Mikor felébred, pompásan süt a nap. Sugarai bár nem olyan melegek, de vidáman táncolnak körbe a szobában. A levegőn már érezni a csípős őszi időd, a fák lombjának sárga aranyában már látni a közelgő hideget.

 Mozogni próbál, érzi-e még a fájdalmat. Szerencsére már enyhült, így könnyebben mozog. Kitakarózik, felül, megigazítja a ruháját is. Ahogy lelép az ágy mellé, lába valami puhába ütközik. Meglepődve állapítja meg, hogy a herceg a földön megvetett ágyon alszik, míg ő pont, hogy a herceg ágyát foglalta el. Elpirul, szégyenkezik, nem tudja, mit tehetne. Nem meri felkelteni az alvót, de nem akar egy szó nélkül eltűnni sem. Leül hát a földre, csendben vár és kicsit tüzetesebben is szemügyre veszi Escalus arcát, mint korábbi találkozásaik során tette.

 Dús szemöldöke alatt hunyva a barna szempár, ám emlékezetébe tudja idézni a felejthetetlen színt: gesztenye. Mogyoróbarna haja lágyan keretezi a fiatal férfiarcot, egy homlokba hulló tincs azonban megzavarja a látványt. Orra egyenes, nem túl nagy. Ajka rózsás, mint a tavaszi pirkadat, finoman telt alakkal. Álla kerek, kissé tán nőiesen is. Nem állhatja, hogy ne érjen hozzá a puha bőrhöz, ujja hegyével gyengéden végigsimít az arcon. Az alvó álmában megfogja az őt érintő kezet, s magához húzza, közel a szívéhez. A lány ettől zavarba esve szabadulni próbál, véletlenül felébresztve a herceget.

 - Kedvesem – súgja az még félálomban.

 - Felség, kérem! Engedjen el!

 - Igen – riad fel? Elnézést. Sajnálom, ha zavarba hoztam önt. Sajnálom. Mégis, miért kelt fel ilyen korán?

 - Korán?

 - Korán. Reggel van. Még csak ébredezik a nap is. Átaludta a tegnapot.

 - Igazán szégyellem magam. Kérem felség, bocsássa meg, hogy ilyen kellemetlen és kényelmetlen helyzetbe hoztam önt.

 - Lucy, maga beteg volt és ápolásra szorult. Önt el kellett látni és megvédelmezni, nehogy további baja essék, vagy ismét bántani tudják – ül fel szembefordulva -. Hogy érzi, hogy van a háta? Fáj még?

 - Nem, már nem. Köszönöm, jól vagyok. És köszönök szépen mindent, amit értem tett, de nem érdemeltem ki. Engedelmével, távoznék.

 Feláll, egy pillanatig még habozik, remélve, hogy Escalus majd megállítja, aztán mégis elindul, ha vonakodva is. Határozatlan lépést tesz az ajtó felé, szíve még visszafelé húzná a különleges férfihoz, beszélgetne vele. Olyan egyszerű, barátságos és emberi ebben a pillanatban. Nem olyan, mint egy uralkodó, hanem mint egy kedves barát.

 - Lucy, kérem! Maradjon még! – kap a lány szoknyája után.

 - Felség!- fordul vissza ijedten.

 Escalus felugrik, kicsit egyensúlyát veszti, de megáll a talpán. Tenyerébe fogja a lány vékonyka ujjait, szenvedélyesen kezet csókol, ezzel kifejezve iránta érzett tiszteletét és hódolatát. Lucy nincs teljesen tisztában a benne kavargó érzelmekkel, ahogy azt sem érti, miért ilyen jó közel lenni ehhez a férfihoz. Arcát lányos pír önti el, akár egy feslő rózsabimbó. Lesüti szemét, és csak még jobban zavarba jön, amint a herceg átkarolja karcsú derekát és óvatosan, hogy ne okozzon fájdalmat, magához húzza őt.

 - Szeretem magát, Lucy. Ha beleegyezését adja, elviszem innen messze, ahol senki sem bánthatja, ahol biztonságban van a védelmem alatt. Boldoggá akarom tenni. Boldoggá akarlak tenni. Azt szeretném, ha hozzám jönnél feleségül, ifjú hölgy – dönti homlokát a lányénak.

