Reggel Shadowhollow kastélyában minden a szokásos módján zajlott. A cselédség már kora hajnalban talpon volt, hogy elkészítsék a reggelit a várúr asztalára. Sebastian, miután felébredt, Lucy szobájába ment, hogy felkeltse a lányt, de aztán félúton eszébe jutott megállapodásuk. Majd az erdőnél találkoznak. A testőröket elküldte készülődni, közben megkért két útjába akadó ifjút, vigyék le a lány utazóládáját, és rakják fel a herceg kocsijára. Megreggelizett, de mikor búcsút akart venni Richardtól, az mérgesen morgolódni kezdett.

 - Az unokahúgom már meg sem várja, Egyébként nem tudja, hol van már megint az a haszontalan lány?

 - Uram, ha nem haragszik, ő előrement. Azt mondta, szeretne még egyszer egy utolsó napfelkeltét megnézni, és kiment hajnalban a mezőre. Ott találkozunk majd – hazudja a korábban már megbeszélte szöveget hibátlanul.

 - Ha ezt önnel beszélte meg, akkor valószínűleg igazat is mondott, nem csak szó nélkül megszökött – nevet fel Benjamin apja háta mögött.

 - Benjamin – szól rá Richard erélyesen -! Hát rendben. Akkor tehát a mezőnél találkoznak. Jó utat Sebastian, és vigyázzon az én drága gyámleányomra! Nehogy holmi útonállók megtámadják a kocsijukat! Kár lenne, ha nem érnének a herceg palotájába épségben.

 Benjamin ujjával apja hátába bök, hogy fogja vissza magát, mielőtt leleplezi tervüket. Az orvos így is gyanakvó pillantásokkal méricskéli a várurat, mintha olvasni tudna gondolataiba. Nem tud megbízni benne, de azért úgy dönt, útnak indul, ha már egyszer Lucy úgyis úton van.

 Anélkül, hogy egy pillantást is vetne a kocsisra, beszáll és kiadja a parancsot az indulásra. A kocsi kihúz az udvarról, a négy ló patája nagy port kavar a száraz úton. Aztán egyszer csak megállnak, mikor a kastélyból már nem láthatja őket senki. Lehúzódnak az út szélére, majd a bokrok közül előlép egy láthatóan kimerült, idős férfi.

 - Sebastian – szól be a kocsiba, kinyitva annak ajtaját.

 - Benoît! Maga mit keres itt? Te jó isten, hogy néz ki! Nem esett baja?

 - Ne miattam aggódjon! Szálljon ki, azonnal!

 - Mégis, mit csinál?

 - Megmentem az életét!

 - És mitől? – kérdi gyanakodva.

 - Egy csúnya összeesküvéstől. Jöjjön, mindjárt elmondom részletesebben, csak siessen, mielőtt észreveszik, hogy megálltunk – húzza kifelé a férfit, ezzel is sürgetve annak mozgását.

 Amint kikászálódik, felültetik egy lóra, a másikra Benoît ül, a kocsis pedig elhajt, anélkül, hogy búcsút venne bárkitől is. Csuklyáját mélyen szemébe húzza, nehogy felismerjék arcát, aztán eltűnik a fák között. Alig néhány perc múlva velőtrázó üvöltések hangzanak fel az erdei útról.

 - Mi történt? – kapja hátra fejét Sebastian -? Mi folyik ott?

 - Csendesebben! A támadók!

 - Támadók? Miféle támadók? És hol van Lady Lucy?

 - Biztonságban, ne féljen. Nemsokára Escalus herceg karjaiban lesz. A támadóak pedig Richard küldte, hogy megöljék önt és Lucyt.

 - Ez lehetetlen.

 - Nem, sajnos nem az. Majd elmagyarázom kicsit később.

 - És mi van a kocsissal? Ő most…most meghalt?

 - Nem, dehogy. Épp ellenkezőleg. Ott jön, ni! – bök előre. egy visszafelé robogó lovasra.

 A férfi, aki az előbb még kocsis volt, most vérben ázó ruházattal közelít. Négy támadót ölt meg alig néhány szempillantás alatt, majd a holttesteket félrehúzta az útról, és elrejtette a bokorban. A négy ló közül, amik eddig a kocsit húzták, egyet kikötött, sajátját azonban ott hagyta: az okos állat majd elvezeti a többit a rejtekhelyre. A fekete mén alaposan be lett tanítva, de egyedül nem tudná elhúzni az egész kocsit.

