A képszerűség stíluseszközei és hatása a szépirodalmi stílusban
A szemléletesség és hatásosság nyelvi eszköze a képszerűség. A szóképek különleges költői sűrítmények, amelyek a nyelvi elemek átvitt értelmű használatán alapulnak. A szó szerint értelmezhető reális kijelentések az irodalmi művekben sem tekinthetők szóképeknek. Ezzel szemben a szókép olyan szövegelem, amely csak közvetve vonatkozik az objektív és a szubjektív világra. A képszerűséget leggyakrabban a szépirodalmi stílusrétegben használják.A szókép egy fogalom, egy jelenség átvitele egy másik fogalomra, jelenségre a köztük fennálló kapcsolat alapján. Síkváltás akkor jön létre, ha a költő a fogalmi síkról átirányítja a figyelmet a képi síkra és így jön létre a művészi hatás.
A két sík közötti kapcsolatteremtés alapja lehet valamilyen hasonlóság vagy érintkezés. A következő szóképek lehetségesek:
1. Hasonlóságon alapuló (metafora, megszemélyesítés, allegória)
2. Hasonlóságon és érintkezésen alapuló (szinesztézia, szimbólum)
3. Érintkezésen alapuló (metonímia, szinekdoché)
4. Képszerű beszéd (hasonlat)
Hasonlóságon alapuló:
A metafora egy nem egy irányba ható, kölcsönhatásra épülő kép. Az összekapcsolódás alapja a két szó jelentésének és a szót körülvevő képzettársítási udvarnak érintkezése. A két elem jelentése a szövegben összevillan, egymásba játszik, azonosul, de különbözik is. Aszerint, hogy a fogalmi sík és a képi sík között mekkora a jelentésbeli távolság különböző jelentésosztályba soroljuk. Minél nagyobb a két jelentéssík távolsága, annál nagyobb a stilisztikai hatása. A metafora lehet egytagú vagy teljes. Egytagúnál csak az azonosítót jelöli a költő, az azonosítottat oda kell gondolni.
Teljes: „A szívem egy nagy harangvirág”
(Ady Endre: A Tisza-parton)
Egytagú: „Gyere ki galambom! Gyere ki, gerlicém!”
(Petőfi Sándor: János vitéz)
Allegória: Egy elvont fogalomnak a megszemélyesítése vagy érzékelhető képben való ábrázolása. Az irodalmi alkotásokban a Szeretet, az Igazság, az Irigység stb. gyakran jelenik meg emberi formában. Szokásosabb formája azonban a hosszabb gondolatsoron, esetleg egész művön keresztülvitt, mozzanatról mozzanatra megvilágított metafora, illetve megszemélyesítés.
„Itt a kemény Harc, sápadt Félsz és torzfejű Inség,
Éktelen arcu Harag és a Halál fenyeget.”
(Janus Pannonius: Midőn beteg volt a táborban)
Megszemélyesítés: metaforából származó szókép, amely elvont dolgokat (érzést, eszmét stb.), természeti jelenségeket, élettelen tárgyakat élőként mutat be, az élőkre jellemző cselekvéssel, érzéssel, tulajdonsággal ruház fel, illetve növényeknek, állatoknak is emberi érzést, cselekvést tulajdonít. A megszemélyesítés stílushatása abban rejlik, hogy a megelevenítés eszközével életszerűvé teszi a stílust, s ezzel növeli hangulatiságát, szemléletességét és a mondanivaló hatásosságát. Szófajilag leggyakrabban ige, néha melléknév, ritkábban főnév.
„Sóhajtanak a bútorok ropogva,
titkos szavaktól reszket a homály”
(Kosztolányi Dezső: Lefekvés után)
Hasonlóságon és érintkezésen alapuló:
A szinesztézia többnyire hangulati hasonlóságon, ritkábban érintkezésen alapuló kép. Lényege, hogy valamely érzékterület körébe vágó fogalmat kapcsolunk össze egy más érzékterületről vett szóval. Művészi hatása abban van, hogy a különböző, de egyszerre ható érzékszervi benyomásokat (tapintás, hő, ízlelés, szaglás, hallás, látás) hasonlóságukban, egyidejűségükben ragadja meg és állítja elénk az író.
„Csak a szinek víg pacsirtái zengtek:
Egy kirakatban lila dalra kelt
Egy nyakkendő…”
(Tóth Árpád: Körúti hajnal)
A szimbólum valamely gondolati tartalom (eszme, érzés, elvont fogalom vagy egész gondolatsor stb.) érzéki jele. A költői nyelv egyik legnagyobb hatású kifejező eszköze. Nemcsak helyettesíti a kifejezendő gondolattartalmat, hanem vele kapcsolatban egész gondolatsort, különböző érzéseket, hangulatot, bonyolult lelki tartalmat képes felidézni. Ezek megfejtése gyakran nem könnyű. A szimbólumban (szemben a metaforával) önállósul a kép, a szimbolizált és a képi jelentés egymás mellett hat. A szimbólumban önállósult kép (ellentétben az allegóriával) inkább megérezteti, sejteti, mint kifejezi a tartalmat. Megkülönböztetünk köznyelvi és költői szimbólumokat.
