Tuesday, 12 Dec 2017, 07:29

My site

Home | Sign Up | Log In
Welcome Guest
RSS
Section categories
Van Helsing - Az ikrek harca [76]
Shasta [6]
Dakota [5]
Millie [7]
Statistics

Total online: 1
Guests: 1
Users: 0
Log In

Search
Site friends
  • Create a free website
  • uCoz Community
  • uCoz Textbook
  • Video Tutorials
  • Official Templates Store
  • Best Websites Examples
  • Publisher


    Home » Articles » Regények » Van Helsing - Az ikrek harca

    VH - 19 Pillanatnyi kétségek

     Az ifjak felpattannak lovaikra, a többiek marokra fogják újonnan visszakapott fegyvereiket. Nem nyüzsögnek, csak néha váltanak egy-két szót suttogva. Érzik, súlyos napnak néznek elébe.

     - Ivan, biztosan velünk akarsz jönni? Nagyon fáradtnak tűnsz.

     - Persze uram.

     - És ha a falud kovács nélkül marad?

     - Van ott inas elég, majdcsak kiválik közülük egy – vonja meg vállát egyszerűen.

     Valahogy mindenki nyomottnak tűnik. Mintha csak tudnák, mi vár rájuk. Eltűnt az eddig oly vidám társaság arcáról a mosoly, nyelvükről a csipkelődés, most nem tréfálkoznak. Csatába készülnek. A harc pedig komoly dolog, amivel nem lehet csak úgy élcelődni. Ott emberi életekről van szó.

     - Mindenkinek megvan mindene? – kérdi Antoine.

     - Bizonyára – érkezik a válasz.

     - Várjatok, a fogadóssal még nem rendeztünk le mindent, sem a kováccsal – szólal fel Lucy -. Mindjárt elintézem, várjatok meg.

     Leszáll a lováról és berohan az épületbe. Odabenn egyedül Elenát látja, így az ő kezébe nyomja a kis barna bőrtarsolyt.

     - Tessék. Ebből vegyél ki egy aranyat, azt tartsd meg.  Hármat adj a kovácsotoknak, amiért használhattuk a műhelyét és eszközeit, a többit pedig édesapádnak. Fedeznie kell minden költségünket. Az orvossal már elszámoltunk mi. Köszönjük a szíves vendéglátást.

     Sarkon fordul, és már indulna is ki, mikor a lány utána szól.

     - Walter úrfi! Ugye nemsokára visszajön?

     Lucy bár válla felett hátranéz az esetlen mosolyt arcára előhívó lányra, ám felelet nélkül tovább indul, csupán csizmája sarkának koppanásával jelezve bizonytalanságát a jövőben.

     

     - Öcsém, mondd csak, biztos vagy te ebben?- kérdi Lucas testvérét, mikor más nem hallja.

     - Már nem fordulhatunk vissza – kerüli meg az őszinte választ az.

     - Tudod, hogy ez az egész… Szóval nem éri meg, hogy mi is…

     - Félsz, bátyám?

     Lucy nem néz fivérére, helyette Felhőtáncos sörényére mered. Nem akarja, hogy Lucas lássa a könnyeket a szemében, épp elég, hogy hangját remegés nélkül tartsa. Az ő szívét is szorongatja most valami, amit eddig nem nagyon ismert. Aggódik, fél. Eszébe jut, hogy mi lenne, ha mégiscsak megfordulnának, de még azt sem meri. Egész eddigi életét annak szentelte, hogy belőle is vadász váljon, és bosszút állhasson Morpheuson, amiért megölte szüleiket.

     - Nem annyira. Inkább téged féltelek. A kedvemért, kérlek, fordulj vissza. Majd kitalálunk valami kifogást, csak ne gyere ma oda!

     - Nem is tudom, ezt hogy képzelted. Szerinted nekem nem fontos az, hogy…

     - Kérlek – szakítja félbe bátyja -! Csak féltelek. Tudod, hogy Richard bácsi már sohasem fog ismét megnősülni. Fél, hogy ismét elveszti a hozzá legközelebb állókat. Gyermekeiként nevelt és szeretett bennünket, mert az ő fiát elrabolták, és mert bátyja, a mi apánk halála előtt megkérte, hogy vigyázzon ránk. Atyánk helyett atyánk volt. Ha elbukunk ebben a harcban, legalább te térj vissza, tartsátok fenn a család hírnevét.

