- Asszonyom! Mit gondolt, mégis, mit csinál?

 - Csak megmozgatom kicsit elzsibbadt tagjaim. Olyan jól esik végre felkelni az ágyból – mosolyog a szoba egyetlen székének háttámlájába kapaszkodva.

 Olyan, akár egy kísértet. Kibontott haja hosszú tincsekben, dúsan borítja fehér hálóingét, melyen keresztül kirajzolódik lesoványodott alakja. Arca sápadt és kissé beesett, a háta mögötti ablakon keresztül beáramló fény átvilágítja sziluettjét ruháján keresztül. Megviselték az elmúlt egy hét történései, ami alaposan meg is látszik rajta.

- Lady Lucy! Még nem lenne szabad!

 - Sebastian! Maga miért jött? - rémül meg a lány, visszahuppanva ágyára.

 - Fontos üzenetet hoztam.

 - Kitől? - kérdi értetlenül, ágya szélén ülve, miközben Elena próbálja visszagyűrni őt a takaró alá.

 - Őfelségétől. Vagyis…nem tőle, de ő küldi.

 - Hogyan? Jöjjön gyorsan beljebb, mielőtt meglátják!

 - A herceg azt mondta, nem ő írta, másrészről viszont sokat segíthet önnek a jövőjével kapcsolatos döntések meghozatalával, ezért is olyan fontos, hogy mihamarább kézhez kapja.

 - Mit ír? Mi van benne? Kérem szépen!

 - Tessék, parancsoljon - nyújtja át a tekercset az orvos a már fekvő lánynak.

 - Mi áll benne, asszonyom? Mitől sápadt úgy el? Sebastian, mondja, mi áll a levélben?

 - Nem tudom, Elena. Nem olvastam bele, nem is akartam, ide rohantam vele, amint a kezembe kaptam.

 - Sebastian! Mondja, valódi ez a levél? Mikor kaptad?

 - Minden bizonnyal valódi. Ott van rajta a címeres pecsét. Őfelsége éppen az előbb adta át. Tán ha hamis volna, nem küldené önnek.

 - Meglehet - biccent.

 - Asszonyom, kérem, mondja már el, mi áll az üzenetben? Mitől lett olyan sápadt?

 - Egyedül maradtam - válaszol Lucy az első kérdésre.

 Sápadtságának okáról jobbnak vél hallgatni. Túl ismerős neki a kézírás, és bár kissé megváltozott, mióta legutóbb látta, de reméli, nem az írta, akire gondol. Egyrészt rég meghalt már, másrészről ő nem tehetett ilyet. Nem lehetett képes erre, hisz az ő szíve túl jó, túl kedves, de legfőképp túl gyenge az ilyenhez. Elhessegeti magától az ötletet, bár szíve mélyén érzi, igaza lehet, de nem tudja, miképp. Elképzelni sem tudja, miképp történhetett.

 - Már miért volna egyedül, kisasszony? Mi mind itt vagyunk önnek!

 - Nem, nem ilyen értelemben. Én vagyok az utolsó leszármazottja a Van Helsing vérvonalnak. A családom kihalt.

 - Igazán sajnálatos hír - hajtja le ősz fejét Sebastian -. Részvétem.

 - Ne sajnálja. Nem kár értük.

 - Na de asszonyom, hogy mondhat ilyet? A rokonai voltak!

 - Csak névleg, lélekben, szellemiségben és értékekben nem. Önnön vérüket rég elárulták - fintorog Lucy -. Bátyám eleste után már nem volt senkim. Senki, akit szeressek, egészen addig, míg hazatértemkor meg nem ismertem Escalus herceget. Most már legalább tudom, hogy van igazság a földön - kacag fel keserűen.

 Beszéd közben könnyeit hullatja, bár nem tudja, miért. Jól esik neki. Megkönnyebbül. Amint befejezi mondandóját, könnyei megszaporodnak, sírásba fullad szava.

 - Asszonyom! Ne keseredjen el annyira!

 - Nem kesergek, Elena. Valahol mélyen, nagyon mélyen még örülök is. Talán azért sírok. Talán azért, mert megkönnyebbültem. Egy lánc alól felszabadultam. Már csak néhányat kell letépnem magamról, hogy végre teljesen szabad lehessen a lelkem. Egy utolsó azonban mindig rajtam marad majd: a herceg iránt érzett szerelmem mindig hozzá fog kötni, de egy nap talán elég erős leszek ahhoz, hogy magam vágjam el béklyóm. Ez a nap pedig egyre közeleg. Érzem. És Isabella hercegnő lesz az, aki majd segít nekem.

 - Ne mondjon ilyeneket, kisasszony - vág közbe Sebastian -. Inkább gondolkodjon azon, most merre tovább. Feladja, és visszamegy a családi birtokaira, vagy kitart őfelsége mellett?

 - Nem tudom, Sebastian. Nem tudom, merre tovább. Nagybátyám kastélyából elűzött a szívem, jóatyám kastélyába pedig nem mer visszahúzni. Talán másik birtokra megyek. Még az is lehet, hogy eladom mind. Elég lesz nekem egy kis kunyhó is. A magam ura leszek, szabadon. Ha végül így lesz, elengedlek téged is, Elena. Visszamehetsz apádhoz és nővéredhez. És most, kérlek titeket, hagyjatok kicsit magamra. Muszáj néhány dolgon elgondolkodnom.

