Sunday, 18 Nov 2018, 22:07

My site

Home | Sign Up | Log In
Welcome Guest
RSS
Section categories
Van Helsing - Az ikrek harca [76]
Shasta [6]
Dakota [5]
Millie [7]
Statistics

Total online: 1
Guests: 1
Users: 0
Log In

Search
Site friends
  • Create a free website
  • uCoz Community
  • uCoz Textbook
  • Video Tutorials
  • Official Templates Store
  • Best Websites Examples
  • Publisher


    Home » Articles » Regények » Van Helsing - Az ikrek harca

    VH - 1 Testvériség

     Két fiatal nyújtózik a fűben, élvezik a nyárvégi napsütést. Lágy szellő fújdogál a kellemes melegben. Körös-körül minden zöld, piros, fehér, rózsaszín, virágzik illatozik, terem. Az egész világ életteli, szinte majd kicsattan a frissességtől.

     - Milyen furcsa – szólal meg az egyik álmodozva.

     - Mármint mi?

     - Az, hogy ilyen fiatal létünkre már most kész harcosok vagyunk.

     - És az miért furcsa? Az egész klánunk harcos. Mi mást vártál?

     - Nem tudom. De kettőnk közül nem kellett volna, csak egyikünknek beállnia.

     - Tudod, hogy mi összetartozunk – mosolyodik el a másik.

     - Lassan indulnunk kellene. Otthon már biztosan várnak.

     - Csak még egy kicsit! Olyan jó itt nyújtózni. Nincs kedvem indulni. Túl szép hozzá az idő.

     - Nocsak, ki a lusta? – nevetgél az álló alak.

     - Nem vagyok lusta – ellenkezik a még fekvő, kezét arca elé emelve, hogy lássa az előtte álló fiút.

     - Dehogynem. Na, gyere. Látod, már Táncos és Bestia is türelmetlenek – mutat a lovak felé.

     - Csak ha visszavonod, hogy lusta vagyok.

     - Nem fogom.

     - Akkor magadra vess – ugrik fel az eddig pihenő fiatal, és kardját kirántva a másik felé ugrik.

     A két ifjú azonnal heves csatába kezd. Párbajuk olyan, mintha csak táncolnának: könnyű, kifinomult mozgás, minden egyes mozzanat tökéletes. Két kard hangos csengéssel ütődik újra meg újra egymásnak, az ezüstös pengék csak úgy szórják szanaszét a rájuk hulló napsugarakat.

     Külső szemlélődő, aki még nem látta őket, könnyen azt hihetné, boszorkányság az egész. A fiatalok szinte pontos másai egymásnak. Mindkettőnek hosszú, fekete haja van: az egyiknek, aki az imént még indulni akart, összefogva, a lustábbiknak, aki nem akart küzdeni, mégis harcot provokált, kibontva omlik vállára. Arcuk a küzdelem hevében kipirul, vidáman nevetgélnek, forgolódnak egymás körül, ahogy pengéik újra meg újra összecsapnak. Még a ruhájuk is ugyan úgy néz ki. Vadászcsizma, nadrág, fehér ing és fekete mellény. Köpenyük, amiket a lovagláshoz vettek fel, most szétterítve hevernek a fűben, ahol nemrég még ők élvezték a friss napsugarakat.

     Kettejük párbaja szinte már szédítő, nem csak a gyorsaság, de az ügyesség miatt is. Fáradhatatlanul csapnak össze minduntalan, s nevetve lépnek hátrébb egy-egy támadás, vagy védés után.

     - Védd magad, Lucas! Figyelj jobban a bal válladra! – figyelmezteti társát a kibontott hajú ifjú.

     - Te csak ne aggódj miattam – vág vissza.

     Lucas kigáncsolja partnerét, majd mivel látja, hogy az inkább tompítani igyekszik az esést, kiüti kezéből a gyengén tartott kardot egy egyenes vágással.

     - Látod, inkább magadra kellene figyelned, nem rám – szegezi pengéjét a földön fekvő mellkasának.

     - Tudod mit? Inkább maradok itt, és pihenek még egy kicsit.

     - És még vonjam vissza, hogy lusta – színlel felháborodottságot a fiú, kezeit égnek emelve.

     A másik fiatal kihasználja ezt, arrébb gurul, hogy kézbe vehesse kardját, felugrik, majd visszatámad, partnere kezéből kiverve a fegyvert. Nem elégszik meg ezzel, gyors mozgásával hirtelen a fiú háta mögött terem. Üres kezével elkapja és magához szorítja áldozatát, míg a pengét nyakának szegezi.

     - Folytassuk puszta kézzel? – ajánlja fel pimaszul a fiú fülébe suttogva.

     - Fegyvert eldobni! – figyelmeztet a fiú, mire azonnal meg is fordul, hogy elkapja és földre vigye társát.