 Az idegen mögött porfelleg száll a menetszél belekapaszkodik csuklyájába, lerántva azt fejéről. Szemébe tűz a napfény, megvilágítja vörös, sebekkel és forradásokkal teli arcát. Rövid, fekete haja időről időre belehullik arcába, fájdalmat okozva, ahol hozzáér sérült bőréhez. Szeme dühösen parázslik, meg sem áll a két orvos mellett, csupán elrobog mellettük.

 - Indulás – adja ki a parancsot Benoît.

 - Mégis hová? – értetlenkedik Sebastian.

 - Hát utána!

 Az idős orvos elrúgtatja lovát, zötykölődve követi a szélsebesen távolodó férfit. A herceg orvosa egy pillanatig még tétovázik, aztán ő is elindul. Az erdő túlsó oldalára mennek, a rejtekhelyre. Érkezésük utána csuklyás alak újra letűnik az erdőben, Benoît pedig leülteti Sebastiant és sorra elmagyarázza neki, mi történt Lucyvel, hogy látta, amint az éjszaka kiszökött, és hogy véletlenül kihallgatták a banditákat, amint vezérük Richard parancsát továbbítva csapdát állít az utazóknak.

 - Richard úr tegnap vacsora után szabadon engedte azt a férfit, aki idefelé megtámadta a követet. Benjamin ötlete volt az egész, de nem kellett sokáig győzködnie apját. Véletlenül hallgattam ki a beszélgetést, mielőtt elszöktem a palotából. Figyelmeztetni akartam Lucyt, de mikor benyitottam szobájába, úgy tett, mintha aludna. Higgye el, ismerem ezt a lányt, születése óta. Tudom, hogy okos, és tudtam, hogy tervez valamit. Már a vacsoránál láttam a szemében, de csak miután benyitottam a szobájába, raktam össze a képet. Meg akart szökni. Tudtam, hogy biztonságban lesz, ugyanis az emberek arra számítottak, hogy önök majd csak reggeli után jönnek ki.

 - És én? Rám nem is gondolt? Engem nem kellett volna figyelmeztetnie? – akad ki Sebastian.

 - Kérem, hallgasson meg. Megmentettük, nem? Itt van, él és virul. Egy haja szála sem görbült meg.

 - És mégis hogyan?

 - A nagyúrral találtuk ki az egészet. Ő volt a kocsis. Azt mondta, majd kihozza magát, és amíg én elvezetem önt a rejtekhelyre, ő elintézi a merénylőket.

 - És most mi lesz velük?

 - Meghaltak. Mind.

 - És Richard? Gyanút fog majd és embereket küld ki, hogy ellenőrizze, minden rendben ment-e. Ha pedig a mi holttestünk helyett az útonállókét találja, éktelen haragra gerjed és embereket fog küldeni. Mindenáron el akarja pusztítani unokahúgát.

 - Estére kell majd a banditáknak jelenteni, hogy minden rendben ment. Addig magának lesz ideje messzire jutni. Lucy talán még ma eljut Clearhavenbe, ha pedig időben indul, maga is gyorsan odaérhet. Az emberek miatt pedig nem kel aggódnia, a nagyúr majd elrendezi a dolgot.

 - Mégis, ki ez a nagyúr? És hogyan sérült meg ennyire?

 - Tűzben. Megégett. Embereket mentett ki a lángok közül.

 - Igazán bátor és hősies. Nemesember?

 - Sajnálom, de nem mondhatom meg.

 - De azt csak elmondhatja, honnan ismeri őt!

 - Nagyon régről. Az úr még gyermek volt, mikor először találkoztunk. Nagyon okos, neki köszönheti, hogy megmenekült.

 - Ha lesz rá alkalmam, kifejezem neki hálámat.

 - Nem szükséges. Csak ígérje meg, hogy mindenképp vigyázni fog Lucyre. Hogy akár az élete árán is megvédi őt – szól egy rekedtes hanga háta mögül -. Visszahoztam a kocsit, de jobban tenné, ha nem ugyanarról próbálkozna, hanem inkább kerülne egy kicsit. Észak felől, bár egy-két nappal tovább tart az út, de sokkal biztonságosabb.

 - Rendben. Köszönöm. De ki fog hajtani? Én ugyanis nem értek az ilyenhez.

 - Majd én elviszem a következő faluig. Ott majd keresünk egy kocsist és kész. Az úrnak még dolga van – szól közbe Benoît, kimentve tárást a magyarázkodás alól.