3.tétel

A mondat- és szövegfonetikai eszközök

A mondat- és szövegfonetikai eszközök a beszédet kísérő zenei eszközök, melyek olyan nem nyelvi jelei a hangos kommunikációnak, amelyek alkalmazásával erősítik a mondanivalót az értelemre és a hallgatók érzelmeire hatva. Mondat- és szövegfonetikai eszköznek tekintjük a hangsúlyt, a hangerőt, a hanglejtést, a hangszínt, a beszédszünetet és a beszédtempót.

A hangsúly

A hangsúly a bizonyos szótagokra jutó hangerőtöbbletet, nyomatékot jelenti. Hangsúlyozással érzékeltetjük a mondat szerkezeti tagoltságát, érthetőbbé tesszük a hallgató számára a mondat gondolati tartalmát. Azok a szótagok, melyeket nagyobb hangerővel ejtünk, hangsúlyosak; a többi szótag, melyet átlagos erővel mondunk, hangsúlytalanok. Megkülönböztetünk szó-, szakasz- és mondathangsúlyt.

- Szóhangsúly

Szóhangsúly esetén megkülönböztetünk főhangsúlyt és mellékhangsúlyt. A magyar nyelvben a kiemelt szónak mindig az első szótagja a főhangsúlyos. Ez alól csak a mellérendelő összetételek és néhány indulatszó, valamint az erős érzelmi színezettel ejtett szavak jelentenek kivételt. A főhangsúly mellett a hosszabb szavakban megfigyelhetünk egy kisebb mellékhangsúlyt is.

- Szakaszhangsúly

Mondatainkat a hangsúlyozás kiesebb egységekre, szakaszokra bontja. Egy-egy ilyen szakasz hangsúlyos szótaggal kezdődik, és a következő hangsúlyos szótagig tart. A szakaszhangsúly mindig a szakasz elején áll. Az előtte lévő hangsúlytalan részt szakaszelőzőnek nevezzük.

- Mondathangsúly

Mondathangsúlyról akkor beszélünk, amikor a mondat valamelyik szakasza erősebb nyomatékot kap, Az mondathangsúlyossá válik. A mondathangsúlyos mondatokat nyomatékos mondatoknak nevezzük. Azok a mondatokat, amelyeknek nincs mondathangsúlyos részük, a nyomatéktalan mondatok. A leghangsúlyosabb mondatrész, az új közléselem a réma.

A hangerő

A hangerő megválasztása a z érzelmekre való hatás és a lényegkiemelés egy eszköze. A hangerőváltás pedig kiemelést jelez, és felkelti a hallgatóság figyelmét.

A hanglejtés

A hanglejtés, intonáció az egyén alaphangjának, hangmagasságának a beszéd közbeni változása, a beszéd dallama. Segítségével a beszédben értelmi és érzelmi különbségeket jelzünk. A hanglejtés több tényezőt tartalmaz, ezek a hangfekvés, a hangköz és a hangmenet.

- Hangfekvés

A hangfekvés a beszélő egyéni sajátossága, mely függ az ember testalkatától, természetétől, hangulatától is, de tudatosan is változtathatjuk. Beszélhetünk magas, közepes és mély hangfekvésről.

- Hangköz

A hangköz szorosan összefüggésben van a hangfekvéssel. Érzelmeink befolyásolják, hogy milyen hangközzel beszélünk. A vidám, derűs ember nagyobb hangközökkel, míg a szomorú ember kisebb hangközökkel beszél.

- Hangmenet

A hangmenet, vagy dallamvonal nyelvenként különböző. A hangmenetet meghatározzák a beszédben alkotott mondatok fajtái, egyéni beszédstílusunk, de tudatosan is alkalmazhatjuk. A magyar nyelvben a dallammenet iránya háromféle lehet: lebegő, ereszkedő vagy emelkedő.

A hangszín

A hangszín a beszédhangoknak, különösen a magánhangzók jellemző színez6etének egymáshoz való viszonya. Az embereket természetes hangszínükről ismerjük fel, ha nem látjuk őket. A hangszín érzelmek hatására, vagy az életkor miatt változhat, de az ember maga is képes a hangszín mesterséges változtatására, mélyítésére vagy magasítására.

A beszédszünet

Beszéd közben többféle szünetet alkalmazhatunk, ezeknek más-más a szerepük van. A szünet célja lehet belégzés, figyelemfelkeltés és a hatáskeltés. A csendnek, a megszólalás hiányának is kommunikációs jelentése van: a figyelem, az érdeklődés kifejezője. A beszédszünet tagolja a beszédet, elválasztja azt, ami nem tartozik egybe, illetve összetartja az egybetartozó részeket. A beszéd közben tartott szünetek nemcsak tagolják a mondanivalót, hanem erősítik a hangot, és időt hagynak a hallgatónak a gondolkodásra.

A beszédtempó

A beszédtempónak fontos szerepe van a szöveg megértésében, a hallgatóság meggyőzésében. A beszédtempó változtatása eszköz a fontos dolgok kiemelésére, a lényegtelenebbek elkülönítésére. A fontosabb dolgokat általában lassabban, míg a lényegeset gyorsabban mondjuk.

