- Lucy! Gyere ide hozzám! - kiált rá nagybátyja, amint meglátja őt Escalus szobájából távozni -! Mit kerestél ott?

 - Én csak – néz fel zavartan -…

 - Nincs te csak! Most azonnal elmondasz mindent, ami történt! Ki ez a követ itt, és mit akar? Milyen hírt hozott? Miért zárkózott be őfelsége a szobájába?

 - A követ őfelségéhez érkezett, híreket hozott neki.

 - Ezt eddig is tudtam, te ostoba nőszemély! Többet azonban egy mukkot se hajlandó szólni. Azt mondja, bizalmas ügy,de hallani akarom, tudni akarom, mi történt! Te pedig minden bizonnyal tudsz róla, ugye? Mi másért lettél volna ott benn olyan sokáig? Csak nem összejársz a herceggel a hátam mögött?

 - N-nem. Csupán megkérdeztem tőle, mi történt, milyen híreket kapott.

 - És? Megtudtad? – pattog Richard dühösen.

 - Igen. Escalus herceg elmondta.

 -Akkor miért nem tudod végre kinyögni, te szerencsétlen?

 Richard tajtékzik a dühtől, Lucy belül remeg az idegességtől, a követ pedig tágra nyílt szemmel, csodálkozva figyeli a nemrég még oly bátor, hősies lányt, amint szinte reszket ettől az agresszív férfitól. Csak bámulja a jelenetet, és bár szeretne, de nem mer közbeavatkozni.

 - Te ostoba lány! Kár volt magamhoz vennem téged! Csak veszteség vagy! Hagynom kellett volna éhen halni benneteket! Vissza kellett volna utasítanom az öcsém, mikor ide hozott titeket az én nyakamra! Semmi hasznom nincs belőled, csak az idegesség! Te értéktelen rongydarab! Rosszabb vagy, mint anyád! – fröcsögi magából kikelve.

 Pofon csattan, visszhangzik a folyosón. Lucy könnyei csorognak, gyűlölettel teljes pillantásokat vet nagybátyja felé. Richard, arcán egy tenyér vöröslő nyomával fújtat, véres szemeit bosszúsan forgatja, fogát csikorgatva sziszeg csupán.

 - Ezt még nagyon megkeserülöd, kis cafka.

 - Engem szidhatsz és gyűlölhetsz, kínozhatsz és megverhetsz, akár meg is ölhetsz, de anyámat a szádra ne merd venni – mondja Lucy villámló tekintettel, olyan hangsúllyal, hogy a követ megborzong tőle.

 - Vigyázz, még a szavadon foglak – fenyegeti jobb mutatóujját felemelve Richard.

 - Csak nyugodtan – feleli higgadtan.

 A férfi kövér ujjait hirtelen gyorsasággal Lucy vékony, kecses nyaka köré fonja, de a lány nem tesz ellene semmit, nem védi magát. Hiába tud úgy küzdeni, hogy számos férfit megszégyeníteni tudásával, ő csak félig lehunyt szemmel, pillái alól nagybátyjára lesve mosolyog.

 - Szánalmas – nyögi elhalóan, levegője fogytán.

 Richard egyik kezével elengedi unokahúgát, majd amilyen erősen csak tudja, arcon üti. A lány ajkából kiserken a vér, ám még csak fel sem szisszen. Már nem érdekli. Elmegy innen, Escalusszal, vagy nélküle, de elmegy. Maga mögött hagy mindent és olyan helyre távozik, ahol Richard keze soha többé nem érheti el.

 - Még csak nem is védekezel? Ezért taníttattalak én?

 Újra megüti a lányt, aki ugyan úgy eltűri, mint az előző pofont. A követben meghűl a vér, tagjai ledermednek, rettegve figyeli a történéseket.

 - Ennyit ér az a rengeteg arany, amit rátok költöttem?

 Újabb pofon csattan, Richard megrázza majd a földre löki unokahúgát.

 - Hát ennyit érsz, te cafka? Te nyomorult rongydarab! Szégyenletes, olcsó nőszemély!

 Oldalba rúgja a földön heverő Lucyt, ám tovább nem bánthatja. A követ közben magához tért annyira, hogy közbeléphessen és megvédhesse a lányt. Megpróbálja lefogni, hátrébb húzni a tajtékzó embert, hogy az ne érhesse el unokahúgát többé.

 - Mit képzelsz? Eressz el, jogom van hozzá! Richard küzdeni próbál, szabadulna, de nem elég erős. Lucy felemeli fejét, rekedtes hangon, de félig mosolyogva súgja:

 - Engedje el. Hagyja, majd megnyugszik. Addig hadd csináljon, amit akar. Nem magát bántja, Roderick.

 A követ álla leesik e szavak hallatán, karja ernyedten hullik oldalához. Richard szabad. Forrong, de nem esik neki még egyszer unokahúgának, csupán köp egyet és felháborodottan elviharzik.

 - Jól van, kisasszony? Hívatok orvost! Segítek! Kérem, hadd segítsem fel!

 - Köszönöm, de boldogulok. Kaptam mér többet és rosszabbat is.

 Felkapaszkodik a falon, megigazgatja öltözetét. Ruháján friss vérfoltok éktelenkednek, amik ajkáról cseppentek oda. Kézfejével megtörli állát, majd tenyerét sajgó oldalára tapasztva szobája felé biceg, maga mögött hagyva az imént látott jelenettől még mindig döbbenten ácsorgó követet. Gondolatban halkan imádkozik, hogy senki se lássa meg őt így, míg biztonságot nyújtó szobájához nem ér. Ott majd átöltözik, megmosakszik és lepihen. Mire felébred, elég ereje lesz ahhoz, hogy úgy tegyen, mintha semmi sem történt volna.

 Szíve egyre hevesebben vert. Legszívesebben azonnal a lányhoz rohant volna, hogy segítsen neki, támogassa és lelket öntsön belé, ám tudta, nem teheti. Még nem fedheti fel magát. Fájdalom és méreg kavarogtak lelkében, s ha tehette volna, fél kézzel fojtja meg Richardot, amint az hozzáért Lucyhez. De már csak néhány nap, míg elmennek, és aztán végre ő is előbújhat rejtekéből, bosszút állhat. Keze ökölbe szorult, összeráncolt szemöldökkel húzódott vissza az ablakból, nehogy bárki is észrevegye.

 Benjamin mindeközben a szabóval beszélgetett arról, milyen új ruhákat akar, milyen anyagból és mintával. Még semmit sem tudott arról, mi történt azalatt, míg ő kifejezte óhajait a szakácsnak, a szobalánynak és a szabóak, sem arról, hogy ezek milyen hatással lesznek jövőjére.