Tuesday, 12 Dec 2017, 07:31

My site

Home | Sign Up | Log In
Welcome Guest
RSS
Section categories
Van Helsing - Az ikrek harca [76]
Shasta [6]
Dakota [5]
Millie [7]
Statistics

Total online: 1
Guests: 1
Users: 0
Log In

Search
Site friends
  • Create a free website
  • uCoz Community
  • uCoz Textbook
  • Video Tutorials
  • Official Templates Store
  • Best Websites Examples
  • Publisher


    Home » Articles » Regények » Van Helsing - Az ikrek harca

    VH 42 - Egy régi jó barát

    - Köszönöm Elena, tedd csak le az asztalra.

     A lány hátrahőköl. Ismeri a vendég hangját, de hirtelenjében nem tudja kihez társítani. Az idegen viszont ismeri őt.

     - Honnan tudja a nevem? – kérdi gyanakvóan.

     - A fogadós azt imént mondta, hogy felküld téged – hazudja hirtelen ötlettől vezérelve.

     Elena háta borsódzik az idegentől. Leteszi a korsót az asztalra, aztán elfut. Hevesen dobogó szívvel fekszik vissza az ágyba, nővére mellé. Magára húzza a takarót, mintegy védelmi vonalat, és kutatni kezd emlékei között. Kihez is tartozhat ez a hang? Hol hallotta már? Aztán hirtelen eszébe jut: az ikrek! Ez az egyik iker hangja! De az lehetetlen… Az emberek azt mondták, a kastélyban mindenki meghalt. Másnap reggel csak a füstölgő romokat és a rengeteg bennégett ember holttestét találták. Lehet, hogy az egyik iker mégis megmenekült valahogy? Vagy talán mindkettő? Akárhogy is, ki kell derítenie, melyik fiú jött vissza.

     

     Másnap reggel Lucy elgyötört tagokkal ébred. Az éjszakai lovaglásban eléggé elgémberedett, de ezt figyelmen kívül hagyta, mikor lefeküdt. A nagy izgalom miatti kimerültségében igazából fel sem tűnt neki, mennyire zsibbadt volt keze-lába. Csak most, mikor kopogtattak, jön rá, hogy nem tud kellő gyorsasággal mozogni és öltözködni. Mikor az ajtó kinyílik, még csak inge van rajta, meg egy félig felhúzott nadrág.

     - Elnézést – pirul fülig azonnal a lány és elfordul.

     - S-semmi gond. Egy pillanat és felöltözöm. Mindjárt készen vagyok.

     Megköti a nadrágot, felrántja mellényét, hogy gömbölyödő keblei formáját takarja, és csizmába ugrik. Haja ziláltan omlik vállára, de kihúzza magát és átveszi a reggelivel megrakott tálcát.

     - Mindjárt jobb – mosolyog a lányra -. Köszönöm Elena.

     - Walter úrfi? – csillan fel szeme.

     Válaszképp csak bólint, mélyen Elena szemébe nézve. Becsukja az ajtót, asztalhoz ülteti őt, és miután meggyőződik róla, hogy senki sem hallgatózik, beszélni kezd.

     - Kérlek, költsd el velem a reggelit.

     - Nekem dolgoznom kell. És amúgy sem ehetek a vendégeknek szánt ételből.

     - Most te is vendég vagy. Az én vendégem. Szeretnék veled beszélgetni – nyújt egy tányért és egy szelet kenyeret, aztán nekilát felvágni a húst.

     Elena engedelmesen átveszi a felé nyújtott ételt, de egy falatot sem vesz szájába, míg a vele szemben ülő nem nógatja ismét.

     - Emlékszel még, mit ígértem, mikor legutóbb itt voltam?

     - Hogy visszatér.

     - És hogy elviszlek innen. Azt akarom, hogy gyere el velem. Most.

     - Most? De hiszen apámnak szüksége van rám!

     - Ahogy nekem is. Apád majd talál helyetted mást. Rendszeresen küldök majd neki és a nővérednek támogatást. Mi több, neked és testvérednek is segítek jó férjet találni. Neked talán még nemesembert is. Feltéve, hogy eljössz velem.

