- Rossz érzésem van, Fabian – lassít le Escalus.

 - Ne aggódjon, felség! Felséges atyja minden bizonnyal felépül!

 - Nem azért félek.  Lucy miatt. Rossz érzés, hogy ott hagytam őt egyedül, magára. Aggódom, hogy valami baj történik vele. Hogy a nagybátyja esetleg megint bántja.

 - Sebastian ott van, és vigyáz rá. Ha óhajtja őfelsége, visszaküldhetek egy testőrt a kíséretből. Nekünk így is marad öt.

 - Inkább kettőt. Nyugodtabb lennék, ha nem egyedül kellene visszamennie. Ráadásul ketten akár válthatják is egymást, így éjjel-nappal vigyázni tudnak Lucyre.

 - Nagyszerű ötlet, felség – bólint, és lemarad kissé a testőrökhöz.

 Kettőt kiválaszt közülük, Cliftont és Flambartot, tájékoztatja őket feladatukról, és visszaküldi őket Shadowhollowba. A két férfi kiválik a kíséretből, hátat fordítanak a többieknek és visszavágtáznak. Escalus lelke kissé megnyugszik, de még mindig rosszat sejt. Nem is tudja, mennyire igaza van. Hátuk mögött a kastély már nem látszik, rég elhagyták. Nem hallhatja, ahogy Lucy arcát párnájába fúrva zokog, miután az öreg Sebastian elhagyta a lány szobáját. Nem láthatja kedvese könnyes arcát, nem vigasztalhatja őt kedves szavakkal, szerető öleléssel. Nem tudhatja, mi történt a kastély hűvös falai között, nem érezheti át azt a fájdalmat, amit jegyese érez. Nem, nem tudhatja. És nem is szerezhet róla tudomást soha. Valaki más majd bosszút áll, csak győzze kivárni a pillanatot, hogy a lány és az orvos elhagyják Shadowhollow-t. Valaki más már régóta tervezi a visszatérést az ódon falak közé, hogy bosszújával lecsaphasson Richard Van Helsingre árulásáért.

 - Kiket küldtél vissza, kedves apródom? – kérdi Escalus, mikor Fabian visszaér mellé.

 - Cliftont és Flambartot. Bölcsen teszi őfelsége, hogy nem hagyja magára Lady Lucyt. Richard úr nem érdemes a bizalomra, ahogy unokahúgával szemben viselkedik.

 - Hogy érted ezt, Fabian? – vet rá gyanakvó pillantást.

 Az apród tudja, hogy elszólta magát, de akkor sem árulhatja el, mit mondott neki út közben Roderick, minek volt szemtanúja. Akkor a herceg éktelen haragra gerjedne, és azonnal visszafordulna a lányért. Nem lenne helyes döntés, sietniük kell, hogy időben Clearhavenbe érjenek. Ráadásul Escalus valószínűleg őt és Rodericket is alaposan megbüntetné, amiért nem szóltak neki korábban az incidensről. Nem járhat el a szája többé.

 - Bizonyára észrevette őfelsége, milyen hűvös és goromba Lady Lucyvel a nagybátyja.

 Nem meri megemlíteni a bált, amit Benjamin hazatértére szervezett az apja. Nem szeretné Escalus eszébe juttatni, akkor Richard milyen csúnyán megverte a lányt, és mennyire aggódtak érte. Lucy sebei minden bizonnyal azóta meggyógyultak, hegei pedig eltűntek, hála Sebastian gondos ápolgatásának. Idővel jótékony homály fedi majd ezt is, ahogy Richard ma reggeli kirohanását is.

 - És ahogy… Nem, Fabian, ezt nem tehetem meg! Vissza kell fordulnom érte! Nem hagyhatom őt ott! Richard még képes a kedvesem életére törni, míg nem vagyok mellette! – állítja meg lovát.

 - Felség, gondoljon a szüleire! Várják hazatértét, ahogy az egész ország is! Király nélkül elbukik a birodalom! Sietnie kell, különben valaki más még a trónjára talál törni!

 - Igen. Igazad van. Haza kell térnem. Ez most mindennél fontosabb. Első az ország. De a korona elnyeréséhez előbb meg kell nősülnöm. Atyám is így akarja, anyám is. Bár ő másképp képzeli el, én Lucyt akarom. Nekem ő kell, senki más. Nem kell külföldi hercegnő, elég egy grófkisasszony is. Neki is királyi vér folyik az ereiben.

 - Felség, engedelmével, Lady Lucy is nemsokára a palotában lesz, addig viszont biztosítania kell mind saját trónját, mind jegyese helyét a királyi palotában. Még meg kell szervezni az előkészületeket is az ünnepségekre.

