Tuesday, 12 Dec 2017, 07:27

My site

Home | Sign Up | Log In
Welcome Guest
RSS
Section categories
Van Helsing - Az ikrek harca [76]
Shasta [6]
Dakota [5]
Millie [7]
Statistics

Total online: 1
Guests: 1
Users: 0
Log In

Search
Site friends
  • Create a free website
  • uCoz Community
  • uCoz Textbook
  • Video Tutorials
  • Official Templates Store
  • Best Websites Examples
  • Publisher


    Home » Articles » Regények » Van Helsing - Az ikrek harca

    VH 40 - Készülődés

     Két nap telt el azóta, hogy Escalus távozott, de Sebastian még csak most engedte meg Lucynek, hogy kimehessen a kertbe. Persze így is csak őrökkel az oldalán sétálhat, de legalább kint lehet a szabadban. A rózsák mellett elhaladva mélyen tüdejébe szívja az édes illatot, megpróbálja felidézni a régi kertet, szülei kastélyában. Bátyja mellett egy másik fiú alakja is felrémlik, apja egyik barátjának gyermeke. A piszkosszőke haj, a csintalan vigyor és a kék szempár. Ő volt az ikrek legjobb barátja, mielőtt…

     Nem akar emlékezni. Elhessegeti a fiúhoz fűződő gondolatait, már a nevére sem kíváncsi. Ki akarja zárni a múltat életéből. Hogy ezt megtehesse, a jövőre kell koncentrálnia. El akar végre menni Shadowhollowból, maga mögött hagyva minden szörnyűséget.

     Leszakít egy rózsaszálat, amit napsárga ruhájába tűz, szíve fölé. Escalus jut róla eszébe. Már tudja, vele szeretne lenni. Ő jó ember. Kedves vele, szereti és megvédi. Ez nagyban megkönnyítette dolgát, hogy megszeresse őt. Kedveli őt. Belül kezdi már érezni, de még nem meri kimondani: szereti. Látni akarja őt, megölelni, boldog lenni mellette.

     „ Mi tart vissza tőle? Senki és semmi. Sebastiant kocsiba ültetem, én pedig Felhőtáncossal pillanatok alatt odaérek. Ha szerencsém van, és nem tévedek el, másfél nap alatt megjárom az utat. Holnap hajnalban, mielőtt felkel a nap, elindulok. Vagy még ma este. Akkor sokkal több időm lesz, míg feltűnik nekik, hogy nem vagyok itt. Csak Sebastiannal kell megbeszélnem, hogy időben elkészüljön. Holnap ő is elindul utánam.”

     - Visszamennék a szobámba. Ennyi séta épp elég volt. Tán egy kicsit meg is ártott. Kérem, szóljanak Sebastiannak, hogy nem érzem jól magam. A szobámba várom.

     - Igenis, méltóságos kisasszony – mondja Flambard és sarkon fordul, majd ellohol, míg társa visszakíséri a lányt szobájába.

     

     - Hívatott, méltóságos kisasszony. Mi történt? Rosszabbul érzi magét? – kérdi féltőn a belépő orvos.

     - Semmi baj, drága Sebastian, csak beszélni szerettem volna önnel. Valójában nagyon is jól érzem magam, és ezt önnek köszönhetem.

     - Szóra sem érdemes, csak a rám bízott feladatot végeztem.

     - Kérem, jöjjön beljebb. Csukja be azt ajtót, és foglaljon helyet – mutat az öltözőasztal melletti székre.

     A férfi becsukja az ajtót, leül, és érdeklődő tekintettel fürkészi a lányt.

     - Mondja Sebastian, mennyire áll útra készen?

     - Én bármelyik pillanatban elindulnék, de a kisasszonynak még legalább egy napot kellene pihennie. Kocsival jó négy-ötnapi útra van Clearhaven, és nagyon rázós az út.

     - Ne aggódjon, nem is állt szándékomban most azonnal lóra pattanni. Holnap reggel azonban annál inkább. Kérem, készüljön el addigra. Reggeli előtt szeretnék elindulni, ugyanis még tartozom valakinek egy gyors látogatással. Ezalatt ön ráér megreggelizni,  csak utána induljon. Ne aggódjon, megvárom. Az erdő előtt egy mérfölddel várni fogom. Ott beszállok önhöz a kocsiba, és onnan együtt megyünk.

     Természetesen esze ágában sincs megvárni az orvost, de valamivel rá kell bírnia, hogy időben elinduljon. Mielőtt felfedezik, hogy ő már korábban elhagyta a kastélyt. Ha lebukik, az orvost minden bizonnyal Richard elfogatja, aztán ki tudja, mire lenne képes vele. Nem szívesen venné lelkére ennek a kedves embernek szenvedését és esetleges halálát.

