, kérlek! Magam szeretném odaadni, s ha lehet, minél hamarabb.

 Az ajtón kilépve Fabian majdnem egy rohanó cselédbe botlik, ám még időben megáll, így viszont pont, hogy Escalus ütközik az ügyetlen apródnak.

 - Bocsásson meg, felség – szabadkozik rögtön.

 - Semmi baj, menj csak tovább. Olyan izgatott vagyok, én nem vettem észre, hogy megálltál. Menjünk, menjünk, nem akarok egy percet sem elmulasztani abból, amit vele tölthetnék. Meg kell ismernem őt. Muszáj, Fabian.

 Mondandóját látszólag apródjához intézi, ám valójában csak hangosan gondolkodik. A törékeny lány egyszerűen megigézte, s minden pillanatot vele tölthetne, ha csak lehetne. Szülei leghőbb vágya lenne, ha végre találna magához illő feleséget, szíve pedig repesne az örömtől, ha ez a lány lenne az végül. Olyan ártatlannak látszik és gyengének, azonnal megolvasztotta lelkét.

 Észre sem vette, s máris leértek a nagyteremhez. A hatalmas ajtó kitárul, az egyik, ajtóban álló őr bejelenti őt, s a bent levő színes úri társaság ámulva figyeli a közelgő herceget. Az emberek összesúgnak, mintha nem hinnének szemüknek, azon csodálkoznak, vajon hogyan és miért is került ide az ő Escalus hercegük, mi lehetett az ok, ami ide hozta őt, az Isten háta mögé. Sokaknak eszükbe ötlik a herceg unokaöccse, Charles Devangel, aki a közelben lakik, ám már egy ideje elutazott, és még nem tért haza. Talán őt akarta meglátogatni, talán ő is felbukkan később. Senki sem tudja

 - Hol lehet? – mondja maga elé halkan, a lányt keresve pillantásával.

 - Üdvözlöm, őfelsége! – hajlong előtte Richard, mintha valamit akarna az ifjú hercegtől.

 - Jó estét önnek is, Richard.

 Nem is figyel igazán, csak odaveti a köszönést, hisz meleg, barna tekintetével továbbra is Lucyt keresi. A megannyi fáklya és gyertya fénye megcsillan a kezében tartott dobozon, melynek sokan tartalmát firtatják egymástól, ki mit gondol, mi lapulhat benne. Egyesek aranypénzt gondolnak, mások gyémántot és drágaköveket, de vajon miért is van nála?

 - Az unokahúga nem jön le ma este? – puhatolózik Fabian.

 - Nem hiszem, hogy lejönne szobájából. Minden bizonnyal már pihen.

 - Mily nagy kár – sóhajt fel Escalus -! Pedig ezt szerettem volna odaadni neki – tekint ajándékára.

 - Ha gondolja, küldethetek érte! Talán még nem aludt el – kap az alkalmon Richard.

 - Hagyja csak. Majd odaadom neki máskor – horgasztja le fejét.

 - Nem, nem, magam megyek érte! Nemsokára itt lesz ő is – igyekszik menteni a helyzetet.

 Azt akarja, hogy a rengeteg ember, akiket fia hazatérése alkalmából hívott meg ünnepelni, lássák, amint unokahúga ajándékot kap, személyesen a hercegtől. Azt akarja, hogy felnézzenek rá, irigyeljék, és lássák nagyságát, milyen közel áll a királyi családhoz. Féltékenységet akart kiváltani, hogy róla beszéljenek. Fel akarta eleveníteni sosem volt hírnevét, melyet valójában öccse alapozott meg.

 Arra azonban nem volt szükség, hogy valóban el is induljon, hisz amint felajánlkozott, az ajtó újra kitárult, unokahúga neve hangzott fel. A táncoló tömeg megállt, félrehúzódtak, utat nyitva a lánynak.