- Őfelsége, ha nem haragszik…

 - Nem, menj csak. Most úgy is egyedül akarok lenni kicsit, míg lehiggadok - emeli fel fejét az asztalról.

 Könnyes tekintettel mered a semmibe, mire az orvos gyorsan meghajol és sietve távozna, ám az ajtóban ismerős arcba botlik.

 - Ahelis hercegnő! Istenem, de jó újra látni önt!

 - Sebastian! Örülök, hogy ilyen jó egészségben látlak! És Mortimer hogy van? Megnősült már?

 - Ó, az a mihaszna kölyök! Csak dolgozik egész nap, semmi másra nem lehet rávenni! Pedig már mióta kérem, hogy találjon magának valakit! Tudja, hercegnőm, jó lenne már egy unokát ringatni!

 - Ha gyermeket lenne kedve ringatni, csak szóljon! Bár Eric nem tudott eljönni, mert fontos tanácskozásba merült éppen a környező várurakkal, Aland herceg pedig az apjával akart maradni, de a kis Brenner herceg itt van velem.

 - A kis herceg itt van?

 - Bizony, jó Sebastian. Keresd meg Mina asszonyt, ő vigyáz a kicsire. Engem pedig hagyj egy kicsit beszélgetni bátyámmal! Olyan rég nem láttam őt!

 - Drága húgom - lép felé tárt karral Escalus.

 A herceg időközben letörölte könnyeit és higgadtságot erőltetett magára, hogy köszönthesse testvérét. Szorosan magához öleli, két oldalról arcon csókolja, majd hellyel kínálja.

 - Mesélj, hogy vagy? Mi történt veled, mióta nem láttalak? Gyönyörű vagy, mint mindig. Remélem, mihamarább láthatom majd a kis unokaöcsémet is, ha már a nagyobbik otthon maradt. És a férjed? Eric király? Ugye mind jól vagytok?

 - Baj van, ugye? - kérdi Ahelis, azonnal átlátva a helyzetet.

 Escalus elhallgat, ajkáról lehervad az erőltetett mosoly.

 - Mást szeretsz? Látom rajtad. Ó, bátyám - öleli át fivérét hogy vigasztalja -. Ne aggódj. Majd beletörődsz.

 - Honnan tudod? Te még azt sem tudtad, mi az, hogy szeretni, mikor apám férjhez adott.

 - Te legalább velük maradhattál. És anyánk?

 - Tudod jól, miután elmentél, apánk száműzte őr az ország másik felébe.

 - A mai napig nem értem, miért tette.

 - Jobb is, drága húgom. Jobb is. Látod, anyánk mesterkedése van ebben a kényszerházasságban is.

 - Miből gondolod?

 - Sok erre a furcsa dolog mostanság. Apám végre beleegyezik, hogy Charles ajánlatára délre utazzam, és megismerjek egy nemes hölgyet, akit unokatestvérünk feleségül kínált nekem. Én már néhány napja a hölgy nagybátyjának és egyben gyámjának kastélyában vendégeskedtem, mire Lucy hazatért egy hosszú és borzalmas útról, melynek során elvesztette testvérbátyját, de Charles és Antoine sem tértek vissza.

 - Nem lehet igaz - rázza fejét hitetlenkedve.

 - Sajnos így van. Aztán megismertem őt. Gyönyörű, okos, elbűvölő és szerény ráadásul rendkívül erkölcsös, tiszta és hűséges is. Képzeld, az út során tudta meg, hogy távollétében eljegyezték egy idegennel, majd mikor visszajött, és én személyesen kértem meg a kezét, annak ellenére, hogy tudta, ki vagyok, nemet mondott nekem. Tudod, hogy miért?

 - Elképzelni sem tudom. Nemet mondani a koronahercegnek?

 - Mert nem tudta, hogy az az idegen, akivel eljegyezték, én volnék, és nem akarta megtörni másvalaki adott szavát. Hát ennyire hűséges.

