Tuesday, 12 Dec 2017, 07:28

My site

Home | Sign Up | Log In
Welcome Guest
RSS
Section categories
Van Helsing - Az ikrek harca [76]
Shasta [6]
Dakota [5]
Millie [7]
Statistics

Total online: 1
Guests: 1
Users: 0
Log In

Search
Site friends
  • Create a free website
  • uCoz Community
  • uCoz Textbook
  • Video Tutorials
  • Official Templates Store
  • Best Websites Examples
  • Publisher


    Home » Articles » Regények » Van Helsing - Az ikrek harca

    VH 49 - A halott ember bosszúja

     Lent a várbörtönben minden csendes és kihalt, a várnak nincsenek foglyai jó ideje már, így nincs szükség őrökre sem. Könnyen mozog hát, senki, aki lásson, senki, aki halljon. Belöki az egyik, már előre gondosan előkészített cella ajtaját, földre dobja a két magatehetetlen testet és a falon lógó bilincsekbe zárja kezeiket. A már korábban lent meggyújtott fáklya gyér fényében megkeresi a sarokba rejtett vizesvödröt, fellocsolja Richardot. Nem beszél hozzá, csak hagyja, hogy áldozata szépen lassan magához térve mérhesse fel a terepet, hitetlenkedve fogadva új helyzetét. Mire ráébred az erőviszonyok állására, elszörnyülködik, rémülten figyeli a fölé tornyosuló, sötét alakot, aki baljósan felnevet a kérdő pillantásra.

     - Te…te… - habog Richard.

     - Nem számítottál rám, ugye? Gondoltam, megleplek látogatásommal. Hát nem is örülsz, hogy újra látsz?

     - Te meghaltál!

     - Meg bizony – bólint -. De a pokol tüzéből is visszatérek, hogy megvédjem azt, akit életemben szerettem.

     - Azzal elkéstél, démon. Már gondoskodtak róla az embereim. Ne aggódj, többé nincs mit féltened, nincs miért visszatérned. Takarodj vissza oda, ahonnan jöttél, minket pedig engedj el minket – hánykolódik a kétségbeesés és indulatai közt.

     A csuklyás ismét felnevet, fejét hátraveti vérfagyasztó kacagása közben. Láthatóan jól szórakozik a megláncolt férfi acsarkodásán.

     - Akár egy kutya. Minél erősebb a lánca, annál hangosabban ugat. De harapni már nem tudsz, nincs is fogad. Elvitte a cica, ugye? Vagy Lucy, mikor megszökött!

     - Az átkozott boszorkány!

     - Az átkozott én vagyok. Lucy még azelőtt elszökött a kastélyból, hogy a te négy félnótás banditád egyáltalán az erdőbe ért volna.

     - Lehetetlen!

     Richard arca szinte mondatonként változtatja színét: hol elfutja a vér és vörös, hol pedig olyannyira esélytelennek és erőtlennek érzi magát, hogy egészen halottsápadtra halványodik.

     - Minden bizonnyal már Escalus herceg karjaiban van, biztonságban, Clearhavenben. Az embereid pedig…nos, maradjunk annyiban, hogy köszönöm a lakomát.

     - A…a…lakomát? – Richard szemei majd’ kiesnek döbbenetében.

     Az idegen széles, torz vigyorra húzza ajkát, szeme parázsos színben felizzik. A megbilincselt férfit cserbenhagyják lábai, a félelemtől összerogy. Térde koppan a kövön, s mintha még szívverése is elhagyná egy pillanatra, majd újra kalapálni kezd, kínzóan vad ütemben. Olyan hangosan dobban, Richard attól tart, fogva tartója meg találja hallani, és kineveti gyengeségéért.

     - Az emberek, akiket Lucy és Sebastian megölésére béreltél fel, mind halottak. Akarod tudni, hogyan végeztem velük? – villantja meg a fáklya erősödő fényében pengeéles szemfogait.

     - Te…te nem lehetsz az! Nem! Lehetetlen! – üvölt fel -! Segítség!

     Apja kiáltozására lassan magához tér Benjamin is. Kóválygó fejjel, még kissé homályos látással néz körbe. Megérezve a bilincs szorítását és látva apját maga mellet, szintén megláncolva, előtte pedig a mellkasa előtt keresztbe tett karú idegent, elhagyja minden lelki ereje.

     - Apám! Tégy valamit! Szabadíts ki! – nyüszíti hisztérikusan.

     - Fiam! – jajong Richard, mikor az épp feleszmélő ifjú hatalmas pofont kap, minek erejétől feje visszakoppan a falnak.

