Tuesday, 12 Dec 2017, 07:29

My site

Home | Sign Up | Log In
Welcome Guest
RSS
Section categories
Van Helsing - Az ikrek harca [76]
Shasta [6]
Dakota [5]
Millie [7]
Statistics

Total online: 1
Guests: 1
Users: 0
Log In

Search
Site friends
  • Create a free website
  • uCoz Community
  • uCoz Textbook
  • Video Tutorials
  • Official Templates Store
  • Best Websites Examples
  • Publisher


    Home » Articles » Regények » Van Helsing - Az ikrek harca

    VH 34 - Már nem kell sokáig...

      Legnagyobb meglepetésükre, mire leérnek, Lucy már ott ül az asztal mellett, frissen kipihenve, rózsás arccal.

     - Milyen különösen gyönyörű ma este, kisasszony – bókol neki őszintén jegyese.

     Lucy lágy mosollyal, szendén elpirulva válaszol, aminek a férfi külön örül. Csak a lány nagybátyja nem érti, mi teszi mindkettejüket ilyen feltűnően boldoggá, jókedvűvé. Szinte már szerelmesek.

     Mikor az első fogást felszolgálják, megjelenik Benjamin is, tarkán, hetykén, pöffeszkedve. Gőgös és öntelt, mint mindig. A többiek már meg sem lepődnek szemtelen viselkedésén. Anélkül, hogy üdvözölnék az amúgy is udvariatlan fiút, nekilátnak az ízletesebbnél ízletesebb falatoknak.

     A vacsora végeztével Richard komoly ügyekre hivatkozva, beszélgetni hívja félre fiát. Escalus sejti, mi lesz majd a beszéd tárgya. Elég volt pár nap, hogy tökéletesen átlásson a várúr negédességén, és kitapasztalja annak hihetetlen mértékű kapzsiságát.

     Úgy dönt, ráveszi menyasszonyát egy kellemes sétára a kertben, ahol majd megbeszélhetik terveiket az indulással kapcsolatban.

     - Ezer örömmel – feleli Lucy az invitálásra -, csak felmegyek a köpenyemért. Már hűvösödik az idő odakint.

     - Én addig itt fogok várni, türelmetlenül, hevesen dobogó szívvel.

     

     - Nem, ezt nem engedhetjük meg magunknak! Apám, ne menjen el a maradék esze is!

     - Fiam, nem látod, hogy fülig szerelmes belé a herceg? Amint lehet, túl kell adnunk a lányon. Ha itt marad, akkor őt is etetni, ruházni kell.

     - És a hozománya? A kastély, ami az apja után maradt rá? Elveszik minden! Csak egy kicsit kellene még késleltetni a frigyet! Vagy míg a herceg eláll a házasságtól. Nemsokára úgy is a miénk lesz az örökség!

     - Nem lehet a miénk. Nem tudok mást hozományul adni Lucy mellé. Ha akarnék, se tudnék, mert Escalus herceg kimondottan az örökségét kérte hozományul. Így is örülök, hogy csak ennyit kell adnom. Gondolj bele, mások egész országrészeket adnak lányuk mellé hozományul, ha egy herceg akarja azt feleségül venni. Ráadásul Escalus Alderan király egyetlen fia, és ha a király meghal, Escalus veszi át a helyét.

     - Valahogy pedig kell lennie egy módnak, hogy a lehető legtöbb vagyont hozzuk ki ebből a frigyből. Csak van valami módszer arra, hogy nekünk hozzon hasznot ez a házasság!

     Míg gondolataikba merülnek, eszükbe sem jut, hogy bárki kihallgathatja, sőt, ki is hallgatja titkos gondolataikat. A csuklyás alak elhúzódik az ablak mellől. Eleget hallott. Ajkába harap, fékezhetetlen dühét csillapítandóm legalább addig, amíg kijut innen. Körmei, ha nem lenne rajta kesztyű, minden bizonnyal már alaposan felsebezték volna tenyerét, olyan erősen szorítja össze öklét.

     Bosszúra szomjazik forrongó lelke, de még türtőzteti magát. Már nem kell sokáig várni.

     

     Ezalatt Lucy és Escalus békésen sétálgatnak a kertben, karöltve.

     - Mi okozza ezt a nagy boldogságot, kedvesem?

     - Nem is igazán tudom. Arra gondoltam, nemsokára elmegyek innen. Aztán eszembe jutott bátyám, hogy ő mennyire örülhetne, ha most itt lehetne, velem. Ha megoszthatnám vele a jó hírt. És akkor úgy éreztem, mintha még mindig velem lenne. Mintha megölelt volna.

     - Megnyugodtál végre?

     - Azt hiszem, lassan csillapodni kezdek. Kénytelen leszek beletörődni fivérem halálába, de mindemellett hálát is adok az égnek, hogy Lucas helyett mos t itt vagy nekem te. Már tudom, nem leszek egyedül. Bátyám mintha azt akarná üzenni, bízzam benned, mert megérdemled.

