- Szörnyű, kisasszonyom, szörnyű, ami önnel történt, de kérem, ne tegyen ilyet soha többé! Még csak ne is gondoljon rá!

 - Sebastian, értse meg, én nem tudok így élni!

 - Nincsenek céljai, álmai, amiket még megvalósíthatna?

 - Az álmom elérhetetlen, a célom pedig már elértem: bosszút álltam szüleim gyilkosán. Bár Morpheus meghalt, mégsem lettem tőle boldogabb. A győzelem ára fivérem élete volt.

- Morpheuszt mondott? Morpheus Tepes?

 - Csak nem hallott már róla? – csodálkozik el.

 - A vörös báró halott? Ki ölte meg?

 - Lucas bátyám és én, együtt. Közös erővel.

 Sebastiannak még lélegzete is eláll. Valaki ilyen fiatalon, ráadásul nő létére lever egy ilyen erős nagyurat?

 - Elképesztő.

 - Honnan ismeri őt?

 - Morpheus Tepes egy lázadó hadúr volt már jó ideje – kezd bele a mesélésbe, miközben megvizsgálja és kezelésbe veszi a lány sebét -. Kegyetlenkedései után kapta a vörös báró gúnynevet. A néhai Alderan király élete végéig csatározott vele, mert a báró állandóan háborút akart szítani. Valamikor régen a király egyik főtanácsosa volt, de mikor Escalus herceg édesapja rájött, milyen irtózatos módon gyilkolja még saját embereit is, megfosztotta rangjától és száműzte őt. Morpheus azonban sosem hagyta el az országot. Csatlósaival járta a peremterületeket, időnként megtámadott egy-egy végvárat is. Embereit rettegték, mert bár kevesen voltak, de az ő harcosai közül egy ereje felért tíz másikkal a mieink közül. Persze nem volt ez mindig így. Tepesnek volt egy másik, sokkal emberibb oldala is valamikor.

 - Ezt hogyan érti?

 - Morpheus Tepes nem volt mindig ilyen kegyetlen, vérengző zsarnok. Ahelis hercegnő megszületése után változott meg csupán.

 - Ahelis hercegnő Escalus herceg húga, ugye? – kérdi, majd felszisszen, ahogy az orvos véletlenül kicsit erősebben nyomja oldalához a vizes kendőt tisztogatás közben.

 - Elnézést, nem akartam fájdalmat okozni. Valóban, Escalus herceg Ahelis bátyja.

 - És mi történt pontosan?

 - Nem sokkal azután, hogy a hercegnő világra jött, néhány nemes valamiért fellázadt és a királynő életére törtek, így az újszülöttet is veszélybe sodorva. Morpheus azonban félelmet nem ismerve, hűségesen védte mindkettejüket, ám közben súlyos sérüléseket szerzett. Leverte ugyan a lázadókat, mégis, attól tartottunk, őt is elveszítjük. Rengeteget szenvedett, küzdött életéért, és végül ismét győzött, de ennek nagy ára volt. Mire felépült, teljesen kifordult magából. Az addig kedves, törődő és lágyszívű főtanácsosból irgalmat nem ismerő, kőszívű mészáros lett. Még saját feleségét is képes volt megölni, állítólag puszta féltékenységből, mert valaki hamisan megvádolta szegény asszonyt.

 - Döbbenetes.

 Lucy sejti a változás okát. Valószínűleg a királynő elleni összeesküvésben az Éjfél Szülöttei is részt vettek, és valahogy sikerült Morpheuszt is átváltoztatni, saját oldalukra állítani.

 - Elnézést, méltóságos kisasszony – zökkenti ki gondolatmenetéből az orvos -, szabadna megtudnom, mi vezértelte önt és bátyját Tepes ellen?

 - Ő volt az, aki megölte a szüleinket, mikor mi még alig négyévesek voltunk. A saját szememmel kellett végignéznem, ahogy Morpheus két embere lassan, szörnyű kínokat és szenvedést okozva oltotta ki édesanyám életét. Bár atyám akkor megmentett minket testvéremmel, de nem sokkal később ő maga is elbukott a szörnyeteg elleni harcban. Ezért fogadtam meg, hogy bosszút állok.