     - Milyen érzés látni szenvedni az egyetlen embert, akit szeretsz? Kíváncsi vagy? Szívesen megmutatom! – hajol hozzá közelebb a kegyetlen idegen.

     - Én titeket is…

     - Ki ne mondd! Nincs jogod hozzá! Attól a pillanattól kezdve, hogy idejöttünk, te csak a vagyonszerzés lehetőségét láttad bennünk, bácsikám.

     - Mi? – pillant fel Benjamin.

     - Igen. Gyűlölöm kimondani, de ez a szörny apám bátyja.

     - Még hogy én vagyok a szörny? Nézz magadra Lucas? – gúnyolódik Richard, hogy unokaöccse figyelmét elvonja fiáról.

     - Lehet, hogy a testem azzá vált, de a lelkem még nem teljesen. A tiéd viszont sötétebb a legfeketébb éjszakánál, kegyetlenebb a legelvetemültebb gyilkosénál! Szívtelen, gyáva áruló vagy! Semmi más! Elárultad szüleinket, szövetséget kötöttél Morpehusszal, azt remélve, hogy így visszakapod fiad és megszerzed apám vagyonát! Elárultad az egész családunkat! A Van Helsingek, akik életüket adták a szörnyek elleni küzdelemben, forognak a sírjukban!

     - Apám, ugye ez nem igaz? – érzi meg a helyzet keserűségét a zavarodott ifjú.

     - Azt reméltem, visszakaphatlak téged, ha ő cserébe leszámolhat legnagyobb ellenségével! – könnyezik.

     - Te végig tudtad, hogy ott vagyok nála? Még csak eszedbe sem jutott, hogy kiszabadíts?

     - Gyáva volt hozzá. Undorító féreg – válaszol Lucas -. Egyszerűbb volt elhitetni magával, hogy már meghaltál. Inkább elküldött minket is, hogy megszabadulhasson tőlünk és rátehesse mocskos kezét az örökségünkre. Ugye így van, bácsikám?

     Kérdése közben finom érintéssel hosszú, de nem mély sebet ejt Richard nyakán egy tőrrel, vigyázva, hogy csak fájdalmas, de nem veszélyes sebet okozzon neki. Lucas eléri célját, a férfi rettegése tovább fokozódik. Térden állva, sírva könyörög neki. Kezét is összetenné, de láncai nem elég hosszúak.

     - Kérlek, legalább a fiamat engedd el! Nem vétett ő senkinek! Nem ártott!

     - Nem a saját hibájából fog meghalni, hanem a tiédből! Te is bántottad azokat, akiket én szerettem! Elvetted tőlem a családomat – dühöng zabolázhatatlan haraggal és gyűlölettel -! Anyámat az orrom előtt ölték meg, apámat pedig elárultad és kiadtad Morpheus-nak, majd évekkel később minket is tálcán kínáltál neki!

     - Én kértelek benneteket, hogy várjátok meg, míg az emberek ideérnek, hogy többen legyetek!

     - Te csak azt vártad, hogy a Hold elég erős legyen, mire odaérünk, és a legkevesebb esélyünk legyen a visszatérésre. Képzelem, mennyire meglepődhettél, mikor a húgom hazatért! Sajnos akkor még nem lehettem itt, de láttam, mennyit szenvedett miattad. Láttam, hányszor kínoztad és verted. Milyen gyáva féreg tesz ilyet? Kezet emel egy nőre?! Nem is nevezhető férfinek, de még embernek sem! Csak egy visszataszító, undorító állat tesz ilyet.

     - Azt mondtad, életben van, mert megszökött! Miért nem mész utána?

     - Hogy is mehetnék? Ilyen alakban? Nem, ő soha többé nem láthat. Számára halott ember vagyok. De legalább ő meggyászol illendően. Elsiratta testvérbátyját, mikor te legjobban ünnepelted fiad hazatértét. Gyalázat! Ebben a kastélyban már a holtaknak sem jár tisztelet? Nem, dehogy megyek utána. Nekem itt van dolgom. Elvetted tőlem őt is, most pedig visszakapod a kölcsönt. Én veszem el azt az egyetlent, akit szeretni vagy képes. A szemed láttára fogom szépen, lassan kivégezni a fiad, hogy te is vele együtt szenvedhess! Bűnhődj!

     - Ne – visítja Benjamin-! Ne bánts, kérlek!

     - Könyörülj rajta, kérlek!

     - Nem! Azt akarom, hogy szenvedj! Hogy érezd, amit én éreztem már annyiszor! Hogy milyen elveszíteni azt, akit szeretsz!

