Tuesday, 12 Dec 2017, 07:30

My site

Home | Sign Up | Log In
Welcome Guest
RSS
Section categories
Van Helsing - Az ikrek harca [76]
Shasta [6]
Dakota [5]
Millie [7]
Statistics

Total online: 1
Guests: 1
Users: 0
Log In

Search
Site friends
  • Create a free website
  • uCoz Community
  • uCoz Textbook
  • Video Tutorials
  • Official Templates Store
  • Best Websites Examples
  • Publisher


    Home » Articles » Regények » Van Helsing - Az ikrek harca

    VH 28 - Méreg és medicina

     - Lucy, tartson ki! Ne ájuljon el! Mindjárt ott vagyunk! – szólongatja az eszméletvesztés határán álló lányt.

     Nem merte karjába venni, nehogy további sérüléséket okozzon neki, vagy fájdalmat okozzon a már meglévő sebek miatt, így csupán oldalról támogatja őt szobájáig, míg Fabian vissza nem tér. A biztonság kedvéért mégis úgy döntöttek, nem saját szobájába viszik a lányt, hanem a hercegébe, ahol nyugodtan megvizsgálhatja őt Sebastian, anélkül, hogy bárki is megzavarná őket.

     

     - Ki tette ezt önnel? – kérdi az ágyából frissen kirángatott doktor.

     - Nem – nyöszörgi fájdalmasan, láztól kínlódva-. Nem ki, hanem mi. Egy szörnyeteg!

     - Kérem, őfelsége… Szeretném megvizsgálni a hátát, ám ehhez le kellene vetkőztetnem. Te ott, gyere és segíts is nekem! – int az ajtóban álló cselédnek.

     - Akkor mi addig kimegyünk. Gyere Fabian, amúgy is szerettem volna veled néhány szót váltani.

     A férfiak távoznak, az orvos pedig a szobalány segítségével hasára fordítja a sérült lányt, majd finoman, hogy további fájdalmat ne okozzanak, lefejtik róla a ruhát. A vörös selyem alól csúnya, véres sebek bukkannak elő, így az orvos megérti, miért nevezte a sebesült szörnyetegnek támadóját. Ki az, aki képes egy ilyen fiatal, szép, és mindemellett nemesi születésű gyermeket így összeverni és megkínozni? Elképzelhetetlen bűn.

     Utazó orvosságos ládikójából tiszta, friss gyolcsot vesz elő, lefertőtleníti a sebeket. Lucy fogait összeszorítva tűri, ahogy a szer csípi sérüléseit, még csak meg sem pisszen. Sokkal rosszabbat is kibírt és eltűrt már, számára ezek csak jelentéktelen karcolások. A lelke az, ami nagyon fáj, amit igazán megsebeztek.

     - Add azt ide, kérlek – mutat Sebastian egy tégelyre.

     A szobalány, nem is igazán figyelve az utasításra inkább azon csodálkozik, hogy bír ki ennyi szenvedést egy ilyen törékeny lény, mint a kisasszony. Ámulatában mellényúl, amiért az orvos megfeddi őt.

     - Ne azt, te ügyetlen! Azt, amiben a krém van! Javítani akarunk a helyzeten, nem pedig rontani. Legközelebb figyelj jobban, mire kérlek!

     - Sajnálom – pirul el szemérmesen, és odanyújtja végre a kért orvosságos tégelyt.

     Sebastian féltő gondoskodással és óvatos kezekkel keni be a sérült bőrfelületet, egy kicsit az arcon vöröslő csíkra is juttatva.

     - Így ni – mondja -. Ettől majd enyhül a fádalom, hamarabb begyógyulnak a sebek. Remélhetőleg nem marad nyoma, bár a háta még kérdéses.

     Összepakolja táskája tartalmát, és amint a bőr magába issza a krémet, egy tiszta, fehér lepedőt terít a szenvedő mezítelen hátára. Friss vizet tölt a mosdótálba, leöblíti kezeit és távozni készül.

     - Egyelőre végeztem, de később még visszajönnék ellenőrizni az állapotát. Óhajt még valamit, felség, vagy visszatérhetek szobámba lepihenni?

