Még egyszer a fekete állat nyakába borult, s
puha szőrébe törölte könnyeit. Ujjaival beletúrt a dús sörénybe, végigsimított
a kecses nyakon, majd a sötétben utoljára végignézte a ló sziluettjét. - Sajnálom – suttogta -. Most mennem kell. Jó
éjt, Bestia. Csüggedten, reményveszetten sétált vissza
halk, puha léptekkel, lehajtott fejjel, az ajtó előtt azonban megállt. Keze
tétován lebegett a kilincs felett, nem tudta, belépjen-e, vagy ne. Érezte,
valami nincs rendjén. Hirtelen megfordult, és az udvar felé hunyorgott.
Körbepásztázott szemével, igyekezett minden apró részletet felismerni, mikor
egy bokor moccanni látszott. Tekintetét azonnal oda fordította, ahonnét a hang
jött, de nem ment felé. Tudta, ilyen sötétben egyedül teljes vakmerőség lenne.
Ha csak valami állat, akkor felesleges, ha pedig ellenség, akkor fegyver nélkül
a sötétben hamar végezhetnének vele. Nem akart nagy felfordulást csapni, más
vendégek is voltak a fogadóban, és nem akarta az Arany Sárkány hírnevét
rontani. Inkább hátat fordított a sötétségnek, és benyitott a szobába. Amint meghallotta a kilincs halk nyikorgását,
ahogy nyílt az ajtó, elhallgatott. Tudta, bátyja visszatért, és nem akarta neki
elárulni, nem aludt, hanem az istállónál volt, és mindent hallott. Nem akarta
hagyni, hogy testvére meghaljon, főleg nem, hogy miatta. Nem engedhette meg
magának, hisz szüleik is értük áldozták fel saját magukat, hogy gyermekeik
élhessenek, nem pedig azért, hogy egymás miatt vesszenek el. - Alszol, Lucy? – kérdezte egy hang halkan. Válasz nem érkezett, mert a lány el akarta
hitetni fivérével, hogy már rég álomba szenderült. Összeszorította ajkait,
ahogy néhány könnycsepp még végiggördült arcán, és hálát adott az égnek, hogy a
fal felé fordult, nem pedig az ajtó irányába, hisz akkor most Lucas láthatná,
húga csupán színészkedik. - Ezek szerint igen – tette hozzá még halkan a
fiú, majd ismételten egy szál ingre vetkőzött, és ő is lefeküdt aludni. Másnap reggel valahogy egyiküknek sem
akaródzott kikelni az ágyból. Mindkettejük szívét súlyos titkok húzták, de
egyik sem merte felfedni sajátját. Leginkább Lucy szenvedett, hisz ő még csak
most kezdett igazán sok érzést felfedezni, amire eddig nem mert, nem akart,
vagy nem tudott gondolni. - Jó reggelt, bátyám – mondta egy
félmosollyal, ahogy meglátta Lucast nyújtózkodni és ásítani. - Jó reggelt neked is, húgom. Hogy aludtál? - Köszönöm, kellemesen – hazudta, ugyanis csak
pirkadatkor tudott végleg elszenderedni. - És hogyhogy ilyenkor még ágyban vagy?
Kettőnk közül te szoktál korábban kelni – ül fel ágya szélére. - Betegnek érzem magam. - Tán csak nincs valami baj? – lép az ágyhoz,
és kezét a lány homlokára teszi. - Nem tudom. Meglehet. - Ha jön az orvos, hogy megnézze Charles
lábát, behívom hozzád – áll neki felöltözni. - Köszönöm bátyám, hogy aggódsz értem, de nem
szükséges. Rendbe fogok jönni. - Majd meglátjuk – igazgatja meg ruháját, majd
kimegy a szobából, magára hagyva fájó szívű testvérét. Miért
kell elveszítenem a családom? Miért az a sorsom, hogy maradjak egyedül? Ha el
kell, hogy veszítsem a bátyám, az nem miattam lesz. Talán nem éri meg most
Morpheus után menni, de ha nem teszem meg, akkor szüleim nem nyugodhatnak
békében, szellemük újra meg újra kísérteni fog, bosszút követelve halálukért.
Istenem, miért nem engedtél engem is meghalni akkor? Annyi és annyi lehetőség
volt rá, hogy elveszítsem az életem, de te mégis megtartottál. Miért? Miért
kell, hogy életem végéig szenvedjek? És miért kényszerítenek érdekházasságba?