Nem nyelvi jelek

A beszédet kísérő nem nyelvi jelek rendszere, a metakommunikáció, mely befolyásolja a szövegértést, ezért ugyanolyan fontos, mint a szavak megfelelő használata, mivel kiegészíti a szóbeli közlést, így vagy megerősíti, vagy cáfolja, amit a beszélő mond. A metakommunikáció elsősorban a beszélő érzelmi viszonyát fejezi ki a befogadóhoz, a közlés tartalmához és a beszédhelyzethez. A beszédet kísérő nem nyelvi jelek a gesztusok, a testtartás, az arcjáték, a térközszabályozás és a külső megjelenés.

Gesztus

A taglejtés, a gesztus a test kifejezést szolgáló mozgása. Legfontosabb szerepe a beszédbeli közlés árnyalásában van. A gesztikulálás a beszédet kísérő fej-, váll-, kar és kézmozgás. Általában elmondható, hogy a hatásos gesztikuláció a csípőtől a vállig érvényesül, s csak nagyon ritkán, - erős érzelmi feszültség esetén - terjed a váll fölötti részekre. A gesztusokat típusuk szerint csoportosíthatjuk.

- Akaratlagos mozdulatok

Csak az akaratlagos mozdulatok irányíthatóak tudatosan.

- Akaratlan mozdulatok

Ezek a mozdulatok nem szándékosak, és valamelyest ellenőrizhetőek.

- Reflexmozgások

A reflexmozgások többnyire csak a kézre terjednek ki, mivel a mozgóideg-központok és a kéz között szoros a kapcsolat. A természetes gesztusok mindig megelőzik azt a szót, amit kísérnek. A kézzel történő gesztusok hatásuk szempontjából lehetnek pozitív (felfelé fordított tenyér, határozott, közepes erősségű kézfogás), semleges (párhuzamosan elhelyezkedő tenyér), vagy negatív (lefelé, vagy a partner felé fordított tenyér) hatásúak.

- Gesztusnyelv

Olyan önálló jelrendszer, melyek körébe a süketnémák jelbeszéde, az ujjábécé és a sportágak kézjelei tartoznak.

Testtartás

A testtartás viszonyt, álláspontot fejez ki, így a testhelyzetnek nagy jelentősége van, ezért nem mindegy, hogy a beszélőnek büszke a tartása, vagy magába roskadt, hogy ül, vagy áll, hogy odafordul beszédpartneréhez, vagy elfordul tőle, hogy úgy ül, mint aki karót nyelt, vagy hintázik, billeg, izeg-mozog.

Arcjáték

Az arcjáték, a mimika az arcizmok mozgása révén közöl információkat, melyek részben a beszéd árnyalását szolgálják, részben önálló jelentéshordozók. A beszélő és annak mondandója akkor hiteles, ha a mimika alkalmazkodik a kimondott szavakhoz. Az arckifejezések nemcsak a pillanatnyi hangulatról, hanem tartós lelki tulajdonságokról is árulkodnak. A mimika a beszélőt és a beszédpartnerek közötti viszonyt jellemzi. Az arc elsősorban az érzelmek kifejezésének színtere. A szem, a szemöldök, a száj segítségével vagyunk képesek különböző érzelmek kifejezésére. A tekintet például gyakran a kapcsolatfelvétel, a kapcsolattartás és a kapcsolatzárás, továbbá a bensőséges viszony kialakításának eszköze.

Térközszabályozás

A testbeszéd alkotóelemeként ez határozza meg az egyének közötti testtávolságot, amelyet kommunikációjuk során betartanak. Ezt a távolságot az eltérő kulturális szabályok és hagyományok, az együttes cselekvés sajátosságai, és a partnerhez való viszony befolyásolja. A beszélők közötti távolságot zónákra osztva mérjük:

- Intim zóna: 15-45 cm.

Csupán az egyénhez érzelmileg közelállók hatolhatnak az intim zónába. Ide tartoznak a szülők, a házastárs, a közeli barátok.

A szoros intim zóna olyan belső zóna, amely legfeljebb 15 cm-re terjed a testtől és csak fizikai érintkezés során érhető el.

- Személyes zóna: 46cm - 1,2 m.

A társalgási beszéd távolsága hivatalos és társas összejöveteleken.

- Társadalmi zóna: 1,2 m - 3,6 m.

Az ismeretlenektől való távolság.

- Nyilvános zóna: 3,6 m-től

A megfelelő távolság nagy létszámú csoporthoz intézett beszéd esetén.

Külső megjelenés

A megjelenés, az emléma az egyéniségre, a stílusra vonatkozó jelzés, melyeket tudatosan választ az ember és összességében jellemzi a személyiséget. A külső megjelenés meghatározó abban, hogyan fogadják a hallgatók az előadó mondandóját. A megjelenés elemei az öltözködés, a hajviselet, a kiegészítő díszek, az egyenruha, a jelvények.