     - Köszönöm drága Sebastian, nagy szolgálatot tettél nekem. Menj csak, térj nyugovóra ismét, és bocsáss meg, hogy felébresztettünk, de nem mertem más kezeire bízni őt. Jó éjt, kedves doktorom!

     - Nyugodalmas jó éjszakát, felség! – búcsúzik, és csoszogó lépteivel már el is tűnik a sötét folyosón.

     Escalus belépve szobájába, pihenni küldi a cselédet is. Fabian már a szomszédban alussza az igazak álmát, ám lent még hangosan szól a muzsika, az emberek vigadnak, s nem szúr szemet senkinek a herceg és a szép lány eltűnése.

     - Szegény – sóhajt fel a szendergő láttán.

     Nincs szíve sem felkelteni, sem megmozdítani, hogy kényelembe helyezhesse magát saját ágyán, mellé feküdni pedig túl szemérmes, így végül leül az ágy végébe. Még nem is fáradt igazán, talán nem is tudna aludni, úgy zsongnak fejében a nap történései. Homlokát tenyerébe ejtve merül gondolatai közé, remélve, sikerül megoldást találni a szép, ámde szenvedő teremtés helyzetére. Szívét egyre jobban feldúlja ez a különös lény, lassan már akarva sem tud másra gondolni. Nem érti, miért vonzódik hozzá egyre jobban és jobban, csupán azt érzi, ő kell neki. Meg akarja menteni, elvinni innen messze, ahol nem bánthatják, ahol boldog lehet, és ahol boldoggá teheti őt. Majd feleségül kéri, és azon fog igyekezni, hogy a lány minden egyes napját szebbé és jobbá tegye, megmosolyogtassa őt. Már szinte el is képzelte, milyen jó lesz az érte aggódó lány ölelő karjaiba hazatérni, aki, majd az idő múltával minden bizonnyal drága kis hercegekkel és hercegnőkkel fogja megajándékozni őt, szerelme jeléül. Lelki szemeivel látni vélte a napot, mikor karjába veszi első gyermeküket.

     - Igen, ő kell nekem – súgta a sötétségnek, majd feje mellkasára billent, és álmaiban folytatta képzelgéseit a jövőről.

     Kinn eközben eleredt az eső, jócskán lehűtve a levegőt. A bálterem ajtajait kinyitották szellőzni, a táncosok leültek pihenni, iszogatni. Csupán ekkor vették észre, hogy a herceg és a lány már nincsenek ott. Richard fejében szörnyű gondolatok kaptak szárnyra, ám tervét nem tökéletesíthette, ugyanis folyamatosan figyelnie kellett az őt nyaggató fiára, különben az megsértődött, s nyomban szóvá is tette, édesapja bizonyosan mégsem örül annyira hazatértének.

     

     Reggel a nap úgy ragyog, mintha újjászületett volna. Még a legelkeseredettebb ember életkedve is megjön a bársonyosan simogató nyárvégi sugaraktól, a békés csendtől és a levegőt megtöltő rózsaillattól. Egyedül Lucy nem találja a helyét, csak az ő lelke nem csillapodik a maró önvádtól, testvére hiányától. Még fel sem nyitotta szemét, de már halkan pityereg. Escalus, felébredvén a szipogásra, nyújtózkodni kezd. Kényelmes, puha ágyhoz szokott teste egészen elgémberedett a földön való alvástól, mindene fáj, zsibbad. Mégis, úgy érzi, ennél jobban még életében nem aludt. Boldognak érzi magát, de közben legszívesebben menekülne innen, hogy a lányt messze innen, biztonságba vihesse, ahol megóvhatja és szeretheti őt, megszabadítva az itteni szenvedésektől.

     Felkel, az ágyhoz sétál, hogy megnézhesse Lucyt, hogy van, alszik-e még. A sápadt arcon végigcsorduló könnyek láttán szíve nyugtalan aggódásba kezd.

     - Jól érzi magát?