     - Mégis mikor akar indulni, úrfi?

     - Amint össze tudod szedni a cókmókod. Tudsz lovagolni?

     - Nem méltóságos úrfi – süti le szemét.

     - Akkor ketten megyünk majd az én lovamon.

     - Kérem, legalább…

     - Sajnálom Elena, de sietnünk kell. Út közben majd mindent elmondok. Most kérlek, menj le és csomagoltasd el a maradék reggelinket. Tegyél mellé két kulacs vizet és rakd bele ebbe a táskába. – nyújtja oda neki Felhőtáncos nyergének oldaltáskáját.

     - És mi lesz apámmal és a nővéremmel?

     - Már mondtam. Apádnak rendszeresen küldök majd pénzt, a nővérednek pedig keresek egy jó férjet. Gondjukat viselem majd, ígérem. Eredj, készíts össze két váltás ruhát. Többre nem lesz szükséged, ahová megyünk, majd kapsz újakat. Szép ruhákat. Öltözz fel rendesen, hosszú út áll még előttünk. Gyerünk, siess. Megmosakszom, aztán beszélek apáddal, felnyergelem a lovam és már indulunk is.

     - Rendben, igenis – áll fel a megszeppent lány és elsiet a reggeli maradékával.

     Lucy tiszta vizet tölt a mosdótálba, letisztítja sápadt bőréről az út porát. Jól esik neki a hideg víz, egészen felfrissíti. Nem sokat aludt az éjszaka, de indulnia kell. Nincs vesztegetni való ideje. Megtörölközik, befejezi az öltözködést, felköti kardját, vállára csatolja köpenyét és határozott léptekkel indul a fogadóshoz.

     A férfi először hitetlenkedve hallgatja az idegen szokatlan kérését, de miután az egy apró, csörgő erszényt vesz elő, tartalmát pedig a fogadós tenyerébe borítja, már sokkal barátságosabban viselteti magát. Mire vendége biztosítja őt állandó támogatásáról, már kimerül az érvekből, miért ne engedné el kisebbik lányát, így végül belemegy az üzletbe.

     Mire Felhőtáncos peckesen feltartott fejjel, felnyergelve kisétál gazdája oldalán az istállóból, Elena már a kapuban várja őket. Nővére, Eda, könnyeit nyeldekelve búcsúzkodik kishúgától.

     - Ne sírj Eda, mert tudod, akkor én is…

     - Hogyne sírnék, mikor itt hagysz? Ki tudja, mikor látlak legközelebb?

     - Gyakran visszalátogatok majd, ígérem. Jó dolgom lesz az úrfi mellett, tudom. És neked is segít majd. Ha pedig megtanulok írni, küldök majd levelet is. Ne félts engem, jó helyem lesz.

     - Hiányozni fogsz!

     - Te is nekem. Mennem kell. Isten áldjon, Eda!

     - Isten áldjon, édes kishúgom!

     Még utoljára megölelik egymást, aztán Elena megfogja Lucy érte nyújtott kezét, felhúzza magát a lóra. Lucy maga elé ülteti őt, arra kérve, kapaszkodjon a ló nyakába, aztán elrúgtat. Táncos patája nagy port kavarva dübörög végig az úton. Furcsállja, hogy egyszerre két utasa is van, de amíg az egyik gazdája, addig nem zavarja ez a tény, engedelmeskedik. Vágtára vált, a falu pedig folyamatosan távolodik, zsugorodik hátuk mögött. Szótlanul lovagolnak, míg táncos el nem fárad. Már egy erdőben járnak, mikor megállnak és leszállnak.

     - Walter úrfi – kezdi félénken.

     - Igen? – emeli rá nyíltan zöld tekintetét.

     - Megmondaná, hová megyünk?

     - Clearhavenbe.

     - A királyi kastélyba? – kerekednek el a lány szemei.

     - Igen, oda.

     - Walter úrfi a király rokona?

     - Olyasféle- veti oda félvállról, közben vőlegényére gondolva.

     Elena tátott szájjal ámul-bámul, milyen befolyásos és nemes illető társaságába került.

     - Nem vagy éhes? – kérdi aztán Lucy.

     - De, azt hiszem. Egy kicsit.