     - Rendben. Szólok a nagybátyjának, hogy távozásunk ne érje váratlanul.

     - Köszönöm – biccent a lány -. Sebastian, kérem, várjon még egy kicsit!

     - Igen, méltóságos kisasszony? – fordul vissza az öreg az ajtóból.

     - Összekészítettem egy utazóládába a szükséges holmim. Kérem, tetesse fel majd a kocsira holnap reggel, ha én megfeledkeznék róla!

     - Ahogy kívánja.

     - Köszönöm, még egyszer.

     Az orvos távozik, s amint becsukódik mögötte az ajtó, a lány felpattan ágyáról, előhúzza és kinyitja az említett ládát. A fedél egy része félre van csúszva. Ez rögtön felkelti figyelmét, mert a fedélben egy titkos rekesz van. Valaki kinyitotta és nem zárta vissza rendesen. Szándékosan. Üzenetet hagyott vele a lánynak.

     Szíve vadul kalapálni kezd, mert erről csak ő és bátyja tudtak. Mindkettejük utazóládája így van kialakítva, de Lucy még sosem használta saját titkos rekeszét. Remegő kézzel nyúl a reteszhez, és ahogy félrehúzza a rejtett zárat, egy levél hullik a láda belsejébe. Lucy szemét elfutják a könnyek. Anélkül is tudja, mi ez, hogy megérintené. Tudja jól, hisz régóta kereste már. Lucas búcsúlevele.

     Kikapja, de nem meri felnyitni. Félbe hajtja, és ruhájába rejti, a rózsa mögé. Nincs mersze elolvasni, még nem jött el az ideje. Helyette gondosan visszazárja a titkos rekeszt, nehogy bárki is észrevegye, majd sorra bepakolja ruháit és ékszereit a ládába. Már ami még megmaradt belőlük Míg távol volt, kipakolták szekrényeit és fiókjait, csak a legszebb és legfinomabb dolgokat meghagyva nála.

     Ruhái közé dugja az emlékeit magába záró, díszes kis dobozkát is, és mikor meggyőződött  róla, hogy minden szükséges, de az utazás alatt nélkülözhető dolgát ládájába tette, lecsukja a faragott fedelet és bezárja egy vaskulccsal, amit egy kis tarsolyba tesz. Ezt majd az övére köti, ha este lóra ül. Akkor már nem ez a ruha lesz rajta. Akkor ő már nem Lucy Van Helsing lesz. Ó, nem. Ő addigra átváltozik a kimért, ravasz, fiatal Walter Van Helsinggé, a vadásszá. Csak tudná, hogyan szerezze vissza álruháját…

     Homlokára csap. Mi sem egyszerűbb! Csak be kell jutnia bátyja szobájába és kihozni onnan az ő ruháit. Még jó, hogy ugyan akkora a méretük. Csak arra kell rájönnie, hogyan csempéssze ki a ruhadarabokat.

     

     Egy cselédlány nyit be, vacsorához hívja. Ekkor bevillan: a vacsora alatt! Majd valamilyen indokkal feljön, ám nem saját szobájába, hanem Lucaséba. Kiveszi a ruháit, elrejti magánál, majd visszamegy, mintha mi sem történt volna. Csak észre ne vegye senki.

     Mikor leül az asztalhoz, mintha a sors is kezére játszana, az orvos megjegyzi, mennyire sápadt. Legalább nem kell azon agyalnia, mit hazudjon, miért akar feljönni. Egyszerűen eljátssza, hogy rosszul van és elmegy lepihenni. Hogy miért? Izgatott az utazás miatt. Sebastian minden bizonnyal már tájékoztatta róla nagybátyját. Könnyebben megy, mint hitte. Maga Richard veti fel a kérdést, jól érzi-e magát, majd elküldi szobájába. Természetes, hogy nem oda megy.

     Kinyitja a szekrényt és megcsapja egy ismerős illat. Lucas illata. Mennyire hiányzott neki! Sokszor jelentett neki vigaszt és megnyugvást már egyetlen ölelés is. Mikor kicsik voltak, együtt aludtak. Minden éjszaka szorosan testvéréhez bújva merült álomba, főleg, miután ide kerültek. Mikor rosszat álmodott, álmában hánykolódott és kiabált, fivére felébresztette őt, elmagyarázta, hogy minden rendben, és ami az imént történt, nem valóság, csupán képzelet. Néhány éve már külön szobát kaptak, azóta nem aludtak együtt. Legutóbb is csak a fogadóban voltak egy szobában. Hiányozni kezdett neki a múlt- Nem zárhatja le, nem felejtheti el egészen. Vannak szép emlékei is. Azokat nem hagyhatja elveszni.

