Wednesday, 17 Oct 2018, 12:18

My site

Home | Sign Up | Log In
Welcome Guest
RSS
Section categories
Van Helsing - Az ikrek harca [76]
Shasta [6]
Dakota [5]
Millie [7]
Statistics

Total online: 1
Guests: 1
Users: 0
Log In

Search
Site friends
  • Create a free website
  • uCoz Community
  • uCoz Textbook
  • Video Tutorials
  • Official Templates Store
  • Best Websites Examples
  • Publisher


    Home » Articles » Regények » Van Helsing - Az ikrek harca

    VH - 18 Az utolsó reggel

     - Nem, nem úgy! Így fordítsd ki a karod, különben eltöri az ellenfeled. Látod? Így rögtön el is tudod kapni őt. Te pedig ne úgy hadonássz azzal a bottal! Próbálj meg célozni! Sokkal jobb. Egész jól haladnak, mondhatom – fordul Pierre felé.

     - Még a végén el is találják egymást – tréfálkozik-. Akkor holnap indulunk?

     - Igen. De nem indulhatunk hajnalhasadás előtt, mert akkor még erősek. Csak az első napsugarak felkelte után gyengülnek el. Ki kell csalni őket valahogy a fényre. Akkor könnyen végezhetünk valamennyivel.

     - Biztos vagy, Lucas?

     - Persze.

     - Mármint abban, hogy tényleg ezt akarod-e. Komolyan kérdezem, és tudod, ez milyen ritka alkalom.

     - Tudom – mosolyodik el -. De látod, most épp a komolyságod miatt húzódozik felfelé szám sarka – igyekszik terelni a témát.

     Pierre megveregeti a fiú vállát, és felváltja. Most ő a soros, hogy tanítsa a parasztokat, hogy védjék meg magukat, és hogy harcoljanak, Lucas pedig pihenni tér. Egy óra múlva azonban ki-ki leteszi eszközeit és nyugodni tér, kivéve Ivan, aki még mindig szorgalmasan dolgozik a fegyvereken a kovácsműhely tüzének gyér fényénél. A helyi kovács két inasa segít neki, hogy mielőbb befejezhesse munkáját, s mivel a nagydarab mester szemhéja igencsak elnehezülni látszik, elküldik aludni, mondván majd befejezik ők a dolgot az éjszaka folyamán.

     

     - Alszol, húgom? – kérdi halkan, mikor becsukódik mögötte az ajtó.

     Válasz hiányában arra következtet, testvére már az igazak álmát alussza. Csendben leveszi ruháit, csak az alsó marad rajta, meg egy ing, és elfekszik, nyakig felhúzván a takarót. Bármilyen kényelmesen is igyekszik elhelyezkedni, mégsem tud álomba merülni. Tudja, mi vár rá, és ez nem hagyja nyugton sem eszét, sem szívét. Fél magára hagyni húgát, hisz nem tudja, mi történik vele azután. Hazatér, avagy ő is életét veszti ott és akkor.

     Mégis, reményként ott él szívében, hogy Lucy visszatér nagybátyjuk kastélyába, ahol majd megismeri vőlegényét, összeházasodnak és boldog, hiánytalan életet élnek majd békében, egészségben, számos utóddal oldalukon. De a jövő kiszámíthatatlan, így neki csupán a remény és a hit maradnak. A két örök és elvehetetlen jog.

     Jó darabig forgolódik elmélkedve, szemét a sötétben meresztgetve, mikor húga felől neszezést hall.

     - Még mindig nem alszol? – kérdi egy álmos hang.

     - Ne haragudj, nem akartalak felébreszteni.

     - Nem, nem, csak megint álmodtam, és annak a végére ébredtem fel. Már egy ideje hallgatom, ahogy forogsz az ágyadban. Félsz valamitől? Vagy van valami, ami zavar? Tudod, hogy velem mindent megoszthatsz. A húgod vagyok.

     - Kedves tőled, de egyszerűen csak nem jön álom a szememre.

     Lucy felkel ágyából és bátyja ágyának szélére ül.

     - Ide jöhetek melléd? Hátha attól megnyugszol. Tudod, mint kis korunkban. Akkor is mindig együtt aludtunk, emlékszel?

     - Igen, emlékszem. De akkor még kicsik voltunk.

     - Tán zavarlak? Akkor visszamegyek.

     - Maradj még egy kicsit – ül fel Lucas-. Had öleljelek magamhoz. Nem tudni, mikor tehetem meg legközelebb, ha még megtehetem.

     - Ugyan bátyus, ne beszélj szamárságokat! Ígérem, hogy együtt fogunk hazatérni. A szavamat adom.

     - Kérlek, ne tedd. Sosem lehet tudni, mit hoz a holnap.

     - Te félsz. Mégis mitől? Képzett, jó harcosok vagyunk. Holnap végre bosszút állunk szüleinkért, és aztán rendes életet élhetünk, vadászat nélkül. Persze csak ha így akarjuk. Mert védelmezni azért kell a népet, ha rászorul.

     - Tudod, mit ígérj meg inkább? Azt, ha visszatérsz, soha többé nem harcolsz a vámpírok ellen. Soha, történjék bármi is.

     - De miért?

     - Ne kérdezd az okát, csak ígérd meg. Gondolj a családunkra, mennyi ember meghalt csupán azért, mert csak rokona volt, hozzátartozója egy vadásznak, te pedig magad is az vagy. De ha felhagysz vele, és hozzámész a férfihoz, aki otthon vár rád, akkor tán elfelejtenek majd és békében hagynak. Ígérd meg, hogy soha többé nem ragadsz kardot ezek ellen a szörnyek ellen. Ígérd meg nekem itt és most, húgocskám!