     - Akkor vedd elő az ételt a nyeregtáskából. Mindjárt megyek én is, csak visszahozom a lovam. Nem szeretem, ha túl messzire csatangol tőlem.

     Felállnak a hűs árnyékból, kétfelé indulnak el. Elena a földön heverő nyereg felé, Lucy pedig a fák között nyugodtan legelésző Felhőtáncos irányába. Csak néhány lépést tesznek meg, mikor Elena hirtelen felsikolt. Lucy azonnal megfordul, válláról lerántva íját, s fordulás közben azonnal fel is húzza azt. A lány túl messzire van tőle ahhoz, hogy karddal védhesse meg.

     - Ki vagy és mit akarsz? – kiáltja az Elena háta mögött álló férfinak.

     - Te ki vagy? És hová viszed őt magaddal? Mit akarsz a királytól? Válaszolj, vagy elvágom a lány torkát!

     Szeme sarkából felméri a terepet. A támadó egyedül van, ez nem kérdéses. Ha más is lenne itt, azt észrevette volna. Leengedi fegyverét, az íjat a földre teszi, mellé ejti a nyilakkal teli tegezt is.

     - Engedd őt el! Ő nem árthat neked. Én vagyok az ellenfeled, nem az a boldogtalan, reszkető kislány!

     Az idegen ugyan lazít szorításán, de látva a közeledő embert, hiába is tette az le fegyverét, még mindig bizalmatlan. Nem engedi el a lányt.

     - Ne közelíts! Mit keresel itt? Felelj! Áruld el!

     - Escalus herceg esküvőjére vagyok hivatalos, ha mindenképpen tudni akarod.

     - Szóval nemes vagy. Királyi vér, ugye? Messziről ki lehet szagolni.

     - Mi közöd neked ahhoz?

     Ahogy lépésről lépésre közelít az útonállóhoz, megfigyeli őt. Piszkosszőke haja kócosan meredezik, ruhája mocskos és szakadozott, de tőre messziről csillog, mestermunkának tűnik.

     - Honnan loptad azt a tőrt? – kérdi hetykén.

     - Nem loptam – háborog -! Apám adta nekem, mielőtt eltűnt!

     - Hát kardod van-e?

     - Van bizony az is.

     - Mutasd! Vívj meg velem, a lányt pedig engedd szabadon!

     Végre elengedi Elenát, aki a közben visszatért ló mellé rohan, annak oldalához bújva keres menedéket magának. A szőke ifjú előrántja kardját, egy darabig csak méregeti ellenfelét.

     - Te miért nem húzol kardot? –faggatja idegesen.

     - Előbb szemügyre veszem a tiéd.

     - Megnézheted közelebbről is, ha felnyársallak vele!

     - Milyen kedves vagy! Nem félsz, hogy megégeted magad, ha sokat játszol a benned tomboló tűzzel?

     - Mit tud az ilyen tűzről egy magadfajta, elkényeztetett, puhány úri ficsúr?

     - Elkényeztetett? Puhány? Majd meglátjuk – vonja ki kardját még épp időben, hogy kivédje a feléje sújtó pengét.

     A két fiatal közt komoly párbaj bontakozik ki, ahogy egymásnak feszülnek.

     - Talán nem is vagy annyira gyenge, mint hittem – mondja fogcsikorgatva a szőke.

     - Valld be, hogy alaposan alulbecsültél – veti oda büszkén ellenfele, méregzöld szemét villogtatva.

     Csak ekkor tűnik fel neki, ami eddig elkerülte figyelmét. A szőke tincsek mindeddig eltakarták, ám harc közben félrelibbentek, felfedve a kék szempár felett egy forradást a homlok jobb felén.

    Category: Van Helsing - Az ikrek harca | Added by: LumiereBlackwood (25 May 2014) | Author: Lumiere Blackwood E W
    Views: 205 | Tags: ikrek, Helsing, harca, Works, Chronicles, blackwood, lumiere, az, krónikák, van | Rating: 0.0/0
    Total comments: 0
    Only registered users can add comments.
    [ Sign Up | Log In ]
    Copyright MyCorp © 2017
    Free web hostinguCoz