     - És érezzem úgy életem végéig, hogy cserbenhagytam a bátyám és megfeledkeztem a szüleinkről, megtagadtam emléküket és megszegtem bosszúálló fogadalmam? Soha. Nem tudnék úgy élni. Kérlek, többé ne is említsd ezt a visszafordulást. Ha félsz, akkor inkább menj te. Te még a család nevét is tovább vihetnéd, én viszont nem. Tudod jól.

     - Mindjárt ott vagyunk – ugrat melléjük hirtelen Charles, félbeszakítva a beszélgetést-. Mi lenne, ha kicsit megállnánk tanácskozni? Vagy, hogy bevárjuk a lemaradtakat?

     - Nincsenek lemaradtak, ahogy látom, a fogadóban pedig már mindent megbeszéltünk. Ha most megállunk, akkor annak habozás lesz a vége, az emberek pedig elbizonytalanodnak bennünk. Ezt nem engedhetjük meg – szól hidegen Lucy.

     - Szóval haladunk tovább. És ha a gyalogosok pihennének? Elég fárasztó az út csak úgy, ló nélkül. Nem kis távolságot kell megtenniük, és utána még harcolniuk is muszáj lesz – csatlakozik Maximiliam.

     - Igazad lehet – bólint Charles-. Biztosan nem állunk meg kicsit?

     - Rendben. De csak nagyon kicsit. Sietünk ugyanis – adja be végül derekát Lucy.

     - Walter, miért álltunk meg? – kérdi Ivan a lovas mellé érve.

     - Hogy a gyalogosok pihenni tudjanak.

     . Értem. Egyébként, ennyien vagyunk összesen? Mások nem csatlakoznak még hozzánk?

     - Már nem. Először ennyi embert sem vártunk – babrál lova sörényével.

     - És mégis, milyen ellenfél az, aki ellen csupán egy maréknyi paraszt vonul, és miért kellett annyi ezüst?

     Walter felsóhajt, könnyed mozdulattal feláll a nyeregben, egyik lábát átlendítve a ló felett. Mintha macska volna, olyan könnyen, puhán és légiesen ugrik le a földre. Felegyenesedik, kihúzza magát, ám még így sem ér az ifjú kovács válláig sem.

     - Gyere velem, elmondom – teszi tenyerét társa vállára, hogy elindítsa egy a csapattól félreeső hely felé.

     - Miért kell elvonulni? A többiek nem tudhatják, vagy mi? Vakon vezetitek őket a csatába?

     Nem szól egy szót sem, csak ajka rándul egyet, mintha fájdalmas mosolyt akarna ölteni. Szemét lehunyja, csak kisvártatva nyitja fel újra hosszú pilláit.

     - Tudod, Ivan… ahová most megyünk, ott nem csupán emberek vannak. Igazából nem is ők a mi igazi ellenfeleink. Hallottál már az Éjfél Szülötteiről?

     - A vámpírokról? De hisz azok csupán kitalált lények!

     - Nem Ivan, nem azok. Nagyon is valóságosak. Az egyik közülük a szemem láttára ölte meg édesanyám, később pedig jó atyám is, mikor bátyámmal annyi idősek lehettünk, mint…

     Megköszörüli torkát, nem akarja eljáratni száját, nehogy megbántsa szövetségesét.

     - Szóval, mint az a kis szőke gyermek, a másik kovács házánál.

     - Mondd csak ki, a fiam. Tudhatod jól, de elmondom, nem az, amire gondolsz. A kovács felesége az én megboldogult feleségem unokatestvére, aki az én Babethem halála után magához vette a kicsit, hogy anyja helyett anyja legyen, mert én nem tudtam volna úgy felnevelni őt.

     - Értem. De hogy szavam ne feledjem, mikor a szüleink meghaltak, én sírig tartó bosszút esküdtem, míg a gyilkos, vagy én meg nem halok. Évekig tartott, mire olyan harcosok lettünk, mint most. Ezalatt végig a merénylőt kerestük és követtük, s most végre elérhető közelségbe került. Hát ellene megyünk. Morpheus Tepes kastélyába tartunk.

