- Végre, csak hogy itt vagy, Elena! Már azt hittem, sosem érsz ide. Kérlek, segíts nekem hamar átöltözni!

 - Ráér még, asszonyom! Tarquin úr csak később érkezik.

 - Nem, nekem akkor is most kell. Attól tartok, később már nem lesz hozzá erőm.

 - Biztosan végig fogja tudni csinálni ezt az egészet?

 - Nem tudom, hogy a testem képes lesz-e rá, de mindenképpen akarom, ha belehalok is.

 - Ne mondjon ilyet, asszonyom! Ne is gondoljon rá!

 - Pedig ha nem sikerül a tervem, sokkal jobb lenne, ha emiatt nem sikerülne.

 - Ha ezt Ravenwood úr hallaná, biztosan nagyon rosszul esne neki.

 - Quinn tudná, hogy nem miatta beszélek így. Add ide a nadrágom, kérlek! - nyújtja ki kezét a ruhadarab után.

 - Segítek feladni, ne hajolgasson! Lehet, hogy Ravenwood úr tisztában van asszonyom érzéseivel, de vajon asszonyom is érti-e, az ő lelkében mi történik? Mikor közöltem vele az ön tervét, látta volna, milyet mosolygott.

 - El tudom képzelni. Ahogy azt is, hogy pontosan miért tett így. De láttam én már őt másra is mosolyogni. Ha sikerrel járok, valamennyiünk boldog lesz, de ha elbukom - felszisszen -… Segíts begombolni a mellényem! Egyedül nem megy.

 - Tiszta szívből kívánom, hogy asszonyom ne csalatkozzék reményeiben.

 - Köszönöm. Ott van egy bőr szíj. Kérlek, kösd vele össze a hajam, aztán segíts felvenni a csizmám!

 - Ravenwood úr hamarosan megérkezik.

 - Ne mondd, hogy hamarosan megérkezik! Már rég itt kellene lennie! Merre csavarog még? Megőrülök.

 - Nyugodjon meg asszonyom. Ne erőltesse túl magát!

 - Hagyd már abba, kérlek! Nem tudok megnyugodni, míg Quinn nem ér ide.

 - Lady Westenra kocsija előállt - szólal meg az emlegetett férfi Lucy háta mögött.

 - Halkan, te bolond! Még valaki meg találja hallani - fordul meg azonnal -! Ez még titok!

 - Én is örülök, hogy végre újra láthatlak, Lucy. Hogy szolgál kedves egészséged? Remélem, hamarosan helyreáll az elméd is.

 - Én is, különben még a végén képes leszek, és hozzád megyek feleségül! - csíp vissza.

 - Megtisztelnél vele, kedvesem, de tudom, hogy te őfelsége jegyese vagy - vág vissza szándékosan udvariatlanul és bántón.

 - Próbára teszel? Mert ha igen, nem jársz jól, ha a végén a te feleséged leszek! Szemtelen! - villantja Lucy dühös tekintetét Quinnre, majd arcon üti őt.

 Lucy tenyere nagyot csattan, vörösen izzó nyomot hagyva maga után a fiú bőrén. A következő pillanatban azonban bordájához kapva a földre omlik. Szeme könnyes, ajka legörbül. Nem tudja eldönteni, testi, vagy lelki sebe kínozza jobban, de láthatóan nagyon szenved. Elena azonnal mellé térdel, próbálja felsegíteni, miközben rosszalló pillantásokat vet a sajgó arcát tapogató fiúra.

 - Te aztán tényleg semmit sem változtál ez alatt a néhány év alatt, míg nem láttalak. Csupán az ütésed lett erősebb. Gyere, had segítsek! Nagyon fáj?

 - Hagyj! Egyedül is boldogulok - mordul rá, miközben feltűnően kínlódva felegyenesedik.

 - Ahogy óhajtod, Lucy. De ne csodáld, ha egyszer csak meggondolom magam, és mégsem tartom magam az egyességhez.

 - Nem kötelez senki, hogy betartsd. Az egyesség tulajdonképp már rég tárgytalan, egyébként is.

 - Már miért volna az - karolja át a lány derekát, hogy a járásban segítse -? Még mindketten életben vagyunk. Apám a szavát adta, hogy megvéd titeket, ahogy én is felesküdtem rá. Bár még csak gyermek voltam, nem tudtam pontosan, miről van szó, de tudtam, hogy fontos, és sosem felejtettem el. Akár az én asszonyom leszel, akár másé, rám mindig számíthatsz majd - zárja le végül, egy nappal ezelőtti önmagát megcáfolva.

 A két fiatal egymásra néz, Quinn keserűen fürkészi Lucy könnyes pillantását, aztán egyszer csak mosolyra húzza ajkát. Arra a csibészes mosolyra, ami egészen kicsi kora óta ott ült a szája sarkában. Ez kicsit felvidítja a lányt, felkacag.

 - Hát én is meg tudlak nevettetni? - csodálkozik el Quinn, bár inkább csak saját magának mondja.