Nyilván az, ahogy Charles beszélt
róla. És mi lesz vele magával? Remélem, legalább ő megtalálja életében a
boldogságot. - Meghoztam a reggelit, úrfi! – nyit be vidám
köszönéssel Elena, a fogadós ifjabbik leánya. - Köszönöm, nem kérek semmit. - Ugyan már, ne csacsiskodjon! A bátyja kérte,
hogy hozzam fel önnek, Walter úrfi. Csak ennie kell valamit, ha hamar lábra
akar állni. - Nem szükséges, egyedül is menni fog.
Magamtól is hamarosan meggyógyulok, miattam nem kell aggódnia, sem önnek, sem
pedig a fivéremnek – utasítja vissza keményen, hidegen. A szolgálólány meglepődik, hogy barátságos
közeledésére milyen elutasító válasz és milyen mogorva viselkedés éri. Ennek
ellenére mégis kedvesen rámosolyog az ágyban fekvő betegre, miután letette az
éjjeli szekrényre a tálcát, és a párna felé nyúl, hogy felrázza és megtámassza
az ifjú hátát, ha az felülne enni. - Nem kell megigazítani, én is meg tudom,
köszönöm – fogja meg a lány csuklóját szorosan, látva annak szándékát. - Kérem, Walter, ez nagyon fáj! Eresszen! –
csuklik el hangja, ahogy könnybe lábadnak szemei. - Sajnálom, nem szándékoztam ilyen keményen.
Néha kicsit erősebben reagálok, mint szeretném. Bocsásson meg, kisasszony –
próbál udvarias modort erőltetni magára, és elengedi a törékeny kis csuklót. Végigméri a leányt: még gyermek, tíz-tizenkét
éves is alig lehet, de már kezd domborodni inge eleje. Arca még cseppet sem
nőies, inkább kerek, telt, ártatlan. A finom ajkak meghatóan görbülnek lefelé,
ahogy sajgó csuklóját szorongatja, és értetlenül néz a neki fájdalmat okozó
fiúra, akinek csak jót akart. Kinyújtja kezét, hogy letörölje a könnycseppeket,
ám a szolgálólány ijedten hátrébb húzódik, félve attól, hogy megint bántani
fogják. - Ne félj. Csak a könnyeid akartam
felszárítani, kislány. Az utolsó szóra maga sem tudja miért, de Elena
fogja magát, és sietősen távozik, lábaival látszólag alig érintve a talajt.
Visszaigyekszik nővérével közös kis szobácskájába, leül ágya szélére, majd
eldől. Kis idő múlva hátára fordul, és üres tekintettel, de fejében és szívében
megannyi cikázó gondolattal és érzelemmel bámulja a mennyezetet. - Hogy értsem, hogy nem vagy hajlandó enni?
Titeket kettőtöket össze kellene zárni – fogja a fejét Lucas. - Mármint engem és kit? - Charlest. Ő is ugyan ezt mondta az előbb. Ő
sem hajlandó enni. Azt mondta, nem is tudna, mert annyira aggódik érted. Az
orvos nemsokára végez a kötözéssel, utána átjön és megnéz téged is, aztán
nekiállsz enni, tetszik, vagy sem. - Bátyám, te rosszabb vagy, mint Madeleine. Erre aztán mindketten felnevetnek. Madeleine,
a nevelőnőjük mindig is nagyon szigorú volt hozzájuk, és jellemzően úgy
beszélt, olyan stílusban és hangnemben, mint az előbb Lucas is tette. Szerették
őt, mert alapjában véve rendes nő volt, és mindig csak az ő érdeküket tartotta
szem előtt minden egyes tettében. Egyszer, mikor tiltása ellenére a gyerekek
felmásztak a fára, és Lucy lába alatt eltörött egy ág, kis híján elájult, de
szerencsére a lány kapaszkodott a kezeivel, így nem esett le. - Bejöhetek? – szól kintről egy férfi hangja
kopogással vegyülve. - Jöjjön csak, tessék – nyit ajtót Lucas, majd
sietve néhány szót súg a mellette belépni készülő férfi fülébe. - Rendben – bólint egyet komolyan, majd
mosolyogva az ágyban fekvő, állig betakart beteghez lép-. Ön a beteg ugyebár? - Azt hiszem, igen, én volnék – biccent
vissza. - Mik a panaszai? Bármi fájdalom, nehéz
