- Tarquin, mikor állunk meg? – kérdi Elena.

 - Már nem pihenünk. Nemsokára odaérünk. Látod ott azt a hegyet?

 - Igen.

 - Annak a túloldalán áll Clearhaven palotája.

 - Meg akarsz állni, Elena? –hátra nyergében Lucy.

 - Csak kérdeztem.

 - Lassíts, Quinn! Megállunk. Pihenünk kicsit. Lassan egyébként is ideje lenne enni valamit. Táncossal eléggé elfáradtunk.

 - Mióta vagy úton? – kérdi nyergéből leugorva és visszanyújtva kezét, hogy lesegítse Elenát.

 - Tegnap este indultam. Azóta szinte folyamatosan nyeregben vagyok.

 - Este? Csak nem megszöktél? – nevet fel.

 - Miért ne?

 - Elszökni egy esküvőre? Erre miért van szükség? – csodálkozik Elena.

 Quinn és Lucy keserű mosollyal néznek egymásra. Bár Tarquin nem ismeri a részleteket, de néhány dolgot már kezd sejteni.

 - Majd később megtudod – feleli a fiú -. Egyelőre érjünk oda.

 - Elena, mennyi élelmünk van még? – tereli a témát Lucy.

 - Nem tudom, de megnézem.

 - Jó lenne harapni valamit, mielőtt tovább megyünk – állapítja meg a fűbe leülve.

 Tarquin is leheveredik mellé, hanyatt fekve nézi a felhőket. Szájában egy fűszálat rágcsál, közben egy szomorú dalt dúdol. Elena leterít egy kis csíkos abroszt, kipakolja a megmaradt ételt. Már nincs sok és hárman vannak rá, gyorsan elfogy. Megisszák mellé a kulacs vizet, ami még megvolt, aztán mindhárman hanyatt dőlnek a selymes pázsiton. Élvezik kicsit a napsütést, de nem beszélgetnek. Mindannyiuknak más-más dolog jár az eszében.

 Lucy aggódik a jövője miatt, hiányzik neki Escalus, és fél. Nem érti, miért rendezik meg az esküvőt holnapután, mikor addigra ő elvileg meg sem érkezne. Érzi, hogy a dolgok nincsenek rendjén, de nem mer belegondolni, mi lehet az igazság, miért mosolygott olyan keserűen Quinn, valahányszor szóba került az esküvő, vagy hogy egyáltalán miért akarja őt elkísérni.

 Tarquin szíve majd’ meghasad. Legszívesebben félrevonulna, egyedül, be az erdő sűrűjébe és térdre borulna, hogy kiadhassa magából fájdalmát. Visszafojtja keserűségét, próbál örülni annak, hogy viszontlát egy régi, fontos barátot. Nagyon fáj neki, hogy csak barát, és hogy valaki más jegyesének gondolja magát, mikor ő volt az első. Szeretné elnyerni Lucy szívét, de látja a lány szemén, ezt valaki más már megtette. Valaki, aki ott volt mellette, aki megtalálta. Aki nem adta fel a keresést, csak mert azt hitte, meghalt. Valaki más nem mondott le róla, ő viszont igen. Ez élete legnagyobb bűne. Annyi éven át álmodozott róla, vajon mi lehet vele, hogy nézhet ki, megőrizte-e azt a kedves mosolyt, amit mindig csak neki mutatott. Most másra nevet úgy, ahogy régen neki tette, más nevetteti meg, más zárja ölelő, szerelmes karjaiba, nem ő. Pedig neki kellene.

 Elena élvezi a napsütést, és bár mindig is kalandvágyó volt, nem érti, hogy csöppenhetett bele most élete legnagyobb kalandjába, és honnan vette a bátorságot, hogy elinduljon. Még csak fél napja, hogy elhagyta otthonát, de már egyszer meg akarták ölni, végrehajtott egy hőstettet és most itt van, két fiatal férfi társaságában, akik összemarakodtak, aztán kibékültek, és most látszólag legjobb barátok lettek. Ráadásul úti céljuk nem más, mint Clearhaven, a királyi palota. Ott lesz Escalus herceg esküvőjén, amiről soha még álmodni se mert volna.

 Felhőtáncos, miután eleget legelt, gazdájához megy, megáll előtte, lehajtja fejét, és bársonyosan puha orrával finoman megböködi a lány homlokát.

 - Jól van, Táncos – veregeti meg a ló pofáját barátságosan-. Mindjárt megyünk.

 - Induljunk? – kérdi Tarquin.

 - Induljunk – hümmögi Lucy és felkászálódik -. Elena, akarsz velem jönni most? Quinn lova már minden bizonnyal eléggé elfáradt kettőtök alatt.

 - Dehogy is! Poros bírja a terhelést. Van, hogy egy egész csapat gyerek mászik a hátára otthon, és egész nap hajszolják.

 - Hát jó. Elena, mit mondasz?

 - Ha Poros elbír minket, akkor legyen. Walter úrfi lova már jó ideje fut, hadd pihenjen. Nem szeretném terhelni, olyan gyönyörű állat.

 - Látod, Quinn! Kímélné az enyémet, csak ezért megy veled – lapogatja meg barátját játékosan.

 - Látom. Csak azért – morogja.

