Friday, 20 Apr 2018, 08:04

My site

Home | Sign Up | Log In
Welcome Guest
RSS
Section categories
Van Helsing - Az ikrek harca [76]
Shasta [6]
Dakota [5]
Millie [7]
Statistics

Total online: 1
Guests: 1
Users: 0
Log In

Search
Site friends
  • Create a free website
  • uCoz Community
  • uCoz Textbook
  • Video Tutorials
  • Official Templates Store
  • Best Websites Examples
  • Publisher


    Home » Articles » Regények » Van Helsing - Az ikrek harca

    VH 39 - A csuklyás

     Lucy hasonló gondolatokkal viaskodik saját ágyában. Tudja, az őrök ajtaja előtt egy ideje már elbóbiskoltak. Halk hortyogás szűrődik be kintről. Lélekben már százszor hálát adott értük Escalusznak, hogy gondolt rá, és nem hagyja őt egyedül ebben a kastélyban. Valaki azonban mintha a folyosókon járnak. Távoli, óvatos léptek hangjára lesz figyelmes. Az illető közeledik, ám mikor meglátja a két őr sziluettjét az ajtóban, meggondolja magát és sarkon fordul. Távolodó léptei visszhangot vernek a hűvös kőfalakon. Olyan ismerősek ezek a léptek a lánynak…Nem bírja ki, fel kell kelnie, megnézni, ki császkál ilyen későn. Óvatosan kinyitja az ajtót, majd mezítláb, egy szál pongyolában rohanni kezd a hang vélt irányába. Furcsa érzések kerítik hatalmukba. Tudja, jó felé halad, már csak egy sarok választja el őt a bolyongó alaktól. A folyosót ismerős szag tölti be. Füst. Égett szövet. Egy pillanatra felkavarodik a gyomra, aztán máris új elhatározásra jut. Már nem csak az alak kilétére, hanem állapotára is kíváncsi. Mindenképp meg kell találnia őt. Valószínűleg megsérült és segítségre szorul.

     - Várjon! Álljon meg! – súgja fojtott hangon a sötétnek.

     Az alak megtorpan, hátra pillant, de arca nem látszik, fején csuklyát hord. Amint észreveszi követőjét, azonnal fel is ismeri, és menekülni kezd. Bár nagyon szeretné ezt a találkozást, nem teheti meg. A lány érdekében. Nem szabad felismernie őt. Lucy összeszedi maradék erejét, és úgy ered utána.

     - Várjon meg! Csak segíteni akarok! Megsérült? Vannak orvosaink, meggyógyítják! Várjon, kérem!

     Egyik kezét előre nyújtja, mintha csak meg akarná fogni a menekülő köpenyét, de ne éri utol. Tehetetlenül megáll a folyosó elágazódásánál. Nem tudja, merre mehetett az ismeretlen alak. Emlékek környékezik, amiket vissza akar fojtani. Levegőért kapkod. Nem adja fel. Tudni kell, kit rejt az a csuklya.

     Végül elindul a folyosó jobb oldalán. Szeme sarkából mozgást észlel, még épp időben pördül meg, hogy lássa a baloldalon az oszlopok közt eltűnő köpeny sarkát. Az udvarra tart. Lélekszakadva lohol utána, de ezt az iramot már ő is alig bírja. Nem érti, miért nem tudja utolérni az idegent. Végül kénytelen megállni és elismerni: elvesztette a csuklyás nyomát. Körbefordul, hátha még észrevesz valamit, de hiába. Hűlt helye a köpenyes alaknak. Könnyekkel küszködve vonul vissza szobájába. Az őrök még mindig alszanak. Mintha semmit sem vettek volna észter az egészből.

      - Ezek aztán a megbízható emberek – mormogja magában -. Felőlük akár el is rabolhatnának, vagy a saját szobámban ölhetnének meg.

     Visszabújik takarója alá, de nem tud elaludni. Félelem, zavar és gyűlölet kavarognak szívében. Most először fordul elő vele, hogy igazán nem tudja, mihez kezdjen. Fél, mit hoz számára a jövő. Épp csak elveszítette bátyját, máris itt kell hagynia még az emlékét is. Férjhez adják, ami azt jelenti, ezentúl nincs több vadászat. Egy herceghez adják, ami azt jelenti, nincs többé kijárás a palotából, nincs lovaglás, nincs álruha. A koronaherceghez adják, akiből az esküvő után király lesz. Nincs többé magánélet, nincsenek érzések, nincsen szabadság. Helyette szigorú udvari etikett, férj, asszonyi kötelezettségek, magány, elszigeteltség. Ha lesz gyermeke, még csak azt sem nevelheti, azt is dadákra és nevelőkre kell bíznia. Egyedül maradt.

     Nem. Ő ezt nem akarja. Neki szabadság kell, frisslevegő és magánélet. Boldogság. Bármennyire szereti is Escaluszt, még nem áll készen erre. Mégis, muszáj lesz megtennie. Hacsak…hacsak nem hal meg addig, ami könnyen megeshet Richard kezei közt. És akkor nagybátyját is mindne bizonnyal kivégeznék. Cseppet sem bánná. Ám most, hogy tudja, a koronaherceg felsége lesz, egy ujjal sem mer hozzáérni majd. Akkor pedig kénytelen lesz saját kezével véget vetni életének.