     Lucas tőrével karmazsin csíkot húz a fiú bal orcáján, hogy Richard minél jobban láthassa a sebet. Ezután, hogy unokatestvérének minél több fájdalmat okozzon a lehető legkevesebb veszéllyel, hogy az ifjú azonnal meghal, öklének egyetlen csapásával eltöri annak orrát. Nagy csábítást érzett a szinte kirobbanó vér láttán, ahogy az kis patakokban csordogált a jajveszékelő Benjamin ábrázatán, de ahogy belegondolt, felfordult a gyomra. Áruló vér az. Azé, aki elárulta szüleit, testvérét és őt magát is. Inkább szomjan hal, mintsem ilyen mocsokkal szennyezze ajkát.

     Dühében feltépi unokatestvére ingének elejét és hosszú, mély vágást ejt mellkasán. Benjamin könnye kicsordul, fogát csikorgatja. Nem sok tartja vissza attól, hogy a fájdalomtól és a megaláztatottságtól eszét veszítse.

     - Lucas! Öld meg – utasítja Richard -! Eddig is megvoltam a fiam nélkül, ezután is megleszek! Ha őt megölöd, akkor te öröklöd majd a teljes vagyonom, vele azt is, amit apádtól rátok maradt. Engedj el engem, és én eltűnök szó nélkül, soha többé nem lát senki. Te azonnal megkapsz mindent, visszatérhetsz az életbe, gazdag leszel! Ennyi pénzzel akár hercegnőt is feleségül kaphatsz! Gondolj bele!

     - Látod Benjamin, milyen kétszínű az apád? Azt akarja, hogy öljelek meg, mikor az előbb még úgy rimánkodott az életedért. Már nincs szüksége rád.

     - Nem igaz! – nyögi Benjamin.

     - Ó, valóban. Lehet, hogy igazad van. Kíváncsi vagyok, melyiket akarja jobban elkerülni: a halálodat, vagy azt, hogy az ő szeme láttára szenvedj. Mi neki a fontosabb? Az, hogy te ne szenvedj, vagy hogy ő maga ne? Richard?

     - Tűnj a pokolba – feleli.

     - Rendben, de titeket foglak előre küldeni!

     A kis tőrt Richard combjába állítja, aki fájdalmában felüvölt. Aztán Benjaminhoz fordul, megragadja bal karját és akkorát csavar rajta, hogy az ifjú felkarja ripityára törik, de még a bilincs is kiszakad a falból. A sebesült fájdalmában eszméletét veszti, Richard épp csak megtartja a magáét. Lucas letépi unokatestvére másik láncát is, majd a magatehetetlen test tompa puffanással terül el a mocskos, vizes kövön.

     - Tudod, milyen kard ez – fordul Richard felé, megvillogtatva a pengét a fáklyafényben -? Az, amit indulás előtt tőled kaptam. Lucy elvitte apánk kardját, én pedig idősebb fivér lévén az idősebb fivér fegyverét kaptam. A te pengéd fog végezni a fiaddal! Nézd, Richard, figyelj alaposan!

     A fékezhetetlen haragú ifjú fél kézzel felemeli a kardot és egy iszonyatos erejű sújtással lecsapja a földön heverő test fejét, ami a megbéklyózott férfi mellé gurul, tátott szájjal, mintha csak segítségért kiáltana a halálból.

     - Igen, nézd csak. A fiad hozzád szól. Remélem, érzed a fájdalmat.

     - Lucas…miért? – néz fel rá üres tekintettel.

     - Veled nem leszek ilyen könyörületes. Téged itt hagylak. A tőr, ami a combodban van, mérgezett. Majd az fog veled végezni, hogy lassan, kínok között hagyd itt ezt a világot. Most már végeztem. Most már elmehetek, te pedig csendben meggyászolhatod a fiad.

     Beszéde csendes, szomorú. Már nem dühös. Végzett. Bosszút állt, így lelke megnyugodhat és békében tűnhet el a semmiben. Kardját még nem teszi el, mert csepeg róla a vér. Majd kint leszúrja a földbe és megtisztítja. Csendes léptekkel, lehunyt szemmel távozik, magára hagyva a lelki gyötrelmektől megbomlott elméjű Richardot. A börtön falai közt csak két szó visszhangzik elhaló hangon.

     - Lucas…miért?

    Category: Van Helsing - Az ikrek harca | Added by: LumiereBlackwood (26 Jun 2014) | Author: Lumiere Blackwood E W
    Views: 236 | Tags: Lucas, Helsing, Works, Lucy, Richard, Chronicles, blackwood, lumiere, krónikák, van | Rating: 0.0/0
    Total comments: 0
    Only registered users can add comments.
    [ Sign Up | Log In ]
    Copyright MyCorp © 2017
    Free web hostinguCoz