Köznyelvi szimbólumok a galamb (’béke’), a kígyó (’álnokság’), a csiga (’lassúság’) stb.
Költői szimbólumok a következők:
„Az alkotmány rózsája a tiétek,
Töviseit a nép közé vetétek;
Ide a rózsa néhány levelét
S vegyétek vissza a tövis felét!”
(Petőfi Sándor: A nép nevében)
Érintkezésen alapuló:
Metonímia: Legfontosabb tulajdonsága, hogy a névátvitel két fogalom közti térbeli, időbeli, anyagbeli érintkezésen vagy ok–okozati kapcsolaton alapul. Stilisztikai értéke kisebb, mint a metaforáé, mert egymáshoz viszonylag közel álló fogalmakat sűrít egy névbe. Hatása mégis van, egyrészt a névcsere miatt, másrészt azért, mert a kifejező név rendszerint kép vagy képi jellegű. A költői stílus, a népköltészet, a köznyelv és a nyelvjárások egyaránt élnek a metonímia adta lehetőségekkel.
1. Helyi, térbeli érintkezésen alapulók. Például:
„S ahogy futok síkon, telen át,
Úgy érzem, halottak vagyunk
És álom nélkül álmodunk
Én s a magyar tanyák.”
(Ady Endre: A téli Magyarország)
(A tanyák jelentése itt: a tanyák lakói.)
2. Időbeli érintkezésen alapulók. Például:
„Ne félj, hajóm, rajtad a Holnap hőse,”
(Ady Endre: Új vizeken járok)
(A Holnap hőse jelentése itt: a jövő eseményeinek hőse.)
3. Anyagbeli érintkezésen alapuló metonímia – ezek magát az eszközt anyagának nevével jelölik. Például:
„S Kukoricza Jancsit célozza vasával.”
(Petőfi Sándor: János vitéz 12.)
(A vasával jelentése itt: vasból levő fegyverével.)
4. Ok–okozati összefüggésen alapulók – ezek az ok, az előzmény nevével jelölik az okozatot, a következményt, vagy fordítva. Például:
„Boglyák hűvösében tíz-tizenkét szolga
Hortyog, mintha legjobb rendin menne dolga;”
(Arany János: Toldi I.)
(A hűvösében jelentése itt: hűvöset adó árnyékban.)
Szinekdoché: Stilisztikailag a metonímiával nem vetekedhet, de a kifejezés változatossá tételében (a metonímiával együtt) nagy szerepe van. Négy fő típusát különböztetjük meg.
1. A nem és a fajta fölcserélésén alapuló szinekdoché. Például:
„Öklének csapásit sűrűn osztogatja:
Ömlik a vér száján és orrán a vadnak,”
(Arany János: Toldi V.)
2. A rész és az egész viszonyán alapuló szinekdoché. Például:
„Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.”
(Vörösmarty Mihály: Szózat)
3. Az egyes és a többes szám felcserélésén alapuló szinekdoché. Például:
„Mentek-e tatárra, mentek-e törökre,
Nekik jóéjszakát mondani örökre?”
(Arany János: Toldi I.)
4. A határozott és a határozatlan számnév viszonyán alapuló szinekdoché. Például:
„És kiverte szépen koporsószegével:
Fényes csillagoknak milljom-ezerével;”
(Arany János: Toldi V.)
Képszerű beszéd:
Hasonlat: a szóképekhez sorolható stiláris eszközök egyike. Két különböző, de egymáshoz bizonyos pontban hasonló fogalom egymás mellé állítása, abból a célból, hogy az egyiket a másikkal, illetve a kiemelt közös vonással szemléltessük, elképzeltessük, nyomatékosabbá tegyük, vagy hogy bizonyos hangulatot ébresszünk a hasonlított fogalommal. Több szempontból rokon a metaforával, de szerkezetében különbözik tőle. A hasonlat stílushatása a párhuzamba ál1ított fogalmak közti hasonlóságok elemzéséből fakad. Például:
„Lázas az ily szűk út, mint testben kék erek,”
(Babits Mihály: Itália)
Három tag szerepel benne: (1) a hasonlított: szűk út, (2) a hasonló: testben kék erek és (3) a hasonlóság: lázas. A harmadik tag nyelvi kifejezője azonban gyakran elmarad. Például:
„Mint befagyott tenger, olyan a sík határ,”
(Petőfi Sándor: A puszta télen)
A hasonlat (mint a szóképek általában) lehet köznyelvi és költői. Célja szerint a költészetben kétféle hasonlatot különböztetünk meg.
1. Értelmi, szemléleti jellegű: a költőt a hasonló (tárgy, személy stb.) külső alakja ragadja meg, s elsősorban ezzel akar hatni. Például:
„Mint komor bikáé, olyan a járása,
Mint a barna éjfél, szeme pillantása,
Mint a sértett vadkan, fú veszett dühében,
Csaknem összeroppan a rúd vas kezében.”
(Arany János: Toldi I.)
2. Érzelmi-hangulati jellegű: a költő valamilyen hangulatot akar ébreszteni, elsősorban az érzelmekre akar hatni. Például:
„ha kell szívós leszek, mint fán a kéreg,”
(Radnóti Miklós: Levél a hitveshez)
|
