Wednesday, 17 Oct 2018, 12:18

My site

Home | Sign Up | Log In
Welcome Guest
RSS
Section categories
Van Helsing - Az ikrek harca [76]
Shasta [6]
Dakota [5]
Millie [7]
Statistics

Total online: 1
Guests: 1
Users: 0
Log In

Search
Site friends
  • Create a free website
  • uCoz Community
  • uCoz Textbook
  • Video Tutorials
  • Official Templates Store
  • Best Websites Examples
  • Publisher


    Home » Articles » Regények » Van Helsing - Az ikrek harca

    VH 54 - Újra találkozás, felfedezések

     - Szép napot, Elena! – üdvözli az ágy szélén ölbe tett kézzel ücsörgő lányt a szobába lépve.

     - Ravenwood! Uram, van valami híre Lady Lucyról?

     - Róla még nincs, de van számodra egy meglepetésem-

     - Valóban? És mi volna az?

     - Sikerült téged beajánlanom a palotába, dolgozni. Cselédlány leszel.

     - Tessék? – kerekednek el szemei.

     - Így könnyebben fel tudod majd térképezni a helyzetet. Kinyomozhatod, hogy Lucy járt-e a palotában, és ha igen, ott van-e még.

     - Így már értem – hümmögi -. És mikor kell kezdenem?

     - Holnap, kora reggel.

     - Máris? Ilyen hamar?

     - Miért, mit vártál? Egyébként is, sietnünk kell, hogy minél hamarabb úrnődre találjunk, mielőtt bármi baja esne.

     - Minden világos- dörzsölgeti homlokát -. Akkor jobb, ha már most el is indulok, körbejárom a dolgot. Megérdeklődöm, mit kell majd csinálnom és hogyan. Hátha már most el tudok csípni néhány pletykát, vagy híresztelést.

     - Jól teszed, húgom. Értem, miért választott téged Lucy. Eszes vagy, szorgalmas és hűséges – dicséri.

     Elena persze fülig pirul a bók hallatán. Sohasem mondtak még neki ilyet, legfeljebb nővére, Eda jelezte néhanapján egy-egy mosollyal, vagy elismerő biccentéssel, ha jól végezte dolgát.

     - Azt hiszem, indulok is. Nem tudom, mikor érek vissza, de megpróbálok sötétedés előtt.

     - Vigyázz magadra. Én ma már nem megyek máshová, itt foglak várni – búcsúzik.

     

     - Felség, én csak az ön érdekeit igyekeztem védeni. Jobb, ha Lady Lucy megmarad egy emléknek, és nem szerez róla tudomást senki. Jobb őfelségének, a hercegnőnek, sőt, az egész országnak és diplomáciai kapcsolatainknak is. Nem hozhat szégyent magára egy ilyen viszonnyal! Lady Lucy rangon aluli önnek.

     - Attól még… még…

     Nem fejezi be a mondatot. Ha megtenné, azzal elismerné gyengeségét, értelme vereségét érzelmeivel szemben. Ha nem képes józanul gondolkodni, az azt jelenti, hogy nem képes uralkodni sem.

     - Fontos lett volna, ha tudok vele beszélni még egyszer, utoljára. A követ üzenete leginkább neki szólt, őt érintette. Nem is értem, miért nem akart vele beszélni, miért tűnt el olyan hamar. Szerinted Lucy vajon haza ment? Végül is, hová máshová mehetett volna, azok után, hogy ilyen fogadtatásban részesítettem szegényt.

     - Nem tudom, merre mehetett, őfelsége. Nagy a világ. Még az is lehet, hogy másik országba ment, tán vissza sem jön soha.

     - Az bizony nagy kár volna. Már csak az öröksége miatt is. Nem kellene itt hagynia. Hogyan élne meg eztán? Miből? Ki vigyáz majd rá? Ki gondoskodik róla, ki szereti majd őt? Nem maradt senkije.