 - A méltóságos kisasszony? És mégis hogyan volt rá képes? Valamilyen csellel?

 - Nem, Sebastian. Puszta erővel.

 - Csak nem azt akarja mondani, hogy a kisasszony is küzdött?

 - Ebben nőttem fel. Egész életemet az edzésnek és a küzdésnek szenteltem, ha eljön a nap, elég erős legyek a győzelem eléréséhez.

 - Felfoghatatlan!

 Az elképedéstől kicsit erősebben húzza meg a kötést, mint kellene, Lucy felszisszen.

 - Igazán sajnálom! Nem szándékosan tettem! – mentegetőzik.

 - Sebaj. Volt már rosszabb is. Tudja, Sebastian, sokkal jobban fájnak azok a sebek, amiket az ember a lelkén szenved el. A test sérülései bár időnként hegekkel, de begyógyulnak, míg azok, amik a szívet érik, életünk végéig elkísérnek bennünket, és minden egyes nap ugyan úgy tudnak hasogatni, belénk marni, mintha csak tegnap szereztük volna őket.

 - Olyan keserű, gyermekem! Miért kell egy ilyen fiatal, kedves leánynak, mint ön, ennyit szenvednie? Igazán megtalálhatná már a boldogságot, mert megérdemli, ebben biztos vagyok.

 - Köszönöm, egyszer már megtaláltam, de elvették tőlem. Félek, ha valami jó történik velem, attól azonnal meg is foszt az ég, s még rosszabbat is kapok helyette, mint korábban volt. Nem merem hát a boldogságot keresni, mert csak még elkeseredettebb és magányosabb leszek.

 - Apám! Mit keresel itt? – nyit be az ajtón Mortimer, megzavarva a beszélgetést.

 - Fiam! Miért hazudtál nekem? És miért kellett hazudni Escalus hercegnek, Lady Lucy ittlétéről? Nem veszitek észre, ezzel mennyi kárt okoztok nekik?

 - Apám, a saját életedet tetted kockára azzal, hogy ide beléptél. És az enyémet is.

 - Sebastian, ő a fia? – tekintget hol az egyik, hol a másik férfi felé.

 - Igen, méltóságos kisasszony. Ő Mortimer, az én egyetlen, kedves gyermekem.

 - Lady Lucy, kérem, ne árulja el senkinek, hogy apám itt járt! Se Fredericknek, se Fabiannak!

 - Nyugodjon meg Mortimer, a legnagyobb titokban fogom tartani. Nem ártok azoknak, akik az én oldalamon állnak. Viszont lenne egy kérdésem. Miért van ilyen nagy csend a palotában?

 - Hogy érti, kisasszony? – pislog zavartan a fiatal orvos.

 - Isabella hercegnő még nem érkezett meg? Nem ma kellene tartani a királyi esküvőt?

 - Most, hogy mondja! Nekem eddig fel sem tűnt. De valóban a hercegnő még mindig nem érkezett meg.

 - Azt hallottam, valami baj történt a kocsijával. Kitört az egyik kereke tán, nem is tudom. Felborult a kocsi, és Isabella hercegnő egyik kísérője megsérült, és meg kellett állniuk, mert a hercegnő nem hajlandó nélküle folytatni az utat, ehhez azonban fel kell épülnie az udvarhölgynek – tájékoztatja őket Sebastian.

 - Akkor még van egy kis időm – hunyja le szemét Lucy, fejét hátravetve, láthatóan megkönnyebbülve.

 - Mégis mire, méltóságos kisasszony? – kérdi az öreg orvos aggódva.

 - Felépülni és elindulni. El akarok menni, mielőtt a hercegnő megérkezik, de ehhez tudnom kell újra nyeregbe ülni. Most még az ágyban sem tudok felülni, de még egy-két nap, és útra kész leszek.

 - Felejtse el, kisasszony – rivall rá a fiatalabbik orvos -! Még legalább egy hét, mire egyáltalán elsétálhat az istállóig!

 - Sebastian, kérem! Segítsen nekem! Tudja, hogy nem bírom addig! Maga tud nekem segíteni, én tudom!