     Még a gondolatba is beleborzong. Nem lenne lég bátor hozzá. Számos szörnyet ölt már meg, nem egy életet elvett, de sajátját nem lenne képes eldobni magától. Tudja, képtelen lenne ré. Túl erős benne az élni akarás ahhoz, hogy önnön életét elvegye. A legreménytelenebb harcokat is megvívta már, nála erősebb ellenfeleit is legyőzte nem egyszer, de egy ilyen apróságra egyszerűen nem tudja elszánni magát. Így már csak egy választási lehetősége marad: megszökik.

     Valahogy mindenképp el kell menekülnie innen. Az erdőben talán még lenne is esélye a túlélésre. Még szabad lehetne. Ám ha megtenné, hajtóvadászatot indítanának utána. Ha elkapják, akár ki is végezhetik. Ezt csak azért nem engedheti meg, mert ha megszökik és elfogják, a halálos ítéletet tulajdon jegyesének kellene meghoznia felette, ahhoz pedig nem lenne szíve, hogy Escalus ennyit szenvedjen miatta. Escalus túl jó ember, és túlságosan is szereti őt ahhoz, hogy végignézze szerelme kivégzését. Ráadásul már Lucy sem biztos abban, hogy nem érez iránta semmit, és nem kell neki ez a kapcsolat, ez az érzés, ez a szerelem. A házasság. Már nem tűnik olyan lehetetlen ötletnek. Most, hogy ismét felidézte a kedves mosolyt, az állandó odafigyelést, csengő hangját és a csillogó, barna szempárt, egyszeriben hiányolni kezdi őket. Mégsem szökhet meg, s mégis meg kell tennie. El kell tűnnie, minél hamarabb. El Shadowhollwoból, amint csak lehet. Clearhavenbe szökik, és vissza sem néz többé. Csak bátyja emléke ne kísértené őt…

     

     Megbújik egy oszlop mögött, remélve, hogy üldözője nem veszi észre őt. Nehezére esik, mert a futástól kifulladt, de lélegzetét visszafojtva áll és vár a megfelelő pillanatra.

     - Csak ne erre gyere – könyörög magában az őt hajszoló lánynak.

     Szíve rettenetesen zakatol és szúr. Úgy fáj és éget, mintha egy lángoló vasgolyó lenne mellkasában, ami fel akar robbanni. Még mindig nem épült fel teljesen. Még túl emberi. Tüdejében még mindig érzi a maró füstöt és a lángokat, a forró levegőt, a kínt. Végtagjai zsibbadnak, szédül. Nem bírja már sokáig a kergetést.

     Mezítlábas lépések csattannak a hideg kövön, a folyosó elágazásában, mint egy kísértet jelenik meg a lány. Fehér hálóingéről visszaverődik a holdsugár, arca sápadt és kicsit be is esett, mióta visszatért a kastélyba. Kibontott, hosszú, fekete haja ziláltan szálldogál a lágy esti szellőben, rémült tekintetével a rejtőzködőt keresi. Mellkasa szapora ütemben emelkedik és süllyed, ahogy zihálva kapkodja a levegőt.

     „ Olyan elesettnek tűnik. Nem az a határozott, erős, fiatal nő, aki eddig volt. Megtört. Látszik rajta, hogy megviselte bátyja halála. Egy magányos, elveszett, törékeny kislány lett belőle. Mindenképp meg kell óvnom őt. Megbosszulom Richardon, amit Lucyvel és Lucassal tett, de még az árulást is, amit tulajdon fivére ellen követett el.”

     A lány habozva elindul a folyosó másik oldalán. A férfi megvárja, míg biztonságosra nő köztük a távolság, majd rohanvást indul tovább az udvar felé. Jól ismer itt minden utat, minden zeg-zugot, így könnyen és gyorsan menekül. Egy pillanat alatt leér a földszintre, onnan ki az udvarra, majd eltűnik az éj leple alatt. Csak miután a lány feladja a keresést, és visszafordul, merészkedik elő az árnyékos beszögellésből, és az istállóhoz oson. Amint belép, az ismerős illat megcsapja az ébren levő lovak orrát. Az okosabbak, akik hozzá vannak szoktatva, nyugtalankodni kezdenek. Csak egy állat kapja fel örömtelien fejét, jobb mellső patájával dobogni kezd. Mégis van benne némi idegesség, némi félsz, ahogy megérzi a változást az idegen illatán. A köpenyes lecsitítja őt, kötőféket ad rá és kivezeti a lovat, majd egy titkos kiskapun távozik a várból. Sietnie kell, hogy még pirkadat előtt rejtekhelyére érjen. Ha a lány most nem feküdne ágyában, hanem kinézne az ablakon, láthatná a holdfényben ügető lovast, amint szökés közben a kopott, itt-ott megégett köpeny csuklyája a szökevény vállára omlik, felfedve a rövid, hollófekete hajat, és a vöröses, égett bőrt a nyakon. De Lucy állig betakarózva bámulja a mennyezetet, így ne láthatja azt sem, amint a menekülő férfi aggódó pillantást vet ablakára, majd különös fényű szeme lezárul, felsőtestével pedig kimerülten a ló nyakára omlik. Az okos állat nem ijed meg, ült már rajta eszméletlen lovas. Mintha előre tudná, hová tartanak, az erdőbe galoppozik, ahol hamar eltűnik a fák sötét sűrűjében.

    Category: Van Helsing - Az ikrek harca | Added by: LumiereBlackwood (25 May 2014) | Author: Lumiere Blackwood E W
    Views: 217 | Tags: ikrek, Helsing, harca, Works, Chronicles, blackwood, lumiere, az, krónikák, van | Rating: 0.0/0
    Total comments: 0
    Only registered users can add comments.
    [ Sign Up | Log In ]
    Copyright MyCorp © 2018
    Free web hostinguCoz