     Birkóznak egy darabig, de megint csak Lucas veszít. Végül leporolják ruhájukat, összeszedik fegyvereiket, majd felülnek a két fekete ló hátára, és visszalovagolnak a kastélyba, ahol már várták őket.

     - Végre itthon vagytok, gyermekeim! Azt hittem, nem is jöttök haza. Gyertek, mindjárt elhűl az ebéd – üdvözli őket egy középkorú, szakállas, szőke férfi.

     - Ne aggódj, Richard bácsi, rossz pénz nem vész el! – nevetgél Lucas a másik fiatalra.

     - Csak nem megint összeverekedtetek a mezőn?

     - Túl jól ismersz minket – válaszol most a másik.

     - Mi az, te meg megint legyőzted a bátyád, hogy ennyire fülig ér a szád?

     - Legyőzött? Dehogy! – tiltakozik az idősebb.

     - Richard bácsi, mit tudsz Morpheusról?

     - Meg sem jöttetek, de már megint harcolni akartok? – komorodik el hirtelen.

     - Tudod, hogy neki nagyon fontos ez.

     - Tudom fiam, tudom. Épp olyan, mint apátok volt. Gyere, menjünk ebédelni.

     Mindhárman bevonulnak az ebédlőterembe, elfoglalják helyeiket, és könnyed, vidám társalgás közben nekilátnak a finomabbnál finomabb ételeknek. Ám egyszer csak váratlanul egy követ rohan be, fáradtan, mocskosan, és összeomlik a terem közepén.

     - Bertram! Bertram, te vagy? – ugrik fel a férfi az asztaltól.

     - Uram, szörnyű dolog történt!

     - Mondd, mi az!

     - Morpheus emberei… felfedeztek minket. Thomas és Frederick meghaltak.

     - Meghalt? De mi történt?

     - Épp azon beszélgettünk, hogy közelebb megyünk, megnézzük, valóban Morpheus-e az, aki a kastélyba érkezett, mikor hátba támadtak bennünket. Nem sokan vannak, de nagyon erősek. Hárman közülük is elvesztek.

     - Holnap indulunk – jelenti ki hidegen az egyik ifjú.

     - Nem, maradtok, és kész. Nincs apelláta. Legalább addig maradtok, míg nem érkeznek meg az embereitek. Azok pedig legkorábban holnap, vagy holnapután jönnek csak.

     - De a lovasok hamarabb is ideérnek. Holnapra. Nem kell nekünk annyi gyalogos. Ők gyengébbek.

     - De értsd meg gyermekem, akkor is, ha más nem, legalább feltartóztatni jók lesznek azokat a szörnyeket!

     - És? Csak úgy szórjuk el annyi ember életét? Nem fogom hagyni. Akkor inkább egyedül elindulok még ma – jelenti ki határozottan és makacsul.

     - Én pedig bezárlak a szobádba, ha bármi ilyesmivel próbálkozol!

     - Kérlek, maradjunk még, csak egy napot! – kérleli bátyja is.

     - Hát jó. Legyen.

     - Lássátok el Bertramot és többieket, akik visszatértek – int Richard a szolgálóknak.

     A két fiatal feláll, majd távozik, hogy gyakoroljanak még. Eljött végre az idő, amire évek óta vártak.

     - Bátyám – mondja a fiatalabbik.

     - Igen?

     - Mondd csak, te biztosan akarod? Ugye nem csak azért jössz, mert én megyek?

     Sokatmondó csend után sóhajtva, nyugodtan, halkan szólal meg.

     - Nem. Nekem is fontos ez. Nem hagyhatjuk szüleink halálát megbosszulatlanul. Aki egy Helsinggel ujjat húz, az az összessel húz ujjat.

     - Hm. Rendben. Csak ennyit akartam kérdezni. Később találkozunk, a vacsoránál.

     - Hová mész?

     - Én még gyakorlok. Te nem?

     - Én azt hiszem, egy kicsit ledőlök pihenni. Nem akarok kimerülten harcolni. Te is jobban tennéd talán, ha most pihennél.

     - Lehet, hogy igazad van. De tudod, milyen önfejű vagyok – nevet halkan.

     - Igen, tudom. Hát, akkor később találkozunk – mondja Lucas, majd ahogy a folyosó elágazik, ketten kétfelé mennek, mindketten a szobájukba. Egyikük tollat és papírt ragad, míg a másik kardot és íjat.

    Category: Van Helsing - Az ikrek harca | Added by: LumiereBlackwood (18 Jun 2013) | Author: Lumiere Blackwood E W
    Views: 322 | Rating: 0.0/0
    Total comments: 0
    Only registered users can add comments.
    [ Sign Up | Log In ]
    Copyright MyCorp © 2018
    Free web hostinguCoz