 - No, nehogy már megsértődj! Csak szórakoztam. Poros is minden bizonnyal remek állat. Főleg, hogy ennyit kibír. Elenának igaza van, Táncos régóta úton van már. Edzett ló, az igaz, de inkább nagy távolságokat bír, mint nagy terhet.

 Quinn felugrik nyergébe, lenyújtja kezét Elenának. A lány kissé elpirul, de felül Tarquin elé. Bár néhány órával ezelőtt még halálos ellenségek voltak, de az út során sokat beszélgettek, és egészen megkedvelte a fiút. Nem is olyan szörnyű, gonosz ember, mint azt először hitte volna.

 Két órányi lovaglás után végre elérnek a palotához. Mire bejutnak a kapun, ott már egész hatalmas sereg tolong. Mindenki a királyi esküvőről beszél, de néhány embertől Alderan király halálhírét is hallani lehet. Lucy szomorúan hallja, átérzi Escalus fájdalmát. Alig várja, hogy végre megölelhesse és vigasztalhassa őt. Úgy érzi, szüksége van a férfi társaságára, ahogy ő is hiányozhat már a hercegnek.

 Tarquin igyekszik, hogy a tömegben ne veszítse szem elől Elenát, aki úgy csapong jobbra-balra, mint egy megszédült pillangó a virágokkal teli mezőn. Szinte már gyerekes és nevetséges, ahogy minden egyes árusnál megáll csodálkozni és szomorkodik, hogy ezt is megvenné, meg azt is, de nincs nála elég pénz. Mire a következő bódéhoz ér, megint felvidul és csillogó szemmel nézegeti a portékát, majd elkeseredik, és kezdi az egészet elölről. Végül megsajnálja és megvesz neki egy bőrszíjon függő rézmedált. A lány először gyanakodva méregeti, nem akarja elfogadni. Látszólag duzzog, amiért így le akarják kenyerezni, és azt hiszik, könnyen megvehető barátsága.

 - Kérlek, Elena!

 - Nem Tarquin. Nem is tetszik.

 - De láttam az előbb hogy nézegetted. Erre költöttem az összes pénzem.

 - Rosszul tetted.

 - Legalább fogadd el, mint bocsánatkérő ajándékom, amiért olyan durva voltam veled.

 - Bocsánatkérés elfogadva – nevet és kiveszi a fiú kezéből az ajándékot, de csak akkor akasztja nyakába, mikor az nem figyel.

 - Hé, Lu…Walter! – kiált társa után.

 Lucy egy szál magában áll a tér közepén. Némán mered a semmibe, arcán könnyek ömlenek. Csüggedten lógatja kezét teste mellett, láthatóan semmit sem vesz észre a külvilágból. Még azt sem, ahogy egy szekérnek kitörik a kereke, az azt húzó ló pedig a ricsajtól megijedve felágaskodik, és zabolátlanul vágtázni kezd, egyenesen az útjában álló lány felé. Quinn még épp időben rohan oda és veti rá magát a lányra, félresodorva azt a megvadult ló útjából.

 - Jól vagy? – kérdi, ahogy feltápászkodik és kezét nyújtja a lánynak.

 - Nem – üvölti az könnyek között.

 - Megütötted magad?

 - Elég alaposan. És te egész eddig tudtál erről! Te mindvégig tudtad! Ezért volt az a mosoly az arcodon! Ezért akartál elkísérni az úton!

 - Miről beszélsz?

 - Ó, Tarquin Ravenwood, tudod te azt nagyon jól!

 Közben Elena is megérkezik, aki eddig dermedten állt a lovas jelenet láttán. Aggódva nézi a könnyező Waltert, amint az szinte önkívületben vádaskodik.

 - Tudod te nagyon jól. Csak nekem nem akartál szólni róla. Látni akartad, hogy én is szenvedek, ugyan úgy, ahogy te. Elárulom, sikerült. Legalább annyira fáj, ha nem jobban. És tudod, miért? Mert én egy valós embert szerettem. Tiszta szívemből. Nem egy halottat, nem egy illúziót, nem egy olyan valakit, akiről csak reméled, hogy valahol él, de nem veszed a fáradságot, hogy megkeresd, csak keseregsz! Én valóban szeretem őt, ahogy ő is engem. De te… Te, Tarquin Ravenwood, végig átvertél! Gyűlöllek!

 - Walter, nézd, én…

 - Nem érdekel! Tűnj a szemem elől! – kiáltja, aztán zokogva elviharzik, nyomában húzva Felhőtáncost.

 Elena értetlenül áll Quinn mellett, nem mer az őrjöngő Lucy után menni.

 - Ez mi volt? Mi történt, Tarquin? – rángatja meg a fiú ingét.

 - Majd elmondom. Gyere, itt épp elég felbolydulást csináltunk.

 - Mégis mi történt?

 - Hogy mi történt? Isabella.

 - Ki az az Isabella? Walter úrfi szerelme?

 - Escalus herceg menyasszonya.

 - És ezért dühös? Mert a szerelme hozzámegy a herceghez?

 - Nem. Walter pont, hogy gyűlöli azt a nőt. Sosem látta, de gyűlöli.

 - És mégis miért?

 - Mert Walter nem az, akinek te gondolod.