légzés, szédülés? - Legfőképp az a gondom, hogy nagyon gyengének
érzem magam. Ha felállok, szédülni kezdek, fáj a fejem, kavarog a gyomrom. - Mondja, kérem, evett már? – fordul az orvos
az ajtóban álló fiú felé. - Nem, még semmit – rázza meg az a fejét. - Nem tudok enni. Úgy érzem, ha bármi
megpróbálnék lenyelni, egyből vissza is jönne. - Hidegrázás, végtagfájdalom, esetleg láz nem
volt? – teszi tenyerét a beteg homlokára. - Nem, semmi ilyesmi. - Nem is meleg. Kérem, adja ide a kezét, hadd
nézzem meg a pulzusát. Lucy kiemeli vékony, finom kezét a takaró
alól, bár egy kissé félve teszi. Tudja jól, testének ez a legnőiesebb része,
ezért szeret kesztyűt húzni, hogy még véletlenül se érhesse hazugság vádja, ha
éppen férfinak adja ki magát. Most azonban nem teheti, hisz beteg, ágyban
fekszik, és furcsán néznének rá, hogy a takaró alatt csupán egy ing van rajta,
de kesztyűt viszont húzott. - Micsoda törékeny keze van az úrfinak. Ha nem
tudnám, hogy férfi, s nem látnám, hogy kiköpött mása bátyjának, az ujjai
alapján bizonyára azt állítanám, hogy ön, kedves Walter, hölgynek született.
Mutassa csak a kezét, Lucas úrfi! – fordul hátra hirtelen az orvos. - Kérem, inkább foglalkozzon a beteggel, ha
lehet. - Persze, persze. Elnézést, de kissé
elkalandozott a képzeletem. - Doktor úr, meg tudja mondani, mi a bajom? A férfi zavartan felnevet, jobb kezével
hátranyúl és megvakarja a nyakát. Egy darabig még hallgat, majd feláll az ágy
melletti kisszékről, és úgy fordul, hogy mindhárman jól láthassák egymást.
Ruháját igazgatja, megköszörüli a torkát, és először Lucasra, majd Walterre
néz. - Ha nő lenne, mondhatnám, az is lehet, hogy
áldott állapotban van, de mivel ugye Walter férfi, ezért leginkább a
kimerültségre, vagy egy esetleges megfázásra gyanakszom. Nem aludtak mostanság
hideg helyen? Akár ágyon, akár földön a szabad ég alatt? - Mikor idefelé jöttünk, egy éjszakát az
erdőben kellett töltenünk – vallja be Lucy. - Az erdőben? – szörnyed el a szó hallatán. - Tán csak nincs valami baj vele? – érdeklődik
Lucas. - Semmi, semmi… Csak azt hallottam, az erdőben
szörnyek garázdálkodnak, és aki arra ment, még sohasem tért vissza. - Ez esetben, most már tudja, hogy ott
nincsenek szörnyek, hacsak nem mi magunk vagyunk azok. Akkor viszont már rég
nem élne itt senki, ugye, öcsém? – mosolyog hamisan testvérére. - Így van. Ráadásul nem lennénk sem sérültek,
sem betegek, vagy kimerültek. Szóval mindössze csak pihennem kell, ugye, doktor
úr? - Azt mondanám elsőre, igen. Úgy kétnapi
szigorú ágyban fekvés és rengeteg ital segíteni fog. De persze semmi alkohol,
csak tiszta, friss kútvíz. - Rendben. Köszönjük szépen – nyom a markába
valamit a férfinak Lucas, és gyorsan kitessékeli. Amint kattan a zár, rá is fordítja a kulcsot,
leül, jobban mondva lezuhan ágya szélére, arcát tenyerébe temetve. Kibomlott
haja szabadon omlik előre, eltakarva azt, amit ujjaival nem tudott. Lucy jól
tudja, ez nála tehetetlen dühöt jelent. Lucas mérges, és nem is kicsit. Rá. - Bátyám… - Hagyjuk. Inkább ne beszéljünk róla. - Csak kimerültem. - Most nem akarok ezzel foglalkozni.
Felugrik és kiviharzik az ajtón, amit hatalmas
durranással vág be. Lucy szemeiből könnyek kezdenek csorogni. Tudja, fivére
ártatlanul és alaptalanul ítéli el. Soha nem tett volna olyat házasság előtt,
mint amire testvére most gondol. Csak azt nem tudja, hogy bizonyítsa be, semmi
vétke, teljesen tiszta, mint akár ötéves korában, vagy mint mikor megszületett.
| 
