Wednesday, 17 Oct 2018, 13:55

My site

Home | Sign Up | Log In
Welcome Guest
RSS
Section categories
Van Helsing - Az ikrek harca [76]
Shasta [6]
Dakota [5]
Millie [7]
Statistics

Total online: 1
Guests: 1
Users: 0
Log In

Search
Site friends
  • Create a free website
  • uCoz Community
  • uCoz Textbook
  • Video Tutorials
  • Official Templates Store
  • Best Websites Examples
  • Publisher


    Home » Articles » Regények » Van Helsing - Az ikrek harca

    VH - 17 Segítő kezek

    Az ikrek szinte egyszerre lépnek ki az ajtón, és ahogy megállnak egymás mellett, a gyülekező férfiak egytől egyig elhallgatnak, és némán merednek a testvérekre. Soha nem láttak még két ilyen egyforma valakit szemtől szemben, így elkezdenek suttogni.

     - Boszorkányság! Varázslat! Ne nézz oda! – hallatszik több felől is.

     - Emberek! Van vezetőjük? – kiált mindenkit túl Lucas.

     - Vezetőnk még nincs, mert azt mondták, azt majd itt kapunk. De utánam jöttek ide a többiek – lép elő egy mély hangú, magas, láthatóan nagyon izmos alak.

    - Hogy hívnak? – kérdi most Lucy.

     - Ivan vagyok, a szomszéd falu kovácsa.

     - Rendben Ivan. És hányan vagytok?

     - Mennyien kellenénk, nagyságos uram? Amint látja, sokan vagyunk – felel immár Arthur kérdésére.

     - De hol fogunk ennyi embernek szállást találni?

     - Ne aggódj, Pierre, megoldjuk. Kicsit összébb húzzuk magunkat, és ott van még a másik fogadó is, a Lámpás, nem emlékszel? Ahová először akartunk menni – nyugtatja kidülledő szemű barátját Lucy -. Sok jó ember kis helyen is elfér.

     - Holnap indulunk – jelenti ki Charles-. Ennyi emberrel nem lehet sokáig várni, és a hold sem sokáig fog már kedvezni nekünk. A legjobb, ha ma megbeszéljük, mi hogyan fog zajlani.

     - Milyen fegyvereket hoztatok? – kérdi Antoine az újonnan érkezettek felé fordulva.

     Válaszképp valamennyi férfi magasba emeli kezét, megmutatva egyszerű, mindennapos használati eszközökből átalakított fegyverzetét. Némelyiknél akad régi, rozsdás kard, vagy csorba kasza, de egy sem felel meg igazán arra a célra, amire használni kellene.

     - Ezek nem jók. Te mit gondolsz, öcsém, mit lehetne kezdeni velük? – fordul Lucas Lucy felé.

     - Az attól függ. Mennyi ezüstpénzt hoztunk?

     - Nem tudom, de elmegyek, megszámolom, és megkérdem a fiúkat is.

     - Rendben – bólint rá -. Ivan! Gyere ide kérlek, beszélni valóm van veled!

     - Igenis, uram. Mi lenne az?

     - Mondd csak, értesz te az ezüsthöz és a fegyverekhez?

     - Kovács vagyok, nem ékszerész, de mindig a lehető legjobban igyekszem dolgozni. Miért?

     - Ahogy elnéztem a fegyvereket, nem mindegyik használható. Hogy őszinte legyek, talán nincs is használható köztük.

     - Na de uram, nézze csak meg az én kardomat! Ezt még édesapám csinálta, akitől a mesterséget kitanultam, és a műhelyemet örököltem.

     - Nem, nem úgy értem. A társaim és én úgy találjuk, az ellenfélhez nem illő eszközöket hoztatok.

     - Milyen kellett volna?

     - Ezüstbevonatú.

     - Ezüst? De hisz az rettentő drága! Mi itt összesen nem tudnánk annyit összegyűjteni, hogy akár egy kisebb kardot bevonathassunk vele!

     - Ezért kértem, hogy gyere ide. Nálunk van ezüstpénz. Mit gondolsz, rendbe tudnád hozni ezeket a fegyvereket, és tudnál rájuk vékony bevonatot készíteni?

     - Ha van itt egy jól felszerelt műhely, megoldható, de nem mondom biztosra.

     - Holnapra kellene. Holnap indulunk.

     - Mi? De hisz ez bolondság. Az emberek sokat gyalogoltak idáig, vannak olyanok, akik háromnapi járásról érkeztek! Fáradtak vagyunk, és éhesek. Egy napot pihennünk kell.

     - Rendben. Viszont akkor is igyekezned kell a fegyverekkel. Elena! Gyere csak ide!

     - Igen, Walter úr? – szeppen meg a lány.

     - Mondd csak, merre van itt a kovács?

     - A kovács? Itt, az utca másik végén, de most beteg, nem dolgozik. Ágyban fekszik szegény már vagy négy napja.