     Lucy végre kinyitja szemét, pillantását Escalusra emeli. Szomorúsága egy kis rész elcsitul, érdeklődésbe fordul. Nem érti, miért tesz megérte annyi mindent ez a férfi, miért olyan jó és kedves vele még úgy is, hogy szinte csupán látásból ismerik egymást. Kezd közelivé, kedveltté válni számára a meleg, barna pillantás, a simogatóan lágy hang, a féltő gondoskodás. Az arca olyan ismerős volt számára. Kedves barátjára, Charles-ra hasonlított.

     - Elvesztettem a bátyám. Hogy érezhetném jól magam – kesereg-? Főleg, hogy saját hibámból történt mindez. Én tehetek róla!

     - Mégis miért, kisasszony?

     - Hogy miért? Mert én akartam bosszút állni. Én akartam szüleink gyilkosának vesztét. És én voltam olyan ügyetlen, hogy hibám tulajdon fivérem életébe került. Feláldozta magát értem. És miért? Hogy hazajöhessek a zsarnok nagybátyámhoz, visszahozva neki nevetségesen hiú, önző és ostoba unokatestvérem. De megérdemlik egymást, hisz egyiknek sincs fontosabb, mint a pénz, a vagyon. Én eközben olyan egyedül maradtam, mint a kisujjam. Még a barátaim is odavesztek, csupán egy férfi maradt az életemben, akihez ismeretlenül fognak hozzáadni. Bizonyára ő is olyan kőszívű lesz, akárcsak bárki a közelemben.

     Escalus ajkán keserű mosoly szalad végig, de bátorításképp remegő kézzel végigsimít a lány kócos haján.

     - Ha azt mondanám, elviszem innen messze, el a nagybátyjától, az unokatestvérétől, eljönne velem? Egy olyan helyre, ahol nem kell többé szenvednie, ahol boldog lehet? Elhinné, ha azt mondanám, én elviszem innen és megóvom? Hogy szeretni és tisztelni fogom?

     - Boldog? Hogy én? Azok után, hogy miattam estek el unokatestvérei is, Devangel úr?

     - Mit beszél?

     - Charles és Antoine. A barátaim voltak. Ők is…ők is ott voltak. A bátyám mellett harcoltak. Egy olyan harcban, amiben mindenki elesett, de senki sem bukott el. Csak vesztesek maradtak hátra. Az ön unokaöccse és személyes jó barátom, Charles, a karjaim közt halt meg, alig néhány perccel azután, hogy haldokló bátyámat öleltem magamhoz utoljára.

     - A kisasszony is ott volt? Személyesen? A csatában?

     Escalus ereiben meghűl a vér is szívében különös, tompa fájdalmat érez. Most ő is szenvedett szeretett unokatestvéreinek halálhíre végett, s mégis a lányt sajnálta inkább, mert neki saját szemeivel is látnia kellett ezt a rengeteg halált. Félve, hogy elárulja tulajdon érzéseit, összeszorította ajkát, tekintetét félre fordította. Ebben a pillanatban kopogás hallatszott az ajtón, és Sebastian dugta be ősz fejét az ajtórésen. Visszajött, hogy meglátogassa a sebesültet.

     - Jó reggelt, Sebastian – köszönti Escalus -! Kérem, lássa el őt, és semmiben se szenvedjen hiányt. Úgy bánjon vele, mintha én magam lennék a helyében. Nekem most mennem kell, egy kis dolgom akadt, de később majd visszatérek. Addig is ide küldöm Fabiant. Valamelyikük mindig maradjon Lucy mellett.

     - Igenis, őfelsége. Ahogy óhajtja.

     Escalus kilép, az orvos pedig be, maga mögött becsukva az ajtót, hogy nyugodtan vizsgálódhasson. Elégedetten vizsgálja előző esti tevékenységének áldásos hatását, a sebek gyorsan gyógyulnak. Lemossa Lucy hátát, a gyolcsot többször is kiöblíti, közben hagyja had száradjon magától a sérült bőr, hogy lélegezzen kicsit. Közben táskájából kis tégelyeket vesz elő, tartalmukat különböző adagolással összekeveri. Amint végez, a kész kenőccsel bekeni a sebeket, s ahogy a kence beivódik, újra visszatakarja a lányt. Tenyerét Lucy homlokára teszi, megállapítva, hogy az lázas. Apró pirulákat keres elő, a gyógyszert feloldja egy pohár vízben, és megitatja a sérülttel.