 - Sajnálom, kisasszony, de a fiamnak igaza van. Komoly a sérülése, és ezt magának köszönheti. Ha nem olyan makacs és önfejű, akkor akár már most is talpra állhatna.

 - Nekem mennem kell! Nem nézhetem végig Escalus herceg esküvőjét! Az esküvő! Ma van, ugye? Megérkezett már a hercegnő?

 - Tényleg, nekem ez eddig eszembe sem jutott.  Nekem nem rémlik, hogy bárki is érkezett volna. Túl nagy a csend – bólint Mortimer.

 - A hercegnő kocsija felborult, mert kitört az egyik kereke, és a balesetben megsérült az egyik udvarhölgy. Eltörött a lába, így legalább egy hétig biztosan ágyban kell feküdnie, a hercegnő viszont nem hajlandó folytatni az útját nélküle – tájékoztatja őket az öreg.

 - Akkor mire várnak még? Segítsenek, hogy minél hamarabb felépüljek, és eltűnhessek, mielőtt a hercegnő ideér. Muszáj még előtte beszélnem a herceggel!

 - Csillapodjon le, méltóságos kisasszony! Ha ennyit heveskedik, sosem gyógyul meg! Pihenjen, ez a legfontosabb. Maradjon veszteg. Majd gondoskodunk róla, hogy beszélhessen őfelségével, de egyelőre a gyógyulása a legfontosabb – nyomja vissza vállánál az ágyba a lányt a fiatal orvos.

 - Nem értenek engem! Engedjenek! – löki félre Mortimert és felül az ágyban.
 Heves mozgása kellemetlen eredményekkel jár. Köhögni kezd, ajkán karmazsin foltok jelennek meg. Egy vércsepp lecsordul egészen álláig, Lucy alig jut levegőhöz, saját vérében fuldoklik. Könnye patakzik, hangosan szitkozódik, de túl gyenge ahhoz, hogy ellenálljon a két férfi együttes erejének. Apa és fia visszaszorítják őt, csillapítani próbálják.

 - Mortimer, maradj itt vele! Mindjárt jövök, hozok nyugtatót! – utasítja fiát Sebastian, aztán elsiet.

 Még épp időben tűnik el a folyosóról, így a másik sarkon bekanyarodó Fabian nem veszi őt észre. Szép kis kalamajkába keverednének valamennyien, ha az apród fülébe jutna, eggyel többen tudnak már Lady Lucy tartózkodási helyéről.

- Kisasszony! Csillapodjék, különben megfullad!

 - Mi történik itt? – nyit be Fabian.

 - A kisasszony fel akart kelni, hiába mondtam neki, hogy még nem szabad, ne erőltesse magát. Olyan makacs, máris indulna, pedig még talpra sem tud állni.

 - Bánom is én! Minél hamarabb eltűnik innen, nekem csak annál jobb. Annyival kevesebb nyűg. Csupán azért tartottam eddig is itt, orvosi felügyelet alatt, mert nem szeretném, ha az én lelkemen száradna esetleges elhalálozása.

 - Na de Fabian! – háborodik fel az orvos.

 - Ne aggódj, Mortimer. Annyira azért nem vagyok kegyetlen. Most érkezett egy új cselédlány, majd beküldöm azt. Még nem ismeri senki, nem fog feltűnni az embereknek, hogy van-e, vagy nincs.

 Amint befejezi, már fordul is ki az ajtón, maga mögött óvatosan becsukva azt. Lucy már nem tombol, csendben nyöszörögve kínlódik tovább. Sebastian is csakhamar visszaér, kezében egy apró fiolával. Fia kezébe nyomja a gyógyszert, aki figyelmezteti őt arra, hogy az apród bármikor visszatérhet a lánnyal, és akkor bizony a fejükkel játszanak. Az öreg komolyan veszi, és egy utolsó aggódó pillantást vet a lányra, majd távozik. Mortimer megemeli kissé a lány fejét, hogy megitathassa vele a fiola tartalmát. Amint az üvegcse kiürül, már el is rejti ruhája alá. Lucy már félig alszik, mire az apród visszatér az új cseléddel.