Rózsaszín ruha lebben az enyhe szellőben, ahogy gazdája kimért, elegáns lépésekkel, kissé bicegve, de méltóságteljesen igyekszik a trónterem felé. Bár most jár itt először, mégsem téveszti el az utat, hisz szinte egy egész sereg vonul előtte, mögötte pedig kétszer annyian követik. Az ajtóban valaki a nevét kiáltja, mire több száz torokból örömujjongás, éljenzés tör fel. Nem zavartatja magát, hisz hozzászokott, sőt, ebben nőtt fel. Szemérmesen lehajtott fejjel lép be. A trónterem túlsó felében egy férfi idegesen összeszorult ököllel és szívvel fogadja. Kezét nyújtja felé, bár legszívesebben visszarántaná. A lány sem rajong a találkozásért, de jobban tűri, könnyebben beletörődik. Amióta eszét tudja, erre készítették. Kényszerházasságra. Másra nem jó egy lánygyermek. Legfeljebb kolostorba mehetett volna, de anyja túlságosan szerette őt, lévén egyetlen gyermeke, így nem hagyta, hogy elszakítsák őket egymástól. Ennek most atyja nagy hasznát vette, hogy az özvegy királyné kérésére annak fiához adhatja lányát, pusztán szövetségesi célokból, hogy könnyebben háborúzhasson.

 - Üdvözlöm, hercegnő. Hogy utazott?

 - Üdvözlöm, őfelsége. Örvendek, hogy végre személyesen is megismerhetem önt. Utazásom kellemes volt, de korántsem akadálymentes.

 - Hallottam a balesetéről. Remélem, önnek nem esett baja, társalkodónője pedig már jobban érzi magát.

 - Biztosíthatom, hogy társalkodónőim egytől egyig kitűnő egészségnek örvendenek. A balesetben én voltam az egyetlen, aki megsérült, de nem akartam, hogy őfelsége túlságosan is aggódjék értem, ezért üzentem inkább, hogy mással történt a baj.

 - Szabad tudnom, mi történt, amiért hamis hírrel érkeztek a követek?

 - Csak egy aprócska baleset, de már jól vagyok.

 - Ennek igazán örülök, de kérem, a jövőben mellőzze a szokását, hogy tévhitekbe ringat. Mostantól az ön biztonsága és jóléte az én felelősségemet képezi, és nem szeretném, ha csalárd hírei miatt téves intézkedéseket kellene hoznom.

 - Elnézését kérem, csupán jót akartam vele.

 - Még mindig nem hiszem el, hogy komolyan ezt szeretnéd. Honnan jött egyáltalán az ötlet?

 - A kétségbe esett embernél csak egy veszélyesebb van: a szerelmes.

 - Bár engem szeretnél így - mormogja az orra alatt.

 - Tessék? - kérdez vissza, miközben ládájában kutat.

 - Semmi, semmi. Csak azon gondolkodtam, hogy jobb lenne, ha most már lemennék.

 - Biztos, hogy nem szeretnél inkább saját szobát?

 - Jó lesz ez így. Úgysem tudnék aludni, ha puha párna lenne a fejem alatt sem. Legalább tudok még beszélgetni a többi kocsissal, az istállófiúkkal. Kifaggatom őket, ki mit tud az udvari ténykedésekről. Jó éjt, Lucy.

 - Várj! Még egy kérdés - állítja meg -. Ha szabad.

 - Igen? - kérdi anélkül, hogy visszafordulna -? Mi volna az?

 - Sikerült megszerezned a meghívót, ugye?

 - Igen - feleli kurtán, aztán kilép az ajtón -. Jó éjt.

 - Neked is, Quinn.

 - Asszonyom, ideje lenne önnek is lepihenni. Holnap hosszú napnak nézünk elébe.

 - Még egy apróság, Elena. Itt is van. Látod ezt a karperecet itt?

 - Gyönyörű darab.

 - Escalus unokatestvérétől kaptam, mielőtt meghalt volna. Charles a legjobb barátom volt.

 - Biztosan nagyon szerette asszonyomat, ha ilyen szép ékszert adott önnek.

 - Annyira szeretett, hogy képes volt feláldozni értem az életét is. Azt akarom, hogy holnap add ezt oda a hercegnek, az esküvője után. Én nem tehetem. Képtelen lennék újra a szemébe nézni, így.

 - De ugye megvárja?

 - Nem tehetem. Nem tudnám végignézni az egészet. Csak meg akarok bizonyosodni felőle, hogy nem gondolja meg magát.

 - Ahogy óhajtja.

 - Várj - kapja fel tekintetét Lucy -! Nem, ne is Escalus-nak. Rád szükségem lesz, úgyhogy mellettem maradsz. Kérlek, add ide nekem azt a kis erszényt! Ott, a láda tetején! És kérek még papírt is, és tintát és tollat. Így. Köszönöm - veszi át a dolgokat sorra a lánytól.

 Mindent lerak maga elé az asztalra, aztán néhány szót vet a papírra és ráfúj, hogy hamarabb megszáradjon az írás. Amint az üzenet elkészült, összetekeri és az ékszerrel együtt a kis bőr erszénybe teszi, majd a csomagot Elena kezébe nyomja.

 - Nagyon fontos, amit most mondok, úgyhogy jól jegyezd meg. Amikor beérünk a kastélyba, Quinnel megpróbálunk bejutni a templomba, te pedig keresd meg Sebastiant és add oda neki. Csak annyit mondj, hogy én küldöm őfelségének, de szigorúan csak a kézfogó után kaphatja meg. Előtte semmiképp, különben hatalmas baj lesz belőle.

 - Értem.

 - Ismételd el.

 - Amint bent leszünk, asszonyom és Ravenwood úr megpróbálnak bejutni a templomba, én addig megkeresem Sebastiant, odaadom neki az erszényt, amit asszonyom küld Escalus herceg számára. De csak akkor kaphatja meg, mikor már megvolt a kézfogó.

 - Ügyes lány vagy, Elena. Tessék, ez a tiéd - nyújt át egy pár fülbevalót, ami illik a korábban már átadott nyakékhez.

 - A jó Isten áldja meg asszonyomat bőkezűségéért és kedvességéért. És ha átadtam, utána visszamehetek asszonyomhoz?

 - Pontosan. Várni foglak. Aztán eljövünk.

 - Hát nem beszélni szeretett volna a herceggel?

 - Úgy is lesz. De nem akkor, amikor te gondolod. A herceg fog eljönni hozzám, nem pedig én hozzá. Csak látni akarom, még egyszer, még utoljára, mielőtt… Mielőtt végleg elzárom a szívem.