- Felkérhetem egy táncra?

 - Escalus! Vagyis…felség. Úgy megijesztett! Kérem, többé ne csináljon ilyet!

 - Sajnálom, nem állt szándékomban.

 - Üdvözlöm, felség - hajol meg Quinn.

 - Ravenwood úr! Örülök, hogy látom. Eszerint elfogadja ajánlatomat?

 - Természetesen, és köszönöm szépen. Lekötelezett.

 - Ne nekem köszönje. Van arra méltóbb személy is a teremben.

 Quinn udvariasan meghajol Lucy előtt is, aki korábban közbejárt az ügyben.

 - Ugyan, kérlek! Ne bolondozz, Quinn! - tiltakozik a lány.

 - Mellesleg nem lenne jobb zenére táncolni? Hívassak esetleg…

 - Köszönjük, de már lassan befejezzük. Ideje visszatérnünk az írás és az olvasás gyakorlásához. Igaz, Elena?

 - Igen, asszonyom.

 Lucy tudja, ha bólint, akkor neki is táncolnia kell majd, akkor viszont ismét megfájdul a sebe. Nem akarja, hogy baj legyen belőle, de szóvá tenni sem szeretné aggodalmait, nehogy megijessze a többieket. Éppen eleget aggódtak érte valamennyien.

 Elena engedelmesen leül az asztalhoz, Lucy mellé, és folytatja tanulmányait.

 - Milyen szorgalmas! Egész szépen halad. Mikor kezdte? - érdeklődik Escalus.

 - Tegnap ültettem le először.

 - Valóban? És ilyen gyors?

 - Rendkívül tanulékony. Ezért is szeretem.

 Elena fülig pirul a bóktól.

 - És mit szólna egy kis pihenőhöz? Nem fáradtál még el? - kérdi udvariasan a kislányt.

 Még mindig zavarban van, csak a fejét rázza meg. Fel sem mer nézni a férfira.

 - És te - fordul Lucyhez -? Lenne kedved sétálni egy kicsit? Szívesen venném a társaságod.

 - Ha úgy óhajtja, máris indulhatunk. Tarquin, lennél oly kedves, hogy addig foglalkozol kicsit Elenával? Persze, csak ha ti is szeretnétek.

 - Miről szeretnél beszélni? - kérdi, immár sokkal bizalmasabban, mikor kettesben maradnak.

 - Gondolkodtam azon, amit mondtál. Hogy beszélni szeretnél Fabiannal.

 - Valóban?

 - Nemsokára ő is itt lesz. De ne félj, nem hagylak titeket kettesben. Szeretnék én is részese lenni a társalgásnak, mert van néhány dolog, amit csak én tudok vele elintézni.

 - Rendben.

 - Elnézést felség, fenntartottak. Isabella királynénak kellett új szolgálót keresnem - érkezik meg lihegve az apród.

 - Minek kell még? Nincs elég ember, aki utána futkosson?

 - Elküldte Bella asszonyt, a helyére kellett keresnem valakit.

 - És nem ért volna rá?

 - Nem, felség. Neki azonnal kellett. A folyosón állított meg, hogy jöttem.

 Escalus felsóhajt, szemét forgatja. Bár még csak nemrég vette feleségül a nőt, de már most kezd elege lenni belőle. Türelmetlen, akaratos és makrancos. A legrosszabb, hogy erőszakos is. De hát mit tegyen, ha egyszer így lett nevelve?

 - Miért hívatott, őfelsége? Beszélni szeretett volna velem.

 - Nem csak veled, Fabian. Lucyvel is. Szeretném, ha kibékülnétek, és elfogadnátok egymás ittlétét. Te vagy a legfőbb bizalmi emberem, Lucy pedig a legfontosabb számomra. Nem szeretném, ha választanom kellene közületek.

 Lucy kezét nyújtja az apródnak, de Fabian ódzkodik. Valahogy nem akaródzik neki elfogadni, hogy az uralkodó immár mást is ennyire bizalmába fogadott.

 - Fabian, kérlek.

 Az unszolásra bár duzzogva, de enged, kezet fog a lánnyal. Escalus kicsit furcsállja a dolgot, de Lucy teljesen természetesnek veszi. Sokat utazott már álruhában, így számára megszokott a férfias viselkedés. Nem is fogadta volna el, ha Fabian az illemnek megfelelően kezet csókol neki. Nem behódoltatni akarja, és éreztetni vele, hogy feljebbvaló, mint a fiú, csupán kimutatni, hogy egyenértékűnek gondolja magát vele.

 - Köszönöm. Ami eddig történt, azt felejtsétek el, mintha csak most találkoztatok volna először. Lucy, kérlek, vedd úgy, mintha Fabian testvérem lenne, mert olyan közel áll szívemhez. Fabian, te pedig tekints úgy Lucyre, mintha ő lenne a törvényes feleségem. Tudod jól, hogy ha anyám nem lép közbe, akkor ez most így is lenne. Szent a béke?