     - Remélem, igaza is lesz. Minden erőmmel igyekszem majd ezt bizonyítani. Olyan jó ennyire boldognak látni téged! Gyönyörű vagy. Csak úgy ragyogsz és tündökölsz, mint a napfény a tó víztükrén.

     - Kérlek, ne! Elpirulok – kacag fel szemérmesen.

     - Pedig ez az igazság. Nézz a szemembe, Lucy. Nézz rám, és bizonyosodj meg róla, hogy őszintén mondom.

     A lány lassan felemelte tekintetét, ami most barátságosan, nyíltan csillogott, nem méregzöld szikrákat szórt, mint mikor harcolt. Pedig magában most is viaskodott még némileg, hiszen rengeteg érzelem gyűlt fel benne, amiket meg kell zabolázni valahogy.

     - Szeretlek – mondta Escalus röviden, egyszerűen.

     Megfogta Lucy kezét, megemelte, csókot nyomott rá, amit a lány piros ajkát édes mosolyra húzva fogadott. Escalus megcsókolta az ajkát is, Lucy viszonozta. Furcsa, meleg bizsergés futott végig mindkettőjükön. Aztán csak nézték egymást, szerelmesen, szinte majd’ felfalták egymást a puszta tekintetükkel. Lucy mosolygott. Valóban szép volt így.

     Sétájuk során gyakran megálltak a gyönyörű, nyárvégi virágokat szemlélni. Vidám hangulatban cseverésztek, gyakran nevettek, a másik pillantásait fürkészték, tekintetükkel az alkalmat keresve, hogy mélyen egymás szemébe nézhessenek. Kellemes, nyugodt estének ígérkezett, csak egy kicsit hűvös volt. Az éjszakák már nem voltak olyan forróak, párás levegőjűek.

     - Bemenjünk, kedvesem? Úgy látom, fázol – karolja magához a kezét dörzsölgető lányt.

     - Még ne. Nem fázom. Várjuk meg a naplementét. Olyan szép, kár lenne itt hagyni ezt a látványt.

     - Hiszen reszketsz! Legalább engedd, hogy magamhoz húzzalak, és melegítselek. Nagy és vastag a köpenyem, elférünk alatta ketten is.

     Beültek a lugasba, hogy onnan csodálják tovább a felhőket, amiket a lemenő nap utolsó sugarai arany és vörös színekkel vont be. A padon Escalus szorosan magához vonta jegyesét, beburkolva karcsú alakját saját teste és köpenye melegébe. Lucy a férfi mellére hajtotta fejét, úgy hallgatta annak ritmusos szívverését. Ez a hang és a kellemes közelség megnyugtatta, ellazította őt. Boldogságot érzett, de más módon, mint addig bármikor. Kezdett kötődni a herceghez.

     Escalus közben szinte repesett az örömtől. Madarat lehetett volna fogatni vele, szíve csordultig telt a szeretett lény közelségétől, közvetlenségétől. Érezte a lány törékeny alakját, annak fázós vacogását. Mélyen beszívta illatát, megfogta vékony, apró kezét. Egyre jobban kívánta társaságát és szerelmét, hogy Lucy viszontszeresse őt. És nem csupán a csengő hangot, a kedves mosolyt, de a puha ajkat is, a hófehér, illatos bőrt, a kecses nyakat, keskeny vállát, finom kezét, nádszál derekát, gömbölyded csípőjét. Szerette és kívánta az egész lányt, azonban tudta jól: még nem szabad. De már nem kell sokáig várni.

     

     Még egy hét, és elmegyünk innen. El a szenvedéstől, a múlttól, a sötétségtől és fájdalomtól. Végre boldog lehetek. El sem hiszem. Szabad leszek. Igen. Egy olyan férfi mellett, aki szeret, tisztel és becsül engem. Aki vigyázni fog rám és nem bánt. Nem engedi majd, hogy bárki is bántson engem. Meg fog védeni. Nem kell többé itt raboskodnom, mert ezen a helyen élni többé nem tudnék – gondolta a lány -. Igen, elmegyünk. Már nem kell sokáig várni.

     

     - Csak egy kicsit tudjuk még elhúzni. Légy türelmes, apám – súgta fülébe.

     - És mi lesz, ha nem sikerül? Kockáztassunk? Akár meg is ölhetnénk rögtön.

     - Akkor gyanút fognának, és minket is kivégeznének, ha kiderül. Ráadásul, ha elmegy épen és sértetlenül, mi magunk is közelebb kerülhetünk a királyi trónhoz. Inkább támogassuk a frigyet.

     - Messze lesz még az, ha úgy csináljuk, amint beszéltük, fiam. Addig akár tönkre is mehetünk.

     - Türelem. Csak tégy, amint mondtam. Már nem kell sokáig várni.

    Category: Van Helsing - Az ikrek harca | Added by: LumiereBlackwood (05 May 2014) | Author: Lumiere Blackwood E W
    Views: 171 | Tags: Escalus, Helsing, Works, Lucy, Richard, Chronicles, blackwood, lumiere, krónikák, van | Rating: 0.0/0
    Total comments: 0
    Only registered users can add comments.
    [ Sign Up | Log In ]
    Copyright MyCorp © 2017
    Free web hostinguCoz