 - Asszonyom, kérem, engedje meg nekem, hogy kicsit még maradjak! Quinn úr sürgős üzenetet küldött - fordul vissza a lány az ajtóból.

 - Valóban? Mit óhajt?

 - Nem óhajt semmit, csak közölni akarta asszonyommal, hogy emberei újabb híreket hoztak.

 - Miről? Mit mondanak?

 - Isabella hercegnő folytatja útját ide.

 Lucy elfojt magában egy halk szentségelést, amiért még ez is nyakába szakad, és megsürgeti távozását, mielőtt teljesen felépülne, de szívét már megerősítette, és elhatározta, hogy távozni fog.

 - És mikorra ér ide?

 - Holnapra, asszonyom - feleli lehajtott fejjel, bűntudattól vörös arccal és könnyes szemekkel, mintha csak ő tehetne arról, hogy a herceg menyasszonya már a nyakukon van.

 - Hogy az a… - sziszegi Lucy halkan, ahogy oldalába nyilall a fájdalom.

 Nem tudja eldönteni, sebét vagy szívét érezte az imént, de tudja, muszáj lépnie, ráadásul minél hamarabb. Döntést kell hoznia, mit tesz, hová megy, méghozzá azonnal. Nem tétovázhat. Amint Isabella hercegnő a kastélyba teszi lábát, Fabian kidobja őt innen, függetlenül állapotától. Megpróbál ismét felülni.

 - Kérem, pihenjen még! Ne keljen fel!

 - Sebastian - nyögi, miközben az ágy szélére támaszkodva feltolja magát -! Kérlek, sétálj egyet a városban, mintha csak hozzám jöttél volna, aztán bő másfél óra múlva keresd meg őfelségét és mondd meg neki, köszönöm a levelet, és hogy mindenképp értesíteni fogom döntésemről, ha végre elhatározásra jutok magammal. Arról azonban, amit most Elena mondott, egy szót se szólj. Fabian úgyis nemsokára beszámol majd neki, hisz az ő emberei nem sokkal lassabbak, mint az én segítőm emberei. Elena, te pedig maradj még. Szükségem van rád.

 - Igenis, Lady Lucy. Átadom. Ami pedig a hercegnőt illeti, bennem megbízhat, ugye tudja? Hallgatni fogok, akár a sír.

 - Köszönöm - pillant elismerően, de fájdalommal teli szemekkel a távozó orvosra, aztán megpróbál felállni-. Elena, rendkívül fontos megbízatásom van számodra.

 - Állok szolgálatára, asszonyom - mosolyodik el a kislány.

 - Kérlek, add ide azt a kis erszényt, ott, a ruháim mellett!

 A lány átnyújtja az erszényt, Lucy kivesz belőle egy kulcsot és Elena kezébe nyomja.

 - Jól figyelj, mert nem egyszerű a dolog. Ez a kulcs az utazóládámat nyitja. A láda Sebastian szobájában van, de ő most elment, tehát be kell surrannod hozzá.

 - Miért nem mondta, míg Sebastian itt volt?

 - Mert minél kevesebben tudnak a tervemről, annál jobb. Szóval először szaladj el Quinnhez, és kérd meg, hogy segítsen elvinni a ládát, amíg Sebastian nem ér vissza. Aztán vegyetek ki egy szobát erre a névre - húz elő egy kis cédulát is, amin egy álnév és a hozzá tartozó adatok állnak. Elena átveszi a papírt, forgatja, de nem ért hozzá túl sokat.

 - Asszonyom, én nem tudok olvasni - ismeri el végül könnyes szemmel.

 - Semmi baj. Quinn tud. Én pedig majd megtanítalak téged. Írni és olvasni, ahogy annak idején ígértem, mikor először találkoztunk. Jegyezd meg, én mindig betartom az adott szavam.

 - Igazán köszönöm - kezd hálálkodni, de Lucy leinti.

 - Most hagyjuk ezt későbbre és térjünk vissza a tervhez. Szóval szerezd meg a ládát, helyezd biztonságba, aztán este gyere vissza, akkor elmondom a többi teendőt. De mielőtt elmész, még szeretnélek megkérni, ha jössz vissza, kellene nekem néhány dolog a ládából.

 - Fabian, milyen kedves meglepetés - üdvözli az újonnan belépő apródot.

 - Pedig számított rám, nem? Beszélni óhajtott velem, nem ezt üzente?

 - Így van.

 - Remélem, sérülése már gyógyulóban van, és ezt óhajtja velem közölni. Isabella hercegnő hamarosan megérkezik, addigra viszont öntől el kell, hogy búcsúzzak - mondja negédesen.

 - Pontosan tudom, hogy holnap fog megérkezni. Ne lepődjön annyira meg! Tudja, a kalitkámnak van ablaka, ahol a többi szárnyaszegett madár megpihenhet és szabadon énekelhet. Sokat csicseregnek nekem. De most nem ezért hívattam.

 - Hanem? Mi oka volt rá?

 - Értesíteni szerettem volna, hogy holnap délben távozom. Elhagyom a kastélyt, ahogy azt már régóta óhajtja.

 - Mégis miért utazik el ilyen hamar, ha szabad tudnom?

 - Kénytelen vagyok, ugyanis van egy nagyon fontos elintézendő ügyem.

 - Csakugyan? Mégis, mi lenne az? - kérdi gúnyosan.