A fiú meglepődötten ücsörög egy helyben,
hagyva, hogy ismételten megkötözzék. Ha nem lenne olyan döbbent, ezt minden
bizonnyal nem hagyná, és ismét menekülni akarna, ám ez most eszébe sem jut. A
lány feláll és int, ő pedig engedelmesen követi.
-
Most maradj itt. Mindjárt jövök. Ha menekülni próbálnál, megöllek. Tartsd ezt
észben.
Az udvaron vértengerben gázol az ember,
mindenfelé levágott végtagok, megcsonkított hullák, elhagyott fegyverek és
tönkretett páncélok. Nem maradt egyetlen túlélő sem, vagy akinek sikerült
megmaradnia, az elmenekült. Néhány perc
múlva Lucy újra kilép az ajtón, mögüle súlyos, sötét füstfelhők szállnak ki.
Minden ablak ontja magából, szinte okádja a sűrű füstöt. A levegőben égő ruha,
hús és vér bűze terjeng, még azok gyomrát is felfordítja, akik hozzá vannak
szokva. A lány határozottan megáll az őt értetlenül bámuló fiú előtt, apró
üvegcsét húz elő kebléből.
- Idd meg.
- Mi ez? Meg akarsz talán mérgezni?
- Idd meg – szól rá erélyesen-, vagy valóban
megöllek, de gondoskodom arról is, hogy halálod lassú és fájdalmas legyen, teli
kínokkal.
Vonakodva bár, de Benjamin elveszi az
üvegcsét, tartalmát lenyeli. Íze meglepően finom, édeskés. Az üvegcsét
visszaadja tulajdonosának, aki visszasüllyeszti ruhája alá.
- Ülj fel. Ne arra, az az én lovam. Te a
másikon fogsz jönni – utasítja helyre őt Lucy, tévedést nem tűrve.
Miután segít felkászálódni az összekötött kezű
Benjaminnak, légies mozdulattal Felhőtáncos nyergében terem, és sebes tempóval
kivágtázik az udvarból. Hazaindul. Unokabátyja hátasa szófogadóan követi őket,
láthatóan be van tanítva. Egyébként is mindkét állat okos és gyönyörű, így nem
volt nehéz megtanulniuk, ha gazdájuk épp ájultan hever is a nyeregben, a
másikat követve haza tudjanak menni. Ez főleg akkor bizonyul hasznosnak, mikor
alig néhány perc múlva Benjamin elalszik a szernek köszönhetően, melyet bevett.
- Kérem, segítenének leszállítani a barátomat?
– kérdi a fogadó kapujánál.
Ő maga a lovász kezébe nyomja jószága
kantárát, hogy kösse be, míg szobát foglal. Egy kétágyasat kér, mondván így
jobban figyelni tudja barátját, de mikor felajánlják neki, hogy hívatnak
orvost, elutasítja azt.
Kinyittatja a szobákat, és a lovász
segítségével felvonszolják a még mindig alvó fiút, lefektetik az egyik ágyba.
Miután a fiú távozik, Lucy leül az ágy szélére, és részletesebben is szemügyre
veszi unokafivérét. Megállapítja, hogy arca egyértelműen olyan, akárcsak apjáé,
még a haja színe is ugyan az az árnyalat. Jobban nem is hasonlíthatna, mintha
Richard lenne fiatal korában.
Mivel sejthető, hogy Benjamin csak másnap
reggel ébred majd fel, a lány ledobja köpenyét, leveszi koromtól és vértől
mocskos ruháit, s egy szál ingben vizet tölt a mosdótálba, hogy valamennyire
rendbe tudja szedni magát. Mire végez, a víz csupa vörös, de legalább bőre
némileg megtisztult , ha már lelkéről nem is tudja lemosni a szennyet, ami az
évek során harcban, gyűlöletben és fájdalomban rátapadt.
Kopogtatnak az ajtó, a szobalány érkezik
néhány tiszta ruhával, amit vendége kéretett. Lucy felöltözik és lemegy az
istállóba. Elégedetten szemléli a lovakat, akiket az istállófiú már rég
lenyergelt és lecsutakolt, szerszámaikkal, felszerelésükkel együtt. Felhőtáncos
állása mellett elmenve megveregeti a büszke ló nyakát, ám Bestia mellett áll
meg végül. Homlokát a becses állat homlokához nyomja, simogatja a gazdátlan
hátast.
- Mondd csak, miért pont neked mondott el
mindent a bátyám? – súgja könnyes szemmel.
Az állat vigasztalóan dörgöli busa fejét a
lány vállához, barátságosan meleg levegőt fújva rá.
- Nekem miért nem? Miért csak veled
beszélgetett bajáról, bánatáról, álmairól és megérzéseiről? A betegségéről, és
a…arról… arról, hogy mi fog történni vele? Nekem miért nem? Látod, Bestia, te
gazda, én pedig testvér nélkül maradtam. Árva lettem fivérem nélkül. Se apám,
se anyám, se senkim. Nagybátyám is inkább csak apám kérésére, kegyelemből
fogadott minket otthonába, mintsem szeretetből. Mindig ezt éreztem, nem tehetek
róla. Nézd, még a barátaimat is elvesztettem, de a szüleim gyilkosa végre
halott. Milyen áron… Miattam! Mind miattam vesztek oda! Az én büszkeségemből!
És ha visszatérek, egy idegenhez, egy ismeretlen alakhoz kényszerítenek majd.
Ha a felesége kell, hogy legyek, kötelességből testem neki adom majd, de
szívemet soha nem fogom. Azt lezárom, hogy ne szerethessek többé, hisz
szeretetem csak halált hoz mindenkire, aki felé irányul. Hű, de nem szerető
asszonya leszek annak a férfinak, akinek nagybátyám engem szánt.
Könnyeit nyeldekelve hagyja ott testvére
jószágát, hozzábújik saját lovához.
- Beletörődöm a sorsomba, de nem hajolok meg
előtte – súgja Felhőtáncos fülébe, aki mintha megérezné gazdája hangulatát,
fejét annak vállára teszi, mintha csak megölelné őt.
Halkan, rövid nyerítéssel jelzi aztán, hogy
valaki kint közeledik feléjük. Lucy megtörli arcát, és úgy tesz, mintha épp
lova állapotát ellenőrizné.
- Uram, nem kér vacsorát? Mindjárt kész –
kérdi a belépő szolgálólány.
- Köszönöm, most nem. Ma valahogy nincs
étvágyam. Inkább megyek és lefekszem aludni.
- Óhajtja, hogy uram után vigyek valamit a
szobájába? Esetleg egy kis bort, vagy néhány szelet frissen sült húst?
- Nem. Talán majd reggel. Szobatársamnak
addigra minden bizonnyal megjön az étvágya. Majd vele együtt eszem. Nyugodalmas
jóéjszakát – búcsúzik el, lezárva a további beszélgetés lehetőségét.
| 
