- Állj! Kik vagytok, és mit akartok? – kiált le egy hang a kapu melletti őrtoronyból.

 - Harcosok – kiált fel Lucas bátran-! Azért jöttünk, hogy beszéljünk az itteni vár urával!

 - A nagyúr most nem ér rá, éppen lepihent!

 - Akkor keltsétek fel nekünk! Fontos beszélnivalónk van vele, melynek tétje élet vagy halál! – válaszol most testvére.

 - És mégis kiknek? – érdeklődik továbbra is a fal árnyékába rejtőzve.

 - Nézz végig rajtunk, és engedj be minket, ha közelebbről is kíváncsi lennél ránk. Mi lázadó nemesek vagyunk, ők pedig itt a jobbágyaink egy része. A többiek már úton vannak, hogy csatlakozzanak más nemesek seregeihez.

 További kérdések helyett a kapu lassan megnyílik, utat engedve az embereknek. A lovasok leszállnak hátasaikról, úgy mennek előre, kötőféken vezetve a szép állatokat. Mire mindenki beér, a várúr már kinn áll az udvaron, egy pódiumról szemléli a hömpölygő sokaságot. A vadászok előre lépnek, hogy beszélhessenek vele, ám az ikrek igyekeznek hátul maradni, takarásban, nehogy könnyen megismerjék őket.

 - A nevem Morpheus Tepes. Ennek a várnak ura és parancsolója vagyok. Ti kik vagytok, és mit akartok? Mi olyan sürgős, hogy fel kellett kelnem legédesebb álmomból?

 - Lázadó nemesek, nagyuram. Azért jöttünk, hogy segítséged kérjük, vagy hadat üzenjünk neked is – szólal fel Charles bátran, elsőként.

 - Rendben hát. És mi ellen lázadtok?

 - Családjainkat és falvainkat támadók tizedelik sorra, szörnyűséges mészárlást hajtva végre. A király azonban nem hajlandó sereget küldeni, vagy bárkit, aki segíthetne megmenteni bennünket, így ellene fordultunk. Ha csakugyan igaza van, és nincs akkora serege, hogy embert küldhetne nekünk, akkor mi bizony sokkal többen vagyunk, és könnyen legyőzzük – folytatja a kitalált történetet Antoine büszkén és hihetően.

 - Úgy, és ki volna az ellenfél, aki eddig titeket támadott? Azt tudjátok-e?

 - Tudjuk, bizony – feleli valaki hátulról.

 - Hát te ki vagy ott meghúzódva? Gyere elő, hadd lássam arcod! Úgy mondd el, ki bánt titeket?

 - Ennek a várnak az ura és parancsolója! – lép elő az egyik iker.

 - Te gyilkolod családunkat és népünket, Morpheus Tepes – követi testvére.

 - Ez nem lehet igaz – sápad el hirtelen egy pillanatra-! Csak nem Van Helsingek vagytok? De hisz…

 - Nem, nem haltunk meg! De ha mégis így lett volna, a pokolból is visszatérünk érted, gyilkos! – kiáltja egyikük.

 - Csak nem? Hát te vagy az? Ugyan az a zöld szem, ugyan az a haj és arc…Walter fattya! A kis fruska! Lám csak, micsoda álruhád van! És még mindig te vagy a bátrabb, nemde, Lucy? Jól emlékszem még rátok!

 Mély, fenyegető hangja úgy dübörög végig az udvaron, akár a mennydörgés a viharos égbolton. Előrántja kardját, támadásra szólítja fel a kastély őreit, akik azonnal ránk rontanak. A mi szedett-vedett seregünknek sem kell több,egy pillanat alatt észhez térnek, és hatalmas csata bontakozik ki. Kardok, kaszák, páncélok és mindenféle fegyver csattogása, sikolyok, ordítások, halálhörgés, vérzivatar. Az első elesett emberek után a fenevadak szinte mámorosan zuhannak a friss, meleg, zubogó vérre, egytől egyig elvesztve eszüket. Látszik rajtuk, hogy nem tapasztalt, képzett szörnyek, csupán gyenge akaraterejű, primitív és ostoba lények, akiket egyedül a vérszomj ösztöne irányít. Szövetségeseink bár nem túl erősek, de amit tanítottunk nekik, azt jól eszükbe vésték, és most remekül használják, jól boldogulnak az ellenféllel. Morpheus közben a kastély belső falai közé menekül, mi pedig bátyámmal és barátainkkal utána. Bent is vannak még néhányan, de őket lefoglalják társaink, így Lucasszal tovább siethetünk üldözöttünk után. Egy szobába érünk, ahol furcsamód ismerős alakkal találkozunk.

 - Bemutatnám nektek fogadott fiam. Minden bizonnyal még nem találkoztatok, de talán ismerős lehet külseje. Benjamin, kérlek, segíts nekem szórakoztatni ezt a két kedves ifjút! De ne kíméld őket miattam!

 Az ikrek a név hallatán összerezzennek, hisz tudják már, kivel állnak szemben, és csak még jobban gyűlölik érte a vörös szemű, sebhelyes arcú Morpheust. Saját unokatestvérüket állította velük szembe, Benjamin Van Helsinget, Richard bácsikájuk szeretett, rég eltűnt fiát.

 Tepes előre löki a szőke fiút, ő maga Lucy felé igyekszik. A lány igyekszik kivédeni az őt támadó kardot, ám az utolsó pillanatban egy páncélos kéz félrelöki, és az előtte ellibbenő fekete köpeny után megpillantja Benjamint, amint épp bátyja és közte esik a földre. Míg Lucy a vámpír nagyúrra figyelt, észre sem vette, hogy rokona is az ő életét akarja, de fivére még épp időben mentette meg őt.