 Ahelis elmosolyodik, és eszébe jut, az előbb Isabella hercegnő milyen durván bánt vele: közönséges cselédnek vélte, és úgy viselkedett, mintha saját személyes szolgálója lenne. Milyen pökhendi nő! Ehhez képest ez a másik, Lucy, akit még nem is látott, nem is ismer, rendkívül csábító lehetőségnek hangzik.

 - Akkor miért nem őt veszed el? Miért ez a hárpia páváskodik ott…

 - Tessék?

 - Semmi, igazán semmi. Csak összeismerkedtem az aráddal. Roppant bájos hölgy. De miért nem Lucy, ha őt szereted, és valóbaj olyan, mint amilyennek leírod?

 - Mert mire belekezdtünk volna az előkészületekbe, egy követ érkezett lóhalálában, és azonnal hazarendelt. Atyánknak vadászbalesete volt, de mire visszaértem, már csatlakozott az égiekhez.

 - Istenem… Tehát igaz volt a pletyka, amit a határ felől hallottunk.

 - Ráadásul atyánk halálhíre mellett már kész tényként fogadott, hogy anyánk elrendezett nekem egy politikailag rendkívül előnyös házasságot, és hogy siessek, mert a hercegnő, akit kiválasztott számomra, már úton is van.

 - Tiszta bolondokháza. Ehhez képest az otthoni lázadások és a főúri árulások semmibe se mennek.

 - De ugye ti biztonságban vagytok? - kérdi aggódva.

 - Persze, hisz Eric alapvetően jó király és jól is uralkodik, de tudod, milyenek az emberek: ha lehetőséget látnak arra, hogy nagyobb hatalmat szerezzenek maguknak, máris ugranak.

 - Attól tartok, hamarosan én is megtudom majd - sóhajt fel Escalus.

 A beszélgetést az udvari szabó váratlan megjelenése félbeszakítja, majd miután a férfi kinyilvánítja örömét, hogy végre újra láthatja Ahelis királynét, udvariasan meg is kéri, hogy engedje készülődni a herceget, mert még rengeteg dolguk van. Ahelis kedvesen elbúcsúzik, de megegyezik testvérével, hogy az este folyamán még beszélgetnek, és akkor bemutatja neki kisebbik fiát, Brenner herceget. Fivére meglátogatása után vissza is megy megkeresni Mina asszonyt és a tipegőt, remélve, hogy Sebastian már megtalálta őket, és vele is beszélgethet egy kicsit, újabb dolgokat megtudva fivére hogylétéről.

 - Állj! Szálljanak ki a kocsiból! - utasítja az egyik kapuőr Tarquint.

 - Miért? Valóban szükséges ez? - Emeli meg kalapja karimáját mutatóujjával, hogy lássa a férfi arcát.

 - Muszáj. Elrendelték, hogy ellenőrizzük az összes érkező vendéget.

 - Miért kéne? - kérdez vissza pimaszul, vidékies stílusban.

 - Engem keresnek - súgja Lucy Elenának -. Fabian attól tart, hogy visszajövök és szabotálom Escalus herceg esküvőjét. De ne aggódj, Fabian, eszem ágában sem volt ilyen. Csak még egyszer látni akarom, és egy utolsó üzenetet hagyni neki.

 - Az nem elég, ha benéz a kocsiba?

 - Kiket hozott?

 - Lady Westenra és társalkodónője.

 - Westenra? Hé, Wyatt, kit is keresünk? - üvölt a kapu túloldalán strázsáló társának.

 - Valami Helsing félét. Van Helsinget.

 - Akkor ez nem az lesz. Mindegy, azért megnézem - indul el a kocsi ajtaja felé.

 - Mi ez a nagy felfordulás? Kocsis, miért nem megyünk? - hajol ki Elena, épp azelőtt, hogy az őr kinyithatná az ajtót -. Kicsoda maga, és mit akar tőlem? A meghívómat akarja? Tessék. Fogja. Nézze meg. Lady Lucy Westenra. Lát rajta bármi más nevet? Nem? Remek. Akkor mehetünk is tovább. Kocsis, hajts! Nem akarok lekésni a herceg esküvőjéről! Biztosan szép lehet a menyasszony, de a szívem szakad meg a féltékenységtől, hogy a herceg megnősül! - színészkedik a lány.