     - Így ni. Ez majd segíteni fog. Kicsit álmos lesz tőle, de aludjon csak nyugodtan, itt biztonságban van, s a pihenés is szükséges, mihamarabbi gyógyulása érdekében.

     - Köszönöm, Sebastian. Maga nagyon kedves velem, pedig nem is a mi szolgálatunkban áll.

     - Ami igaz, az igaz, de ha őfelsége azt kéri, figyeljek a kisasszonyra, akkor kutya kötelességem úgy gondoskodni önről, mintha csak Escalus herceg lenne.

     - Herceg? Escalus herceg? – lepődik meg.

     - Őfelsége Alderan király egyetlen fia, a koronaherceg. Ne mondja, hogy ezt eddig nem tudta!

     - Őszintén mondom, nekem ezt senki sem mondta. Tudtam, hogy magas rangú nemes, hisz ismertem unokatestvéreit, Charles-t és Antoine-e, de azt nem gondoltam volna, hogy koronaherceg.

     - És minek köszönhetjük, hogy látogatásával szerencséltetett minket?

     - Kérem, kisasszony, hát ezt sem tudja? Önért! Hogy elvigyük a herceg kastélyába, és őfelsége feleségül vehesse önt.

     - Értem. Szóval ez az a frigy, amit távollétemben nagybátyám hozott össze számomra.

     - Nem, kérem, ez tévedés. A herceg unokaöccse, Charles úrfi intézkedett ez ügyben. Ő ajánlotta ugyanis unokafivére figyelmébe önt és az önnel való házasságot.

     - Érdekes. Ezek szerint elég sok dologról nem tudtam eddig. Köszönöm, hogy elmondta nekem, és köszönöm azt is, hogy így vigyáz rám. Viszont, ha nem haragszik, tényleg kezdem magam kissé fáradtnak érezni. Lepihennék, ha nem baj.

     - Természetesen. Aludjon jól, kisasszony, és üzenjen nyugodtan, ha bármi kívánsága lenne, vagy netán fájdalmai volnának.

     - Köszönöm, lekötelez. Igazán kedves velem.

     Sebastian komótosan összepakolja felszerelését, csendben távozik. Az ajtóban Fabianba ütközik, aki úgy dönt, mivel a lány benn alszik, kinn fog őrködni nyugalma felett. Ezalatt Escalus az erdőbe lovagol, hogy szabad folyást engedhessen gondolatainak. A fák között galoppozva észre sem veszi, amint valaki rejtőzködve őt figyeli.

     - Hogy lehet ez? Annyi éven át itt volt tőlem egy karnyújtásnyira, és most így kell őt megismernem, ilyen szomorú körülmények között. Bár egyszer, csak egyetlen alkalommal láthatnám édes ajkát mosolyra húzódni! Könnyes szemei is szépen ragyognak, de úgy szeretném őt boldoggá tenni, Ezüst nyíl – borzolja meg kedvesen lova sörényét -! Szeretném elfeledtetni vele az összes keserűségét.

     Szavait a lágy szellő egyenesen az őt szemmel tartó idegen felé sodorják, aki elégedetten húzódik vissza a fák közé. Megnyugszik, hisz most már tudja, Lucy jó kezekbe fog kerülni. Egy olyan helyre, ahol biztonságban lesz, és ahol szeretni fogják. Csak kerüljön sor a frigyre még az őszi napéjegyenlőség előtt…

    Category: Van Helsing - Az ikrek harca | Added by: LumiereBlackwood (06 Jan 2014)
    Views: 187 | Tags: Lucas, Walter, Helsing, Works, Lucy, vampire, blackwood, lumiere, van helsing, van | Rating: 0.0/0
    Total comments: 0
    Only registered users can add comments.
    [ Sign Up | Log In ]
    Copyright MyCorp © 2017
    Free web hostinguCoz