     - És mégis hogy lehetnénk képesek legyőzni őket, hisz alig néhány tucatnyi emberünk van!

     - Erre kell az ezüst. Csak azzal lehet megsebezni őket. Másrészt, értesüléseink szerint ők sincsenek többen, sőt. Épp, hogy kevesebben vannak. Legalábbis a szörnyek. Az embereket pedig magunk mellé tudjuk állítani, bár…

     Elhallgat, elgondolkodik. Nem meri kimondani, mit is kellene tenni, hisz tudja, nagy kockázatot vállal. Most azt is meg kell semmisíteni, amit egyébként mindig is védett, amiért harcolt.

     - Bár mi? Csak nem ártatlan embereket is ölni kell?

     - Akik nem tapasztalt vadászok, nem tudnak olyan könnyen különbséget tenni ember és szörny között, mint mi, tehát könnyen megeshet, hogy egy vérszívót engedsz ki fegyvered alól. Kénytelenek lesztek így minden szemetek elé kerülő lényt elpusztítani, függetlenül kortól és nemtől.

     - Képes lennél megölni egy gyereket – hüledezik Ivan-? Sosem hittem volna rólad, hogy ennyire kegyetlen vagy, gyerek léted ellenére. Ne haragudj, de te csak egy kölyök vagy, hogy dönthetnél hát arról, kinek van joga élni, és kinek nem?

     - Sajnálom, ha csalódnod kellett bennem, de értsd meg, nem kockáztathatunk. És miután láttam már egyet s mást, tudom, hogy nincs olyan életkor, amiben ne jelennének meg ezek a szörnyetegek. Még a fiaddal egyidős gyermeket is láttam vámpírrá válni és embert ölni. Hidd el, tudom, mit beszélek.

     - Ahogyan én is. És én most visszafordulok. Nekem nincs szívem ahhoz, hogy…

     - Nincs szíved mihez, Ivan? Várj egy kicsit! Kérdezhetek valamit?

     - Ha nagyon muszáj – fordul vissza jellegzetes, lomha mozgásával.

     - Mondd csak, a feleséged betegségben hunyt el?

     - Igen, de mi közöd ehhez?

     - Az arca sápadt volt és beesett, napról napra egyre csak fogyott és fogyott, míg végül csak csont és bőr volt?

     - Igen, így volt – bólint komoran.

     - És mondd csak, láttatok rajta bármilyen apró sebeket, foltokat? Tudta ezeket a nyomokat, vagy egyáltalán a betegséget bármivel is magyarázni orvos? Egész bőre sápadt sárgás volt és száraz?

     - Igen, így volt – jelennek meg az első könnycseppek a kovács szemében.

     - És mondd csak Ivan, Mindig csak éjjelente lett rosszabb az állapota, reggelre lett válságosabb? Ugye így volt?

     - Igen, de mi közöd ehhez? Mit akarsz, ki vagy te? – fakad ki most már dühösen, kétségbeesetten.

     - Akkor itt az idő, hogy bosszút állj, kedves Ivan. Mert a feleséged nem beteg volt, hanem megölték. Mégpedig ezek a fertelmes szörnyetegek, akik ellen épp megyünk. Vagy talán azt akarod, hogy gyilkosa, aki tán ott rejtőzik abban a kastélyban, úgy élhessen, mintha világéletében ártatlan lett volna? Hogy ne bűnhődjön azért, amiért annyi ártatlan ember életét kioltotta?

     - Nem, nem ezt akarom! A kezem közé akarom kaparintani azt a nyomorultat, hogy én magam tekerhessem ki a nyakát, ha csakugyan így van. Veletek megyek, Walter. Látom már, igazad van, és értem, miért küzdötök. Mellettetek maradok.

     - Helyes. Akkor indulhatunk is tovább.

    Category: Van Helsing - Az ikrek harca | Added by: LumiereBlackwood (10 Sep 2013) | Author: Lumiere Blackwood E W
    Views: 131 | Tags: Walter, Lucas, Helsing, Works, Lucy, vampire, blackwood, lumiere, van helsing, van | Rating: 0.0/0
    Total comments: 0
    Only registered users can add comments.
    [ Sign Up | Log In ]
    Copyright MyCorp © 2017
    Free web hostinguCoz