 Fém csattant, páncél reccsent, kiáltás harsant. Amint a lány ismét felpillantott, Lucast látta a Benjaminon keresztül esve, a fiún heverni, csaknem kettéhasadt páncéllal és törött karddal. Szíve majd’ kiugrott helyéről, felsikoltott. Szerencsére bátyjának nem esett komolyabb baja, csak egyensúlyát veszítette el az őt ért ütés nagyságától. Előrántotta másik kardját, amit még nagybátyjától örökölt, és ismételten harcba lendült.

 Lucy, míg fivére Morpheusszal vívott, a közeli ablak mellől letépte a függönyt, beletekerte a kábult Benjamint, és a függönyzsinórral szorosan megkötötte. Ezalatt Charles is bejutott a terembe, átverekedve magát a nagytermen, hogy szerelme után mehessen, védeni őt. Tepes meglátva őt, és hogy fogadott fia csapdába esett, tovább kényszerült menekülni. Visszafelé futott, ki a teremből. Az ikrek rögtön utána eredtek, ám elsőre kisebb akadályba ütköztek: barátaik és az ellenfél egymással küzdő csapataiba. Valaki egy nevet kiáltott, Lucy pedig riadtan fordult meg. Az ő nevét kiáltották, és bár felismerte a hangot, tulajdonosát sehol sem látta. Pillanatnyi ijedtségéből felocsúdva az addigra már néhány méteres előnyre szert tett bátyját kezdte követni, levegő után kapkodva. Bár Morpheust nem látta, feltételezte, fivére tudja, az merre ment, és ha ő a nyomában marad, nem téveszthet célt.

 A következő pillanatban két erős kar ragadta meg és rántotta be egy titkos ajtón. Testvére nevét sikoltotta, ahogy csak torkán kifért, s még látta Lucast, amint hirtelen megáll és megfordul. Ekkor az ajtó becsapódott előtte, és egy hideg, állot levegőjű, poros teremben találta magát.

 - Megvagy, Helsing-ivadék! Apád azt hitte, elrejthet titeket előlem, de látod, tévedett. Bár bevallom, először elhittem, hogy azok a semmirekellő talpnyalók valóban megöltek titeket, mikor utánatok küldtem őket, ám kiderült, korántsem így volt. Miután megöltem Waltert és végignéztem, hogy folyik ki az utolsó csepp vére is, eltüntetve az élet utolsó szikráját szeméből, végigkutattam utánatok mindent, mindent! – sziszegi halkan a lány fülébe, miközben hideg kezeit szorosan szájára tapasztja, ezzel meggátolva a további sikongatást, kiabálást.

 A lány tehetetlen, ellenfele szabad kezével elvette kardját, messzire dobta, és teste mellé szorította karjait. Bízott benne, hogy páncélja ellenáll és nem roppan össze Morpheus emberfeletti erejű ölelésétől, de teste gyengébb volt, és a fájdalomtól néhány könnycsepp gördült végig arcán.

 - Mi az? Csak nem félsz? Te, a nagy Walter Van Helsing utódja? Félsz egy vámpír lovag karjai között? Hát persze, hisz te lány vagy! Igen, jól emlékszem. Tizenegy esztendővel ezelőtt is te voltál a bátrabb. Te védted meg a fivéredet. Micsoda szégyen! A húg védi bátyját! Most is te vagy még az akaratosabb? Hiába. Egyedül vagy, elkaptalak! A testvéred nincs itt, hogy segítsen rajtad. Végre minden beteljesül, amit akartam! A Helsingek csillagja mégis hamarabb bukik, mint a legenda mondja. Nem, nem a legnagyobb ellenségükkel! Mi, az Éjfél Szülöttei túl fogunk élni titeket. És igen, amint végeztem veletek, a szerencsétlen, ostoba unokabátyátokat is át fogom változtatni, most tökéletes hozzá az időzítés. Igen, Benjamint is olyanná teszem, mint amilyen én vagyok. Olyan kis esetlen még! De nem akartam bántani, egyelőre nem. Meg akartam várni, hogy az apja saját szemével láthassa mindazt, amit tenni fogok vele!

 Elhallgat, egy pillanatra mintha morfondírozna valamin. Lucy agya lázasan kattog, igyekszik valami megoldást találni a helyzetre, szabadulást remél, de féktelen dühe nem engedi, hogy pánikba essen.

 - Lássuk csak, mit is tegyek veled! Lehet, hogy a lelked erős, de egy gyenge női testbe van bezárva. Könnyedén összeroppanthatnálak páncélostul, de nem teszem. Ki fogom élvezni a véred minden egyes cseppjét! Vagy inkább téged is átváltoztassalak? Először könyörögni fogsz, hogy öljelek meg, de ne aggódj! Nem fáj olyan sokáig, és nem olyan rossz, mint hiszed. Élvezni fogod minden percét! Az Éj királynőjévé teszlek! Olyan jó az illatod – szívja be mélyen a levegőt a lány nyakába hajolva -! Biztosan a nemesi vér, ami az ereidben csörgedezik. És ezek a meseszép éjfekete tincsek! Aztán a méregzöld szemek! Hófehér bőr, rózsás ajkak. De gyönyörű leszel, olyan sápadtan, mint a telihold világa! Mint egy sötét angyal. Te leszel az én megváltó sötét angyalom! Lányommá és utódommá fogadlak. Nem, még jobb – kiált fel hirtelen-! Hadd forogjon csak apád a sírjában! A két legféltettebb kincse lesz az én két legjobb szolgálóm és követőm! A bátyád jó harcos lesz, téged pedig hitvesemmé, ágyasommá teszlek. Ne aggódj, nem fog fájni! Csak egy kis harapás…