 Nem is kap választ. Néhány lépés múlva elérik a postakocsit. Tarquin kinyitja az ajtót, felsegíti Lucyt és Elenát, majd maga is felpattan a bakra és kivezeti a két lovat a legközelebbi oldalkapun. Tudja, a főkapun nem járna sikerrel, mert Isabella hercegnőnek is valahogy ez idő tájt kell megérkeznie. Azért is késett, mert az őrök fenntartották a fontos vendég érkezése végett. Nehezen tudnak átverekedni a tömegen, de végül mégiscsak elvergődnek valahogy a fogadóig, ahol szobáik már várják őket. Vagyis Lucyt és Elenát, mert ő majd a szolgákkal alszik, mert annyi hely már nem volt. Nem is baj, legalább hitelesebbnek tűnik kocsis szerepe.

 Mire leszáll a bakról a fogadó udvarában és kinyitja a kocsi ajtaját hogy kisegítse a hölgyeket, azok már át is öltöztek. Lucy méregzöld ruhát húzott magára, arcát pedig lefátyolozta, nehogy bárki is megismerje és eljuttassa hírét Fabianhoz. Az apród úgy tudja, már maga mögött hagyta Clearhavent. Végleg és örökre. Ő azonban még egyszer vissza akar térni. Még utoljára látni akarja Escalust, de akkor már mindketten házas emberek lesznek. A herceg, mint Isabella férje, ő pedig Tarquin Ravenwood felesége. Még egyszer vissza akar térni, hogy búcsút vegyen attól a férfitól, akit tiszta szívéből szeret, aztán örökre eltűnik az életéből. Másképp képtelen lenne rá, de ha Quinn a férje lesz, onnan már nincs visszaút. Megfogadta, ha valaki gyűrűt húz az ujjára, ahhoz haláláig hűséges marad.

 - Min csodálkozol annyira? - kérdi a felhúzott szemöldökkel, leesett állal előtte ácsorgó fiút.

 - Csak…én…nem is tudom. Furcsa téged így látni. Mármint… nem férfi ruhában. Valóban igazi hölggyé értél.

 - Akkor, mind egy igazi hölgyhöz és úriemberhez méltóan, segíts kiszállni. Egyedül nem megy - nyújtja kezét a fiú felé.

 Quinn figyelmen kívül hagyja az apró gesztust, majd derekánál megragadva a lányt kiemeli és finoman a földre teszi.

 - Te mit művelsz? - sziszegi Lucy, de hiába.

 Quinn nem hallja egy szavát sem, hanem rögtön visszafordul a kocsi felé és hasonlóképpen lesegíti Elenát is, majd becsukja az ajtót, a kocsit az egyik istállófiúra bízza, akit egy éles füttyszóval hív magához. A két hölgy besétál, hogy elfoglalja a szobájukat.

 - Sajnálom, teli vagyunk. Az összes szobát kiadtam, még a sajátomat is. Éppen tegnap vitték el az utolsó kulcsot. Mindenki ott akar lenni Escalus herceg esküvőjén és a koronázáson.

 - Lehetetlen, hogy nekem ne legyen szobám. Direkt foglaltattam - háborog Lucy.

 - Ez esetben szabad tudnom a becses nevét? Hátha emlékszem rá.

 - Lucy Westenra, vagy Lady Westenra, ha jobban tetszik.

 A fogadós zavartan vakarja a tarkóját, majd hirtelen homlokára csap.

 - Persze én bolond! Hisz pont a kishölgy jött el a minap - veszi észre az ajtóban toporgó Elenát, aki még mindig égszínkék ruháját vizsgálja, csodálkozik rajta.

 - Elena kérlek, segíts átcserélni a kötést! Ott, a ládában van a tépés.

 - Máris hozom!

 - Kérlek, a medálodat egy ideig most ne hordd!

 - Ezt? - kérdi, kihúzva a nyakláncot ruhája alól.

 - Igen, azt.

 - Miért? Nem szabad?

 - Kilátszik. A bőrszíjról bárki megmondhatja, alacsonyabb a rangod, mint amilyennek azt állítod. Egy igaz nemes akkor sem hordana ilyet, ha az élete múlna rajta.

 - Elnézést asszonyom, nem tudtam. Igazán sajnálom - ejti le karját maga mellé.

 - Ne keseredj el, nem bántásképp mondtam, csak figyelmeztettelek. Holnapután újra felveheted, csak ezt a két napot bírd ki nélküle. Addig kapsz tőlem szebbet. Ha tetszik, meg is tarthatod - húz elő egy aprócska láncot az ölében heverő ékszeres ládikából.

 - Igazán hálás vagyok érte, asszonyom.

 Kopogtatnak az ajtón, mire Elena már csak megszokásból is azonnal ugrik, hogy kinyissa azt.

 - Várj - utasítja Lucy -! Ki az?

 - Quinn vagyok.

 - Gyere be.