     - Majd mi talpra állítjuk. Van számára egy kis munkánk. Elkísérnél minket?

     - Természetesen, csak szólok édesapámnak – bólint gyorsan.

     - Siess, és kérd el a kocsit is, amivel a minap édesapád szalmát hozatott. Ivan, te pedig segíts összegyűjteni az emberek harci eszközeit.

     

     Miután mindent sikerül összegyűjteni, és Lucas is összeszedte egy kis zsákocskába minden elérhető ezüst holmijukat, nem kímélve sem a pénzt, sem az ékszert, felpakolnak a kocsira, amibe az istállófiú már bekötött két nagy, erős kancát. Lucy és Elena felszállnak a bakra, Ivan pedig a kocsi hátuljára kapaszkodik fel, és elindulnak.

     A kovács csakugyan az ágyában fekszik, mikor odaérnek, felesége pedig sápadtan ül az ágy végénél, férjét ápolva szeretetteljesen. Egyedül csak gyermekeik játszana odakinn az udvaron, jelezve, hogy nem olyan üres és csendes a ház, mint amilyennek látszik. A műhely azonban teljesen üres.

     - Jó napot uram – ugrik fel a vékony asszony, amint meglátja az idegent -. Miben segíthetek?

     - A férjét keresem, a kovácsot.

     - Jaj, az uram igazán nagyon beteg! Kérem, ne keresse!

     - Csak a műhelyt használnánk, de megfizetnénk. Ő is kovács – mutat a háta mögött éppen belépő Ivanra.

     - Igen, tudom. Ismerem. Ivan a szomszéd faluból – pirul el, s tekintetét hirtelen a padlóra szegezi, nem merve az izmos férfi szemébe nézni.

     - Nos, kölcsön kapjuk hát akkor a műhelyt? Csak holnapig lenne szükségünk rá, néhány fegyvert rendbe szedni.

     - Megkérdem az uram, csak egy pillanat. Kérem, fáradjanak addig ki – mondja remegő hangon, kötényével babrálva.

     Láthatóan ideges, mintha félne Ivantól. Az ifjak kimennek, a nő pedig férjéhez hajolva halkan suttogni kezd. Közben az udvaron Lucy észrevesz egy kisebb fiúcskát, aki nem hasonlít a többi testvérére. Szőke fürtjeivel és kék szemével feltűnően kilóg a többi sötét hajú, barna szemű gyermek közül. A lány bár még nem sokat látta azt sem, akire igazán hasonlít a kisfiú, de felismeri, mintha csak Ivan lenne gyermekként.

     - Nem akarok tapintatlan lenni – fordul a nagydarab kovácsmesterhez.

     - Akkor ne legyen – válaszol a még el nem hangzott kérdésre.

     A hangsúlyból és a férfi tekintetéből, ami egy pillanatra elsuhan a fiú felé, Lucy rögtön rájön, jól gondolta, a gyermek apja valóban Ivan lehet. Ezért tűnt olyan idegesnek a másik kovács felesége is, mikor meglátta őt, ezért kezdett el remegni nemcsak a hangja, de az egész teste is, és ezért sietett el olyan nagyon.

     - A férjem azt mondta, használhatják a műhelyt – jegyzi meg halkan, szinte mormogva, még mindig lefelé nézve.

     - Köszönjük. Ivan, mondd, kell még ember magad mellé?

     - Persze hogy! Egymagam nem bírnék ennyivel.

     - Mennyi?

     - Úgy legalább hét-nyolc, de lehet, hogy tíz is. Attól függ, mennyi a szerszám, amivel dolgozni lehet.

     - Ahogy látom, itt van elég – lép be a műhelybe Lucy.

     - Walter úrfi, visszamenjek szólni, hogy szükség van még emberekre?

     - Várj egy kicsit, elmegyek veled. Ivan addig érezd magad úgy, mintha a saját műhelyedben lennél. Kérlek, láss hozzá a munkához. Itt a beolvasztani való, de ügyelj arra, hogy mindegyikre jusson annyi, amennyi kell. Ne túl sokat, mert nincs több, de legyen elég a fegyvereken. Szükség lesz rájuk.

     - Walter, ugye?

     - Igen, Walternek hívnak. Walter Van Helsing.

     - Szóval egyébként miért kell a bevonat?

     - Ne kérdezd, majd meglátod. A lényeg, hogy nemcsak a bevonat szükséges, de az is, hogy jól tudják aztán használni a fegyvereket. Mehetünk, Elena?

     - Igen, persze uram – biccent fejével a lány.

     

    Category: Van Helsing - Az ikrek harca | Added by: LumiereBlackwood (10 Sep 2013) | Author: Lumiere Blackwood E W
    Views: 198 | Tags: Walter, Lucas, Helsing, Works, Lucy, vampire, blackwood, lumiere, van helsing, van | Rating: 0.0/0
    Total comments: 0
    Only registered users can add comments.
    [ Sign Up | Log In ]
    Copyright MyCorp © 2018
    Free web hostinguCoz