- Nézd, Lucas. Tudod, hogy szeretem a húgod,
és van bennem annyi tisztelet az irányában, hogy elfogadom az összes döntését.
Nem állok neki udvarolni, ha tudom, hogy nem szeret engem, és hogy valaki más
már vár rá, aki nálam sokkal jobb, és sokkal több mindent nyújthat számára. - Tudom, és kérlek, ne haragudj, hogy
ilyesmikkel vádoltalak. Igazán sajnálom, de ahogy az orvos azt mondta…és
Antoine is – temeti arcát ismét a tenyerébe. - Szerintem inkább a húgodtól kellene
bocsánatot kérni. Őt jobban bántottad. Sokkal. - Igazad van. - Nos? Neki is elmondod? - Félek, hogy sohasem bocsájtana meg nekem.
Annyira rosszul érzem magam, mert hagytam magam leitatni és mindenféle
hazugságra hallgattam. Ráadásul alaptalanul vádoltam, még csak meg sem
hallgattam, és bántottam. Istenem, hogy tehettem ezt – csuklik el a hangja. - Nyugodj meg. Csak Antoine túlozta el a
dolgokat, elég alaposan. Remélem, ő is lehiggad, és rájön, hogy hibázott.
Bocsánatot kérni nem fog senkitől sem, azt sohasem tette, de hidd el, bűntudata
lesz majd, nem is kicsit. És ez majd meg fog látszani rajta, a viselkedésén. Te
csak Lucy miatt aggódj. Indulj, keresd meg és kérj bocsánatot. - Hogy lehetsz te így is ilyen megértő? Mikor
bántottam azt a lányt, akit szeretsz? - Tudom, hogy neked mindez sokkal jobban fog
fájni. Mert te a bátyja vagy, az ikertestvére, vele együtt születtél és
nevelkedtél. Menj, nekem még Antoine-nal is beszélnem kell. Siess. - Köszönöm. - Sok sikert. Lucas ott hagyja barátját az ágy szélén
ücsörögni, majd visszamegy saját szobájába, remélve, hogy húgát ott találja.
Számításai nem csalnak, a lány ágyában fekszik, háttal az ajtónak fordulva,
nyakig betakarózva. Becsukja az ajtót, közelebb lép, az egyik széket az ágy
mellé húzza, majd leül. - Lucy…alszol? - Hagyj békén. - Figyelj, csak azt szeretném mondani… - Tűnj innen! - Húgocskám… - Takarodj, nem hallottad? Tűnj innen, bátyám!
Nem akarok veled beszélni! – mérgelődik a takaró alatt, meg sem fordulva. - Jó. Ha nem akarsz, neked nem kell beszélned.
De én fogok, és meghallgatsz. Kérlek. Válasz most nem érkezik, csak néma hallgatás.
Lucas sóhajt egyet, majd belekezd mondandójába. - Nézd, én tényleg nagyon sajnálom, ahogy
viselkedtem. Igazad volt, Antoine állt az egész hátterében. Te végig ártatlan
voltál, de én nem hittem neked, sőt, meg sem hallgattalak. És ez fáj, ahogy az
is, hogy bántottalak. Életem végéig sem fogom tudni ezt megbocsájtani magamnak.
Talán most nem hiszed el, de borzasztóan megbántam, hogy annyira hirtelen reagáltam
az orvos szavaira, hogy a tiédre nem is akartam figyelni, hogy annyi alaptalan,
ostoba váddal illettelek meg szóban és gondolatban is. Azt is, hogy hagytam
magam leitatni és még több hazugságot a fejembe tömetni. Bolond voltam, hogy
másra hallgattam, rád pedig nem. Életem legnagyobb hibáját követtem el, ami
hihetetlenül éget, mar és fáj itt benn. Nem kérem, hogy megbocsáss, mert tudom,
bátyádként ennél jobban talán nem is vétkezhettem volna ellened. Csak azt
szeretném, ha tudnád, nagyon bánom, hogy mindennek így kellett történnie, és
hogy nekem te vagy a legfontosabb, a kishúgom. Csupán ennyit akartam mondani.
Mire Lucy megfordul, bátyja már hangtalanul
elhagyta a szobát, még az ajtót is becsukva maga után. Tudja, fivére tényleg
bánja a történteket, így ő is megkönnyebbül valamelyest. Kölcsönösen
visszaszerezték egymás bizalmát.
| 