     - Rendben. Ha te úgy óhajtod, kedves bátyám, legyen. Megígérem.

     - Jó. És most aludjunk. Szép álmokat, húgocskám – mosolyodik el, bár tudja, hogy sötétben úgysem látszik ez.

     Lucy finom csókot lehet bátyja homlokára, akár egy édesanya tenné gyermekével, majd visszafekszik ágyába, és ismét álomba szenderül. Az ígéret végett Lucas lelke is megnyugszik, és végre teste is elszunnyad.

     

    - Hé! Idekinn már pirkad – kopog Pierre az ajtón-! Alszotok még? – nyit be.

     Maga mögött nyitva hagyja az ajtót, a szobát friss, hűvös levegő tölti meg. A legközelebbi ágyhoz lép, kezeit a sötétben kinyújtva igyekszik az ott alvó embert elérni.

     - Lucas! Walter! Ébredjetek!

     - Pierre… Csak még egy kicsit, kérlek! – morog a szoba túloldaláról Lucy.

     Nem azért, mert olyan fáradt lenne, csupán azért, mert nem akarja, hogy eljöjjön a reggel, az elválás. Nem akarja elveszíteni bátyját. Nem akar egyedül maradni.

     - Rendben. De visszajövök.

     - Köszönöm.

     Amint kimegy Pierre, Lucy kimászik az ágyából és Lucashoz megy.

     - Bátyám… Bátyám, ébren vagy? Lucas! – rázza a fiú vállát, de az nem reagál.

     Az ablakhoz futott, kinyitotta, hogy friss levegőt engedjen be, majd gyertyára gyújtott, hogy jobban lássa fivére arcát. Ajka teljesen elkékült, bőre sápadtabb volt a halovány holdnál, erei kékes hálójával beszőve. A látványtól először hátrahőkölt, majd eszébe jutott, mit is kell ilyenkor csinálni. Oldaláról hátára fordítja, lerántja róla a takarót, karját, lábát mozgatja kicsit, megrázogatja, majd arcát gyengéden megpofozgatja tenyerével, minek hatására bátyja kinyitja szemeit.

     - Lucas… Jól vagy?

     A fiú pislog egy darabig, majd megpróbál felülni, ám hirtelen fejéhez kap.

     - Szédülök.

     - Gondoltam. Maradj nyugton. Megint alig tudtalak felébreszteni.

     - Köszönöm. Megijesztettelek?

     - Hozzászoktam. Hogy érzed magad? – vizsgálja bátyja arcát.

     - Jobban – emeli fej bal kezét, hogy megvizsgálja.

     Összeszorítja markát, kiengedi, megint összeszorítja, és ismét kiengedi. Jobb kéz. Szorít, enged. Szorít, enged. Igyekszik vérkeringését ismét elindítani. Mindig is rossz volt a szíve, egészen kicsi korától. Előfordult vele, hogy míg aludt, lelassult a szívverése, ezzel vérkeringése is.  Figyelni kellett rá, felébreszteni, mielőtt teljesen megállt volna a szíve, kicsit meg kellett mozgatni.

     - Pierre az előbb itt járt, ébreszteni. Lassan itt az idő, hogy elinduljunk.

     - Mindjárt összeszedem magam. Segítenél kicsit?

     - Mit szeretnél?

     - Ide adnád a nadrágom?

     - Tessék – nyújtja felé.

     - Ez a tiéd.

     - Nem, ez a tiéd.

     - Nem. Az az enyém. Nézd csak meg: az én övembe kellett még egy kisebb lyukat fúrni. A te csípőd szélesebb, mint az enyém!

     - Észre sem vettem.

     - Bizony. Észre sem veszed, és kezdesz egyre nőiesedni. Lassan már nem tudod mondani, hogy az öcsém vagy, mert bárki rád néz, tudni fogja, hogy nekem húgom van, nem pedig fivérem. Igazi nővé fogsz cseperedni.

     - Jaj, ne kezdj bölcselkedni, mikor az előbb még magadhoz kellett téríteni!

     - Mosolygós szép jó reggelt –nyit be Pierre-! Walter, kérlek, igazán felöltözhetnél, ha már egyszer férfiak közt vagy!

     Lucy az ajtó felé hajítja kispárnáját, pontosan az ott álló ifjú felé, akit hangos puffanással talál el.

     - Várj csak, mindjárt felveszem a nadrágom, és elkaplak! – fenyegetőzik tréfálkozva, miközben az említett ruhadarabot magára veszi.

     - A nadrágod? A szoknya jobban illene hozzád, kisasszony!

     - Pierre!

     - Rendben, rendben, tudom. Csak kiszaladt a számon. Úgysem hallotta senki – kémlel ki az ajtón.

     - Jó reggelt, uraim! Mehetünk reggelizni? – lép be Charles is.

     - Örülök, hogy saját lábaidon látlak közlekedni, nem nekem kell cipelni téged. Igencsak súlyos egyéniség vagy, tudod-e? – öltözik Lucas is.

     - Akkor talán indulhatunk is – szól a szoba túlsó sarkából Lucy, immáron teljes menetfelszerelésben, köpenyét vállára terítve-. Uraim, ma szörnyeket fogyasztunk reggelire!

    Category: Van Helsing - Az ikrek harca | Added by: LumiereBlackwood (10 Sep 2013) | Author: Lumiere Blackwood E W
    Views: 256 | Tags: Walter, Lucas, Helsing, Works, Lucy, vampire, blackwood, lumiere, van helsing, van | Rating: 0.0/0
    Total comments: 0
    Only registered users can add comments.
    [ Sign Up | Log In ]
    Copyright MyCorp © 2018
    Free web hostinguCoz