 - Várjon még! Magának milyen színű a haja? Fekete?

 - Hát még ezt sem látja? Miféle őr maga? Hát nem szúrja ki a szemét? Barna, barna, barna! Komolyan mondom, panaszt fogok tenni a bánásmóddal kapcsolatban! Kocsis! Hajts! - sipítja, majd becsapja az ajtót a férfi orra előtt, és visszaül helyére.

 - Köszönöm, Elena - nevet fel Lucy ki tudja mióta először, igazán -. Igazán mesteri alakítás volt. Megmentettél. Az adósod vagyok.

 - Dehogy is, asszonyom! Egy élet is kevés lenne törleszteni mindazt a jóságot és kedvességet, amit asszonyom eddig felém tanúsított.

 - Mondd csak, hol tanultál te így színészkedni? Kitől láttál te ilyen viselkedést?

 - Tudja, asszonyom, nagyon sok úri kisasszony szállt már meg nálunk, és mind én szolgáltam ki. Volt időm megfigyelni a viselkedésüket.

 - Fantasztikus vagy, Elena!

 A kocsiban jó hangulat kerekedik, még Tarquin is mosolyog a bakon. Az előbb látott jelenet igencsak meghozta a kedvét. Tetszett neki, ahogy Elena játszotta az elkényeztetett úri kisasszonyt, nagyon jól szórakozott rajta. Először azt hitte, elkapták őket, de a kislány ügyesen megoldotta a helyzetet egy szempillantás alatt. Ezen mosolyogva keres egy helyet, ahol megállhat, és ahonnan még könnyen és gyorsan távozni is tud, ha a szükség úgy kívánja majd.

 - Biztosan jó lesz itt? - kérdi Lucy, ahogy kiszáll a kocsiból.

 - Ne aggódjon annyit, asszonyom. Majd elrendezem én a dolgokat, ha probléma adódik. Siessenek a templomba, én pedig megkeresem Sebastiant - ugrik le lépcsőzés helyett, hiába nyújt segítő kezet Quinn.

 A fiúnak most tűnik csak fel Elena ruhája. Halvány barackszínű, piros szőtt mintával. Bár egy kicsit még nagy a vékony, csepp leányra, de láthatóan ragyog benne. Valóban, mintha csak nemesi családba született volna. Haja szépen kifésülve, frizurába rendezve, nyakában nyakék, és még hozzá illő fülbevalója is van. De vajon hol lehet a medál, amit tőle kapott, mikor Clearhavenbe értek? Minden bizonnyal levette, talán el is vesztette. Nem is volt olyan értékes.

 - Ezt keresi? - kérdi a lány mosolyogva, tenyerén nyújtva az ékszert.

 - Nem - tagadja zavartan -, nem, dehogy. Csak azon gondolkodtam, kitől lophattál ilyen drága csecsebecséket - piszkálja meg mutatóujjával a lány fülbevalóját.

 - Tőlem kapta - válaszol helyette Lucy, és Elena kezébe nyomja a kis erszényt -. Eredj, siess!

 - Igenis! - biccent, és már el is tűnik a tömegben.

 - Mi volt benne? - érdeklődik Quinn.

 - Egy üzenet. Egy meghívó az esküvőnkre, hogy pontos legyek, kedvesem.

 Tarquin beszáll a kocsiba, magára csukja azt ajtót, majd felemeli az ülést, kiveszi az alatta levő tárolóból a ruhákat, amiket a fogadós szerzett Lucy kérésére és villámgyorsan átöltözik. Mire kiszáll, már ő is ragyogó nemesember, bal fülében csillogó fülbevalóval, kezein vagy fél tucat gyűrűvel.

 - És te honnan szereztél ilyeneket? Csak nem loptad?

 - Mind hamis - legyint a fiú, majd karját nyújtja a lánynak, és elindulnak, hogy legyen még helyük a templomban.