7.tétel

A nyelvújítás mibenléte, történelmi, művelődéstörténeti hatása

(A nyelvújítás)

1. Ortológia – neológia. Görög eredetű szavak.

Ortológia jelentése ’helyes beszéd’. Alapjelentése: helyes beszéd: helyes nyelvhasználat: nyelvhelyesség. Tágabb értelme: a nyelvi hagyományokhoz való ragaszkodás, az új nyelvi jelenségek elleni küzdelem.

Neológia: neo- ’új’ és logia (<logosz) ’szó, beszéd’ összetétele; Alapjelentése: újítás, újszerűség, nyelvújítás. Tágabb értelme: a nyelv új elemekkel – elsősorban új szavakkal való tudatos gazdagítása, fejlesztése, illetve a nyelvi újítások érvényre jutásáért és elterjesztéséért folytatott küzdelem. Szűkebb értelemben neológián mi, magyarok, a 18. század végső és a 19. század első harmadában végbemenő nyelvi mozgalmunkat értjük (ortológián, pedig az újítás ellenzését, a hagyományokhoz való ragaszkodást a nyelvújítási harcban).

2. A nyelvújítási harc és eredményei

A felvilágosodás korának legfontosabb eseménye – politikai, művelődési és nyelvi szempontból egyaránt – a nyelvújítás. A politikai kűzdőtérről leszorított magyarság központi kérdésévé vált ekkor az anyanyelvért folytatott harc. A mozgalommá erősödő nyelvújítás Bessenyei György föllépésétől (1772) a Magyar Nyelvőr megjelenéséig (1882) – hozzávetőleg száz esztendeig tartott: csúcsa az a mintegy három évtized volt (1790-1825), amelyben a küzdelmek élén Kazinczy Ferenc állt.

A nyelvújítási harcban szemben álló két tábort

- újítókra, neológusokra (Barczafalvi Szabó Dávid, Kölcsey Ferenc, Szemere Pál, Toldi Ferenc és mások) és

- maradiakra, ortológusokra (Batsányi János, Döbrentei Gábor, Verseghy Ferenc és mások) szokták szétválasztani.

A valóságban azonban a két szélsőséges álláspont mellett az átmenetek igen sok változata élt, az óvatosabb újítók, és az engedékenyebb ortológusok különféle fokozatai.

A nyelvújítási harc főbb állomásai:

- Kazinczy Ferenc robbantotta ki 1811-ben a Tövisek és virágok című kötetével (A maradiság ellen emelte fel szavát).

- A harc mintegy tetőfokát érte el a Mondolat (1813) címmel megjelent gúnyirattal (a nyelvújítókat gúnyolta; a címlap és az ajánlása, pedig Kazinczyt is).

- Kölcsey Ferenc és Szemere Pál Felelet a Mondolatra (1815) címmel pamfletet adott ki, abban a maradiak körülményes, nehézkes és pórias nyelvét és stílusát gúnyolták ki.

- A harc elvi összefoglalását jelentette Kazinczy Ortológus és neológus nálunk és más nemzeteknél (1819) című cikke, amelyben azt hangsúlyozza, hogy a nyelv más fejlődéséhez, ill. fejlesztéséhez ortológia és neológia egyaránt szükséges.

A nyelvújítási harc eredményei:

- A mai irodalmi nyelvünknek és köznyelvünknek a kialakulása nagyrészt a nyelvművelő mozgalomnak köszönhető. A nyelvújító mozgalom a magyar nyelvet minden emberi gondolat és érzelem kifejezésére alkalmas eszközzé fejlesztette.

- A nyelvújítók új szavak sokaságával bővítették nyelvünket. Mintegy tízezerre tehető azoknak a köznyelvi szavainknak a száma, amelyeket a nyelvújítóknak köszönhetünk.

3. A nyelvújítás szógyarapító eljárásai

A nyelvújítás alapvető sajátossága, hogy a nyelv meglévő elemeiből merít.

Az újítók szókészlet gyarapító eljárásai a következők:

Nyelvjárási szavakat tettek köznyelvivé: betyár, csuk, kamat, róna stb.

Elavult szavakat, régi magyar személyneveket elevenítettek föl, mentettek meg a

feledéstől: év, hon, hölgy, rege; Ákos, Árpád, Gyula, Zoltán stb.

A tulajdonnevek közszóvá tételével is bővítették a szókincset. Például a -gyarmat

utótagú helynevekből a gyarmat ’colonia’.

Az idegen szavak önkényes átalakításával, „magyarosabb hangzásúvá” tételével is

alkottak szavakat: bálna <latin balaena, Lipcse <német Leipzig.

Az új szavak zömét a szóalkotás hagyományos módjaival hozták létre: szóképzéssel, összetétellel és elvonás útján.

-   A leggyakoribb eljárás a szóképzés volt. Erre a célra az újítók

→     használták a meglévő képzőket hagyományos és újszerű módon: alakít,

dereng, értelem, fogyaszt

→     fölélesztettek régi, új szavak alkotására már rég nem használt képzőket:

dugattyú, gyutacs, hátrány, hordár

→     alkottak új képzőbokrokat: régészet, társalog

→     új képzőket is teremtettek szóvégek elvonásával: óvoda stb.

-  Az összetétel igen kedvelt szóalkotási mód volt.

→     Szabályos összetételek: folyóirat, betűrend, jelenkor, rendőr stb.

→     Idegenszerű (német mintára készült) összetételek: szemüveg, zsebóra,

szakképzett stb.

→     Puszta igetöveket használtak összetételi előtagul: gyógyszer, jármű, raktár stb.

→     az ún. szócsonkításos összetételek egyik tagja vagy mind a kettő meg van

csonkítva: higany ← híg + anyag; könnyelmű ← könnyű elméjű stb.

-  Elvonással is alkottak új szavakat: a szóvégekről képzőt vagy képzőnek vélt elemet választottak le: csendes → csend; vizsgál → vizsga stb.

-  Szócsonkítással (szóvégek önkéntes elhagyásával): cégér → cég stb.