     Siet. Nem kelthet feltűnést, nem vehetik észre. Kivesz egy inget, egy nadrágot és egy mellényt. Többet nem, mert fél, hogy feltűnik valakinek. Résnyire nyitja az ajtót, kiles. Sehol senki. Lélekszakadva lohol szobájába, ahol még épp időben sikerül elrejtenie a ruhákat ágya alá, magának pedig paplan alá bújni. Mikor Benoît belép az ajtón, tudja, hogy a lány nem alszik, de úgy tesz, mintha mégis elhinné. Visszacsukja az ajtót és távozik. Kissé sértődötten veszi tudomásul, neki már nincs itt dolga. A lány felnőtt, elkerül a kastélyból. Férjhez megy. Hiányozni fog neki. Mivel ő teljesítette feladatát, úgy gondolja, végre ő is távozhat. Összepakolja holmiját és szépen, csendben, észrevétlen hagyja el a kastélyt. A lányra majd vigyáz az új orvos, aki a herceggel érkezett. Nem is érti, minek. Az ő hiánya majd csak akkor tűnik fel, ha Lucy távozik és elmegy vele Sebastian is. Addig őt semmibe se veszik. Bőven lesz ideje messzire jutni.

     - Benoît – suttogja valaki nevét a fák közül.

     A kedves öreget kirázza a hideg, háta borsódzik a félelemtől. Lebukott. Észrevették, hogy eltűnt, és elindultak megkeresni. Megtalálták. Visszahurcolják és megbüntetik. Az is lehet, hogy fejét veszik. Pedig nem is Richard szolgálatában volt. Még Walter bízta meg annak idején, hogy vigyázzon gyermekeire. Csupán néhány nappal a szörnyű tragédia előtt jött ide, Walter előrelátó aggodalma végett. Mintha előre tudta volna, mi fog történni.

     - Benoît – súgja ismét a rémisztő, rekedt hang -! Kedves Benoît! Segítsen!

     A hang köhögésbe fúl, és az orvos bár nem nyugszik meg, de ijedtségének oka azonnal megváltozik. Ismeri ezt a hangot, ismeri ezt a köhögést. Sokat hallotta már. Egy kisfiúhoz tartozott, akit régen nagyon szeretett, mintha saját fia lett volna. De az nem lehet…az a gyermek már meghalt.

     Mikor félre húzza a faágat, azt hiszi, kísértetet lát a hold fényében. Megszédül, ájulás környékezi, ahogy a földön térdelő, csuklyás alak kezét nyújtja felé. Csak akkor jön rá, hogy valódi, hús-vér lény van előtte, mikor a férfi megérinti őt, majd elsápad, szívéhez kap és elterül, arccal a földre. Az orvos kapkodva hátára fordítja, légzését figyeli, megpróbálja magához téríteni. Pulzusát nem tudja kitapintani, így fülét a férfi mellkasára helyezi, de nem hall szívdobbanást. Csak néhány bogár neszez a közelben, egyébként pedig csak a nagy csendet hallja.

     - Isten nyugosztaljon, fiam.

     Könnyezve csukja be a férfi parázsosan izzó szemét, keresztet vet. Aztán valami olyasmi történik, amire egyáltalán nem számított. A hold fénye megvilágítja a csuklyás arcát, melynek apró izmai időnként meg-megrándulnak. A halottnak hitt férfi hatalmasat sóhajt, szemei kipattannak, szinte világítanak a sötétben. Mosolyra húzza vértelen száját és felül, amivel kis híján szívinfarktust okoz az őt gyászoló orvosnak.

     - Na végre. Csak erre vártam – vigyorodik el, hófehér fogai megvillannak a telihold fényében-! Kérem, bocsásson meg, Benoît! – mondja, és átöleli az orvost.

     Acélos karjai erősen szorítják az öreget, az moccanni sem tud. Csak egy halk nyögés szalad ki ajkán, ahogy két borotvaéles metszőfog nyakába váj. Mielőtt azonban eszméletét vesztené, vagy bármi baja eshetne, a férfi elengedi őt, nem bántja többé. Bűnbánóan lesüti szemét.

     - Sajnálom. Igazán sajnálom. Többé nem fordul elő, de most szükségem volt rá. Megmentette az életem, amennyire ezt még életnek lehet nevezni.

     - Fiam…mi történt veled? – bámul rá értetlenül, és erőtlenül, de tudatánál léve a csuklyás karjai közé borul.

    Category: Van Helsing - Az ikrek harca | Added by: LumiereBlackwood (25 May 2014) | Author: Lumiere Blackwood E W
    Views: 192 | Tags: ikrek, Helsing, harca, Works, Chronicles, blackwood, lumiere, az, krónikák, van | Rating: 0.0/0
    Total comments: 0
    Only registered users can add comments.
    [ Sign Up | Log In ]
    Copyright MyCorp © 2017
    Free web hostinguCoz