     A legfontosabb kérdést csak magában teszi fel: ki öleli majd magához a lányt, ki veszi feleségül, és ki teszi majd boldoggá? Ki lesz az, akinek majd ifjúságát, szépségét, szerelmét és életét adja? Ki lesz az a férfi, akinek hű felesége lesz, aki majd büszke anyává teszi? Már a gondolata is fájt, hogy valaki másé lesz a lány, míg ő egy idegen hercegnő mellett kell majd, hogy leélje életét.

     - Majdcsak lesz valaki, aki mellette lesz. Ha más nem, a vagyonáért. Elég nagy területeket örökölt, rengeteg pénzt, ráadásul még nemesi származású is. Melyik bolondnak ne kellene egy gazdag grófkisasszony?

     - Hát én bolond vagyok, Fabian? Nekem kell! Nekem ő kell! Nem Isabella! Én Lucyt szeretem. És mégis, elvesztettem. Hogy tehettem ilyet? Hogy törődhettem bele abba, hogy anyám egy másik nőt hozatott menyasszonyomnak, tudtom nélkül? Bár élne még az apám, Fabian!

     

     Mire végre kiürül a folyosó, Sebastian lábai már fájnak a sok álldogálástól. Igaz, hogy fia elment, de amint befordult a sarkon, szembe jött vele egy cselédlány. Új lehet, mert még nem látta itt. Elég fiatal, tízen egynéhány éves lehet. Világosbarna haja hullámos tincsekben úszik utána, arcán gyermeki mosoly, de mögötte valami más is rejtőzik. Tekintete komoly, fürkésző, kíváncsi. Keres valakit, vagy valamit.

     Mikor a lány is eltűnt, újabb és újabb emberek váltották egymást folyamatosan, hol egyesével, hol többen együtt jöttek – mentek. Csak hosszas várakozás után adódott végre alkalma, hogy beléphessen a szobába, melynek betegét olyan gondosan őrizte fia. Nagy levegőt vesz, és mindenre elszántan nyomja le a kilincset. Az ajtó kitárul, Sebastian pedig belép. Mikor megismeri a lányt, még szívverése is kihagy egy pillanatra. Gyorsan becsukja maga mögött az ajtót, és az ágy mellé térdel.

     - Sebastian – pillant fel az álmos tekintetű lány.

     - Méltóságos kisasszony! Mit keres itt? Mi történt önnel? Mi baja esett? És miért mondták azt, hogy megszökött? – értetlenkedik.

     - Fabian. El akar választani a hercegtől. Azt akarja, hogy senki ne tudjon rólam. El akar küldeni a palotából, amint lábra tudok állni.

     Fel akar ülni, hogy jobban lássa az orvost, de a fájdalom ismét bordái közé nyilall. Felszisszen, a sebhez kapja kezét, fogcsikorgatva dől vissza.

     - Mi történt önnel, gyermekem? Megtámadták? Richard emberei voltak azok, vagy valaki más út közben? Árulja el, hol sebesült meg? Mije fáj?

     - A szívem, Sebastian. Majdnem bele is haltam, de mindkétszer visszahoztak, csak azért, hogy szenvedésem elnyújtsák. De mit mondott? Richard emberei? Milyen emberek?

     - A nagybátyja…csapdát állított a méltóságos kisasszonynak és nekem, a kastélyhoz legközelebbi erdőben. Négy banditát küldött elénk, hogy azok elkapjanak és megöljenek bennünket. A méltóságos kisasszony nem találkozott velük?

     - Az a mocskos áruló – szorítja össze szemét.

     Tekintete villámokat szór, ha tudna, ölne vele. Kezét ökölbe szorítja, vergődni kezd az ágyban.

     - Nyugodjon le, méltóságos kisasszony! Kérem! Nincs miért aggódnia. Mindketten itt vagyunk, élünk. Richard embereit leleplezték, engem pedig még épp időben mentettek ki.

     - Ki volt az? – villan fel méregzöld pillantása.

     - A nevét nem tudom, méltóságos kisasszony, de egy kedves, hősies, délceg nemes úr volt az. Az arcán égett sebhelyek voltak, mert egyszer néhány embert a lángok közül kellett kimenekítenie.

     - Égett sebhelyek?

     - Igen, méltóságos kisasszony, ahogy mondom.