 - És illően be kell rendeznem Lucy lakosztályát, elrendezni mindent fogadására. Gyerünk, nem vesztegethetünk egy percet sem! – sarkantyúzza meg ismét lovát, Clearhaven felé.

 Sebes vágtába kezd, a többiek alig érik utol. Mire a nap lemegy, már majdnem az út felénél tartanak. Betérnek a legközelebbi kis falu egyik fogadójába. Az Arany Sárkány. Egy álmodozó tekintetű, szinte még gyereklány vezeti a társaságot szobáikba. Escalus és Fabian az emeleti legutolsót kapják. Az egész napi utazástól alaposan megéheztek és elfáradtak, jól esik nekik a finom vacsora.

 - Hogy hívnak, kicsi lány? – kérdi Escalus barátságosan a gyermektől, aki bevezette őket, és ételt hozott számukra.

 - Elena – válaszolja az csillogó tekintettel.

 - Szép neved van – feleli mosolyogva a herceg.

 - Megboldogult édesanyám után kaptam. Szabad megkérdeznem az ön nevét, jó uram?

 Fabian aggódva pillant a hercegre, nehogy az elárulja magukat. Valahányszor úton vannak, mindig aggódik, hogy urát valami baj éri, megtudják kilétét és megtámadják.

 - Escalus. A nevem Escalus.

 - A hercegünket is így hívják, odafenn a királyi palotában.

 - Jól tudod, kislány. Tessék, itt egy kis jutalom, amiért ilyen okos vagy – mondja, és egy csillogó aranypénzt nyom a lány markába.

 Elena megrázza fejét, visszanyújtja a pénzt.

 - Nem fogadhatom el, jó uram.

 - Pedig tedd csak el, jó helyen lesz az nálad. A fogadósnak pedig üzenem, hogy köszönjük az ételt, nagyon finom volt.

 A lány vonakodva bár, de szoknyája zsebébe rejti az aranyat, elviszi a vacsora maradékát. Mihelyst a herceg és Fabian kettesben maradnak, nekilátnak vetkőzni, és ágyba bújnak. Jó érzés az egész napos lovaglásban elgémberedett tagjaiknak a pihenés, főleg kényelmes ágyban.

 - Őfelsége – szólal meg Fabian, mielőtt elfújja a pilácsot.

 - Igen, Fabian?

 - Nem gondolja, hogy ez egy kicsit meggondolatlan volt? Elárulni valódi nevét és egy egész aranyat adni a lánynak?

 - Hajnalban úgy is útra kelünk. Ne légy ennyire borúlátó, kedves apródom. Legalább neki lesz egy szép napja. Jó éjt, Fabian.

 - Jó éjt, őfelsége.

 Az apródot pillanatok alatt elnyomja az álom, a herceg azonban nyugtalanul forgolódik még jó darabig. Gondolatai nem hagyják őt pihenni, lázasan próbálja rendbe tenni magban az elmúlt néhány nap eseményeit. Ahogy a megtört, kimerült Lucy hazatért, véresen, mocskosan, ahogy vigasztalni próbálta a keserű lányt… Megismerte őt, beleszeretett. Valahányszor meglátja, vagy csak rá gondol, szíve hevesebben ver, légzése szapora ütemre vált, és mintha a felhők felett lebegne, mikor megérinti vagy hangját hallja. Az a kedves, csilingelő hang…

 Aztán a bál. Ahogy az alélt lány gyönge teste karjaiban hevert, a vérző, karmazsin csíkok a hófehér háton. A rengeteg séta és beszélgetés, ahogy egyre közelebb és közelebb kerültek egymáshoz.

 Aztán az édesapja balesetének híre, ami mindent megváltoztatott. Most sietve haza kell utaznia, elszakítva szerelmesétől, hogy átvehesse a trónt és ezzel egész országa iránti felelősség az ő fiatal, még erőtlen vállait terhelje. Tapasztalatlan. Fél, hogy nem lesz belőle jó uralkodó, mert néha szívére is hallgat, nem csak az eszére. Fél, hogy nem válik belőle jó férj, mert kötelességei távol tartják és elhidegítik őt feleségétől, és fél, hogy nem lesz jó apa, mert gyermekei helyett népével kell majd törődnie. Még túl fiatal és tapasztalatlan. Még nem akarja mindezt. Az uralkodás, a házasság, aztán az apaság. A nap, amitől mindig is rettegett, gyorsabban érkezik, mint korábban valaha is remélte. A horizont alját már vörösre festik az első sugarak, ő pedig legszívesebben bezárkózna egyedül egy sötét pincébe, csak hogy sose kelljen látnia annak a napnak a világát.