 - Jól meggondolta ezt, felség? Pont engem – döbben meg a lány -? Még a szomszédban is talál nálam szebbet, okosabbat, gazdagabbat. Akit az ég is jobban kedvel nálam, és nem szomorítja szívét ennyi gonddal, búval és fájdalommal. Nem is kellene olyan messzire mennie, hogy nálam számtalanszor megfelelőbb menyasszonyt találjon.

 - Én téged akarlak. Téged, Lucy. Sok lányt ajánlottak már, sokan maguk ajánlkoztak fel, de nekem nem kellett senki. Amint azonban megláttalak, éreztem: ez a lány más, ő kell nekem! Számomra te vagy a tökéletes!

- Ha őfelsége úgy óhajtja, és nagybátyám áldását adja, önhöz megyek – mondja szemérmesen, lehajtott fővel, tekintetével a padlót súrolva.

 - Nem! Akkor nem, ha csak én óhajtom. Akkor és azért, amikor te is szeretnéd. Csakis akkor. Mondd, mit válaszolsz hát?

 - Lehetek őszinte, felség?

 - Légy, de tudd, ha nemleges választ adsz, azzal tőrt állítasz a szívembe.

 - Kérem, inkább kínoztasson meg, zárasson be, végeztessen ki, tegyen velem bármit, de akkor is nemet kell, hogy mondjak.

 - Megtudhatom még, hogy miért? – kérdi keserű szájízzel.

 - Ha van választási lehetőségem, akkor inkább hűséges leszek ahhoz, akinek előbb lettem menyasszonya.

 - Ezt hogy érted? – pillant fel zavartan Escalus.

 - Míg távol voltam, nagybátyám már elígérte a kezem valakinek, akit nem ismerek, ám mégis hű asszonya leszek. Ha őfelsége úgy óhajtja, természetesen felbonthatom az eljegyzést, és önhöz megyek.

 Escalus megkönnyebbülten felkacag, szemében boldogság csillog. Már tudja, hogy nagyszerű kincsre lelt, melyet sohasem szabad elveszítenie.

 - Ha te magad választanál, mit tennél? Kihez mennél?

 - Felség, ha nem lennének kötelességeim, a szívemet követném.

 - És mit súg a szíved?

 - Azt, hogy őfelsége az a valaki, akit választanom kellene.

 - Van egy titkom, Lucy. Sebastian elmondta, hogy csodálkoztál idejövetelünk okán. Még egy vőlegény, ezt gondoltad, ugye? De nem. Én vagyok az első, az eredeti és az egyetlen. Nincs más férfi, én vagyok a vőlegényed. Így már hozzám jössz?

 - Így természetesen igen. Mi több, ezer örömmel – mosolyodik el immáron a lány is.

 - Megtiszteltetés lesz egy ilyen nemes és tisztaszívű hölgyet, mint te, az oldalamon tudni.  Még a koronaherceget is visszautasítanád, mert a te kezed már korábban odaígérték. Lucy, te maga vagy a megtestesült hűség és őszinteség, ebben nem kételkedhetem. Már csak a szíved szeretetét kell elnyernem, hogy végleg magaménak tudhassalak. Remélem, mihamarább megérezhetem majd, milyen a szerelmed íze. Addig is…legalább… egy csókot adj kérlek, enyhítsd ezzel irántad való forrongásom, különben elégek ebben a tűzben, amit te gyújtottál itt, benn, a lelkem mélyén.

 - Felség- sóhajtja elhalóan még, mielőtt a herceg mohó ajka övére tapad.

 Mindkettejük szíve felgyorsul, testükön kellemes bizsergés fut végig. Mintha felemelkednének a földről, minden terhet és fájdalmat lerázva vállukról, akár nem is a két test, hanem a két lélek ölelkezne szenvedélyesen. Lucy úgy érzi, élete első szívdobbanásai ezek. Mint amikor a fuldokló végre lélegzetet vehet, úgy kívánja a boldogságot, a gyengédséget és a törődést. Ha egyszer belekóstol a szerelembe, azt soha többé nem akarja elengedni magától, nem akar nélküle élni. Végre van miért véget vetni a magánynak, amiért leoldhatja a lakatot szívéről. Boldog akar lenni. Szerelmes.