     - És egyébként milyen volt az arca? Milyen volt a hangja? Hogyan beszélt? Mit hordott? Hogyan viselkedett? – kérdi gyanakodva.

     Feléled benne a remény, de nem meri elárulni magát. Elcsitítja belső ujjongását: fivére meghalt Morpheus kastélyában. Az a szörny öle meg őt. Minden bizonnyal már nem élt, mire ő kijutott a kastélyból és felgyújtotta azt maga mögött. Nem lehetett Lucas a titokzatos megmentő. Elena is megmondta, nem voltak túlélők. De vajon akkor ki lehetett az? És mi lehet most Elenával és Quinnel? Hol vannak, miért nem keresik őt?

     - Nem tudom, csak egy pillanatra láttam az arcát. Nem tudnám megmondani, mennyi idős lehetett, de kiejtéséből ítélve az ön vidékéről származhatott. Azt mondta, már régóta figyelte Richard urat, csak így tudott az összeesküvésről. Én elmondtam, amit tudok, de kérem, méltóságos kisasszony, mondja el nekem, hogy került ide és mi történt a kisasszonnyal, hogy ilyen rossz állapotban van?

     Lucy szeme könnybe lábad. Lehunyja szemét, felsóhajt, aztán beszélni kezd anélkül, hogy pilláit ismét megemelné.

     - Mikor Clearhavenbe értem, az emberek azt rebesgették, a herceg házasodni készül. Azt gondoltam, Escalus a mi kézfogónkat készíti elő, de aztán több embertől is azt hallottam, egy külföldi hercegnő a menyasszonya. Először csak tréfának, pletykának véltem. Egészen addig, míg meg nem hallottam az Isabella nevet. Ijedtemben kérdezgetni kezdtem a várnépet, hátha tudnak róla valamit, és mikor félelmem beigazolódott, kétségbeesésemben a folyóba vetettem magam.

     Sebastian elszörnyülködve hallgatja a lányt. Eddig voltak némi kételyei Escalus és Lucy egymás iránti érzéseiben, de látva a herceg szenvedését és hallva, mire képes a lány szerelméért, már tisztán látta, hogy tévedett. A két fiatal érzelmei valóban őszinték és erősek, egyik sem boldog a másik nélkül. Elhatározza hát, hogy segíteni fog a lányon és támogatja majd őt, hogy a palotában maradhasson.

     - De – folytatja egy kis szünet után – a halászok kimentettek, és ide hoztak, a palotába. Egy másik szobában kaptam helyet. Amint a herceg tudomást szerzett ittlétemről, meglátogatott, de csak azért, hogy lássa: még élek. Még csak a szemembe nézni se volt képes, mikor megkérdeztem: igaz-e, hogy Isabella hercegnőt fogja feleségül venni. Válasz nélkül távozott. Aztán Fabian azt mondta, el kell tűnnöm innen minél hamarabb, és hogy nem hagyhatja, hogy beszéljek a herceggel, míg itt vagyok. Sebastian, én nem bírom egyedül! Én szeretem a herceget, és nekem kell, hogy vele lehessek. Nélküle egy fabatkát sem ér az életem! Menjek vissza az áruló nagybátyámhoz, hogy végleg eltehessen láb alól? Akkor már inkább saját kezemmel vetek véget életemnek! Nézze ezt a sebet, itt! Épp csak kihúztam a tőrt az oldalamból, mikor belépett valaki a szobába. Mire felébredtem, már itt voltam. Áthoztak ide, nehogy a herceg rám találhasson. Azt mondták neki, elszöktem a kastélyból még aznap este.

    Category: Van Helsing - Az ikrek harca | Added by: LumiereBlackwood (04 Aug 2014) | Author: Lumiere Blackwood E W
    Views: 245 | Tags: quinn, Escalus, Helsing, elena, Works, Lucy, blackwood, lumiere, krónikák, van | Rating: 0.0/0
    Total comments: 0
    Only registered users can add comments.
    [ Sign Up | Log In ]
    Copyright MyCorp © 2018
    Free web hostinguCoz