 A lány és a fiú bólintanak, Lucy megkönnyebbül, Fabian közönyösen viselkedik. Nem is olyan szörnyű, mint gondolta. Azt hitte, Escalus sokkal mérgesebb lesz rá, azért, amit korábban tett, és ahogy viselkedett, de úgy látszik, a lány nagy hatással van rá. Jó lesz tehát vigyázni vele, és elnyerni bizalmát.

 - Nagyon jó! Látja, egész könnyű.

 - Ugyan – pironkodik -! Nagyon sokat kell még tanulnom.

 - És most a másik oldalra is. Figyeljen, számolok! Egy, két, há…

 Elena lába fordulás közben belecsavarodik ruhájába és megbotlik. Quinn még épp időben kap utána, így a lány nem esik el, de nagyon megijed. Szemét elfutja a könny, és amint ismét biztosan áll lábán, kitépi magát a fiú karjából és elrohan. Tarquin értetlenül nézi az elsiető lányt, utána megy a folyosóra, de már csak a távolodó lépteket hallja.

 - Elena! – kiált, de hiába.

 A lány nem hallja, de ha hallaná, sem állna meg. Összezavarodott. Azt hiszi, Lucy és Tarquin játszanak vele. Maga sincs egészen tisztában azzal, hogyan is érez, miért akarják még jobban összekeverni? Neki talán nem jár meg a szerelem?

 - Miért jöttél, Bella asszony? Csak nem el akarsz búcsúzni?

 - De, felség – szipogja.

 - Mazelina! Hozd ide az a ládát!

 - Erre gondolt, őfelsége?

 - Nem, te ostoba! Arra mutattam ott, az asztalon! Még új szegény. Ma állítottam be, a te helyedre. Fiatalabb, fürgébb és kevesebbet jártatja a száját. Igaz, még van mit tanulnia, ha továbbra is mellettem akar szolgálni.

 Mazelina úrnője elé tartja a ládikát, az pedig a fedelet felhajtva egy kis bőr tarsolyt vesz elő, majd régi dajkája elé hajítja, a földre.

 - Tessék, útiköltség. Mazelina, add oda neki ezt a levelet! – nyújt egy papírt az új cselédnek.

 - Köszönöm asszonyom, de nem lesz szükségem a pénzre.

 - Tedd csak el, még jól jöhet. Bőven marad nekem annyi, amennyi kell, és te is megérdemled, ennyi év után. A levélben megírtam anyámnak, hogy visszaküldelek, mert már nincs szükségem szolgálataidra, de ő még talán hasznodat veheti. Vigyázz rá nagyon, mert ha elveszted, nem írok másikat.

 - Ne hálálkodj, inkább eredj dolgodra! Nem is akarlak látni! – húzza fel orrát.

 - Isten áldja, őfelsége!

 Isabella válaszra sem méltatja a zokogó asszonyt, csak intésével jelzi, most már hagyja el a szobát. A folyosóra kihátrálva valaki Bella asszonynak fut, fellöki, és mindketten elesnek.

 - Elnézést, rendkívül sajnálom! Nem esett baja? – segíti fel a kislány, miután maga is talpra ugrik.

 - Nem – szipogja -, semmi baj.

 - Mi történt? – kérdi aggódva.

 - Elbocsájtott az úrnőm. Visszaküld felséges édesanyjához – panaszkodja évek óta az első embernek, akit érdekel, mi bántja.

 - Bizonyára csak most gondolja, így, és később majd megbánja.

 - Ó, gyermek! Te még nem tudsz sokat a világról, de nagyon kedves vagy. Hogy hívnak?

 - Elena.

 - Tessék, Elena. Vegyél magadnak valami szépet, és gondolj rám, ha majd használod – nyomja a lány kezébe a bőr tarsolyt, amit Isabellától kapott.

 - Köszönöm, de nem fogadhatom el. Nem tettem érte semmit.

 - Tedd csak el. Nálad jobb helyen lesz. Nekem úgysincs rá szükségem.

 - Nem tudhatja, mikor kell majd mégis.

 - Neked jobban kell majd. Tedd el, míg szépen mondom, aztán eredj a dolgodra, gyermek – dorgálja meg kicsit, majd finoman meg is löki a lány vállát, hogy elindítsa.

 Bella asszony hátat fordít és elindul. Elena meghatódottan ácsorog, még nem hiszi el, mi történt.

 - Köszönöm! Köszönöm szépen! – hálálkodik az asszonynak, aki csak legyint rá.

 A lány kezébe szorítja a kis csomagot, úgy rohan, immár sokkal boldogabban. Azon töri fejét, vajon mennyi mindent vehetne az ajándékba kapott pénzből, majd hirtelen más ötlete támad: hazaviszi az egészet, és nővérének adja, hogy az férjhez mehessen végre. Régóta szerették már egymást egy falusi fiúval, de apjuk fogadójából nem tudtak annyi hasznot húzni, hogy kiteljen belőle a lány hozománya. Hogy fognak majd örülni neki otthon! De addig hová tegye, hogy más meg ne találja, és el ne vegye tőle? Majd kitalál valamit. Vagy megkéri Lady Lucyt, hogy vigyázzon rá, míg el nem mehet. Sőt, még jobb, ha már most azonnal el is kéri magát, had látogasson haza.